Szinházi Látcső, 1863 (1. évfolyam, 1-261. szám)

1863-10-09 / 183. szám

Az első eredeti Shylock. (t­.) Korunkban a színpadokon Shakes­peare teremtményeinek egyik legtökéletesebb remeke „A velencei kalmár.“ Hajdan ezerhét­­száz első feléig, e mű — a kor ízlése, s a kö­zönség zsidók iránti gyűlölete, s elfogultságá­nál fogva, — az alsóbb comicai bohózatok közé soroztatott. Sőt Lord Landsdowne „Velencei zsidó“ című utánzását adták elő az angol szín­padokon. És Shylockot az előadók nemcsak vörösszakállú szörnyeteggé, hanem egyúttal nevetségessé is tették. Shylock aljas bohózati alak volt. 1735-ben M­a­c­k­­­i­n Károly a Covent Gar­den színház tagja volt. Szívvel lélekkel a szín­padnak élt. Szorgalmával azonban nem csak érdeme, hanem ellenségeinek száma is szapo­rodott. S miért ? — mert ő valódi színész volt! Az előadáshoz próbáit szigorúan szokta meg­tartani. Ha valamelyik társa a próbán szere­pében akadozott; annyira ingerlékeny­­volt, hogy — e szavak dörgése után : „ tanulj­a­ m­eg ön a szavakat, ha velem akar próbálni“ — ott hagyta a színpadot. Keményen ostorozta az igazgató önző eljárásait is, különösen, ha a játékrenden levő szerepeket nem az érdem, ha­nem az érdek szerint osztotta ki. Ezért őt dur­vának, különcnek nevezgették, s végre oly ver­­senygés támadt közte és néhány társa között, hogy a szerződésből szépen kihagyták. Macklin elvonult. S a lealázást nemesen megboszulandó, magányában azon töprenkedett, melyik új szereppel lépjen a közönség elé, melylyel egyszersmind jövőjét megalapíthatná, s a színpad koronáját is fejére tehetné. Londonban, mint ma, úgy akkor is egy Shakespearei szerep bevégzett jellemzete, elég volt előadója hitelét megszerezni, s nevét meg­örökíteni. Búvárkodása közben az ódon Shy­lock szerepén akadt meg Macklin éles szeme. Az első gondolat legjobb, — gondolá magában — s a darabot rögtön át meg át olvasta, és Shylock szerepét betanulta. Macklin tudta, hogy az angol színigazgatók, „ha anyagi haszonra jó kilátás mutatkozik, sem szeretetet, sem gyűlöletet nem ismernek, — csupán az üzletet.“ Bekopogtatott tehát új szerepével az igazgatóhoz, s értesítő, hogy Shakespeare eredeti Shylockjában akarna még egyszer föllépni. A haszonleső igazgató — Fleetwood — apró meghányás vetés után bele­egyezett. Macklin olvasó próbát kívánt tartatni. Az igazgató összehivatta személyzetét. A tagok másnap megjelentek az olvasást lemorzsolni. De csalódtak, mert Macklin ma még szigorúb­ban tartotta felolvasását, mint egyébkor. Ki­­nek-kinek utasítást kezdett osztogatni, hogy szerepét miként jellemezze. Egész mondato­kat, melyeket Shylockhoz intéznek, másképpen kivánt értelmeztetni s elmondatni, mint eddig szokták. Macklin új olvasás­módja a szerepek régibb jellemzésétől annyira eltért, hogy­ a sze­replők csípős észrevételeket kezdtek sziszegni, mire Macklin kimondá az eddig nem hallotta­szót, hogy Shylockot komoly szerepnek te­kinti, s komolyan fogja előadni. E nyilatkoza­tára a tagok eddig türtőztetett röhögése hango­san kitört, s szegény Macklint átalánosan ki­nevették. Egy pár előkelő tag — s tán jobb barátja — fejét rázta e vakmerő kísérletre, s intő, hogy ne játsza el hitelét a közönség előtt, vetélytár­­sai pedig alattomban buzdították, s előre is hí­zelegtek az uj eszmének, — gondolván, — no végre valahára agyonütöd magadat ez ujdon gyúrt szerepeddel. Macklin éles szeme ezen kenetes, — irigy, jeleneteken keresztül látott. S bár tudta, érezte a kísérlet fontosságát, a közönség ferde előíté­letét e szerep iránt, — de érezte azt is hogy jó úton van; felfogása a költő eszméjé­­vel, Shylockot jellemző szavaival megegyez. Gyakorlatait pontosan folytatta. A főgyakorlat előtt társai hunyorgásai da­cára, egész erejével próbált. Mindez nem hasz­nált. Társai a korábbi Shylockok iránti elfo­gultságból őt nem értették meg, s az igazgatót testületileg figyelmeztették, hogy e nyakas ír ember kedvéért, színháza hitelét ne kockáz­tassa. Fleetwood igazgató úrra ezzel úgy rá­ijesztettek, hogy ez határozottan tudtára adá Macklinnek, hogy e kísérlettől álljon el. De Macklin, saját eszén és lábán, szilárdabbul állt mint valaha. Sőt már visszaszerződtetését is bizonyosnak látta, és nem tágított, s biztosította az igazgatót ,hogy életét teszi előadása sike­rére.“ A vitának híre futott Londonban is.­­• A közönség újságvágya fölingereltetett, így végre a sokáig várt előadási nap elérkezett. Macklin a napi gyakorlaton erejét kímélte, s az előadásra tartotta fel. A közönség minden legkisebb részletről, mi a gyakorlatokon történt, nagyítva értesülve volt, minek eredménye az jön, hogy a csodája, a színház tömve lett, s az előkelők is nagy számmal jelentek meg. A földszint két első padját kritikusok, és Shakspeare imádói fog­lalták el. Előadás kezdete előtt Macklin az előfüg­göny ablakocskáján kinézett, s a tudós gyüle­kezet láttára felváltott: „helyes! éppen ezt óhajtottam, hogy ily nagy napon valóságos juh­ legyen jelen“ ! Midőn felöltözve, a zöldterembe,­­ (green room), sárgával szegélyzett föveggel, a vörös jellel, szürke szakállal, barna gaberdine-ben stb. szokatlan nyájassággal belépett; mindenki szá­jára tett kezével fojtotta el röhögését. A 3-ik jelre, Maclin színe is jelét adta a színpadi lázas remegésnek, — az előadás el­­kezdetett, — s Macklin bátorítgatta magát, s változáskor a gondviseletre bízva magát elszán­tan lépett ki a színre. Az egész közönség szeme rá tapadt, s lététől talpig méregette, a — a csodát? — a szörnyeteg zsidót? Nem­ az egy­szerű fontolgató zsidó hitelezőt. — A két első pad zajos tapsra fakadt, utánna a közönség. Macklin, első jelenetében bemutatta, hogy Shylock fösvény, pénz az istene, de az emberi jogokból kizárt zsidót a keresz­tény tette, ilyenné. Hogy Shy­­boszutforraló , de a keresztény kalmárok összpontosíták benne egy eltiport, lealázott nemzet dühét. Shylock Antonio elleni panaszát hajdan megnevezték; ma a „helyes! valóban egészen új!“ szavakat sugdosák a két első padon, s utánnok a közön­ség. Egy férfi pedig halhatólag így szólt: „ez érti feladatát“ ! E férfi Pope volt Macklin a 3-ik felvonás jelenetére tartotta fel minden erejét. Shylock­e nagy jelenetére Shakespeare így készíti elő Salarino által, a közönséget. „Soha nem láttam oly zagyva, oly vad, bősz és rendkívül változó szenvedélyt, minővel a zsidó veszett eb kint az utcán vonag- tott.“ — Macklin, hogy a költő ezen rajzainak megfelelő képét adja vissza, eddig gazdálkodott erejével. E jelenetben úgy volt eddig szokva a közönség, hogy a kutya zsidó szörnyű kínjain jól kinevette magát, „s úgy kell vörös zsidó!“ — kiabált fel a színre. Most megje­lent az új előadó, — s szellemi és anyagi erejét szélnek eresztve, vihar hátára ült, s a pénze és leánya után jajongó zsidó apa, szánalomra ra­gadta az eddig elfogult itéletű s gyűlölködő kö­zönséget. Leányának keresztény által történt elszöktetése miatti dühe, Antonio bukása fölötti káröröme, leánya pazarlása miatt támadt fáj­dalma , d­e vegyes érzelmek rajongó előadása megdöbbente a hallgatók szivét. Majd elször­­nyedtek, midőn a boszús apa vérszomjas hite­lezővé átvadult, s „a tréfás kötés“ szerint egy font húsnyi bánatdíjat követelt. E felvonás után Macklin Károly diadala ál­talános volt. Közönség, igazgató és színésztár­­sak meghajoltak a merész, az első eredeti Shy­lock előtt! A 4-ik felvonásban a törvényszéki jelenet szintén fényesen sikerült. „A megköve­­sült zsidó“ boszújának végrehajtásától az ítélet kimondásáig minden szív remegett. A bí­rónak ezen szava: „zsidó , ha egy csepp k­e­­resztény vért kiontasz“ — megsemmisíti Shylock boszúját. A keresztény vér nincs kikötve szerződésében, s mivel bánatdíját kö­vetelve egy keresztény élete ellen tört, bünte­tésül hitétől megfosztatik. Megsemmisülése és kijátszatásának hű előadása oly szánalomra gerjesztette a nézőket, melyet az 5-ik flusban sem a regényes Lorenzo és Jessica ábrándozó jelenete , sem az ékes beszédű Portia tréfája, sem a grotesque „jó Gobbo Lanncelot“ megje­lenése nem feledtethetőnek el. Mindenki előtt a lesújtott, hitétől megfosztott zsidó alakja le­begett. Ezen előadás után jött szokásba „a Velen­cei k­a­­­m­á­r“-t a 4-ik felvonással végezni. (Vége következik.) --------------------------­ Vidéki színészet. — Follinus János, jelesen szervezett társulatának egy részével folyó hó 4 én kezdé meg működését Debrecenben, hova csak né­hány előadásra ment át Nagyváradról. A debre­ceniek úgy látszik igen melegen karolták fel e jeles társulatot. Levelezőnk írja, hogy az első előadás nagy számú közönség előtt ment végbe. Jövedelmük 587 frt volt. Ezt azért említjük meg, mert ekkora jövedelmet nem minden vi­déki színtársulat mutathat fel. — Előadott da­rabjaik ez estén a „Kunok“ opera 2-ik felvo­nása, a „Szamár tej“ című­­ felvonásos bohózat és egy kettős tót tánc voltak. A Ku­nokban : Fektér, Institoris Kálmán, Tóthfalusi Melles Liszka és Pajor Anna; a szamártej­ben: Follinusné és Komáromy; a tót táncban pedig Tóth Soma rendkívül tetszettek. — A társulat csupán f. hó 8-ig mulat Debrecenben. Levele-

Next