Szinházi Látcső, 1863 (1. évfolyam, 1-261. szám)
1863-04-08 / 3. szám
rös neveket, — gondolkozom, hogy mi lett azon két fiúból ? Hogy élnek, azt látom egy albumnak körajzaiból, — mind a két arc egy körajzon áll előttem, de az arcok alatt nem az egykori neveket látom, — egykor az egyiket Radákovitsnak hívták, a másikat Trippammernek, sime az egyik Vas Gereben lett, a másik Szigeti, a nemzeti színháznak tagja. Anno domini 1835-ben pedig az iró és színész semminek tekintetett; ekképen végtére is kisült, hogy egyikből sem vált semmi. Vas Cserében. ---------Z&------- Vo 1 kínaiul Róbert. (Születésnapi emlékül.) (G. V.) Azon napon, midőn ez új lap megszületett, egy körünkben élő jeles zeneköltő, születésének 48-dik évét ünnepelte. Illik, hogy e napot ne hagyjuk figyelmetlenül elmúlni, s habár egy kissé elkésve is, szólnunk kell azon derék zeneszerzörül, kinek egyik nagy symphoniája a múlt hó folytán a nemzeti színházban nagy tetszés mellett adatott elő. Neve Volkmann Róbert, —, messze földön ismeretes a zene barátai előtt. Ő egyike a német iskola előkelőbb jelenségeinek, ki azonban új honában a magyar zenészetet is szenvedélyesen szereti és koronkint hervadatlan virágokkal gyarapítja. Ily nagy tehetség iránt tanusítnunk kell annyi tiszteletet, hogy néha néha múltjáról is megemlékezzünk. Volkmann 1815 ápril 6 án Lommatsch-ban (Szászországban) született. Atyja kis város szegény kántora volt; annyira szegény, hogy bár fiában mindjárt a legelső zenei oktatás után fölfedezé a rendkívüli tehetséget, alig tehetett értté valamit. A bánya megvolt, de nem bírt eszközökkel, hogy azt miveltethesse. Nem volt senki aki a tehetséges fiút pártfogolta volna, s kínos várakozás és nélkülözés közt folytak az évek, a nélkül, hogy e forró hajlam csak egy lépést is tehetett volna óhajtott célja felé. Midőn azonban atyja meghalt, Anaker, a freibergi zeneigazgató figyelmeztetve jön az árva fiú szerencsés tehetségére. Ez lett első Maecenása, ki szépen kieszközlé, hogy életét ezentúl a zenének szentelhető, Lipcsébe küldé, ellátva jó ajánlatokkal, melyek folytán az ottani orgonás Becker C. F-től üdvös oktatás nyert a zene elméletében és orgonajátékban. Eleintén az orgonajáték volt mindene. De Lipcse zenészvilági mozgalmai közt magasabb becsvágya támadt, s többé nem játszani hanem teremteni óhajtott. Feladatul tűzte ki magának a nagy mesterek azon művei tanulmányozását, melyekkel a lipcsei hangversenyekben bő alkalma volt megismerkedni. Óráit a zenetudománynak szentelő, s a teremtő erő csakhamar meglendíté benne égretörő szárnyait. Első műve az „Eszményképek“ (hat darab, melyek később újra átdolgozva Bécsben is megjelentek. Már e művekben is sajátosság, jellem és tűz nyilatkozott; tehetsége azonban csak azután jutott tulajdonképeni érettségre, midőn már Pesten néhány évet töltött. „B-moll triiója“, mint egy fényes sugár, utat tört magának messze külföldre is. Tisztelettel kezdék említeni nevét. Emlékezhetünk, hogy midőn Bülow, a híres berlini zongoraművész itt járt, mily hódolattal mondá: „nem is képzelik önök, mily kitűnő zeneköltő lakik körükben!“ — Egy hosszú czikket írt róla Pákh Albert „Szépirodalmi lapjaiban.“ A magas genre, melyben Volkmann költ, nem engedők, hogy a nagy közönség is egyszerre elismerje. Eleintén csak a zeneköltők voltak meglepve egységteljes műveitől. De midőn a pesti hangversenyekben mindig több több művét adok elő, mindenki ellen ragadtatva a költői tartalom és emelkedett eszmék által. Ő a kamarai zene egyik hőse, Liszt Ferencz elragadtatva szólt említett triójáról. Azt mondhatnók: a zongora király irta alá azon nemes levelet, mely Volkmannak a zenevilágban polgárjogot adott. Triójából s vonónégyeseiből ötöt sok helyen mindig nagy sikerrel játszanak, még Hollandiában is, hol „a hangművészet előserélésére alakult társulat“ azonnal tiszteletbeli tagul választá. Sok kisebb szerzeménye is van, énekre, zongorára, hegedű és cellára, továbbá cantaték. Írt egy „zenészeti képeskönyv“-et is, mely — bár gyermekek számára készült, a nagyobbakra nézve is igen érdekes. A magyar zenében „Visegrád“ című füzérrel tett kísérletet, (mely Bajza Lenkének van ajánlva.) A benne lévő 12 darabban sok finom vonás, a népstúlsok eredetisége és sok jellemzetes van. Volkmannból nagy gondolatok sarjaznak, s tudja azokat megfelelő alakokba önteni. Alkotásai sokoldalúak, melyeknél az ihlettség megfontolással párosul. Ő költő a találmányokban , tudós azok alkalmazásában, s mester a kivitelben. Ezért van még szerzeményeiben a gondolatok mélysége mellett az alakok ama egysége és tisztasága, melyek e gondolatoknak kellő kifejezést adnak. Ezért van , hogy művei igazi műalkotások, melyek szívre észre egyformán hatnak. S miért, hogy e zeneköltő, ki a németek közt oly zajos diadalokat arathatna, a mi kisebb körünkben él ? — kérdhetné valaki. . .... Épen azért, mert igazi költő, ki szereti a zajtalan elvonultságot, melyben egészen a zenének élhet. Ő nem a kitüntetéseknek, hanem csupán a zenének él. ------------------------------------------- Couqin k. a. A bájos vendégművésznő, ki ma lép föl először, fiatal kora dacára, már eddig is szép művészi pályautat futott be, melynek szélei virágokkal vannak szegélyezve. Olasz nő. Milanóban született s az ottani akadémiában képze magát, oly sikerrel, hogy rövid idő alatt tanítói többet nézték, mint oktatók. Az iskolából egyszerre a párisi operáhozszerződött. Mily magas szökés! A legelső kilépés a legfényesebb polcra helyezé, hova hoszszú éveken át anyian vágynak, és csak oly kevesen jutnak el. Párisból a bécsi karánth-kapus színházhoz jött, melynek évek óta egyik legkedvesebb tagja. Időközben azonban nagy és fényes kirándulásokat tett. Egy nyári nagy idényen át a londoni „Her Majesty“ színház tündöklő padjain lebegett, Berlinben is szerepelt, hasonló nagy sikerrel. Pesten most van először, s innen Berlinbe várják. Jelenleg nincs lekötelezve. Négy nagy város előkelő színházai versenyeznek megnyeréséért: Páris, Sz. Pétervár, London és Bécs. Valószínűleg az utóbbit választja. Üdvözlő poéták, hogy táncművészetének kecsét és könnyedségét kifejezzék, hasonlíthatnak tündérhez, najádokhoz, napsugárhoz, egy megelevenült szoborhoz , mely minden percben megváltoztatja alakját s mindig megtartja szépségét. Nekünk nincs szabadalmunk ily nagy szavak és cifra képekhez. Művészeti értékét jobban kifejthetjük ajánlott szerződésének egyik pontjával, miután a mai világ többet hisz a prózai számoknak, mint a tarka betűknek. A bécsi szerződés ajánlata ez: három év évenkint 45.000 frank. Egy év 9 hóból áll, 3 hónapon át vendégszerepelhet. A szép minden alakban örvendetes tünemény. Egy drámai hős, kifejező ének, nagy kép, egy márvány vagy eleven szobor ugyanazon isten szikrától kapnak életet, amelynek neve — művészeti szépség. Couqui k. a. e szépséggel bir, ezért el fogja bájolni a mi közönségünket is. A jegykérdés tréfái. Miután komoly lapok (t. i. egy két szépirodalmi) , kissé túlságosan fogták föl az írói szabadjegyek kérdését, illeti, hogy az úgynevezett „bolond“ lapok okosan beszéljenek róla. A „Bolond Miska“ igen sikerült hat képben illustrálja, hogy „milyen jelenetek fordulhatnának elő, ha a nemzeti színház némely lap indítványa szerint, minden „irodalom és művészetre készülő tehetségnek“ ingyen jegyet adna.“ Különösen eredeti, egy szerelmes szerepekre készülő tehetség torz alakja,meg azon irodalomra készülő tehetségé, kinek a könyvtárnak most adta vissza hetedik drámáját, azon biztosítással, hogy a nyolcadikat, ha jó lesz, elfogadják. A „Üstökös“ szellemdús csizmadiája pedig így ír: „Igazuk van az újságíróknak. A nemzet azért építette a színházat, hogy a kezdő újságírók ingyen járhassanak bele. De nem csak újságírókból áll a nemzet! Hanem prókátorokból, doktorokból, piktorokból, szabókból, csizmadiákból és mágnásokból. Tehát a nemzet azt kívánja, hogy a kezdő prókátoroknak is jegyadassék, mert azok odabenn veszekedni tanulnak; a kezdő doktoroknak szintén ingyen jegy adassák, mert azok ott phrenologiát tanulnak; a kezdő piktoroknak detto, akik odabenn festői csoportozatot tanulmányoznak ; a kezdő szabóknak hasonlóul, mert azok ett a divatot szudorozzák; a kezdő mágnásoknak pedig ingyen páholyok adassanak, hogy onnan a kezdő táncosnőket tanulmányozzák, így kívánja a nemzet. Csak a szegény jámbor kezdő csizmadia az, a ki tartozik a maga hetven kajcárját a haza oltárára lerakni, ha be akar menni, mert az nem tanulmányozhat odabenn semmit.“ E gúnyos tréfa igen jól megvilágosítja e világkérdést. Szintén az „Üstökös“ csizmadiája írja: Párisban egy oroszlán megevett egy híres színészt, aki kalickájába bement. Azt teszi hozzá: Ostoba komédiás! nem tudott neki elébb egy ingyenjegyet adni? Akkor nem ette volna meg.“ ---------1 —------------------ Színházi arckép-csarnok. A Deutsch-testvérek a harmincad utcában új kőnyomó intézetet nyitottak. Hogy mily műképességgel bír ez új intézet — közelebb egy arcképcsarnokban kívánja tanúsítani. E csarnok tizenkét képből álland, melyek a nemzeti színház tizenkét első rendű tagját fogják ábrázolni. Nem a megszokott formájú rendes körrajz-portraitek lesznek ezek, hanem körütvényekkel ékesített, uj alakú arcképek. Nevezetesen minden színész arcképét díszes foglalvány folyja körül, melynek ékes cirádái közt legjobb jelmezalakjaik lesznek láthatók. Nagyon meg kellene dicsérnünk mindjárt az első lap pompás kiállítását, ha első bemutatásul az intézet nem épen e lap szerkesztőjét választotta volna, így egy kissé restelkedve tehetjük azt. De a kép annyira sikerült, s az egész csarnok már tárgyánál fogva is oly jellemű, hogy a „Színházi Látcső“ nem mellőzheti, ha csak igaztalanságot nem akar elkövetni egy kitűnő képességű új műintézeten, mely legelébb is a nemzeti színészet iránt tünteti ki nagyrabecsülését. Az első lapokon lesznek .• Szerdahelyi