Szinházi Látcső, 1864 (2. évfolyam, 1-78. szám)
1864-01-01 / 1. szám
Hogy nyerik meg a nőket. Jókai Mórtól. — Asszonyom, ön két év óta visszautasítja az én hű szívemet: én nem birom tovább a kínokat; ön kacag rajtam; én pedig szenvedek. Föltettem magamban, hogy ennek véget fogok vetni, s még egyszer és utoljára megkísértem a szép szót. Ön tudja, hogy én mennyire szeretem. — Nem tudom, elfelejtettem már. — Pedig mindennap mondom. Ön látott engemet sírni maga előtt. — Sőt dühösködni is. Egy porcelán vedrem letört füle tanúbizonyság rá.f — No, a helyett hányat vettem már másikat ?la — De én soha sem fogadtam el. — Mert kínozni akar. Hanem már most vége. Én azért jöttem ide, hogy ha ön meg nem lágyul irántam , én itt az ön szemei előtt megölöm magamat. — De sokszor mondta már, csak már legalább egyszer tenné meg. — Oh ne tessék rajta nevetni. Nem úgy van az, ahogy ön gondolja; persze ha pisztolyt fognék az agyamnak, ön addig a percig mindig nevetne, amíg szét nem zúznám a koponyámat, akkor pedig mit használna nekem az ön sajnálkozása és részvéte. Köszönöm szépen. Nem úgy van az. Én lassú halállal fogom magamat megölni ön előtt, m éhen akarok meghalni az ön szobájában. Legyen meg önnek az a kegyetlen öröme, hogy lássa óráról órára elmúlni leghívebb imádóját. Azzal leült az öngyilkos imádó egy pamlagra s mereven megesküdött rá, hogy e percztől fogva egy falat nemfog lemenni a torkán, sem ő nem fog kimenni ebből a szobából. Clarisse, a szép özvegy nagyot nevetett e bizarr eredetiségen s kaczagva ott hagyta imádóját szobájában, igen bizonyosan tudva, hogy ha a vacsora ideje eljö, majd elhagyja az a helyét. Maga elment sétálni, csak késő este jött haza. Komornája mondja neki, hogy még mindig itt van ám az az úr. Clarisse most már haragba jött, odament hozzá. — De hát uram, elment Önnek az esze ? Itt akar hálni? — Itt akarok meghalni. Megmondtam. — Jól van, hát akkor én megyek el hazulról. — Sajnálom, de én itt maradok. Clarisse nem akart gorombáskodni, tehát inkább maga ment át a szomszédba éjszakára, ott hagyva makacs imádóját a szállásán. Másnap reggel visszament, most már talán csak vége van a rosz tréfának. Az imádó még mindig ott ült. — Uram ez már szemtelenség! ön megszöktet engemet a házamtól, ön hírbe hoz, ön engem egészen idegessé tesz. Távozzék, míg meg nem haragszom. — Mondtam már, hogy itt akarok meghalni. — Itt hát, a gutába! Ott a Duna, ha meg akar halni, nekem menjen innen. — Nem, én itt akarok meghalni. — Hát itt egy tollkés, vágja el vele a nyakát, ha oly nagyon halhatnék. — Nem. Én itt akarok meghalni. Clarisse dühösen rohant ki szobájából s bezárta rá az ajtót. Hiszen majd csak megszökteti az éhség, az már bizonyos. Másnap reggelig még csak felé sem nézett. De már délfelé csak nem nyughatott. Ez mégis tréfának egy kicsit sok. Bement hozzá. A lovag bágyadtan hajta le fejét a pamlagvánkosra. Két nap nem evett már semmit.— De az az Isten áldja meg, édes barátom, ez rettenetes tréfa öntől. Ne csináljon bolondságot. Mit mivel ön ? — Asszonyom. Megmondom, hogy mit akarok ; sohajta ez, s fejét másik oldalra hajtá, szemeit lankadtan behunyva. Clarisse el nem tudta képzelni, hogy mit csináljon ? Hogy gátoljon meg ilyen rettenetes elszántságot ? Hermadnap már nem birt nyugtalanságával. Egy csésze levest vitt neki sajátkezűig. — No, kedves barátom, ne tréfáljon már. Itt van egy kis leves, ne lássa, magam hoztam, egyék belőle. — Hm! Leves ? Szólt megvetőleg a szerető. Kell is nekem leves? Én meg akarok halni. És valóban alig bírt már mozdulni, szemei beestek, arcza elsápadt, elfogyott, tekintetében valami halálravaló volt. Ez igazán meg akar halni. Már a negyedik nap is eljött, a szerető még sem kapitulált. Csudálatos neme az ostromnak, ahol a megszálló sereg éhezik, hogy a várőrséget feladásra bírja. Clarissét a kétségbeesés környezé. Az ember már csak alig lihegett. Mit csináljon vele? Még meghal a nyakán! Micsoda rettenetes skandalum lesz , ha egy férfi megöli magát szemei láttára az éhség lassú halálával! Hogy fogja ezt a lelkén elviselhetni ? Hogy veheti magára azt a tudatot, hogy egy embert négy napig látott haldokolni t éhen, és nem nyújtott neki segélyt ! Hiszen lám szívesen kínálná mindenféle jóval, de ha annak semmi sem kell, ha nem akar enni! Hanem ez mégis rendkívüli lélekerejű ember lehet, aki ennyire képes szerelmi kétségbeesésből. Ez nagyszerű bizonyítványa a legforróbb szenvedélynek! Az ember utoljára is kénytelen ezt az embert becsülni. Ilyen embernek csakugyan kár meghalni. — No, kedves barátom, még egyszer elhoztam önnek a levest. Ne nyissa föl a száját, engedje beletöltenem. A szerencsétlen imádó már nem tudott beszélni, csak a fejével intett, hogy nem kell neki semmi. — De hát, Istenem, én nem akarom, hogy ön meghaljon. A halni akaró vállat vonított. Megmondta már a véleményét régebben. Clarisse mellé ült a pamlagra s kezébe fogta kezét. — Legyen esze, kedves barátom , halgasson egy okos szóra. — Az imádó szomorú mosolyra lágyitá sápatag arcát. — Hiszen — szeretem önt hát no . . . Azzal odaborult rá Clarisse , s hogy ajkait megnyílásra bírja, inkább hát, Isten neki. Megcsókold. Arra az öngyilkos összeszedte végső erejét s visszacsókolá a makacs kapitulálót, hanem azután sietett is a leveshez nyúlni. Még egy nap és többé sem leves, sem csak nem használt volna neki. Egy hét alatt magához tért s két hét múlva férj és feleség lett belőlök. Clarisse nem is bánta meg soha, hogy meg hagyta magát győzni. Ilyen heroizmust a szerelemben nem minden boltosal lehet fölverni. Egyébiránt nekem, megvallom, ha ilyen stratagémához kellene nyúlnom, volna annyi eszem, hogy egypár zsemlyét eldugnék az attilám zsebébe; nem tudom, az elszánt imádó váljon nem praktizálta e ugyanezt a furfangot? ------re--------------- Benza utósa föllépte. Benza , a nemzeti színház kedvelt bufft énekese, rekedtsége miatt több hónapi szünetelés után a múlt kedden lépett fel újra Bilkában. Nemcsak a közönség örvendett, hogy kedven énekesét újra láthatja, de társai is tapssal fogadták, midőn a próbán megjelent, s azon meggyőződéssel végezték a próbát, hogy Benza hangja habár nem bir is többé a hajdani erővel é csengéssel, de remélni lehet, hogy előbbi szerepeinek tán újra meg fog felelni. Hogy ez csalódás volt, fájdalom, az estéli előadás bebizonytotta. Benza estig újra elrekedt, s szerepi szakadozott hanggal énekelte, a vége felé pdig csak szavalta, de kifogyhatlan komik erejével a közönséget mégis mindvégig nai derültségben tudta tartani. A keddi kísérlet Benzát arra bírta, hoy a színpadtól búcsút vegyen. E szerint öm tavaszszal nyugdíjba lép. Azon szóbeszéd, mit ha Benzát a föllépésre erőltették volna, teljes alaptalan. Ő maga jelentkezett a föllépés hogy további képességéről meggyőződhess! Végre fölkért bennünket nyilvánosságra juttat hogy az intendáns az egész jövő mártius 1 -éig járó teljes fizetését meghagyta azon ese is, ha többé föl nem léphetne, holott a szinh szabályok szerint ily esetekben a tag ele fizetésének egy harmadától. Benza 21 éven a nemzeti színház egyik leghasznosabb és hűbb tagja volt, kit semmiféle külföldi ige és kecsegtetés nem tudott arra bírni, hog hazai színművészet oltárát és tűzhelyét elhag. ----------------- Magyar énekesnő Észak-Amerikába A jelen évi September hóban Észak-Angkiába utazott Anschütz-féle operatársasá, C a n i s s a k. a. mint első énekesnő a new ki és philadelphiai színházakban valóságos dalt arat. Canissa (Kanitz) k. a. pesti szülő magyar leány, s a pesti conservatorium növéke. Tanulmányait Bécsben és Parisban aratta, s ez utóbbi városban két évet töltött néhány hangversenyben (egyikben külön a lengyelek javára) föllépvén, a magyar előadásával nagy tetszésben részesült. Páris búcsúhangversenyét Ghika hercegnő, Czi