Szinházi Látcső, 1864 (2. évfolyam, 1-78. szám)

1864-01-15 / 15. szám

Udvarhelyi Miklós meghalt! Tegnapelőtt színházunknak kegyeleti ünnepe volt, ma már gyásza van. A magyar színészet egyik legtiszteletreméltóbb tagját vesztek el, egy úttörő bajnokot, ki sok évtizeden át mindig hír és nemes vala. Fenmaradt erős oszlopa volt ő egy régi szép épületnek, mely ma már csak a jók emlékezetében él---- s végre ledőlt ő is azon este más napján, melyben egy rég elhunyt társa és baráta emlékét ünnepeltük. Kényezve kell rá gondolnunk, hogy e nemes és szép alakot is, melyet oly jól esett szemlélnünk, megtört az idő, mely nem kimél senkit és semmit. Mióta színészi jubil­eumát a közönség tapsai közt megülve, a színpadtól — mindnyájunk vesz­teségére — visszavonult, folyvást betegeskedett, mintha a múzsától való megválását síntette volna, testében és lelkében egyaránt. Végre meghalt, tegnap reggel fél kilenc órakor, ép oly tisztán és nagy lelki nyugalommal, mint a­hogy élt. Valóban kevés ember van, ki ily hosszú életre oly magas önérzettel gondolhatott volna, mint végnapjaiban ő. Egy folt sem érte az ő becsületességének tiszta köntösét. Jó, áldozatkész, buzgó, hazafias és nemes gondolkozású volt mindig; tiszteletreméltó ép úgy a színpadon, mint a magánéletben. Ezért halálának gyászhíre — bár meg volt érve a sarlóra, — meg fog döbbenteni minden ismerőst; mert benne oly férfit vesztünk, minő kevés van; s az ő fehér haja igazán az érdemek ezüst koronája volt. Mi mindig áldani fogjuk emlékezetét, s mihelyt a gyászének elzeng elköltözött aggm­­vészünk sírja fölött, sietünk közleni életiratát, mely a hűség, jóság és tehetség szép cselekedeteivel van tele. Legszebb szobor ez, mely a sokáig élt művész sírja fölött állhat, oly szobor, minő semmi kincsért sem vásárolható, s melyen ő maga munkált 75 évig, mindig becsületesen, mindig áldott szívvel! Nyugodjanak békében hamvai, melyek fölött bátran elmondhatjuk : itt egy régi jó színész s a nemes jellem egy példaképe fekszik! A Megyeri szobor leleplezése tegnapelőtt igen díszes színházi ün­nepély volt. A zenekar egész ájtatos kifejezéssel játsza a nemzeti himnuszt: „Isten áldd meg a ma­gyart,a midőn a függöny felgördült, s szép képletet tárt föl előttünk. A diszités , fák, ró­zsákkal bevont oszlopok, s a menyezet vi­­rágfüzérekből állott, melyet a színfalak közül kiömlő világítás élénk lilaszíne különösen meg­szépített. A szobor a háttérben letakarva állt egy ta­lapon. Fiatal nők fehérruhás serege környező, legfelül egy a hírt képviselve, hitreges trombi­tájával. Két oldalt a színházi személyzet állt, elöl a hölgyek ünnepiesen és gyönyörű ma­gyarosan öltözve. Ének után Egressy Gábor olvasá föl Jókaink azon szép költeményét, mely teg­napi számunkat ékesíti. E sornál elm­egy az elmúlt hősök szelleméből,s a mellszobrot leleplezték, s a színfalak közül élénk fénynyel világositák meg. Szavalat után ismét a himnusz énekét foly­­taták, s végül a drámai művésznők (J­ó­k­a­i­n­é, F.­Munkácsy Flóra, Prielle K. sat.) koszorúkat tűztek a mellszobor talapjára. Legördítve a függönyt, a közönség zajosan hívta és élj­enzé Izsót, a derék szobrászt, ki Megyeri élletteljes és művészi mellszobrában is tanusstá , hogy ihlettel dolgozik. De a szob­rász — mint Szigligeti jelenté — nem volt je­len, s igy a közönség meg sem tapsolhatá egész szive szerint azt, ki ez ünnep második hő­se volt. Ezek voltak az ünnep fényoldalai. Az árny­oldalt a nézőtéren láttuk üres páholyokban, és zártszék sorokon. A rendes bérlők közül is sokan elkéstek, úgy, hogy „A régi pénzek“ előadásán — melyben színészeink nemes vetélylyel játsztak, mintha a közönség mellett az elhunyt művész köztünk lebegő szellemének is kívántak volna tetszeni — jóval többen voltak jelen, mint a kegyelet szép ünnepén. Igaz, hogy az idő — anyagi viszonyai miatt — nem kedvező a lelkesedésre , de soha semmi körülmény sem igazolhatja az emberek közö­nyét azon jelesek iránt, kik a magyar szellem­nek — bármely téren is — dicsőségére váltak. Ezúttal a nézőtérnek a legnagyobb szorongásig meg kellett volna telnie. Ezzel a közönség csak önmagát tüntette volna ki, tanúsítva, hogy a régiek érdemeit méltányolni, s ezáltal a maia­kat buzdítani képes. A jelenvolt szépszámú közönség minden­esetre sokáig meg fogja emlékében őrizni a 13-diki est képét, azokat pedig, kik nem jöt­tek el, a csarnokban álló mellszobor időnként emlékeztesse, hogy jó jövőre csak akkor szá­míthatunk, ha a múltat kellőleg becsülni tudjuk. -------------------­Mi történik a nagy színpadon? Gyászjelentés: Bukovics Ka­ta­l­i­n és gyermekei: Róza, Miklós, Dezső és Lajos; nemkülönben U­d­­varhelyi Sándor és neje Novák Teréz, elkeseredett szívvel jelentik fe­ledhetetlen férjének, atyyáknak és jó test­vérnek, agyagfalvi Udvarhelyi Miklósnak, a nemzeti színház nyug­díjazott színművészének folyó január hó 14-én reggeli 8­a órakor, éle­tének 75-dik évében, hosszas betegség után tüdőszélhüdésben történt gyászos ki­múlták — A boldogultnak hideg tetemei szombaton, január hó 16-kán délután 3 órakor fognak a kerepesi temetőbe örök­nyugalomra tétetni. — A gyászmenet in­dul a megboldogult lakásáról: Országút, 37-ik szám. — Pásztor Ferenc, a Szegedi Híradó­ban figyelmet érdemlő adatot közöl Petőfi Sándor születéséről, mely szerint nagynevű költőnk születéshelye határozottan Félegyháza volna; megkereszteltetett pedig Kis-Körösön. — Haynald Lajos püspök ő excja bécsi lapok szerint Erdélybe utazott. Pesti lapok azt erősítik, hogy Nógrádba ment Szécsénybe édes­anyja látogatására, s ezúttal nem is szándékoz­nék Erdélybe utazni. — Gr. Széchenyi Ödön menyegzője alkalmával a következő darabokból álló pom­pás öltözéket viselte­­• carmoisin vörös selyem tricolt nadrágot, fehér damask attilát, prémes búzavirág kék selyembársony palástot, s Má­tyás korabeli diszföveget sólyom szárnynyal ékítve , lábán aranynyal gazdagon hímzett sárga csizma volt. Ez öltözék ismételt fölemlitésével két hazai iparosunk szorgalmát s müszlését akar­juk kiemelni, kik szakmájukban valódi reme­ket készítettek s a magyar iparos névnek elis­merésre méltó díszt szereztek. E két derék ipa­ros, név szerint Karácsonyi László magyar szabó s Horváth József csizsmadia mesterek , megér­demlik, hogy nevüket a tisztes közönséggel tu­dassák. — A fellobbanási szerencsétlenség ál­tal okozott kár, hivatalos megbecsülés szerint, 20,000 frtra rúg. A gázkezelőség ellen a fenyitó bünkereset már meg van indítva. A szétrob­­bantást égő szivar okozta volna. — Az István-mező mellett a város­­ligetban savó­intézetet fognak fölállítani. — Tegnapelőtt a váci úton, a Zitterbart ház előtt, egy a dolgozó osztályhoz tartozó meg­fagyott embert találtak. — A magyarországi szükölködök szá­mára Bécsben összesen 75,979 frt 99 krajcár gyűlt be. — Hallomás szerint nálunk is a párisi, és bécsihez hasonló emelt járdákat fognának épiteni. — A „P. Ll.“-ban olvassuk, hogy a pesti csizmadia céh Jókai Mórt tiszteletbeli tagjává választotta. Jókai e megtiszteltetést elfogadta, s megigéré, hogy a legelső céhgyűlésben már részt veend. — Az annyiszor emlegetett sikátort, mely a sütő­utcát az országúttal köti össze, a jövő hónapban nyitják meg.

Next