Látcső, 1864 (1. évfolyam, 1-91. szám)
1864-08-19 / 80. szám
Augusztus ig-én 1854. vészeki az 50-ik éven túl levő kort, tehát alig valamivel többet érnek el, mint felét a Flourens szerint, nekünk szánt 100 évnek. „Ami ég, az fölemészti magát — csak a hamu marad,“ mondja Sir Humphry Davy „egy bölcsész végnapjai“ czímű munkájában. Bécsi dolgok. * A bécsi népünnep,mely tegnap ment véghez, ismét elázott, bár nem annyira mint tavaly. Még az előkészületi munkákat is késleltető az esős időjárás. Bécsbe ez alkalomra, roppant számmal rándultak mindenünnen. Prága, Brünn, Grácz, Triest, Insbruck, Laibach stb. városok sok vendéget küldöttek a népünnepre, míg a pest-bécsi kéjvonat még kevésbé jövedelmezett mint a múlt esztendei. ** Távirdai hálózat Bécsben. A bécsi központi tűzoltói állomás a fiókokkal távirdai sodrony által köttetik össze, melynek elhelyezését már a jövő héten megkezdik. A sodrony Angolországból hozatott s felállítása 38.000 frtba ke raHICSO 80-ik sz. 1-ső évfolyam ról. Hirlik, hogy Pesten is a városkapitányság a tűzoltás érdekében javaslatot terjeszt a városi tanács elé. ** Szláv érdekeket képviselő lap fog itt megjelenni, Delpini ur által kiadva, „Jövő“ czim alatt. A lap anyagi biztosítását Strossmayer püspök, Belcredi gróf, Thurn-Taxis hg. és többen vállalták el, 3 évre. Külföldi hírek. — Az irodalmi kiadóknak példányképül. Hachette párisi könyvkereskedő múlt hóban halt meg, s a párisi lapok mind szép necrologokban emlékeznek meg róla. A ,,Moniteur“-ben About, az ismert író ír róla. About különösen kiemeli Hachette méltányosságát az irók irányában. Hachette ritkán vette meg valamely munka tulajdonjogát, hanem a szerzőnek minden kiadásáért illő osztalékot biztosított. Így történt, mondja About, hogy némely író, ki nagyon örült volna, ha szótáráért egyszer mindenkorra 30,000 frankot kap, elfogadva Hachette indítványát, évenként 20,000 frank jövedelemre tett szert. Első találkozását Hachette-vel About következőleg írja le: „Egy fiatal még egészen ismeretlen író körülbelül tíz év múlva bemutatja magát nála s tolakodása által keresztülviszi, hogy egy kis könyv szerkesztését bízzák reá, egyszer mindenkorra 800 frankért. A fiatal ember megírja könyvét, szorongó szívvel viszi oda, és szorongva várja, hogy mi fog történni. Nyolcz nap múlva megkapja az első correctura ívet, azon üzenettel, hogy Hachette elolvasta a könyvet, a tulajdoni jog a szerzőé marad, de az első kiadásért 1500 frankot fizet. A kezdő, ki ily után lépett be az irodalomba, ezóta Hachette legbensőbb tisztelője maradt, s „ha azt mondom nektek — végzi About — hogy egy becsületes férfiú halálát megsiratta, bizonyára azt fogjátok felelni, hogy tartozott ezzel neki.“ — Liszt Ferencz hazánkfia július 30-án a pápa őszentsége különös kívánságára néhány darabot játszott a zongorán S. Gandolfoban. A hangszer a nagy trónteremben volt felállítva s a hires zongorahős jeles játéka által a pápa, valamint a többi jelen voltak osztatlan csodálatát s tetszését nyerte meg. Felelős szerkesztő : Bródy Zsigmond. HIRDETÉSEK: HECKENAST GUSZTÁV könyvkiadó-hivatalában megjelentek, s minden hiteles könyvárusnál, Pesten : Hartleben és társa,Budán:Nágel és Wischannál kaphatók. Közlések a külföldről Fiatal olvasók számára. Irta JÓSIKA JÚLIA. Magyar-német kiadás egy színezett képpel. Csinos borítékba keményen kötve 2 ft. Pályavezető. Jó tanácsok világba lépő fiatal leánykák számára. Irta JÓSIKA JÚLIA. Fűzve 2 ft. — Diszkötésben 2 ft. 80 kr. B Lépesei Mrton. Ajándékul jó gyermekeknek. Irta és fordította Erdélyi Indaii Péter, tanár. Színezett képekkel. — Csinos borítékba keményen kötve 1 ft. 60 kr. MESÉK. Franczia után Lovásztól. Újra szerkesztő CZUCZOR GERGELY. 60 képpel. — Fűzve 50 kr. — Diszkötésben 1 forint. — SZIKLÁRA ILONA. Történeti beszély az ifjúság számára. Irta VACHOTT SÁNDORNÉ. Két színezett képpel. Csinos borítékba keményen kötve 1 forint isisérül Mulattató és tanulságos olvasmányok családi körök számára. Szerkesztő Vachott Sándorné. Képekkel ellátva. — Keményen kötve 3 ft. Most jelent meg Heckenast Gusztáv könyvkiadó-hivatalában, s általa minden hiteles könyvárusnál, Pesten : Eggenberger Nándor, Budán : Nagel és Wischan könyvkereskedésében kapható : NEMZETGAZDASÁG és Rendszeres tan- és kézikönyvül irta KAUTZ GYULA, jogtudor, a budai kir. műegyetemben a nemzetgazdaságtan s jog- és törvényisme rend. nyilv. tanára; a pesti kir. egyetemnél a politikai tudományok magántanára és az államtud. vizsgáló-bizottmánynak tagja; a magyar tud. Akad. lev. és a kir. m. természettud. társulatnak rendes tagja stb. Ára 4 forint ausztriai értékben. Közismeretü tény, hogy egy lehetőleg kimeritő s a nemzeti és állami háztartás valamennyi fontos kérdéseit és feladványait magában foglaló rendszeres munka, hazai tudományos irodalmunkban mindekkoráig hiányzott. Alulírt azért készséggel vállalkozott közrebocsátására a jelen műnek, mely folytonos figyelemmel a gyakorlati iparés üzletéletre, a főtanodák szükségeire, meg a törvényhozás és igazgatás feladásaira, oly vezér- és kézikönyvet képez, mely a nemzetgazdaság és pénzügy egész rendszerét magába zárja, a világirodalom jelen színvonalán áll, hazai viszonyaink és teendőinkre is utal, s mindazokra nézve, kik a közgazdasági nép- és államügyek iránt érdekkel viseltetnek, vagy hivatásuknál fogva ez iránybani működésre utalvak, valóban nélkülözhetlennek nevezhető, — eltekintve attól, hogy rendkívüli tartalom gazdagságánál fogva egész sorozatát a legdrágább angol, franczia és német szakmunkáknak is pótolja. Kezesség efelől a hazánkban és külföldön elismert tekintélyű szerzőnek neve s eddigi tudományos munkálatai. Ára a 43 tömött ivre terjedő műnek a lehető legnagyobb kelet érdeke és reményeiben a kiadó által csak 4 o. é. forintra szabatott. (1 — 3) Megjelent, s minden hiteles könyvárusnál Pesten , Hartleben C. A.-nál, Budán Nagel és Wischan-nál kapható. ASBOTH LAJOS EMLÉKIRATAI. Az 1848. és 1849-iki magyarországi hadjáratból. Második kiadás. Két kötetben. Ára fűzve 3 forint ausztriai érték. TARTALOM. Előszó. Bevezetés. Első fejezet. Az elfogott futár és sürgönyei. Második fejezet. Görgei Tokajban. Harmadik fejezet. Budavár megszállása. Budavár megrohanása. Függelék a 3. fejezethez. Függelék. Eredeti oklevelek. A 1849-ki áprilisi hadjárat. Bevezetés. A magyar sereg zömének előrenyomulása Tiszafürednél. Az magyarok további előrenyomulása Tiszafüredről. Az isaszeghi csata. Ennek eredményei. Ütközet Vácznál. A magyar hadsereg beosztása és létszáma 1849 ki márczius végén. Az osztrák sereg beosztása márczius végén. Rákosmezei csatározások. A 2. hadtest hadműveletei a Vágnál, különösen a zsigárdi ütközet. A peredi ütközet. Eredeti okiratok a vágdunai hadjárathoz Bánáti harczok. Fegyverlerakás Világosnál. Az orosz, osztrák császári s a magyar hadsergek létszámának részletes kimutatása. — Az erdélyi hadjárat története. Perczel hadi működése. Bevezetés. I. Róth elfogatása Ozoránál. Muraközben vonulás. Letenye, Kottori és Alsó-Dobrova melletti csaták Fridaui ütközet. Muraköz elhagyása. II. Hadműködési állás Lendván és Letenyén. A fősereghezi elindulás. Ütközet Mórnál és hátrálás Pestre. III. A tartalékhad visszavonulása Nagy-Kanizsáról Czeglédre. Perczel visszavonulása a Tisza mögé; csaták Szolnoknál és Czeglédnél. Felsőmagyarországi hadműveletek. A magyar csapatok első öszpontositása s csatázása Budamérnél. A hadseregnek Mészáros általi újjászervezés. A tarczali és keresztúri ütközet. Benyiczky portyázó csapata. A magyar hadsereg visszavonulása a bányavárosokba és zárszó. Görgei egyesülése Klapkával. Utójegyzet. Asbóth Lajos életrajza. Megjelent s minden hiteles könyvárusnál, Pesten : Kugler Adolf, Budán : Nagel és Wischon-nál kaphatók. RÉT MOSTOHA. Történelmi regény. Irta JÓSIKA MIKLÓS. Két kötet, 8-rét. — Ára fűzve 2 forint a. é. A VÉGVÁRIAK. REGÉNY. Bethlen Gábor fejedelem korából. Irta JÓSIKA MIKLÓS. 3 kötet. — Kis 8-rét. Borítékba fűzve 3 ft. Heckenast Gusztáv könyvkiadó-hivatalában megjelentek, s minden hiteles könyvárusnál, Pesten : Kugler Adolf, Budán : Nagel és Wischon-nál kaphatók . Gyémánt-kiadások. Egy-egy kötet ára fűzve 70 kr., vászonba kötve, arany vágással 1 ft. Magyar remek irók. 1. Kisfaludy Sándor. A kesergő szerelem. A költő arczképével. 2. Kisfaludy Sándor. Gyula szerelem. 3. Kisfaludy Károly költeményei. A költő arczképével. 4. Kazinczy Ferencz költeményei. A költő arczképével. 5. Kisfaludy Sándor. A boldog szerelem. 6. Csokonai Mihály válogatott versei. — A költő arczképével. 7. Katona József. Bánk Bán. Dráma. — A költő arczképével. 8. Kölcsey Ferencz versei. A költő arczképével. 9.10. Zrínyi Miklós. Szigeti veszedelem. A költő arczképével. Irodalmi kincstár. I. Népdalok. Petőfi Sándor arczképével. II. Románczok. Vörösmarty Mihály arczképével. III. IV. Balladák. 2 kötet. Arany János arczképével. V. VI. Külföldi lant. Magyar költők műfordításai külföldi remek irókból. VII. Emlékkönyv. A legjelesebb magyar költők szemenszedett mondatai. VIII. Epigrammák. IX. X. Szerelem dalnokai. Válogatott , gyűjtemény. XI. XII. Életiskola. — Gyöngymondatok, arany igazságok a bel- és külföldi remekirók munkáiból. — 2 kötet. Kiadó-tulajdonos Heckenast Gusztáv. — Nyomtatja Länderer és Heckenast, egyetem utcza 4. szám alatt Pesten, 1864.