Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái, 10. kötet
O - Ozoray (Nincsich Tóbiás) Árpád
35 Ozoray Eger, 1776.) •— 3. Jó reménységnek hajócskája. Buda, 1743. (Imádságos könyv). Mind ezen munkákat névtelenül adta ki; Danielik és többen a munkák szerzőségét tévesen Ozoryi máskép Frangepán Flórának, Klára-rendű apáczának tulajdonítják. Korányi, Memoria II. 719. lap. — Katona, História Critica XXXVIII. 879. 1. — Danielik, M. írók II. 243. 1. — Magyarország és a Nagyvilág 1876. 22. 1. — Farkas, Seraphinus, Scriptores. Posonii, 1879. 45. 1. — Petrik Bibliogr. Ozoray (Nincsich Tóbiás) Árpád, hírlapíró, szül. 1833. szept. 3. Ó-Kanizsán (Bács-Bodrogm.); tanulmányainak félbeszakításával 1848-ban a szegedi gymnasium IV. osztálybeli hallgatóival Péterváradon az első lovas tüzér-ütegbe lépett, hol fokozatosan hadnagyi rangra emelkedett. Részt vett a vár és a hídfő védelmezésében, a kameniczi sánczok ostromában és bevételében. Itt sebet kapott bal vállán. 1849.máj. Guyon hadtestéhez helyezték át, mellyel részt vett a szőregi csatában, hol fején kapott sebet. Innét 400 sebesülttel Uj-Aradra vezényelték, hol átadta a sebesülteket, mire Lugosra húzódott, hol aug. 12. ismét Guyon tábornok vezetése alatt részt vett az oroszok ellen vívott csatában, hogy menekülőink időt nyerjenek ; nyolcz óráig vívott csata után visszavonultak. Ezután bujdosott és 1850. febr. tizenegyedmagával fogták el és Nagyváradra kisérték, hol Braunhof tábornok németül így szólt hozzájuk: «menjetek haza, anyátokhoz, szopni». Szülőföldére visszatérve, sebeinek begyógyulása után folytatta tanulmányait Hódmezővásárhelyen, majd Szegeden a főgymnasiumban. 1855-ben a fővárosba jött és be akart iratkozni az egyetemre; de miután ott az előadás német nyelven folyt, elállott szándékától. Egy ideig (1858—60.) vidéki színtársulatoknál súgó is volt. 1860-ban ismét a fővárosba jött és az irodalom terén kezdett működni; írt a Hölgyfutárba, Délibábba s Napkeletbe. Megismerkedett az akkori fővárosi írókkal és baráti viszonyban volt Beöthy László, Lisznyay Kálmán, Kövér Lajos, Balázs Sándor sat. írótársaival. Az említett lapoknak állandó munkatársa lett, majd az 1861-ben megindult Nefelejtsnek, Ország Tükrének, a Jövő cz. politikai lapnak (1862— 1863.) főmunkatársa; később a Magyarország és Nagyvilágnak és Képes Világnak. 1868-ban műszaki fordítónak lépett be a m. kir. vasútépítészeti igazgatósághoz, honnét 1870. szept. 1. a m. kir. államvasutak igazgatóságához mint fogalmazó helyeztetett át. Itt sem maradt sokáig. Ezután lázas munkával dolgozott, fordított és apró füzeteket készített kiadóknak; ebből élt sanyarogva, de azért nagy buzgalmat fejtett ki a mások sorsának javításán; így szervezte a házmesterek egyletét, majd leányegyletet alakított a gyári munkásnők között. A legnagyobb komolysággal nyári ruhában tél idején tartotta az ünnepi beszédet egy asztaltársaságnak szegény gyermekeket ruházó ünnepén. Megéljenezték. Meghalt 1896. aug. 12. a budapesti Szent István kórházban és az írói segélyegylet temettette el. Czikkei a Hölgyfutárban(1859— 1864. Költemények és francziából ford. beszélyek); a Divatcsarnokban (1859. Ugy legyen, Dumas Sándor legújabb regénye ford., 1860. Leonardo da Vinci, ford.); Emich G. Nagy Naptárában (1860. Dózsa Dániel); Emich Nagy Képes Naptárában (1861. Werbőczy István életrajza); a Balatonfüredi Naplóban (1861. 12. sz. Szőllösi Nina síremlékének leleplezése alkalmával mondott beszéde); a Szegedi Híradóban (1861. czikkek Figaró álnévvel); a Honban (1861. Magyar vasúti politika, három czikk); az Ország Tükrében (1863. A pesti gyep történetének vázlata, 1865. Egy éj az egyptomi katakombákban); a Képes Világban (1867. beszély); a Vasárnapi Újságban (1872. A pesti vízvezeték) ; a Pécsi Figyelőben (1878. 17. sz. Az ötvenes évek irodalma a fővárosban); a Hölgyek Lapjában (1883—87. Az ötvenes évek irodalmi élete a fővár