Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái, 10. kötet
O - Otrok Mihály - Otrokocsi Fóris Ferencz
5 Otrokocsi O zsonyban csak szabad fogságban voltak és igen emberségesen bántak velük. A primás és Kolonics püspök, vagy ezek megbízottai naponként meglátogatták őket és folyton lelkükre beszéltek, hogy térjenek meg és ne tanítsák többé a katholikusokra szórt rágalmakat. A hajthatatlan 0. és sok társa annyira sérelmesnek találták az eléjük adott föltételeket, hogy egyiket sem akarták elfogadni. Azért kimondták rájuk a végzetes ítéletet, mely őket börtönbe, majd a nápolyi gályákra vitte; jún. 6. vitték őket Lipótvárra. Itt Kellius Jézus-társasági atya látogatta meg őket az áttérítés czéljából. Rabságuk idejét mindenféle szolgai munkával kellett tölteniök : sánczokat ástak, köveket, homokot hordtak, gabonát rostáltak sat. Végre 1675. márcz. 18. elindultak a hosszú útra, Morvaországon, Ausztrián, Stájerországon át az Adriai tengerre. Triesztnél levették szakállukat és katona ruhát adtak rájuk. Így kényszerültek tovább vándorolni a nápolyi gályákra. Tíz hónapi sínlődés után 1676. febr. 11. Ruyter tengernagy kiszabadítá őket és holland hajókon mentek Velenczébe, onnét Zürichbe. Itt jólelkű reformátusok házaiban mint vendégek tartózkodtak; D. Barberus Rudolf házában lakott. Különösen Lavater János tanár érdeklődött sorsuk iránt és kérte őket, írják meg az ő számára szenvedésük történetét, amit meg is cselekedtek; így 0. is engedett a felszólításnak és röviden leírta száműzetését és kiállott sanyarúságait; azonban mindezt részletesebben is megírta Furor bestiae cz. munkájában. Zürichből társaival Utrechtbe ment, hogy régi ismerőseit fölkeresse, kik őt örömmel látták és segítették is további tudományos pályáján. Mindenekelőtt, még 1676-ban, hét társával átkelt a tengeren, Angolországba ment, hol a király megengedte, hogy segélyt gyűjthessenek. Oxfordban időzött, de már 1678-ban ismét Utrechtben volt és Czvittinger szerint itt a felsőbb tudományokat tanította; e mellett egyházi tudományokkal és tudományos könyvek írásával foglalkozott. 1677-ben csak mint «pro Christi nomine exul» szerepel. 1679. már otthon volt rimaszécsi lelkészi lakában és azon év júl. és 1680-ban ugyanott prédikált. Hogyan került haza, midőn csak az 1681. országgyűlés XXV. t.-cz. értelmében lett volna szabad társaival hazatérnie, erre vonatkozólag nincsenek adataink. Még ugyanazon évben Gyöngyös lelkésze lett és imakönyvet adott ki hívei számára. Lampe szerint delíriumban szenvedett és tél idején a hóval és jéggel borított mátrai hegyek közt barangolt eszeveszetten, apró leánykájával. Valószínűleg a túlfeszített szellemi munka idézte elő idegbaját. A híveivel meghasonlott és 1687-ben Kassára került; itt Ladányival lelkészkedett, de csak két évig, mert Ladányi halála után a város egyedüli református lelkésze volt. A katholikusokkal gyakran érintkezett. Lelkének e nagy tépelődése meglátszott külső magaviseletén, felesége és családja iránt bizonyos apathia fogta el, mogorva és mélabús, olyan volt élete, mint a rideg aszkétáké. Ezért hívei hóbortosnak tartották és hivatalától felfüggesztették. 1690. márcz. 8. Udvarhelyi István, a helvét felekezet főkurátora, kizavarta őt a lelkészségből. Nagy-Britanniába igyekezett, hogy III. Vilmos előtt a magyarországi reformátusok szomorú sorsát ecsetelje s azok számára hathatós védelmet kérjen. Brémán és Emdenen át Amsterdamba ment, hova aug. 28. érkezett. Itt újra a katholikusok ellen fordult és két munkát is adott ki, hogy bebizonyítsa igaz református meggyőződését; az egyiket III. Vilmos királynak ajánlotta. Őszkor átkelt a tengeren, hogy az oxfordi könyvtárt látogassa. Különösen a két protestáns felekezet, a kálvinisták és lutheránusok egyesülésén dolgozott. Itt újra a katholi vallás felé hajolt és kezdte ennek tanait nagyobb figyelmére méltatni; nem kelt ki többé mű- 1.