Szociális Munka, 1993 (5. évfolyam, 1-4. szám)

1993 / 2. szám - RÖVID ÍRÁSOK - Kappéter István: Az ideggondozás Magyarországon

AZ IDEGGONDOZÁS MAGYARORSZÁGON Dr. Kappéter István P­ándy Kálmán már a század elején leírta: „a közveszélyesség sem kívánja meg feltétlenül az intézetet”. Ha a családtagok tudnak és akarnak szeretettel foglalkozni az elmebeteg­gel, az otthon is meggyógyulhat. Például említi Pándy mániás leánybetegét, akinek két évig ismételten visszatértek nagyon rossz állapotai. Anyja és két felnőtt leánytestvére vállalták otthoni ápolását és kezelését, ami Pándy tanácsára friss levegőn fektetést és langyos fürdőket jelentett. Két év múlva a leány meghízott, férjhez ment, s utána évekig, amíg Pándy tudott róla, egészséges maradt .Pándy azt is megfogalmazta már akkor, hogy a beteg otthon kezelhetősége nem elsősorban állapotától függ, sokkal inkább attól, hogy vannak-e otthonában, akik szere­tettel vigyáznak rá. Jellemző, hogy ezt a tényt, amit a legutóbbi időben sikerült tudományosan is vitathatatlanul bizonyítani, mennyire elmulasztják tudomásul venni. Sokaknak kényelme­sebb azt hinni, hogy a rossz gyógyeredmény oka a betegség természete. A saját család megnyerésénél sokszor könnyebben megoldható volt a heterofamiliáris ápoltatás, amit hazánkban Konrád már 1885-ben javasolt. Pándy is európai tanulmányútja után, 1905-ben megjelent könyvében, elsősorban ezt javasolta. A két háború között hazánkban ez a „családi ápolási telep”­eV. rendszere lett az elmebetegek ellátásának fő bázisa. Nem építettek nagy elmeintézeteket, mint mindenütt másutt a fejlettebb országokban, csupán az általános kórházakban létesítettek egy- kétszáz ágyas elmeosztályokat, amelyekből az ápolási telepek felügyeletét is ellátták. Oláh Gusztáv, aki a Lipótmezőt Ideg- és Elmegyógyintézetté keresztelte, annak igazgatója volt, s aki a világ pszichiáterei közül az elsők között, már 1904-ben csatlakozott a mentálhi­giénés mozgalomhoz, felismerte, hogy érdemes szakszerűen foglalkozni az elmebetegeknek a saját családjukban való gondozásával is. 1925-ben ennek rendszeres segítésére az intézetben Ideg- és Lélekgondozót szervezett. Annak vezetője Fabinyi Rudolf lett, aki már 1925-ben, a Népegészségügy­ben beszámolt nürnbergi tanulmányútjáról, ahol a „Fürsorge für Geistesk­ranken”-t ismerte meg. Nyíró Gyula 1928-ban számolt be ugyanott nagyobb­ németországi tanulmányútjáról; hat Fürsorge-ot látogatott meg, köztük az Erlangenben működőt is, amit Kolb elsőként alakított ki 1911-ben. Nyíró meggyőzően ecsetelte a ragyogó eredményeket. Kiemelte, hogy sok elmebeteget úgy tudtak kezelni, hogy soha nem kellett őket elmeosztályra küldeni. 1931-től Budapesten önálló intézmény lett az Ideg- és Lélekgondozó. Minden más intézménytől független pszichiátriai gondozók tudomásom szerint csak Németországban voltak néhány városban a hitleri megsem­misítésig, és Budapesten, majd 1954 után Magyarországon sok helyen az 1974-ben bekövet­

Next