Szociális Munka, 2000 (12. évfolyam, 1-4. szám)
2000 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Kappéter István: Pszichiáter a magyar szociális otthonokban az évezred végén
PSZICHIÁTER A MAGYAR SZOCIÁLIS OTTHONOKBAN AZ ÉVEZRED VÉGÉN Dr. Kappéter István Tápiógyörgyön, 250 pszichiátriai beteg otthonában dolgozom 1991 óta. Lendvai György, az igazgató, szép hellyé varázsolta és odakerülésem előtt is, azóta is humánusan vezeti az intézményt. Szobát csak elvétve zárnak be, hálós ágynak nevezett emberketrec nincs, az ablakrácsokat, amelyek főleg arra „jók”, hogy öngyilkossági gondolatokat ébresszenek, levetettük. Tovább tudtam fejleszteni az emberiességet, a betegek munkafoglalkozása és szórakoztatása elfogadását. Létre segítettem a beteg-önkormányzatot. Elfogadtattam az évi egyszeri egyhetes betegüdültetést. Lelkes szakembergárdát nem sikerült kialakítani. Néhány nővér nagyon jól dolgozik, de az ápolói közhangulat nem igazán jó. A nagycsoport mint feszültségcsökkentő működik, de a dolgozókat nem eléggé sikerült bevonni abba. Nyolc évig kiscsoportokat vezettem Foulkes módszerével, de azokat a nővéreket, akik ebbe bekapcsolódtak, inkább stréberként fúrták. Kissé szenzitív nővér nagyszerű kifejezés-terápiás csoportokat vezetett, de a munkaidőben végzett pluszmunkája csekély díjazását nem tudtam elérni. Egy éve kaptunk keretet a mentálhigiénés csoport erősítésére. A lelki törődést most nekik adom át. A falu már nem ellenséges a betegeinkkel, de a kitagolását elkezdeni még nem sikerült. A szociálpszichiátria megértetésére törekszem, erőltetem, hogy tanuljanak, de a közhangulat nem tanulásbarát. Újabban bevezettem az Ammon-féle humánstrukturális táncterápiát. Bámulatos lehetőség néhány szkizofrénnek, hogy kifejezzék magukat. Beteg vezetésével lelkesen csinálják. Sok beteget sikerült jobb állapothoz segíteni, mint amilyenbe a pszichiátriai osztályokon kerültek. Elégedettségünk teljes azoknál, akiknek nem ajánlhatjuk, hogy ennél önállóbb helyzetbe kerüljenek. Nem tudjuk eléggé segíteni azokat, akik a normál társadalomba, vagy legalább átmeneti otthonba kerülésre alkalmasnak látszanak. A tanulságokról érdemes lenne sokat írni. A pszichiáterek nem érdekeltek abban, hogy megjelentessék azt, amit én írok. Szemükben legalább annyira sértő vagyok, mint Benedek István az Aranyketreccel, vagy Günter Ammon a dinamikus pszichiátriával. Megkérdőjelezzük az általánosan elfogadottá vált hozzáállást, hogy a pszichiáterek betegségeket kezelnek, tárgynak tekintve a betegeket. Nagyon érdekes és tanulságos lenne, ha szociális otthonokban évtizedes betegségek után javultak elmondanák vagy leírnák, hogy hogyan élték át betegségüket és gyógyításukat. Józsi a legszebb példa. Bűnöző gyermekkor után, itt kölni megivást is jelentő alkoholizálások után „öngyilkoskodott”, hasi sérvét nem operálták, mert évente úgyis nyert kioperálandó dolgot, elhájasodott, lopkodott. Több mint három éve kiválóan dolgozik, csinos lett, csak néha alkoholizál, érzékenykedik és kórosan vonatkoztat, de elfogadja a tanácsot és gyógyszerelést. Ilyen jellegű változás sokaknál van, ha nem is ennyire végletesen rosszból lettek ennyire nagyszerűek. Ildikó szkizoaffektív pszichotikus tanítónő. Ehhez illően viharos múlt után, itt boldogan beilleszkedett. A szkizofrén indulat-kitöréses Gyulával - aki itt művészien rajzol, amit szerető anyja azelőtt soha nem engedett - boldogok és nagyon hasznosan segítenek a gyógyító munkában.