Szocialista Művészetért, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1959-03-01 / 3. szám

(folytatás az 1. oldalról)­kenység — illetve az ezutáni vágy — között levő ellentmondás világosabbá vált. A filmiparban dolgozók egyre inkább haladó módon gondolkoztak és 1918 őszén kapcsolódtak a polgári kul­túra haladó irányához. A polgári forradalom idején meglevő gazdasági nehézségek még tovább élezték az ellentéteket. Ennek következménye az a példa nélkül álló esemény, amely 1919. március 22-én, a Erbits Jenő alkotása Tanácsköztársaság másnapján, a magyar filmiparban bekövet­kezett. E napon a filmipar dolgozói nagygyűlést tartottak és kimondták, hogy amíg a Forra­dalmi Kormányzótanács másképp nem intézkedik, „min­den vállalkozás köztulajdon” , és létrehozták ideiglenes központi igazgatási tanácsukat, amelynek jeles filmművészek is tagjai volta­k. (Korda Sándor rendező, Virágh Árpád operatőr.) Azonnal bekapcsolódtak a fel­­világosító munkába a legmozgékonyabb filmművészeti műfaj, a riport- és híradófilmek készítése terén. Riportfilm készült az április 6-án tartott toborzónapról, híradó a Tanácsköztársa­ság politikai és társadalmi eseményeiről. 1919. április 12-én jelent meg az államosításra vonatkozó rendelet. Megalakították a munkásokból (vetítőgépészek) álló direktóriumot és kiépítették a társadalmasított mozgóképipar törvényes központi szervezetét. A filmek politikai tendenciájá­nak ellenőrzését Komjáth (Kenyeres) Júlia végezte. Az ő tevé­kenysége nyomán kibontakozott a filmművészet irányára vo­natkozó elvi vita. Komjáth Júlia az eddigi romantikus és szen­­timentalista irányzattal szemben a marxista filozófia alapján álló filmirodalomért küzdött. A vele vitatkozók (Sas Ede és Forró Pál) összetévesztve a világnézeti alapot a konkrét meg­jelenési formákkal, elutasították ugyan a filozófia „direkt” meg­filmesítését, de megfogalmazták a film formai kifejező eszkö­zeire vonatkozó elképzeléseiket, amelyek az avantgárd­izmus irá­nyába mutattak. A filmművészek többsége a haladó polgári világnézet alapján állt, ezt bizonyítja a filmgyártásra vonatkozó távlati terv (Dada, Liliom, Dollárpapa stb.) — egy kezdemé­nyezés azonban a szocialista mozgalomhoz való közeledést mu­tatja. Orbán Dezső scenikus és néhány amatőr színész létre­hozta a Proletárakadémia nevű filmkészítői csoportot, amely 8 és fél nap alatt elkészítette a „Tegnap” című filmet. Ez a film — eltekintve a meseszövés, a dramaturgiai megoldások naivságától — egyrészt témájában, másrészt formai jegyek szempontjából arra enged következtetni, hogy a magyar film­művészet jelentősen előrehaladt. Meg kell jegyezni, hogy ez az egyetlen játékfilm, ami a Tanácsköztársaság idejéből fenn­maradt A proletárdiktatúra idején azonban a részben már előbb elfogadott és új forgatókönyvek alapján 35 játékfilm gyártását kezdték meg. A filmek egy részét be is fejez­ték, az eddig rendelkezésünkre álló adatok alapján feb. 15—20 játékfilm készült el. Jelentős eredmények születtek a híradófilm készítése terén, amelyben megörökítették a szocialista forradalom eseményeit és amelyek most is őrzik az első proletárdiktatúra emlékét, velőit támogatta. E politika jóvoltából az utcákon a neobarokk és historizáló, vagy parlagian naturalisztikus emlékművek, a kiállításokon hasonló portrészobrok és kisplasztikák „nevelték” a közízlést. A Tanácsköztársaság volt az első olyan rendszer, amely Magyarországon államilag támogatta a modern művésze­tet. Állásfoglalása egyúttal szembefordulás volt a vissza­felé húzó irányzatokkal. A szembehelyezkedést az a felismerés szülte, hogy ezek az irányzatok egyáltalán nem alkalmasak egy szabad társadalom művészi igényeinek és feladatainak kielégítésére. A Tanácsköz­társaság azokat a művészeket támogatta, akik már a megelőző években az Európa-szerte, különösen Franciaországban alakuló haladó művészeti mozgalmakhoz csatlakoztak, azokat a festő­ket, akik az akadémizmusban, naturalizmusban, impresszioniz­musban veszendőbe ment, vagy holttá merevedett művészeti nyelvnek, a forma beszédének akartak új, de örökérvényű, a régi klasszikus művészetével rokon értelmet adni. E magyar művészek Cézanne, Puvis de Chavannes, Matisse, Picasso s a reneszánsz nyomain indultak, hogy ismét jogaiba helyezzék a kompozíciót — a forma, a vonal, a szín, a tér képi rendszerét, az emberi teljesség, a klasszikus harmónia-eszmény megjelení­tésének eszközét. A kifejezést nem a témában keresték, mint a nem-képző­mű­vésze­ti kategóriákban gondolkodó zsánerfestők, akik a tartalmat a témával akarták pótolni, de művészetük nem volt absztrakt, az ember és környezetének tárgyai nagy szere­pet játszottak benne. E művészek az úgynevezett „Nyolcak” és a „MA” című folyóirat köréből kerültek ki. A legnagyobb sze­repet vitték Kernstock Károly, Pór Bertalan, Berény Róbert, Czigány Dezső, Tihanyi Lajos, Kmetty János, Uitz Béla, Nemes Lampérth József, Bortnyik Sándor, a semmilyen iskolához nem tartozó, plakátjaival a szocialista mozgalomban nagy hírnévre szert tett Bíró Mihály, a szobrászok közül Beck Ö. Fülöp, Ved­res Márk, Medgyessy Ferenc, Ferenczy Béni, akik a szobrá­szati stílustalansággal szemben az anyag és forma törvényeit juttatták ismét érvényre. Ez a festészeti és szobrászati irány alkalmas lett volna — és amennyire a nagyon korlátolt lehe­tőségek engedték, be is bizonyította alkalmasságát­­, hogy az új humanista, közösségi művészet magvát alkossa. Stílusa mo­numentális feladatokra, eszményei heroikus tartalmak, új em­ber és életideál kifejezésére tették képessé. Kimondottan a Tanácsköztársaság megbízásából készült mű kevés maradt fenn. Pór Bertalan, Uitz Béla május elsejei nagy freskói elpusztultak, elpusztult Vedres Márknak Leiszner Manó építésszel közösen készített „Szabó Ervin Pantheon”-terve. De ismerünk sok plakátot, amelyek a nagy művészet termékeivel JjK j|'% M*M­é |v j JJ* \ ,'L A Tanácsköztársaság plakátművészetéből: A képzőművészet A Tanácsköztársaság négy és fél hónapja kevés volt ahhoz, hogy nagyszabású alkotások szülessenek. Uitz Béla is az emig­rációban tudta csak kidolgozni freskóterveit, de az alapvető kérdésben, a művészeti irányzatok megítélésében, a Tanács­köztársaság állást tudott foglalni és ezt meg is tette. Állásfog­lalásának forradalmisága homlokegyenest ellenkezett a meg­előző és utána következő kulturális politikával Rövid, fényes intervallumként szakította meg a tudatlanságában ostoba, vagy szándékosan maradt, hivatalos irányvonalat, azt, amely a nagy­bányai iskolát is gyanúsnak és veszedelmesnek ítélte s vele szemben a levitézlett zsanér- és az akadémikus tájfestés mű­egyenlő értékűek. Pór, Uitz, Berény, Kmetty, Nemes Laimpért, Bíró alkotásait, Beck Ö. Fülöp, Ferenczy Béni pénzmintaterveit stb. A Tanácsköztársaság e festőkre és szobrászokra bízta a művészeti közéleti funkciókat, vezető szerepet juttatott nekik a művészeti oktatás szándékolt reformjában. Mint szimbolikus jelentőségű eseményt említjük meg a Tanácsköztársaság gesztusát, amelyet a két legnagyobb magyar proletárművésznek tett: a direktórium fedezte fel az addig is­meretlen és a legnagyobb nyomorban tengődő Nagy Balogh Já­nost és nagyrabecsülését tanúsítva 30 000 korona értékben vásá­rolt tőle képeket, amelyek azóta is a Szépművészeti Múzeum, illetőleg a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonában vannak. A fia­tal Derkovits Gyula pedig 1919 nyarán a Tanácsköztársaság idején első ízben anyagi gondoktól függetlenítve tanulhatott festeni és rajzolni a nyergesújfalusi Remstock-féle szabadiskolában. * „Szívből üdvözlünk benneteket. Új élet virradt ránk, pél­dátokat rövidesen az egész világ követni fogja” — írta a Ta­nácsköztársaság győzelmes napjaiban Maxim Gorkij. Kívánsága valóra vált, mert mindazok a törekvések, kezdeményezések, amelyeknek gondolata a Tanácsköztársaság idején a művészet vonatkozásában is megszülettek — sorra valósulnak meg nap­jainkban. Cib­HDirttusmimnis Pór Bertalan plakátja. Szocialista MŰVÉSZETÉRT 2 A Tanácsköztársaság tiszteletére... Március 7-én a Zeneakadé­mián az Állami Népi Együttes énekkara „FÖLTÁMADOTT A TENGER!” címmel öt év­század kórusirodalmának olyan alkotásait szólaltatta meg, amelyekben a forradalmi gondolat, a hazaszeretet, a bé­ke és a szabadság utáni vágy s a­­munkásosztály harcainak emléke szólalt meg. A Lantos Rezső által vezényelt hangver­seny két új mű nagysikerű bemutatóját hozta. Karai Jó­zsef fiatal zeneszerző Ady Endre: „A grófi szérűn” című versét zenésítette meg ve­­gyesikari szólamok drámai le­hetőségeivel. A másik ugyan­csak Karai József szvit-szerű­­en megkomponált kórusműve „FORRADALMI KÉPEK” az 1919-es nagy napokat idézte, a forradalmi munkásmozga­lom gyújtóhatású dallamainak feldolgozásával. A műben „Fel vörösök, proletárok, a Warsawianka” építőimunkások és bá­nyászok dalai mellett korabeli szöveggel felhangzott a „Lánc-lánc eszterlánc” kez­detű gyermekdal is, úgy, ahogy azt az illegális mozga­lomban­ a nyomorral, ínségre ítélt mun­kásgyermekek szo­morú életének kifejezésekép­pen énekelték. Március 21-én teljesen új emlékműsort mutat be az Együttes, „FEL VÖRÖSÖK DIADALRA’ címmel. Ebben a műsorban a hősi történelmi múlt mellett a munkásosztály hagyományainak és forradalmi múltjának művészi szinten való megjelenítésére készültek. A „SZABAD MARGITSZI­GET” című táncjáték az 1919-es szabad május elseje légkörét árasztja. A történel­mi sorozat legkiemelkedőbb száma a „Latinka ballada ének-, zene- és táncváltozata lesz. Hamburger Jenő — a Tanácsköztársaság földműve­lésügyi népbiztosa — Latinka Sándorról, a Somogy megyei direktórium elnökéről hősi emléket állított „Latinka bal­lada” című versében. A tánc­dráma összeállításának alap­ját e vers képezi, s felfogásá­ban Latinka alakjának hiteles emléke mellett,­­ a ma em­­­beréhez szól. Tamás László írta a vers nyomán a tánc librettóját, zenéjét Gulyás László komponálta, koreográ­fiáját Rábai Miklós készítet­te. A három képből álló egy­­felvonásos táncdráma tartal­ma: a kaposvári megyeház előtt élet-halál harcot vív az ellenforradalom erőivel szem­ben Latinka Sándor vezetésé­vel a forradalmi nép. Hiába minden hősi elszántság, L­atin­­kát több népbiztos társával együtt elfogják, börtönbe zár­va kínozzák. A Prónay külö­nítmény orgiát ül a Curia előtt, ide vezetik a foglyokat. Tivornyázás közben a fehér­tisztek egy-egy poharat a föld­höz vágnak, amely egy-egy kommunista halálát jelenti. Megkísértik Latinkát, pénzt, nőt ajánlanak fel, csakhogy álljon közéjük, váljon áruló­vá , inkább az eszmét, s ez­zel a halált választja, hiszen „Igaz ember meghal inkább, Sohasem lesz áruló” A harmadik kép már 1945-ben játszódik, megelevenítve La­tinka jóslatát: „A kaposi megyeházán,­ Lesz még vörös lobogó!” * Az Együttes fennállása óta — az 1000 előadás alatt — adós volt a munkásosztály for­radalmi múltjának­­ábrázolá­sával, úgy érezzük, ez az emlékműsor fordulat az Együttes művészi munkájá­ban. Horváth Vince

Next