Szocialista Művészetért, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1959-03-01 / 3. szám
(folytatás az 1. oldalról)kenység — illetve az ezutáni vágy — között levő ellentmondás világosabbá vált. A filmiparban dolgozók egyre inkább haladó módon gondolkoztak és 1918 őszén kapcsolódtak a polgári kultúra haladó irányához. A polgári forradalom idején meglevő gazdasági nehézségek még tovább élezték az ellentéteket. Ennek következménye az a példa nélkül álló esemény, amely 1919. március 22-én, a Erbits Jenő alkotása Tanácsköztársaság másnapján, a magyar filmiparban bekövetkezett. E napon a filmipar dolgozói nagygyűlést tartottak és kimondták, hogy amíg a Forradalmi Kormányzótanács másképp nem intézkedik, „minden vállalkozás köztulajdon” , és létrehozták ideiglenes központi igazgatási tanácsukat, amelynek jeles filmművészek is tagjai voltak. (Korda Sándor rendező, Virágh Árpád operatőr.) Azonnal bekapcsolódtak a felvilágosító munkába a legmozgékonyabb filmművészeti műfaj, a riport- és híradófilmek készítése terén. Riportfilm készült az április 6-án tartott toborzónapról, híradó a Tanácsköztársaság politikai és társadalmi eseményeiről. 1919. április 12-én jelent meg az államosításra vonatkozó rendelet. Megalakították a munkásokból (vetítőgépészek) álló direktóriumot és kiépítették a társadalmasított mozgóképipar törvényes központi szervezetét. A filmek politikai tendenciájának ellenőrzését Komjáth (Kenyeres) Júlia végezte. Az ő tevékenysége nyomán kibontakozott a filmművészet irányára vonatkozó elvi vita. Komjáth Júlia az eddigi romantikus és szentimentalista irányzattal szemben a marxista filozófia alapján álló filmirodalomért küzdött. A vele vitatkozók (Sas Ede és Forró Pál) összetévesztve a világnézeti alapot a konkrét megjelenési formákkal, elutasították ugyan a filozófia „direkt” megfilmesítését, de megfogalmazták a film formai kifejező eszközeire vonatkozó elképzeléseiket, amelyek az avantgárdizmus irányába mutattak. A filmművészek többsége a haladó polgári világnézet alapján állt, ezt bizonyítja a filmgyártásra vonatkozó távlati terv (Dada, Liliom, Dollárpapa stb.) — egy kezdeményezés azonban a szocialista mozgalomhoz való közeledést mutatja. Orbán Dezső scenikus és néhány amatőr színész létrehozta a Proletárakadémia nevű filmkészítői csoportot, amely 8 és fél nap alatt elkészítette a „Tegnap” című filmet. Ez a film — eltekintve a meseszövés, a dramaturgiai megoldások naivságától — egyrészt témájában, másrészt formai jegyek szempontjából arra enged következtetni, hogy a magyar filmművészet jelentősen előrehaladt. Meg kell jegyezni, hogy ez az egyetlen játékfilm, ami a Tanácsköztársaság idejéből fennmaradt A proletárdiktatúra idején azonban a részben már előbb elfogadott és új forgatókönyvek alapján 35 játékfilm gyártását kezdték meg. A filmek egy részét be is fejezték, az eddig rendelkezésünkre álló adatok alapján feb. 15—20 játékfilm készült el. Jelentős eredmények születtek a híradófilm készítése terén, amelyben megörökítették a szocialista forradalom eseményeit és amelyek most is őrzik az első proletárdiktatúra emlékét, velőit támogatta. E politika jóvoltából az utcákon a neobarokk és historizáló, vagy parlagian naturalisztikus emlékművek, a kiállításokon hasonló portrészobrok és kisplasztikák „nevelték” a közízlést. A Tanácsköztársaság volt az első olyan rendszer, amely Magyarországon államilag támogatta a modern művészetet. Állásfoglalása egyúttal szembefordulás volt a visszafelé húzó irányzatokkal. A szembehelyezkedést az a felismerés szülte, hogy ezek az irányzatok egyáltalán nem alkalmasak egy szabad társadalom művészi igényeinek és feladatainak kielégítésére. A Tanácsköztársaság azokat a művészeket támogatta, akik már a megelőző években az Európa-szerte, különösen Franciaországban alakuló haladó művészeti mozgalmakhoz csatlakoztak, azokat a festőket, akik az akadémizmusban, naturalizmusban, impresszionizmusban veszendőbe ment, vagy holttá merevedett művészeti nyelvnek, a forma beszédének akartak új, de örökérvényű, a régi klasszikus művészetével rokon értelmet adni. E magyar művészek Cézanne, Puvis de Chavannes, Matisse, Picasso s a reneszánsz nyomain indultak, hogy ismét jogaiba helyezzék a kompozíciót — a forma, a vonal, a szín, a tér képi rendszerét, az emberi teljesség, a klasszikus harmónia-eszmény megjelenítésének eszközét. A kifejezést nem a témában keresték, mint a nem-képzőművészeti kategóriákban gondolkodó zsánerfestők, akik a tartalmat a témával akarták pótolni, de művészetük nem volt absztrakt, az ember és környezetének tárgyai nagy szerepet játszottak benne. E művészek az úgynevezett „Nyolcak” és a „MA” című folyóirat köréből kerültek ki. A legnagyobb szerepet vitték Kernstock Károly, Pór Bertalan, Berény Róbert, Czigány Dezső, Tihanyi Lajos, Kmetty János, Uitz Béla, Nemes Lampérth József, Bortnyik Sándor, a semmilyen iskolához nem tartozó, plakátjaival a szocialista mozgalomban nagy hírnévre szert tett Bíró Mihály, a szobrászok közül Beck Ö. Fülöp, Vedres Márk, Medgyessy Ferenc, Ferenczy Béni, akik a szobrászati stílustalansággal szemben az anyag és forma törvényeit juttatták ismét érvényre. Ez a festészeti és szobrászati irány alkalmas lett volna — és amennyire a nagyon korlátolt lehetőségek engedték, be is bizonyította alkalmasságát, hogy az új humanista, közösségi művészet magvát alkossa. Stílusa monumentális feladatokra, eszményei heroikus tartalmak, új ember és életideál kifejezésére tették képessé. Kimondottan a Tanácsköztársaság megbízásából készült mű kevés maradt fenn. Pór Bertalan, Uitz Béla május elsejei nagy freskói elpusztultak, elpusztult Vedres Márknak Leiszner Manó építésszel közösen készített „Szabó Ervin Pantheon”-terve. De ismerünk sok plakátot, amelyek a nagy művészet termékeivel JjK j|'% M*Mé |v j JJ* \ ,'L A Tanácsköztársaság plakátművészetéből: A képzőművészet A Tanácsköztársaság négy és fél hónapja kevés volt ahhoz, hogy nagyszabású alkotások szülessenek. Uitz Béla is az emigrációban tudta csak kidolgozni freskóterveit, de az alapvető kérdésben, a művészeti irányzatok megítélésében, a Tanácsköztársaság állást tudott foglalni és ezt meg is tette. Állásfoglalásának forradalmisága homlokegyenest ellenkezett a megelőző és utána következő kulturális politikával Rövid, fényes intervallumként szakította meg a tudatlanságában ostoba, vagy szándékosan maradt, hivatalos irányvonalat, azt, amely a nagybányai iskolát is gyanúsnak és veszedelmesnek ítélte s vele szemben a levitézlett zsanér- és az akadémikus tájfestés műegyenlő értékűek. Pór, Uitz, Berény, Kmetty, Nemes Laimpért, Bíró alkotásait, Beck Ö. Fülöp, Ferenczy Béni pénzmintaterveit stb. A Tanácsköztársaság e festőkre és szobrászokra bízta a művészeti közéleti funkciókat, vezető szerepet juttatott nekik a művészeti oktatás szándékolt reformjában. Mint szimbolikus jelentőségű eseményt említjük meg a Tanácsköztársaság gesztusát, amelyet a két legnagyobb magyar proletárművésznek tett: a direktórium fedezte fel az addig ismeretlen és a legnagyobb nyomorban tengődő Nagy Balogh Jánost és nagyrabecsülését tanúsítva 30 000 korona értékben vásárolt tőle képeket, amelyek azóta is a Szépművészeti Múzeum, illetőleg a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonában vannak. A fiatal Derkovits Gyula pedig 1919 nyarán a Tanácsköztársaság idején első ízben anyagi gondoktól függetlenítve tanulhatott festeni és rajzolni a nyergesújfalusi Remstock-féle szabadiskolában. * „Szívből üdvözlünk benneteket. Új élet virradt ránk, példátokat rövidesen az egész világ követni fogja” — írta a Tanácsköztársaság győzelmes napjaiban Maxim Gorkij. Kívánsága valóra vált, mert mindazok a törekvések, kezdeményezések, amelyeknek gondolata a Tanácsköztársaság idején a művészet vonatkozásában is megszülettek — sorra valósulnak meg napjainkban. CibHDirttusmimnis Pór Bertalan plakátja. Szocialista MŰVÉSZETÉRT 2 A Tanácsköztársaság tiszteletére... Március 7-én a Zeneakadémián az Állami Népi Együttes énekkara „FÖLTÁMADOTT A TENGER!” címmel öt évszázad kórusirodalmának olyan alkotásait szólaltatta meg, amelyekben a forradalmi gondolat, a hazaszeretet, a béke és a szabadság utáni vágy s amunkásosztály harcainak emléke szólalt meg. A Lantos Rezső által vezényelt hangverseny két új mű nagysikerű bemutatóját hozta. Karai József fiatal zeneszerző Ady Endre: „A grófi szérűn” című versét zenésítette meg vegyesikari szólamok drámai lehetőségeivel. A másik ugyancsak Karai József szvit-szerűen megkomponált kórusműve „FORRADALMI KÉPEK” az 1919-es nagy napokat idézte, a forradalmi munkásmozgalom gyújtóhatású dallamainak feldolgozásával. A műben „Fel vörösök, proletárok, a Warsawianka” építőimunkások és bányászok dalai mellett korabeli szöveggel felhangzott a „Lánc-lánc eszterlánc” kezdetű gyermekdal is, úgy, ahogy azt az illegális mozgalomban a nyomorral, ínségre ítélt munkásgyermekek szomorú életének kifejezéseképpen énekelték. Március 21-én teljesen új emlékműsort mutat be az Együttes, „FEL VÖRÖSÖK DIADALRA’ címmel. Ebben a műsorban a hősi történelmi múlt mellett a munkásosztály hagyományainak és forradalmi múltjának művészi szinten való megjelenítésére készültek. A „SZABAD MARGITSZIGET” című táncjáték az 1919-es szabad május elseje légkörét árasztja. A történelmi sorozat legkiemelkedőbb száma a „Latinka ballada ének-, zene- és táncváltozata lesz. Hamburger Jenő — a Tanácsköztársaság földművelésügyi népbiztosa — Latinka Sándorról, a Somogy megyei direktórium elnökéről hősi emléket állított „Latinka ballada” című versében. A táncdráma összeállításának alapját e vers képezi, s felfogásában Latinka alakjának hiteles emléke mellett, a ma emberéhez szól. Tamás László írta a vers nyomán a tánc librettóját, zenéjét Gulyás László komponálta, koreográfiáját Rábai Miklós készítette. A három képből álló egyfelvonásos táncdráma tartalma: a kaposvári megyeház előtt élet-halál harcot vív az ellenforradalom erőivel szemben Latinka Sándor vezetésével a forradalmi nép. Hiába minden hősi elszántság, Latinkát több népbiztos társával együtt elfogják, börtönbe zárva kínozzák. A Prónay különítmény orgiát ül a Curia előtt, ide vezetik a foglyokat. Tivornyázás közben a fehértisztek egy-egy poharat a földhöz vágnak, amely egy-egy kommunista halálát jelenti. Megkísértik Latinkát, pénzt, nőt ajánlanak fel, csakhogy álljon közéjük, váljon árulóvá , inkább az eszmét, s ezzel a halált választja, hiszen „Igaz ember meghal inkább, Sohasem lesz áruló” A harmadik kép már 1945-ben játszódik, megelevenítve Latinka jóslatát: „A kaposi megyeházán, Lesz még vörös lobogó!” * Az Együttes fennállása óta — az 1000 előadás alatt — adós volt a munkásosztály forradalmi múltjánakábrázolásával, úgy érezzük, ez az emlékműsor fordulat az Együttes művészi munkájában. Horváth Vince