Szocialista Művészetért, 1968 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1968-01-01 / 1. szám

A filanes szakszervezethez tartozó 29 vállalat kö­zül 28-nál kell kollektív szerződést kötni. Az elő­készítő szakasz mindenütt befejeződött, s mire e söreik eljutnak az olvasóhoz, reméljük mindenütt elfogadásra és hatályba lépésre készek lesznek a szerződések. Azzal kell kezdenem: nem a szakszervezeti bizott­ságokon múlott, hogy a kitűzött határidőket pár he­lyen a december 15-i kihirdetés helyett január első két hetére kellett halasztani. Az o­kokat vizsgálva első helyen az állami, gazdasági vezetők felkészület­lenségét és nemtörődömségét kell bírálat alá venni, akik — míg körmükre nem égett az ügy — „rá­érünk arra még” patópálos hozzáállással kezdtek a munkához. Többen viszont azért késtek, mert min­denben az akadályokat és nem azok elhárítását ke­resték. Azt sem hallgatjuk el, hogy hiába hívtuk fel idő­ben a figyelmet, a tervezeteket közösen kell elkészí­teni, előfordult, hogy az szb néhány vagy egy, lel­kes aktívája, minden vállalati segítség nélkül készí­tette el a tervezetet é­s a gazdasági vezetés, úgy­szólván, még csak nem is drukkolt. Kirívó példa erre a Pannónia filmstúdió és egy-két moziüzemi vállalat is. A második ok is csak részben volt elfogadható, hogy ti. néhány kérdésben a központi elhatározáso­kat kellett várni. A vállalatoknál szabályozásra ke­rülő kérdések a Munka Törvénykönyv megjelenése előtt, de legalábbis vele együtt ismertté váltak, mégis ennek a kifogásnak egy-két szb „beugrott”, s emiatt leállt a munkával, holott eze­k nélkül is a tervezet­nek legalább a 70%-a nyugodtan elkészülhetett volna. A harmadik ok: néhány helyen komoly módszer­tani hibát követtek el, mind az szb-k, mind a vál­lalatok azzal, hogy a Munka Törvénykönyv alapján különböző, véget nem érő vitákat rendeztek, előzetes tervezet nélkül, tehát elvontan, amiből aztán nem profitáltak semmit, mert vita ugyan volt, de meg­egyezés alig, mert nem volt miről... De már túl vagyunk ezeken, és már „csak” a ta­nulságot kell levonni a jövőre nézve, méghozzá úgy, hogy ha módosításra vagy új szerződés­kötésre ke­rül sor, akkor ezek ne forduljanak elő. Természete­sen a tanulságokból nekünk is jut. Elsősorban: a jövőben hamarabb és jobban kell szorgalmaznunk a gazdasági vezetőknek az szb-titkárokkal egyidőben történő tájékoztatását. Ami a szerződéseket illeti, véleményünk szerint megfelelnek a célnak, és biztosítják az új reform­feladatok megoldását, segítik a vállalati demok­rácia kiszélesítését, és a dolgozókat érdekeltté teszik — minden eddiginél jobban — az eredmények létre­hozásában. Az önálló gazdálkodás nagyobb lehető­sége ma még pár helyen zavart okoz, központi el­veket, konkrét intézkedéseket is várnak, amelyek­ből egyre kevesebb lesz. A szakszervezeti bizottsá­goknak is hozzá kell szokni, hogy a felvetett kérdé­sek döntő többségében maguknak kell dönteni, vagy megegyezni a gazdasági vezetéssel. A kollektív szerződések készítésénél jól vizsgáz­tak a szakszervezeti bizottságok. Mindenütt egyfor­mán megérezték, hogy a jövőbeni feladatok ellátá­sához komoly felkészültségre van szükség. Soha ennyi aktivista nem tanulmányozta a törvényeket, utasításokat, elvi állásfoglalásokat, mint az utóbbi időben. Megkezdődött a hagyományos, sokszor sab­lonos, szűk hatókörű munkától való elszakadás Komoly szükség lett a bizalmiakkal való konzultá­cióra, és ha valaha is jó volt a tagsággal való kap­csolat, elmondhatjuk, hogy szakszervezeti tagságunk és az szb-k kapcsolata ebben az időben megfelelt a követelményeknek. A rengeteg hozzászólás, javas­lat, melyek a kollektív szerződésekhez elhangzottak, azt bizonyítják, hogy ha van lehetőség, és érdekbe vágó az ügy, tagjainkat nem kell biztatnunk hozzá­szólásra. A tagság zöme előtt világos lett: az új kollektív szerződés nem szünteti meg egyből a gondokat, ha­nem csak biztos alapot nyújt — mind a munkaadó­nak, mind a munkavállalónak —, melyről meg le­het közelíteni az igazságot, ki lehet zárni sok, ko­rábban zavaros, vagy túlzottan szubjektív ítéletet Világossá­ vált az alapkérdés: mit, miért és hogyan. Ez újabb lépés az emberi alkotó tevékenység kibon­takoztatására. Szeretnénk azt, ha a kollektív szerződések elkészí­tésénél tapasztalt aktivitás és a szakszervezeti bizott­ságoknak az érdemi, tartalmi munka felé fordulása tovább fokozódna. Azt, hogy folyamatosan ismerjék meg a vállalat gazdasági tevékenységét, és tovább gyarapítanák a módszereket a dolgozók véleményé­­nek megismerésére. A tapasztalatok alapján széle­síteni kell a bizalmiak önállóságát azzal is, hogy csoportjukkal közösen döntsenek a csoportban el­döntendő, ill. eldönthető ügyekben. Bebizonyosodott, hogy nagy munkák idején minden aktivista igyekszik, a munkából részt vállalni, sok-sok, eddig passzív em­ber vált aktívvá, önálló feladatok, megbízatások adásával — úgy érezzük — az aktivitás fokozható és állandósítható. És még egy: a kollektív szerződések alapos ismeretére kell mozgósítani a tagságot, mert­­ ebből mint szakszervezeti tag és mint dolgozó is, sokat tanulhat, és bizonyos értelemben bátorítást is nyerhet. El kell érnünk, hogy ne legyen dolgozó, aki ne tudja, hogy az életszínvonal emelésének, munkabiztonsága megteremtésének egyik döntő biz­tosítéka saját kezében van. Kun Jenő Árrendszerünkre hosszú évekig a merev hatósági árak voltak a jellemzőek, ahol is az egyes termékek és azok választékaink árai tételesen árhatóság által kerültek meg­állapításra. Ez gátolta a gyorsabb fejlődést, az ipar kor­szerűsítését, mert a kötelezően előírt árat a termelő ak­kor is megkapta, amikor már a termékből csökkent a kereslet, vagy esetleg éppen elfekvő készletek voltak. Az árualap csak forintértékben felelt meg a várható keresletnek, összetételében már nem teljesen. Különösen az apró cikkek, a kis szériákban készülő termékek, a di­vatcikkek és a választékbővítés költségeit nem ismertük el, így elég sok hiánycikk keletkezett. Az új árrendszer alapvető célja, hogy a termelést foko­zottabban a fogyasztói igények szolgálatába állítsa. Ezt a célt úgy kell elérni, hogy a lakosság egyetlen nagyobb rétegét se érintsék hátrányosan a teendő intézkedések. Éppen ezért a társadalmi szempontból fontos termékek és szolgáltatások árát továbbra is a hatóságok állapítják meg. A hatósági árszabályozás szigorúbb formája a rög­zített ár, ahol az ártól hatósági hozzájárulás nélkül el­térni nem lehet. Ebbe a kategóriába tartozik a forgalom­nak mintegy 2­0 % - a, általában a legalapvetőbb termékek és szolgáltatások: liszt, kenyér, tőkehús, tej, cukor, tü­zelőanyagok, villamosenergia, lakbér, stb. A maximált á­r ugyancsak hatósági szabályozást jelent, de itt csak a legmagasabb árat határozza meg az állam, attól lefelé el lehet térni. Ide a lakossági árualapnak mintegy 3­0 % - a tartozik. Olyan alapvető cikkek mint pl. a rizs, húské­szítmények, a ruházati termékek közszükségleti igényeket kielégítő része, járművek, villamos háztartási készülékek jelentős része, mosó- és mosogatószerek, építőanyagok. A rugalmas árforma két válfaja a hatósági elő­írások között mozgó és szabad ár. A hatósági előírások között mozgó árak esetében a hatóság egyes kötelező árkialakítási előírásokat alkalmaz, amely alapján a felek szabadon állapodhatnak meg az ügylet során érvényesülő konkrét árban. Ebbe a csoportba tartoznak azok a nagy tömegben gyártott, szé­les választékú közszükségleti cikkek, melyek szerepe fon­tos, de nem alapvető és a közeljövőben még nem várható teljes piaci egyensúly (belsőség, csokoládéfélék, palacko­zott likőrök, fűszerfélék, ruházati termékek nagy része, konyhafelszerelési cikkek, mozi, színház). Ide a forgalom­nak mintegy 2­3 % - a tartozik. A főleg divat- és luxusigényeket kielégítő termékeket (bizsufélék, divatcikkek, különleges bútorok), továbbá azokat az árukat és szolgáltatásokat, ahol a szabad árala­kulástól a hiánycikkek megszűnését várjuk , illetve az igények jobb kielégítését (alkatrészek, üveg- és porcelán­féleségek, a helyi ipar egyes termékei, zöldség- gyümölcs­­félék, méteres ruházat) a szabad árformába so­rolták. Ebbe a csoportba a forgalomnak k­b. 2­7­0/* - a tartozik. Az árrendszer rugalmasságát szolgálja az is, hogy a ke­reskedelem által a termékek forgalmazásáért felszámít­ható költségek nincsenek általában szigorúan meghatá­rozva, hanem csak irányárrésként funkcionálnak. Ez azt jelenti, hogy pl. a termelő vállalat a kereskedelmi vállalat rendelésére 500 Ft-os termelői áron szállít megha­tározott szövetből és fazonban készült férfiöltönyt. Ez után 14,5% kereskedelmi árrést számíthat fel (72,50 Ft-ot), az öltöny eladási ára tehát 573,5 Ft. Korábban a vevő ezt az árat fizette. A jövőben a kiskereskedelemnek viszont le­hetősége lesz arra, hogy az árut közvetlenül a termelőtől szerezze be, az együttes árrésből a nagykereskedelmet megillető 5,5%-ot jelentő részt, vagy annál kevesebbet az­zal megossza, és így a kiskereskedelmi forgalmazásra szolgáló 9%-ból engedményt tegyen. Ugyanígy lehetőség van arra is, hogy egyik divatosabb terméknél esetleg 16, m­íg egy kevésbé divatosnál csak 10%-ot számítson fel. A rugalmas árforma természetesen nem jelenti az állam részéről az ármozgás szabályozásáról való teljes lemon­dást. Ugyanis pl. a zöldség-, gyümölcsfélék ára a piaci hatásoknak megfelelően alakul, de az óburgonya árát központilag állapítják meg. Vagy a tőkehúsok árát árha­­tóság állapítja meg, de a belsőségek és hurkafélék ára a laza árformába tartozik. Világos, hogy az előbbiek ára a helyettesítő termék árszínvonalát is meghatározza. De ezen kívül is, amennyiben az árak nem kívánatosan ala­kulnak, mód van a beavatkozásra. Így előzetes bejelen­téshez lehet kötni az árak megváltoztatását, a terméket más árformába át lehet sorolni, előírható az érintett ter­mékből a termelés mennyisége, és így tovább. Végeredményben a hatósági és szabadabb áralakulás kombinált alkalmazásától azt várjuk, hogy a termelés az eddiginél sokkal jobban igazodjék a kereslethez, ne ke­letkezzenek elfekvő termékek, ne legyenek hiánycikkek, és az árszínvonal stabilitását az egészséges verseny is se­gítse biztosítani. A munkások és alkalmazottak életszínvonalában tekin­télyes helyet foglalnak el a szociális juttatások: a családi pótlék, szülési segély, étkezési és utazási hozzájárulás, stb. A családi pótlék, a szülési segély a társadalombizto­sítási hálózat útján, más juttatások — pl. az utazási ked­vezmények a közlekedési vállalatok útján, de a szociális ellátás nagy része a vállalatok (intézmények) révén kerül a dolgozókhoz. A szociális juttatások nagyságrendjét jól érzékelteti, hogy minden 100 forint bérre 36 forint szociális célú pénzfelhasználás történik. Ezek a juttatások a szocia­lista építéssel együtt alakultak ki és fejlődtek, az utóbbi években azonban a kereseteknél gyorsabb ütemben nőt­tek. Mivel a gazdálkodás eddigi rendjében ezeket norma­tív juttatásokként, központilag megszabott mértékben kap­ták meg az emberek, a célszerűség, ésszerűség és a helyi körülmények mérlegelésére nem került sor. Az új gazdasági mechanizmusban sem cél a szociális juttatások megszüntetése, sőt a lehetőségekkel összhang­ban növekedhetnek is. A mechanizmushoz igazodva, jel­legüknek megfelelően változik a szociális juttatások köre és finanszírozási rendje, világosabbá válik, hogy mit és miért adnak. 1. A társadalom, az állam a jövőben is segíti a nagy­családosokat, az egyedül álló gyermekes anyákat (agá­kat), a csökkent munkaképességűeket. Ezért az ezekkel összefüggő juttatások — családi pótlék, szülési segély, stb. — a jövőben is növekednek és központi pénzeszkö­zökből finanszírozódnak. 2. A vállalatok (intézmények) révén nyújtott szociális juttatások két csoportba tartoznak: a) a termeléssel közvetlenebb összefüggésben felmerülő és ezért termelési költségként elszámolható juttatásokra; a védő- és munkaruhákra, a munkásszállásokra és mun­kásszállításokra fordított kiadások; b) közvetett szociális juttatásokra és ezért a részesedési alap terhére elszámolható: üzemi étkeztetés és üdültetés támogatására, üzemi bölcsőde, óvoda és napközi otthon fenntartására fordított kiadások, az egyéb szociális, kul­turális és sport­támogatás költségei. A termelési költségként elszámolható juttatások köréről és mértékéről a vállalatok döntenek a vállalati szakszer­vezeti szervekkel egyetértésben. A védőruha és felszerelések fajtáit ártalmak szerinti csoportosításban az Egészségügyi Minisztérium a Szak­­szervezetek Országos Tanácsával egyetértésben szabá­lyozza. Ennek alapján a vállalatok a vállalati munka­­védelmi szabályzatban rögzítik a védőruhaellátás részle­tes szabályait. A kollektív szerződésben kell meghatá­rozni, hogy mely munkakörben milyen munkaruha ad­ható és annak mennyi a kihordási ideje. Munkásszállításnak a vállalatok saját, vagy bérelt jár­műveken bonyolított személyszállítási rendszere tekin­tendő. E szállítás miatt mutatkozó vállalati ráfordításokat termelési költségként kell elszámolni. A dolgozók a munkábajárást szolgáló távolsági személy­­szállítás eddigi kedvezményeit továbbra is megkapják. A vállalatokat (intézményeket) terheli a teljes menetdíj 80%-a. A fennmaradó 20% a közlekedési vállalat és az utazó dolgozó között úgy oszlik meg, hogy a do­­lf­ózó az 1967-ben fizetett útiköltséget téríti továbbra is, a fennma­radó összeget pedig a közlekedési vállalat mint saját költ­ségét számolja el. A munkásszállás fenntartásával összefüggő vállalati rá­fordítások termelési költségként kerülnek elszámolásra. A dolgozók a szállásért differenciált térítést fizetnek. A szállások központi kategorizálási rendszere fennmarad, a térítési díjak a szálláskategóriákhoz igazodnak elég nagy alsó és felső határok között. A részesedési alap terhére elszámolható szociális jutta­tások közül az igazgatói alap 50%-ának megfelelő össze­get, a segélyekre kifizetett pénz, az üzemi étkeztetéshez és a vállalati gyermekintézmények fenntartásához nyúj­tott támogatás összegeit 1967. évi szinten az állam az új mechanizmusban akkor is garantálja, ha a vállalat vesz­teséges. Tehát ezekkel a veszteségek növelhetők lesznek. Az adózott nyereségből a közvetett juttatások növelhe­tők. Ha tehát a vállalatok eredményesebben gazdálkod­nak, meg lesz a lehetőségük arra, hogy közvetett jutta­tásokban is többet nyújtsanak dolgozóiknak, mint eddig. Új elemként jelenik meg a konvertálhatóság. Nevezetesen az, hogy a vállalat dolgozói dönthetnek arról, hogy eme­lik-e az üzemi étkezéshez, az üdüléshez adott támogatá­sokat, vagy esetleg csökkentik, és az így felszabaduló összegeket pénzformában — részesedésként — felosztják. A gyermekintézmények működéséhez biztosított összegekre ez a konvertálhatóság nem érvényes. Vagyis ha ilyen cí­men érnek el megtakarítást, azt más juttatásba fo­rdítani, és személyi jövedelemmé átváltoztatni nem lehet. A részesedési alanból finanszírozandó szociális, kulturá­lis juttatások felhasználásáról az igazgató véleményének meghallgatása mellett a vállalati szakszervezeti szervek döntenek. Ez egyben biztosítékot ad arra, hogy ezek va­lóban a dolgozók érdekeinek megfelelően alakuljanak. A FŐISKOLÁSOK az Ódry színpadon vizsgaelőadáson Ibsen „A vadkacsa” című drámáját mutatták be. A ké­pen Császár Angéla, Esztergályos Cecília és Szombathy Gyula (MTI) Anja Lilla az Operaház színpadán aratott hatalmas sikert. Képünk öltözőjében készült (Mezey felv.) SZEGEDEN a Nemzeti Színház Borodin „Igor herceg” című operáját mutatta be. Littay Gyula, Gregor József és a balettkar az egyik jelenetben (Siflis József felv.) Szocialista MŰVÉSZETÉRT.

Next