Szocialista Művészetért, 1970 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1970-01-01 / 1. szám

KONKOLY TIBORNÉ a Rádió Vk­. osztálybizottsága titkárának beszámolójából: — Valamennyi részlegünk munkáját ügyrend szabályozza. Munka­tervünkben szerepel a régi felülvizsgálata, szükséges korszerűsítésének szorgalmazása. Tartalmasabbá tett új kiadásának kézbeadását szüksé­gesnek tartjuk, mert bizony előfordul, hogy egyes pontjai feledésbe merülnek. Pedig ez kellene adja munkánk keretét, ez szabályozza a munkafolyamatot, ez a forma, amit az érdemi munka tartalommal tett meg. Nem­ ismerete, elfelejtése számos lazaság, hiba forrása lehet. Meg­tartása a jó munkafegyelem megvalósulásának és áttételesen a jó lég­kör megteremtése lehetőségének egyik feltétele. Azonos elvárások mindenkivel szemben. Az átdolgozás munkájába többeket kellene bevonni, esetleg gondolni arra, hogy újabb elnöki utasításokat, rendel­kezéseket vegyünk bele, azokból is jónéhány az évek során feledésbe megy. Általában a munkafegyelem kielégítő. Belátják dolgozóink, hogy a Rádióban egy kis lazaság lavinaként nőhet tovább, késni, pontatlannak lenni csak más kárára lehet. Egy stúdióba késve érkező például hátrál­tatja ott négy-öt, esetleg több ember munkáját. Ha egy anyag pontat­lanul, vagy későn ér az adóra, elmarad a műsor, a Rádió presztízse szenved veszteséget, hibáinkkal az egészet járatjuk le. Éppen ezért a kisebb lazaságokat is fel kell számolni. Ilyenek még vannak. Arra kell gondolnunk, hogy a legkisebb hiba egy ország milliók szeme lát­tára, hallatára történik, felelőtlenség az a nagyvonalúság, amely­­lyel néha az ügyeket kezeljük. Még annyit: minden rádiós munkatársat megillet az a megbecsülés, az az emberi hang, amit mindenki magának megkövetel, tekintet nélkül arra, hogy mennyire ismert vagy népszerű, és mennyi pénzt tesz a zsebébe másodikon. Egy közösség vagyunk, ahol a maga területén mindenki helytáll, tehát megérdemli minden munkatárstól a tiszteletet. Felelősségünk közös: a rádiózás folyamat, ennek a folyamatnak mi mind egy-egy fázisa vagyunk. Nagyon reméljük, hogy egymást köl­csönösen segítő, jó alkotóközösséggé válunk.­­ A jó légkör, a jó munkahelyi közérzet elengedhetetlen feltétele a jó munkavégzésnek. Periodikusan, váltakozó intenzitással jelentkez­nek a problémák, s nem csak az adórészleg életében, minden nagyobb létszámú csoportban is nagyobb valószínűséggel. Az o­b napi munkája során és sajátos eszközeivel igyekszik az ellentéteket feloldani. De egy­magában nem vállalhat teljes felelősséget valamennyi megoldásának megkeresésére. Sok szálból tevődnek össze a konfliktusok, és nem is mindig azonos hatásfokkal jelentkeznek az állandóan meglevők sem. A személyes ellentétek okai széles skálán mozognak, a szakmai sérel­mektől kezdve a magatartásbeli kifogásokon keresztül az anyagi ter­­mészetűekig. Vélt és valódi sérelmek. Rádión kívüli és belüli okok kö­vetkeztében is. Sok a felesleges „tyúkpor”, amelyek nem is tartozná­nak a munkahelyre, mégis témául szolgálnak napokon át. Szinte a felelőtlen szóbeszédek melegágyául kínálkozik az olyan klub-jellegű helyiség, mint amilyen a pihenőnek nevezett bemondói szoba, ahol csöndes foglalkozást űzni, vagy alkotóan „elmélyülni” egyszerűen ob­jektív okok miatt sem lehet. Bizonyos napszakokban itt„ hétköznap délután 5 és 10 között, néha nyolc-kilenc ember tartózkodik ott egyidő­­ben, felvételre várva, vagy onnan érkezve, ott kell lenniök, mert egy­szerűen másutt nincs helyük.­­ A szakszervezeti bizottsághoz eljuttatott feljegyzésünkben is kér­tük és ismételten előadjuk azt a kérésünket, hogy a jó munkát ne csak pénzzel lehessen jutalmazni, főosztályvezetőnk, elnökhelyettesünk éljen azzal a joggal, hogy pótszabadságot ad a kiemelkedően jól dol­gozóknak. A nyugdíj­korhatár széles körű leszállítására egyelőre nincs lehetőség, egyedi esetekben, bizonyos munkakört betöltő munkatársak ügyét külön elbírálás alapján döntik el, ebben a Művészeti Szakszer­vezetek Szövetsége támogatását ígérte. Egy ilyen ügy folyamatban van, az eredményét nem tudjuk. Az új struktúra következtében előállott többletmunkát azonos lét­számmal, sőt a tartósan betegek miatt néhol csökkentett létszámmal lát­juk el. Munkánk intenzitásában nagyon megnövekedett, különösen a szabadságolások idején. Létszámemelés a közeljövőben sem várható ... Két álláspont közelítését kellene megoldanunk. Egyfelől: az adón dol­gozók nehezményezik, hogy speciális munkakörülményeiket a felsőbb vezetés nem veszi figyelembe. Sokszor hallunk olyat, hogy nem dol­gozzuk le a­z órát, nem vagyunk eléggé kihasználva, és így tovább. Másfelől: a felső vezetésnek az az álláspontja, hogy igen kedvező körül­mények közön dolgozik az adórészleg, amivel a munkaórák nagyvona­lúbb elszámolására utalnak. Szeretnénk eljutni oda, hogy elhiggyék nekünk: reggel 3 és 4 órakor kelni rendszeresen, és négy nap múlva ugyanakkor nem kezdeni, de befejezni egy munkanapot, összehasonlít­hatatlanul más igénybevétele az emberi szervezetnek, mint egy rend­szeres fél 9-től 5-ig tartó műszak. Elsősorban nem a munkaórák meny­­nyisége számít itt, de az élő adások intenzitása, a folyamatos műszakból adódó rendszertelen életmód. Nem véletlen, hogy sehol a világon nem kezelik egy kalap alatt a bemondókat s a rádiósokat a többiekkel. Ná­lunk is csak néhány évvel ezelőtt vezették be a 6 órás munkaidő helyett a­z órást. Ismerjük a kedvezményeket, de megnyugtatóbb volna szá­munkra, ha a kedvezményeket „törvényerőre” emelnék, és ezzel egy bizonytalan helyzet megoldódna. — Osztálybizottságunk törekedni fog arra, hogy végleges munka­­módszerét előbb kialakítsa. Szakszervezeti munkastílusunkat úgy kíván­juk korszerűsíteni, — mert ez munkánk hatékonyságának feltétele — hogy ne csak a választott funkcionáriusok dolgozzanak, hanem sike­rüljön tagságunkat is széles körűen aktivizálni. Panaszra nem volt okunk mon­danivaló hiánya miatt, hiszen „a témák az alapszervezetben hever­tek”, csak kerek beszámoló for­májában össze kellett foglalni. Hogy az ob beszámolója sikerült, azt az aktivitás mindennél jobban bizonyította. Kezdem azzal, akadt olyan mun­katársunk, aki személyes tapasz­talataival egészítette ki VII. szak­­szervezeti világkongresszusról el­hangzottakat. A garázs vezetője többek közt arról beszélt, hogy a gépkocsik többségét 1969-ben ki­cserélték, sok új kocsit kaptak, ami nagy mértékben elősegítette munkájukat. Szólt az új munka­versenyről, amelynek pontjai elő­segítik a munkafegyelem megtar­tását, reálisabbá teszik a jutalom­­­összeg elosztását. Ezzel kapcsolatban szólalt fel a kazángépész műhely komplex bri­gádvezetője, aki jelen volt a mű­vészeti terület szocialista brigád­­vezetőinek tanácskozásán, s kije­lentette, hogy vállalásaikkal méltó módon akarják megünnepelni fel­­szabadulásunk történelmi évfordu­lóját és a Lenin centenáriumot. Az üzemgazdasági osztály vezető helyettese kifejezte azt a reményét, hogy más szakmunkás csoportok is csatlakoznak majd a munka­­verseny felhíváshoz, mint ahogy a számviteli osztályon is történtek már ilyen kezdeményezések. Kitértek a felszólalók az ok munkájára is. Megállapították, hogy eredmények mutatkoznak az oktatás, üdültetés, a segélyek el­osztása vonatkozásában. Nagy munkát jelentett a besorolás elké­szítése, amire egyébként az szb versenyfelhívást tett közzé. Alap­­szervezetünk 100 százalékos szer­vezettséget ért el, alig néhány esetben fordult elő tagdíj elma­radás. Szívesen emlékezett vissza a tagság a közelmúltban rendezett kirándulásokra. Bírálták a szak­­szervezeti bizottságot, különösen a tagság tájékoztatásának hiányos volta miatt. A bírálat elhangzott, jóllehet az szb a taggyűlésen ho­zott nyilvánosságra több figyelmet keltő tervet, momentumot, így je­lentették be az étterem égető prob­lémájának viszonylagos megoldá­sát, azt, hogy januárban kiadják a Munka Törvénykönyvének az MRT-re vonatkozó végrehajtási utasítását, igyekeznek elfogadható megoldást találni a hivatalsegédek, segédmunkások, fűtőnők kritikus helyiségproblémájára; december elején megjelenik a régóta rekla­mált „Antenna”, s létrejön „Fó­rum” amelyen valamennyi illeté­kes vezető válaszol a feltett kér­désekre. A taggyűlésünk kicsit hosszúra nyúlott, de amint a résztvevők elmondották: megérte. TERÉNYI EDIT az I. ob titkára A szakszervezeti mozgalom sz­­e­­repének megváltozása az új mechanizmusban ismeretes. Szakszervezeti szövetségünk éle­tében is komoly változásokat ho­zott. Minden eddiginél nagyobb súlyt kapott az érdekvédelmi te­vékenység, a tagság jogos igényei­nek kielégítésére való törekvés. Sokan vannak közöttünk, akik ép­pen ezt az érdekvédelmi törekvést szakszervezetünkben nem látják igazoltnak. Bátran állítom, hogy ezek a szaktársak nem mélyedtek el az elért eredmények részletei­ben, és nincsenek tisztába azzal, amit szakszervezeti bizottságunk elért. Én csak a dél-budai osztály­bizottságnak vagyok a titkára, de sokat tudnék beszélni arról, hogy ezen a kis területen is mennyi akadályt kell leküzdeni hogy va­lami eredményt el tudjunk érni. Egy év tapasztalatai alapján megállapíthatjuk: helyes volt az a kezdeményezésünk, hogy a népi zenekarok zenekaronként, maguk közül választott bizalmi útján tart­sák a kapcsolatot az ob-vel, az szb-vel. Javulás mutatkozott e rendszer következtében a tagdíj­­fizetésnél is. A vállalatnál egye­dül a Szeged étterem népi zene­kara nem teljesítette határozatun­kat, és Fehér Sándor zenekarve­zető nem segített a zenekari bizal­mi megválasztásában .. . Az ob­­ről és a bizalmiakról még annyit akarok elmondani, hogy az ob tag­jai közül meg kell dicsérnem e beszámolóban is Kassai Ferenc és Miczi Gyuláné szaktársakat lelkes, segítő, jó munkájukért, a bizal­miak közül Csipak Mihály elvtár­sat. Szólni szeretnék az osztálybizott­ságnak a vállalattal való kapcsola­táról. Nincsen itt semmi baj, de úgy érzem, még nem kerültünk elég közel egymáshoz. A vállalat­­még nem vette igénybe a dél-bu­dai osztálybizottságot, még nem in­formálta kellően a hibákról, ba­jokról, nem kérte ki véleményét a zenészeket általában, vagy az egyes zenészeket érintő kérdések­ben. A Zeneművész Szakszervezet elnökségének is az a véleménye, hogy jó lenne, ha a vállalat egyes termelési és munka­értekezletén szóba hoznák a zenészek ügyeit is. Szidnának, vagy dicsérnének, de esne szó a zenészekről, és az ilyen alkalmakra hívnák meg a dél-budai osztálybizottságot, vagy annak képviselőjét. El kell érni, hogy a zenész is mindig érezze: a vállalat alkalmazottja, reá is vo­natkoznak a Munka Törvény­­könyv paragrafusai, jogai és kö­telességei azonosak a többi ven­déglátóipari dolgozóéval. Régen volt az, amikor azt mondták, ha rosszul megy az üzlet, akkor a zene rossz. De ha jól megy, akkor jó a kávé. Ma ez már nincsen. Van aki a kávé miatt jön, van aki a zene miatt, tehát mindkettő­nek jónak kell lenni. Udvariasság kulturáltság a vendéggel szemben: ezt ismétlik a vendéglátóipari vál­lalatok igazgatói is. Mert hasznára lenne a vállala­toknak a szervezett zenészek és a vállalat jobb kapcsolata, az üzle­tek más, nem zenei vonatkozású gondjainál is. A zenész az üzlet­ben sokat lát, sokat hall, sok min­dent tapasztal. Például: valamelyik nap elmondja egyik zenészünk: — Rettenetes ezekkel a rossz kiné­zésű, részeg vendégekkel. Bejön­nek. Helyesen nem szolgálják ki őket. De leülnek és esetleg órák­ ott ülnek az üzletben fogyasztás nélkül. Ha más rendes vendég eze­ket meglátja, már be sem jön, le sem ül. Ki fogja ezeket kidobni? Az üzletben kizárólag gyenge fizi­kumú női alkalmazottak vannak, még portás sincs ... És lehetne még sorolni az eseteket tovább. A vállalatnak a zenészek között általában jó híre van. Szeretnek itt dolgozni, ennek élő bizonyítéka az a sok-sok zenész, aki évtizede­ket tölt el itt egy huzamban. Ma­gam is ezek közé tartoztam 12 esztendei ittműködéssel, s szere­tek mint nyugdíjas is itt dolgozni. Úgy hallik, a jövőben a zenésze­ket is komolyabb mértékben fog­ják tekintetbe venni a jutalmazá­soknál, kitüntetéseknél. Van egy javaslatunk a sértődések megelő­zésére. Mielőtt valakit kitüntet­nek, megjutalmaznak, érdemes mindazoknak a véleményét meg­kérdezni, akik ismerik, méghozzá jól ismerik az illetőt. Nem szabad figyelmen kívül hagyni az ob vé­leményét, sem az szb-t és az OSZK-ét. Ezzel senki sem akarja az igazgatót elütni attól a jogától, hogy azt jutalmazzon, vagy tüntes­sen ki, akit akar, mert biztos va­gyok benne, hogy az igazgató is csak azt akarja megjutalmazni, aki meg is érdemli. A tagdíjfizetésről külön kell né­hány szót szólnom. Általában nincs baj. De vannak üzletek, ahová bi­zalmi nem jut el, s vannak üzle­tek, ahová a bizalmi azért nem megy el, mert ellenségként fogad­ják, és gorombasággal igyekeznek tőle megszabadulni. A jobbik eset az, ha nem fizetnek és azzal a megjegyzéssel búcsúztatják a bi­zalmit: „Nincs pénz, mert még nem kerestem semmit”. Megnehe­zíti tevékenységünket, hogy vál­toznak a zenészek az egyes mun­kahelyeken, külföldre mennek, cserélik, leváltják őket, stb. Az OSZK-tól is csak későn, vagy gép­író-kapacitás hiánya miatt általá­ban nem kap az stb, méginkább az ob tájékoztatást. . . Nézetem szerint az ob-nek a jövő év ele­jén pontos mérleget kell csinálni azokról az üzletekről és zenészek­ről, akik nem fizetik rendesen tag­díjaikat, és ahová nem ér el a bi­zalmi hálózat, ott közöljük a ze­nésszel, hogy ne is várja a bizal­mit, hanem rendezze saját maga a tagdíját. CSÁSZÁR FERENC • központi vezetőség elnökségének tagja, a Filmművészek­ és Film­alkalmazottak Szakszervezete el­nökségének tagja a december 11-i alapszervezeti taggyűlésen lemon­dott a Vas megyei Moziüzemi Vál­lalat szakszervezeti bizottságában viselt titkári tisztjéről, mivel ja­nuártól a Hajdú-Bihar megyei Moziüzemi Vállalatnál dolgozik. Császár elvtárs 12 év óta töltötte be az szb-titkári tisztet. Méltatására itt nincs terünk, de szükség sincs, mert a művész szakszervezeti mozgalomnak eztán is hasonlóan önfeláldozó harcosa lesz. Külön megjegyezzük: Császár elvtárs la­punknak a múlt évben 225 előfi­zetőt biztosított Az Operaklub zenei előadássorozatában Várnai Péter kritikus a Truba­dúr felújítását elemezte. (Vandálek felv.) ITT SÜT A NAP, OTT NEM ÉLETRE VALÓ ÖTLET volt a Fejér megyei zenepedagógus szb-től, hogy a negyedévi tag­gyűlést ez alkalommal nem a megyeszékhe­lyen tartották, hanem a másik zeneiskolában, Dunaújvárosban. Ennek következtében az új­városi zenepedagógusok valamennyien jelen voltak, a fehérváriak is külön buszon annyian odautaztak, hogy küldöttek nélkül is bőven határozatképes volt a taggyűlés. Nem arról akarok írni, hogy Pröhle Hen­­rikné szb-titkár mily lelkiismeretesen felké­szült, okos és őszinte szavakkal mindent elő­adott, ismertetett, megmagyarázott a taggyű­lési beszámolójában, arról sem, hogy az szvb elnöke is számot adott ellenőrző tevékenysé­gükről. A vita volt szerfelett érdekes, mert feltárta egy zenepedagógus alapszervezet éle­tét eleven keresztmetszetként. Mondhatnám úgy is: minden fájdalmat­ érző idegszál külön lüktetéssel jelezte az alapszervezet színe előtt, mi miért fáj... ’ NEM EGY KAROSSZÉKBEN ÜCSÖRGŐ szakszervezeti bizottság ténykedéséről kaphat­tam információkat. Intézik a nagyszámú se­gélykéréseket, amennyire kereteik engedik, aztán kilincselnek, ahol tudnak. Lakásokat lenne jó szerezni, mondották, de még ígérge­tésig sem jutottak el Fehérvárott. Koncert­bérleteket vettek a Zeneakadémiára, s az ér­deklődő tagoknak máris kezébe adják a jegye­ket. Járnak szorgalmasan az szint nyakára az üdülőbeutalókért. Nem rajtuk múlik, hogy a Nagy Elosztásnál mindig a maradékot adják a zenepedagógusoknak... (Hogy az újváro­siak mégis szereznek, kapnak jobbféle beuta­lókat, az ismét más ügylet...). Szervezi az szb a szombathelyi tanulmányi kirándulást is. Mert ha kirándulnak, akkor ezt szakmai ha­szonszerzéssel kívánják (nagyon okosan!) ösz­­szekötni. És már a taggyűlésen ígéret hang­zott el, hogy a dunaújvárosi városi tanács a maga részéről minden dologi segítséget meg­ad ehhez ... Azt is felvetették, hogy a szakfel­ügyeletet inkább az a pécsi zeneművészeti szakközépiskola gyakorolja náluk, ahová nö­vendékeik továbbtanulásra mennek, mintsem a pesti Bartók Szakközépiskola. A taggyűlési felszólalók megnyilatkozásai­ból jegyeztem fel mindezeket. Továbbá azt is, hogy javasolják: tervezhesse be végre a zene­iskola a költségvetésbe a dolgozói után ter­vezhető jutalmazási keretet, és ne az egy-két emelettel feljebb levő vezető szerv osztogas­son jutalmat, ha a­kar, és főként annyik, aki­nek a ténykedését egyáltalán nem is ismeri, akikről senki véleményét ki nem kéri. Azt is hangoztatták: a szakmai napok megtartását a megye segítse elő. Ne csak egyszerűen tegye lehetővé mint a közismereti iskoláknál, ha­nem gyakorlatilag segítse is megvalósulását. Mint más megyében teszik ezt. A közvetlen szomszédban is. FELTŰNŐ, hogy Dunaújvároson laknak a zenepedagógusok, májusban új iskolába köl-­ főznek, ha tanulmányi kirándulásról van szó, a város szívesen a zsebébe nyúl, ha jutalma­zás esedékes, bőkezűen jutalmaz. Valahogy úgy tűnt, igyekeznek az újvárosiak kedvében járni a zenepedagógusoknak, örülnek annak, hogy a városban dolgoznak. Ugyanakkor egyáltalán nem süt a nap Szé­kesfehérvárott. Mintha szükséges rossz lenné­nek a zenepedagógusok. Nem egészen érti mindezt az alulírott. Illetve érti. Amelyik me­gyénél a zeneoktatást egyetlen esztendő lefor­gása alatt négy előadó intézte, ott nyilván gaz­dátlan az egész zenekultúra helyzete. Minden­képpen megér egy alaposabb helyzetmegisme­rést e problematika még ez év tavaszán. . Ugyanis ahogy legálisan süt a nap Dunaúj­városon a zenekultúra és a zenepedagógia fe­lett, mert az újvárosi elvtársak tudják, mit je­lent egy városnak a művészetnek ez az ága, ugyanúgy sütnie kellene a napnak a megye másik városában is. Ugyanis egyféle rendele­tek, utasítások, törvények vonatkoznak rájuk is. „Ugocsa pedig nem koronáz” szép kuruc jel­szó volt a Habsburgokkal szemben. De nem egészen érthető saját magunkkal szemközt. . . Varga Imre Szocialista MŰVÉSZETÉRT !

Next