Szocialista Művészetért, 1970 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1970-01-01 / 1. szám
December 8. Színhely a Magyar Rádió Márványterme. Terített asztalok. A sok tálca és a tál ínycsiklandozó falatokat kínál. Az asztalok mellett hosszan sorakoznak a ládák, megtöltve sörös és coca-colás üvegekkel. Az előszobában kávéfőzőgépek és színes csészék állnak készenlétben. A teremben kora délelőtt óta szorgoskodik Szabó Józsefné szbtitkár, sok-sok segítőtársával. Szeretettel készítenek elő mindent, hiszen kedves vendégek, régi munkatársak fogadására készülnek. A Rádió vezetősége és szakszervezeti bizottsága ugyanis ma tartja volt dolgozóinak, nyugdíjasainak szokásos évi összejövetelét. A találkozót mindig karácsony előtt, illetve december elején rendezik meg. Ilyenkor vendégelik meg és adják át a 200 Ft-os segélyt a nyugdíjasoknak. Most a Rádió vezetősége még külön 300 Ft-os vásárlási utalvánnyal jutalmazta azokat a nyugdíjasokat, akik hosszabb időt töltöttek az intézménynél. Jól esik a gondoskodás, a szeretet azoknak, akik egyedül vannak. De jól esik a törődés a családi körben élőknek is. Kint elég zord az idő, az utcákat, a házakat szeles havaseső pásztázza, de itt bent jó meleg van. A fogadóbizottság néhány tagja aggodalmaskodik, hogy a rossz idő miatt kevesen jönnek el. A meghívók 3 órára szólnak. Alig múlt el viszont negyed három, már kezdtek jönni. Sietősen lépnek be, kipirult arccal keresik és köszöntik a barátokat, volt kollégákat, ismerősöket. És máris megindul a beszélgetés, az érdeklődés a családról, a közös ismerősökről. Az asszonyok, férfiak szép rendezett frizurával jöttek, látszik, hogy nem rég voltak fodrásznál. Férfiak, nők egyaránt ünneplőbe öltöztek. Úgy látszik, készültek erre a napra. Valamennyi vendéget szívélyesen köszönt az szb-titkár és a fogadóbizottság többi tagja. Eljött a nyugdíjasok üdvözlésére a Televízió szb-titkára, Jánosi Ferencné is. Legtöbbjüket ő is ismeri. Mikor a nyugdíjasok többsége az asztalnál ül, kezdetét veszi a műsor. És nem is akármilyen. Először a Rádió és Televízió közkedvelt bemondója, az ismert előadóművész, Egressy István mondott el egy kedves Arany János költeményt. Utána a szórakoztatás nagymestere, Bilicsi Tivadar lép pódiumra, majd Bende Zsolt operaénekes és Demján Mária operett primadonna énekel. A több mint egyórás műsort Gaál Gabriella zárja magyamótákkal. Minden szám vastapsot kapott. A művészeket alig akarták leengedni a színpadról. Az elhangzott dalok láthatóan régi emlékeket ébresztettek a hallgatókban. A vidámaknál mosolyogtak, a szomorú magyamótáknál néhányan még a szemüket is törölgették. A kedves szórakoztató műsort és a szíves vendéglátást a nyugdíjasok segélyezési felelőse, Varga Eszter köszönte meg. „Sajnos, néhányan nem tudtak eljönni a rossz idő, illetve betegség miatt —, mondja Szabóné —. Betegen fekszik Kreisz Józsefné, a nyugdíjasok bizalmija és Csaszi bácsi, azaz Császár Ferenc volt garázsmester is. Persze, a segélyt azok is megkapják, akik valamilyen okból nem tudtak eljönni. Elvisszük, vagy elküldjük nekik postán” — világosít fel az szb-titkár. Kedves, szép ünnepség volt a rádiós nyugdíjasok összejövetele, amit minden évben nagy gonddal és szeretettel rendez az stb. Az ember észre sem vette, hogy nyugdíjasok között van, olyan jó hangulat kerekedett. Nem árulok el titkot, ha elmondom, hogy a nyugdíjasok jóval üdébbek és pihentebbek voltak, mint az őket vendégül látó aktív dolgozók. Jó volt körükben lenni, és valamennyien várjuk a legközelebbi találkozót. (Fotó: Jánosi Ferenc) NAGYPÁL MARGIT 14 brigád madárfeje Dolgozik nálunk a MOKÉP Normál Filmraktár osztálynál többek között egy fiú testvérpár, a fiatalabb szinte az iskolapadból került ide. Édesanyjukkal közös háztartásban élnek. Bizony megrettent a két fiú, amikor édesanyjuk egyszer kórházba került, s ott maradtak tanácstalanul. Saját maguk ellátása is problémát jelentett nekik, de az is, hogy valami módon édesanyjuknak elősegítsék gyógyulását, kedveskedjenek neki. Egyik napon telefonon érdeklődtek hogyléte felől, mit vigyenek neki, mit szeretne. Anyjuknak az volt a kívánsága, hogy úgy enne egy kis madártejet... A két fiú ezt teljesen megszomorodva hallgatta. Tudták, hogy ilyesmit úgysem tudnak elkészítni. Nem úgy a közelben dolgozó asszonyok, akik hallották ezt a telefonbeszélgetést. Gyorsan összedugták fejüket. Másnap reggel egyikük cukrot, másikuk tojást, tejet, felszerelést hozott. Mire a műszak megkezdődött, a hatalmas habgaluskák már ott úszkáltak egy befőttes üvegben a finom vaníliás lében. Ablak közé rakták, hogy frissen maradjon, és egész nap figyelemmel kísérték. Délután a látogatás idején a fiúk örömmel vitték be a kórházba anyjuknak. Bizonyára jó étvágygyal fogyasztotta, hiszen azóta szerencsésen felgyógyult, és már bent is járt nálunk. Még azt kell megírnom, hogy akik e kedves meglepetést készítették, mindnyájan brigádtagok. Igaz, ilyen cselekedethez nem kell feltétlenül brigádtagnak lenni, csupán embernek. Ez nem kis dolog. Apró, kicsi tettek töltik ki mindennapi életünket, és én boldogan írtam le ezt a kis történetét, mert mégsem egészen mindennapi. Jakab Józsefné Szocialista MŰVÉSZETÉRT. Az 1969 70-es oktatási évben először kaptak lehetőséget a szakszervezeti bizottságok arra, hogy az alapszervezet profiljának, a dolgozók érdeklődésének megfelelően két témakörből választva szervezzék meg az alapfokú politikai oktatást. A szervezés időszakában szakszervezeti bizottságaink — és ez az előkészítő munka hiányosságára utal — nem használták ki megfelelően ezt a lehetőséget; egyes alapszervezeteteknél még a beindulás időszakában is kétséges volt, hogy melyik témakört választják, de voltak olyan tanfolyamok is, ahol csak decemberben döntöttek véglegesen, akkor, amikor az oktatás már folyt. Ma már tisztázódtak ezek a kérdések. Tizenhét tanfolyamon (első témakör :8, második: 9) kezdték el a résztvevők a kérdések megvitatását. Az Operaház szakszervezeti bizottsága részéről ígéret hangzott el, hogy a tervezett négy második témakörű csoportot decemberben, az őszi bemutatók után indítják. A huszonegy tanfolyamot 9 alapszervezetnél szervezték (szórakoztatózenész: 3, FÖMO: 8, Operaházi, Iparművészeti Vállalat, Képzőművészeti Alap Kiadó, Képzőművészeti Kivitelező, Képcsarnok Vállalat, Vidám Park, MOKÉP: 1—1). Nem szervezett viszont „Társadalmunk időszerű kérdései” tanfolyamot néhány általunk olyannak ítélt vállalat, intézmény, ahol ez szükségesnek látszik, és a lehetőségek is adottak, így például az ANE, a Budapest Táncegyüttes, a Diafilmgyártó Vállalat, a FITE (!), a Filmlabor, a MAFILM, a Pannónia Stúdió, a Színházak Központi Műterme és a Központi Jegyiroda. Több alapszervezetünk abból az alapállásból kiindulva, hogy ez alapfokú politikai képzés, zárkózott el az indítástól. Ez az indok csak részben helytálló. Egyrészt a második témakör tematikája már eleve főként az értelmiségi rétegek számára készült, másrészt pedig a résztvevőktől függően a foglalkozások színvonala az „alapfoktól” a „felső fokig” széles skálán mozoghat. A tanfolyamok zöme, természetesen, a „szükségletnek” megfelelően az „alapfok” körüli szinten folyik, de a tematikában szereplő kérdéseket a legmagasabb szinten is megvitathatják A második témakör például ilyen és ehhez hasonló témákat tartalmaz mint a „Tudományos és technikai forradalom hatása társadalmunk gazdasági fejlődésére” című, amelynek célja helyére tenni azt a materialistának és tudományosnak látszó, reális tényekre építő — de vulgarizáló — elméletet, mely szerint a technikai haladás, a technika fejlődése az alapja a társadalom fejlettségének. Véleményünk szerint érdeklődést kiváltó és fontos téma ez és a hozzá hasonlók. Következésképpen a — valamilyen oknál fogva pártoktatásban részt nem vevő — magasabb előképzettségűek számára is biztosítható a kívánt színvonal, a hatékony foglalkozás. A további előrelépés érdekében várjuk a szakszervezeti bizottságoktól, hogy jobban legyenek gazdái a tanfolyamoknak. Vegyenek részt a vezető propagandisták által tartott felkészítőkön, segítsék munkájukat olyan irányban is, hogy az általánost konkrétan az adott intézmény, munkahely problémái tükrében tárgyalhassák, ezzel elősegítve az aktív vita kibontakozásának lehetőségét. De vegyen részt a szakszervezeti bizottság képviselője a foglalkozásokon is, támogassa a propagandistát a felvetődött kérdések megválaszolásában, mert ez hozzásegíti célunk eléréséhez, ahhoz, hogy a tanfolyamok az üzemi demokrácia fórumai legyenek. Adjanak tehát az szb-k fokozottabb segítséget a személyi, tárgyi és egyéb feltételek biztosításához, mert enélkül nem várható, hogy a dolgozók megbecsüljék a foglalkozásokat, szívesen vegyenek részt azokon. Biztosítsák a tanfolyamok ütemezés szerinti megtartását, mert az időpont módosítások — még ha esetleg egy fontosabb értekezlet vagy rendezvény megtartása érdekében történik is — a lebecsüléshez vezetnek. Azok az alapszervezetek pedig, ahol valamilyen objektív ok miatt nem kezdődött meg az oktatás, ne a témák összevonásával — mert erre kevés a rendelkezésre álló időkeret — hanem a foglalkozások sűrítésével hozzák be lemaradásukat. Helyes lenne, ha a szakszervezeti bizottságok napirendre tűznék, és megvizsgálnák a politikai oktatás helyzetét, hogy a rendelkezésre álló időben pótolhassák az esetleges hiányosságokat. Cikkünk elsősorban szervezési kérdéseket, az szb-k feladatait érintette. Azzal, hogy a tanfolyamok hogyan érték el kitűzött céljaikat, a későbbiekben kívánunk foglalkozni. Kicsi Gábor Lenin történelmi szemszögből, a szocialista átalakulás korszakának szempontjából vizsgálta a művészi alkotás problémáit. A kulturális örökség felhasználása Lenin véleménye szerint elválaszthatatlan a forradalom sorsától. Ezért tulajdonít Lenin oly kimagasló jelentőséget a kulturális forradalomnak. Lenini értelmezésben a kulturális forradalom új életformák, új életmód létrejöttét jelenti. S ebben a folyamatban rendkívül fontos szerepet játszik az irodalom, a művészet. A szocialista forradalom nemcsak gyökeres gazdasági és politikai átalakulást feltételez, de új embert is, a szó teljes értelmében: új erkölcsöt, újszerű emberi kapcsolatokat. Lenin nyomatékosan figyelmeztet e feladat rendkívüli bonyolultságára. „Levél az amerikai munkásokhoz” című cikkében Lenin aforizmás tömörséggel fogalmazta meg véleményét: „Attól, hogy a forradalom elkezdődött, az emberek még nem válnak szentté.” Ugyanakkor Lenin aláhúzta a szovjet nép hőstettének világtörténelmi jelentőségét, bizonyságát látva ebben annak, hogy a rabszolgaság, a hűbériség és a kapitalizmus századainak, évezredeinek mérhetetlen erkölcsi rombolása ellenére a kommunizmust olyan emberekkel kell és lehet felépíteni, amilyenek vannak. Az irodalom és a művészet hivatása, lenini értelemben, éppen abban áll, hogy „lehántsa” az emberről az osztálytársadalmak torz burkát, felébressze az emberben az embert. A Klara Zetkinnel folytatott híres beszélgetésében Lenin egy másik körülményre is felhívta a figyelmet, arra ugyanis, hogy a művészet miközben felemeli az embert egyúttal a harmónia iránti érzékét is fejleszti. A művészet felébreszti az emberben a művészt. Hymodon az irodalom és művészet eszmei és esztétikai funkciója egymástól elválaszthatatlan. A lenini hagyaték tanulmányozása egyértelműen bizonyítja: a nihilista irányzatoknak, a kulturális örökség lebecsülésének semmi köze a kommunizmushoz. Lenin rendkívül élesen bírálta azt a Sengleri tant, miszerint a kulturális korszakok nyomtalanul tűnnek le a történelemben, s így kulturális örökség nincs és nem is lehet. Különleges fontossága van annak a lenini tételnek, amely a nemzeti hagyományok fontosságát hangsúlyozza, s megállapítja: minden nemzeti kultúrában két kultúra van jelen: az elnyomóké és az elnyomottaké. Lenin könyörtelenül ostorozza a nacionalizmus minden megnyilvánulását. Szétzúzva az osztálytársadalom egységes nemzeti kultúrájának reakciós mítoszát, Lenin minden nemzeti kultúrában szétválasztotta a progresszív és a reakciós elemeket, szoros összefüggésbe hozva ily módon a nemzeti hagyományt az osztályharc problémáival. A nép írója az, aki kora és népe haladó törekvéseit fejezi ki. Ilyen szemszögből elemezte Lenin Tolsztoj, Herzen és Bjelinszkij munkásságát. Lenin teljes bonyolultságában látta az életet, s ezért az irodalomhoz, művészethez fűződő kapcsolatában árnyéka sem volt a szektariánizmusnak, a dogmatizmusnak. Lenin nagyra értékelte Turgenyevet, Genfben könyvet is készült róla írni, annak ellenére, hogy az írónak komoly fenntartásai voltak a forradalmi mozgalmat illetően. Kortársak tanúsítják, hogy Lenin zseniális írónak tartotta Dosztojevszkijt, bár nem kerülték el figyelmét műveinek buktatói sem. A szocialista forradalom minden író, művész számára feltette a kérdést: melyik oldalon áll. Erre a sorsdöntő problémára adott választ az irodalom pártosságáról szóló lenini tanítás. Pártosság alatt Lenin a jelenségek osztálylényegének pontos, sokoldalú elemzését, az állásfoglalás követelményét érti. A szocialista kultúra ellenségei szándékosan eltorzítva úgy állítják be a „pártosság” fogalmát, mintha az a tények szándékos eltorzítását írná elő egy előre elrendelt igazság érdekében, mint afféle propagandafogást. Az igazság ezzel szemben az, hogy az osztályellentétek világos felismerése nélkül nem lehet objektív elemzést adni a társadalmi jelenségekről. A marxizmust éppen az különbözteti meg az objektívizmus különféle válfajaitól, hogy pontosan és világosan meghatározza saját álláspontját. Lenin azzal a dialektikus hajlékonysággal értelmezte a pártosság fogalmát, amely kizárta a lehetőséget is, hogy a szellemi élet bonyolult jelenségeit leegyszerűsítsék. Ugyanakkor Lenin állhatatosan harcolt a marxista elvek tisztaságáért, s egy-egy filozófiai, esztétikai vagy egyéb természetű állásfoglalás megítélésénél abból indult ki, hogy az osztályharc objektív logikája erősebb az egyes ember szubjektív elképzeléseinél. Lenin könyörtelenül leplezte le a burzsoá propagandának a szabadság és a demokrácia csábító jelszavaival folytatott manipulációit. „A vperiodisták funkciójáról” című cikkében Lenin a frakciósok ama kívánságára reagál, hogy a párttagok számára biztosítsák „a forradalmi és filozófiai gondolat teljes szabadságát”. Lenin erre így válaszolt: ..Ez a jelszó velejéig opportunista. Ilyesfajta szabadság nem más, mint a munkásosztály megfertőzése a burzsoá ideológia által”. A demokratikus jelszavakkal folytatott spekuláció leleplezése szempontjából rendkívül érdekes Lenin Mjasznyikovhoz intézett levele, amely 1921. augusztus 5-én íródott. Mjasznyikov ellenzéki programjának egyik legfontosabb pontja sajtószabadságot követelt mindenkinek. ..a monarchistáktól az anarchistákig”. Lenin erre így válaszolt: „A sajtószabadság az orosz szovjet köztársaságban, melyet mindenoldalról a világreakció erői szorongatnak, nem jelentene mást, mint szervezkedési szabadságot adni a burzsoáziának és leghűbb szolgálóinak, a mensevikeknek és eszereknek.” Lenin ezekkel a szavakkal zárja levelét: „Nincs szándékunkban öngyilkosságot elkövetni, s ezért ilyesfajta lépést nem teszünk”. Lenin megállapítása szerint Mjasznyikov álláspontja nyárspolgárian szentimentális. Lenin Gorkijhoz fűződő kapcsolatai bizonyítják talán a legékesszólóbban, hogyan viszonyult a proletariátus vezére a művészethez, az íróhoz. Lenin mindig nagyra értékelte Gorkij írói tevékenységét, ugyanakkor nemegyszer bírálta politikai hibáit. ..Szigorú tanítóm és gondoskodó jóbarátom volt” — írta Leninről Gorkij. Gorkijhoz intézett egyik levelében Lenin arra hívja fel az író figyelmét, milyen fontos észrevenni az életben az ellentétek játékát, a dialektikus mozgástörvények bonyolultságát és árnyaltságát. Ismeretes, milyen állhatatosan és türelmesen magyarázta Lenin Gorkijnak az író 1917-es állásfoglalásának hibáit, tévedéseit. Ugyanakkor Lenin aprólékos figyelemmel gondoskodik Gorkij egészségéről, életkörülményeiről, mert véleménye szerint Gorkij igazi „politikája” műveiben testesül meg. Ha egy mondatban próbálnánk meghatározni Lenin esztétikáját, azt mondhatnánk: mindenekelőtt az életigazság esztétikája volt. Lenint egész politikai tevékenységében az igazság vezérelte, s bármilyen szigorú is volt ez az igazság. Lenin mindig a leghatározottabban tiltakozott az illúziók és az önámítás, a talajtalan ábrándozás és a tények „feldíszítése” ellen. . Az életigazság, a realizmus eszméje Lenin egész világfelfogásának, egész filozófiájának lényegéből következik. Nem osztály-elfogultságot, de az életigazságot kérte számon Lenin a művészettől, az irodalomtól. (APN)