Szocialista Művészetért, 1972 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1972-01-01 / 1. szám
TANÚ VOLTAM A „SZESZÉLYES ESKÜVŐN” A húszéves jubileumát ünneplő Déryné Színház olajozott gépezetű „nagyüzem”. A társulatok autóbuszai menetrend szerint indulnak a Madách térről. A minap elkísértem a „Szeszélyes esküvő” stábot a Cegléd melletti Törteire. 3 óra 15 perc: A társulat zöme már jelen van. Valaki félénken érdeklődik, mi a helyzet a kuplunggal. Megtudom, hogy előző nap éppen Pest határáig „bírta ki”... A gépkocsivezető biztató arcot vág, kicsit színházi ember is. Az előadásokon ő szokott felgépezni. Később elmondta, hogy azért tíz forintot kap. Talán okosabb lenne az előadás alatt pihenni, de láthatóan izgatja a kulisszák világa. Felberreg a motor, mindenki elfoglalja a helyét. A Donizetti opera előadására vállalkozók lelkes társasága elindul. 4 óra 20 perc. Az út felénél tartunk. A busz utasai kölcsönös, egymás iránt érzett megbecsülés alapján a kocsiban nem dohányoznak. Óránként van cigaretta megálló. Az énekes torkának nem tesz jót a füst. S vajon az autóbusz öreg karosszériája miként vélekedik erről? Don Pasquale, azaz Vajda Dezső mutatja, a becsukott ajtó melletti résen ömlik be a hideg. Ezzel a játékszernek beillő fűtőtestek nem igen versenyezhetnek! Senki nem panaszkodik, megszokták, és szerencsére bírják torokkal, egészséggel. Az influenza is elkerülte őket, bár lehet, hogy fordítva történt. A művészek sokat utaznak. Évente egy szereplő húszezer kilométert hagy a háta mögött Az ablak mellett szerepváltozási táblákon feliratok: Ma este Norina: Pérei Irén. A női főszerepet megkettőzték, s lám, még ez is kevés, már a próbák alatt újítani kellett. Pérei Irén a Déryné Színház alighanem legújabb tagja. Norina szerepét négyszer énekelte eddig. Konzervatóriumot végzett, korábban az Állami Népi Együttes kórusában énekelt. A próbák alatt még a vendéglátóiparban dolgozott három műszakban. Ma este Blaha Márta énekli a főszerepet. A másik Norina mégis elkíséri az együttest, és a nézőtérről ellenőrzi önmagát, figyeli Blaha Márta játékát majd. Elmeséli, hogy mennyi segítséget kapott ehhez a majdnem beugráshoz. Jól esik hallani, hogy a pályára lépő fiatal énekesnő ilyen rövid idő alatt beilleszkedett a kis közösségbe. Vajda Dezső elmondta, hogy egy-egy sorozat olykor 90—100 előadást is meghalad, érthető, hogy a mérleg serpenyőjét egyforma kíváncsisággal húzza a művészi előzetes: ki mit énekel, no meg, hogy a turnékon ki lesz a vezető, ki kivel lakik... 5 óra 30 perc. Megérkezünk a művelődési házhoz. Az udvaron érintetlen friss hó. Nagy az izgalom: hol lehet a műszaki kocsi? Nem sokkal később mégis befutnak. Beázott az elosztófej, szereltek. Nincs még késő, különben is ma szerencsés helyen vannak. A műszakiak mindig úgy indulnak el, mintha semmi nem lenne. Horváth Lajos, aki kilenc éve világosít, már összekapcsolta a vezetékeket — sötét is lett egy-két pillanatra —, elmondja, hogy öten vannak. Két óra fel-, másfél óra leszerelési idő az átlag. Rakományuk mintegy két tonna. A színpadi vasvázaktól a díszlet és kellék ládákon kívül még reflektorokat is hoznak. A pakolásnál mindenki mindent csinál, aztán már reszort-feladatok következnek. A díszítők az előadás alatt nem ritka gyors változások miatt szintén együtt élnek a darabbal. 6 óra 45 perc. Az öltözőben az utolsó percek hangulata. Elkészült Malatesta maszkja, a különleges női frizurák, és Vajda Dezső is erősen megkopaszodott. Lukács Lóránt szmokingban van már. Ma este, úgy tűnik, szerencsés a hely. A zenekar a színpad előtt, a széksorok középen nyitnak utat — Talán senki előtt nem takarok — mondja a vállas karmester. — Ez még mindig a jobbik eset A zenekari árkokkal sok a bajunk. Általában nem jól építik. Vagy mélyek, vagy keskenyek. Ezeket a vígoperákat úgy adjuk elő, hogy megpróbálunk visszatérni a commedia dell’artéhoz. Kamaramuzsikálással — ahol minden hangszer egy szólamot képvisel. A játék és ének különleges kapcsolata valósul meg. A recitativókat prózában mondják. A legnagyobb sikert mindig az együttes részek jelentik. • 8 óra 10 perc. A szünetben folytatjuk a beszélgetést. — Nehéz hely — állapítja meg Blaha Márta, és a többiek helyeselnek. — Nem az a baj, hogy a taps kevés, valahogy nincs hangulat. Igaz, a nézőtéren is többen kabátban ülnek. Fél ház lehet, amenynyire fentről látni lehet. Figyeltem a közönséget Tetszik nekik az előadás. Kertész László rendezését, vidám sodró jeleneteket, duetteket, tercetteket félénken itt-ott megtapsolják. Rutinos színészek dolgoznak a színpadon. Antigonét, Makrancos hölgyet, Cigánybárót és vígoperát egyformán sikerre vinni szinte lehetetlen. — Misszió ez, amit csinálunk — szögezi le Bordás Dezső, Malatesta doktor alakítója, aki különösen sok vidám percet szerez a nézőknek-hallgatóknak. — Egyfelől mi ezt tudjuk, estéről estére vállaljuk is. Csak az a bosszantó, hogy bizonyos kérdésekben nem mennek előbbre a dolgok. Van művelődési ház, amelynek öltözőjében takarítatlan hamutartó, piszok fogad. Ilyenkor mindig megkérdi az ember önmagától, hogy vajon csak a nézők előtt akarunk eredményeket felmutatni? Többségében persze már sokat javult a helyzet. Az előadásszám viszont nagyon sok. Egy hónap alatt húsz Don Pasqualet énekelni... Ez énekes szemmel nézve elképesztő. 9 óra 15 perc. Vége az előadásnak. Vidám hangulat az öltözőkben. Emlékek, tréfák kergetik egymást. A jegyzőt alakító Salomvári László leveszi beat-frizurának is beillő parókáját, ő az egyik történet „hőse”. — Emlékeztek, Nyíregyházán előadás után mennyi lány jött az öltözőhöz. Mindenki a jegyzőt kereste, aztán Lacit az utcai hajával nem ismerték fel! — Gyerekek, hol van a sminkes készletem — csattan fel egy szigorú hang. — Én sokáig játszottam X. város színházánál, tudom, mi a rend. — Bár inkább énekeim tanítottak volna meg — replikázik valaki a kályha mellé. Megkönnyebbülten kacagnak ... Az autóbuszon előkerülnek a papírba csomagolt hideg vacsorák. Körülnézek. Kipirult arcok. Senki nem fázik... A közös alkotás sikerélménye — úgy látszik — dacol a hirtelen hidegre fordult estével. 11 óra 45 perc. A GB 58-13 rendszámú autóbusz megérkezik Budapestre. Az Állami Déryné Színház együttese Donizetti „Don Pasquale” című vígoperájának huszonegyedik előadása a művészek és műszakiak részérel végetért. Sármándi Pál UNGVÁRI LÁSZLÓT a Munka érdemrend arany fokozatával tüntették ki 20. születésnapján. A kitüntetést dr. Sáné Jenő miniszterhelyettes adta át. Képünkön Ungvári László megköszöni a kitüntetést. (MTI) Metzger Márta és Markó Iván balettművészeknek Brüsszelben Maurice Béjart tanít be egy pas de deux-t, mellyel majd a várnai fesztiválon lépnek fel (Mezey felv.) Nzéljet/eset EGY HAJDÚ-BIHARI TÁRLAT KAPCSÁN Derecske járási székhelyen jártam, a Hajdú-Bihar megyei őszi tárlat megnyitóján. Az a körülmény ma már természetesnek tűnik, hogy a megnyitón megjelent megyei tanács egyik elnökhelyettese, több tanácselnök, járási hivatalvezető, a szakszervezetek megyei tanácsának képviselője, jelzi ez azt a tényt, hogy az államigazgatás vezetői, a szakszervezetek vezető szervei lényegesnek, fontosnak érzik-tudják a képzőművészeti rendezvényeket. Derecskén derült ki az is, hogy ezt a felszabadulásunk évétől rendszeresen megrendezett képzőművészeti „termés-bemutatót” három év óta mindig más járási központban nyitják meg, csak utána állítják ki Debrecenben. Mi más ez, ha nem a kultúraterjesztés hatókörének tervszerű szélesítése? Látáskultúrát — szerény tapasztalataink szerint — eredeti művek közvetlen szemlélésével lehet kialakítani. A művészetterjesztés nem biztos, hogy a repülőgépről történő vetőmagszóráshoz hasonlatos; így is lehet terjeszteni, de a „belterjes művelés” más ízű, jobb zamatú gyümölcsöket adhat. Érdemes tovább gondolkodni a hajdú-bihari példán. E hasábokon is nem egy írás jelent meg a Szakszervezetek Hajdú-Bihar megyei Tanácsa által rendezett hat üzemi tárlatról. A sorozatot gazdagítva 72-ben is folytatni kívánják, sőt a közreműködő alkotók kitüntetésére díjat is kívánnak alapítani. Hat tárlat az üzemekben? — egyszerre eszébe juttatja e sorok írójának: mi más ez, mint annak a negyedszázados tervnek valóra válása, amiről néhányan, a szocialista művelődés akkori debreceni pionírjai terveket, három- és ötéves terveket szőttünk, első lépéseket tettünk?! Am e célratörés nem csupán a tárlatok rendezésében mutatkozik. Tudunk az új művésztelep műtermes lakásairól (igen, 1946-os városi tanácsi tervek váltak valóra), ismerjük az évek óta működő hajdúböszörményi nemzetközi művésztelep eredményeit, már valamennyi szomszédos szocialista országból szívesen térnek vissza az alkotók a hajdú városba. Művésztelep Tiszacsegén, Hajdúnánáson, országos hírű szakkör Debrecenben — mindez nem lehet egyszeri szalmaláng, nekibuzdulás terméke. Évek óta, hosszú évek óta folyik mindez, akár lapunkból is bizonyíthatóan ... Úgy vélem, a képzőművészeti kultúrára nevelésnek, a műízlés nemesítésének sokrétű, mind több társadalmi rétegre irányzott, rendszeresen ható alkalmainak gyakorlati biztosítása folyik Hajdú- Bihar megyében — az erők, a tanácsi, szakszervezeti, múzeumhálózati lehetőségek koncentrált felhasználásával. A nem hirtelen sikereket űző, de megfontolt, türelmes, a célt sosem feledő szocialista művelődéspolitika gyakorlati valóraváltását állíthatjuk például a kurta széljegyzetben. Olyan kollektív tevékenységet, melynek tisztes részvevője a szakszervezetek megyei tanácsa, példát adva nemcsak saját lehetőségei felhasználásának, de a közös erőfeszítésekben való részvállalásra is. (Varga) j szocialista TJ MŰVÉSZETÉRT EGY „GYALOGOS ZENÉSZ” TŰNŐDÉSEI Nem telik el hét, hogy a sajtó hasábjairól ne kapnánk hírt új szállodák, vendéglátóipari kombinátok, reprezentatív éttermek megnyitásáról, terveiről. Ezek legtöbbjében műsor, zenekar is található. Maholnap megnyílik az Emke szálló, úgy hírlik minden eddiginél korszerűbb bárral, elkészültek a várbeli Hilton hotel tervei is, mert idegenforgalmunk évről évre fejlődik. Ez új vendéglátóipari helyiségek újabb zenekarokat, előadókat kérnek és várnak. Ez az egyik oldal. Ugyanakkor az elmúlt hónapokban néhány budapesti lokálban megszűnt a műsor. A fővárosi tanács népművelési osztályának javaslatára és alapos indokai alapján. Ezek közül a legfontosabb helyiségek műsoros rendezvények megtartására alkalmatlanok. A fellépő művészek szűk irodákban, mosdókban, raktárakban öltöztek, és ruhatári mellékajtókon, vagy bárpult mögül osontak a tenyérnyi parkettra, miközben nem egyszer dicséretre méltó, jó vagy kitűnő produkciók hatását lerontották a fényszóróknak kinevezett sápadt égők, a rossz erősítőberendezések, az emberemlékezet óta fel nem hangolt zongorák és a „pódiumra” belógó szék- és asztallábak, olykor még a vendégek lábai is. Ez a másik oldal. Ezek után automatikusan felvetődik a kérdés: a mostanában, vagy a közeli-távolabbi jövőben megnyíló reprezentatív szórakozóhelyek, bárok, éttermek, szállodák infrasütős, hipermodern konyhái, zajtalanul suhanó csodaliftjei, cipőtisztító masinái mellé, kellő igénnyel tervezték-e be a zenekar helyét, a helyiség akusztikáját, a fényszórókat stb. Félő, hogy talán nem minden esetben. A vendéglátóipari műsorok szímiamalát pedig nemcsak a fellépő előadók tudása, tehetsége határozza meg, hanem bizony a „munkakörülmény” is. Úgy érzem, ide tartozik még egy gondolatsor. Fentebb az épülő szórakoztató helyek esetében kizárólag a reprezentatívakról írtam. Egyszerűen azért, mert másról nem írhattam. Mostanában főleg ilyen szórakozóhelyek nyílnak. Pedig szórakozni azok is szeretnek, vagy szeretnének, akik pénztárcájához túl merész dolog ilyen helyen egy féldecit is meginni. És ők a többség! A „gyalogosok” pártjáról nézve úgy tűnik, mintha szórakoztató iparunkban nem lenne „tisztes középszer”. Vannak az alkalmi betérőzenészekkel működő italboltok (enyhe túlzással élve), és vannak kacsalábon forgó lokálok. Az előbbiek szórakozási lehetőségei nem elégítik ki ma már a tömegigényeket, az utóbbiak pedig inkább a nagyobb pénzű külföldiekre méretezettek. Kevés valahogy az átlagkeresetekhez igazodó nívós zenés szórakozóhely. Az idegenforgalmi szezon viszont évente csak négy hónap ... Krizáik AU SZABAD A LICITÁLÁS! A Veszprém megyei Moziüzemi Vállalat szakszervezeti bizottsága az eddigi 140 példány helyett 150-re fizetett elő — tehát tíz új előfizetőt szerzett! Ki jegyez többet?