Szocialista Művészetért, 1975 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1975-11-01 / 11-12. szám

Krónika A rádióbemondók előadó brigádjának néhány tagja (balról jobbra): i­fj. Pintér Sándor, Ulbrich András, Sumonyi Papp Zoltán (állnak), Egressy István, Debrenti Piroska, dr. Bőr­zsöny Ferenc (Horváth Zoltán felv.) RÁDIÓBEMONDÓK A PÓDIUMON A rádióbemondók kiléptek a stúdiók zárt, szigorú fegyelmet parancsoló falai közül, a mikrofonok mellől, hogy a költészet ihletett perceit szerezzék azoknak, akik őket talán a legjobban ismerik, a vi­lágtalanoknak. Ők ugyanis a legszorgalmasabb, leg­hűségesebb rádióhallgatók, hiszen fogékonyabbak, érzékenyebbek az árnyalati finomságokra, mint má­sok, mivel a rádió az egyik legközvetlenebb kap­csolatuk a világgal, az eseményekkel. Szinte a sze­mélyes ismerősként üdvözölte tehát a közönség a Vakok és Csökkentlátók Intézetének művelődési termében Döbrenti Piroskát, Pármay Évát, Bőzsöny Ferencet, Egressy Istvánt, Szalóczy Pált, Papp Zol­tánt, aki ez esetben felfedte inkognitóját és mint Sumonyi Zoltán költő szerepelt, ifj. Pintér Sándort, Földi Ottót, Ulbrich Andrást, aki mint zeneszerző is bemutatkozott a saját maga előadott sanzonjá­val, valamint Borenich Pétert, akik a hírszerkesz­tőség és a bemondók szocialista brigádja nevében adtak nagy érdeklődésre számot tartó műsort a Május 1. úti székházban. Sokan talán nem is tudják, hogy akik a mikro­fonok előtt naponta híreket, vízállás és időjárás jelentéseket olvasnak, tulajdonképpen komoly mű­vészi tartalékokkal rendelkeznek. Működési enge­déllyel rendelkező hivatásos előadók. És aki erről eddig netán nem tudott volna, meggyőződhetett róla október huszadikán, ezen a késő októberi, sár­ga faleveleket kergető vasárnap délutánon, amikor a rádióbemondók olyan természetes, meghitt köz­vetlenséggel tálalták az igényes és változatos iro­dalmi összeállításukat, mintha soha nem szorítanák háttérbe személyiségüket a hírek tényközlése közben. Mátrai-Betegh Béla bevezetőjét Fenyő Aladár színművész mondta el, aztán a műsort konferáló Bőzsöny Ferenc kötött szinte pillanatok alatt ben­sőséges és meghitt kapcsolatot a közönséggel. Soha ilyen hálás, önfeledt hallgatóságot. A költői per­cekben merengő áhítattal oldódtak fel, a derűt idéző pillanatokban viszont, ahogy színházi nyelven mondani szokás: minden poén ült. A szereplők szemmel láthatóan fürödtek ebben a fogadtatásban, érezték, hogy az igyekezetük nem hiábavaló. A Vakok és Csökkentlátók Intézete, valamint a rádióbemondók kapcsolata azonban nem újkeletű, nem ezen a délutánon szövődött. A zengő hangú, szép szavú rádióbemondók ugyanis részt vettek még annak idején a vakok hangos könyvtárának meg­valósításában is. Minden ellenszolgáltatás nélkül mondták magnószalagra a világirodalom remekeit. A bemondók brigádja most sem ORI gázsiért adott műsort, hanem társadalmi munkában, önzetlenül, mert érezték, hogy szükség van rájuk. A siker azon­ban nemcsak a tapsokban, a spontán reagálásokban — a műsor után színpadra küldött virágcsokor át­adásában — volt lemérhető, hanem abban is, hogy a hallgatóság köréből többen magnóra vették a mű­sort, hogy hazavigyék, hogy el ne múljon az él­mény, bármikor ismételhessék, élvezhessék. És talán ez a legnagyobb elismerés... (ágh) Dr. Kiss Kálmán, a Magyar Rádió elnökhelyettese, a Liszt Ferenc Társaság társelnöke átadja a Liszt Ferenc hangle­mez díjat V. J. Pahomovnak, a Melódia Hanglemezgyártó Cég igazgatójának (MTI) MIT JÁTSZANAK A ROMÁNIAI MAGYAR SZÍNHÁZAK? A kolozsvár-napocai magyar irodalmi hetilap, az UTUNK október 10-i számában hat romániai szín­ház vezetője ismertette az új évadra összeállított műsortervüket. Bizonyára olvasóinkat is érdekli alábbi összeállításunk. A Kolozsvár-Napocai Állami Magyar Színház 75/76-os évadjának programjában a következő mű­vek szerepelnek: Csillag a máglyán (Sütő András), Egy asszony élete (A. Baranga), Micsoda zűrzavar! (V. I. Popa), Vihar (Shakespeare), Stuart Mária (Schiller), A nagyratermett (Csiky Gergely), A Marosvásárhelyi Állami Színház magyar tár­sulatának műsorterve: Pillangók a bőröndben (I. Naghiu), Három nővér (A. P. Csehov), Nem va­gyunk angyalok (P. Ioachim), Othello (Shakespeare), Olasz szalmakalap (E. Labiche), Mesél a bécsi erdő (O. v. Horváth). A Nagyváradi Állami Színház a következő mű­vek előadását vette tervébe: Szomorú angyalok (D. R. Popescu), Juhmarta ember (V. Rebreanu), Kol­dusopera (B. Brecht), Szakadék (Darvas József), Kumpáciusz Vagabundusz (J. Nestroy), Pillantás a hídról (A. Miller). A Sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház be­mutatói az új évadban: Csillag a máglyán (Sütő András), Gácsérfej (G. Ciprian), Tündöklő Jeromos (Tamási Áron), Jámborlelkű szent Flórián (A. Ba­ranga), Tisztújítás (Nagy Ignác), Sosem lehet tudni (G. B. Shaw), A díszpolgárok (B. Friel). A Szatmári Északi Színház nem végleges listát közölt: A csók (D. Tarchila), Az aranydukát (F. Munteanu), Bűnbeesés után (A. Miller), Tartuffe (Moliére), Légy jó mindhalálig (Móricz Zsigmond), Tarelkin halála (Szuhovo-Kobilin). Két stúdió elő­adásuk: Tárlat az utcán (Kocsis István) és Áfonyák (Deák Ferenc). A Temesvári Állami Magyar Színház egy hazai román színmű bemutatása mellett a következő mű­vek színre vitelét tervezi: Közérdek (A. Baranga), A Glembay Ltd. (Miroslav Krleta), Lúdas Matyi (Fazekas—Móricz), Csillag a máglyán (Sütő And­rás), A hallgatag hölgy (B. Jonson), Testvérek (Illyés Gyula). A MŰVÉSZI ESZMÉNYEK ÉS MAO ESZMÉI A legutóbbi moszkvai filmfesztiválon, ahol a vi­lág csaknem száz országának képviselői megjelen­tek, hiányoztak a kínai filmesek. Kína filmművészei már hosszú évek óta nem jelennek meg ezeken a szemléken. A kínai vezetők, akik olyan sokat be­szélnek a „proletár művészetről”, miért nem küldik el filmjeiket a nemzetközi bíráló bizottság elé? A latin-amerikai filmművészet egyik képviselő­jének véleménye: „Kínának nincs mit keresnie a nemzetközi filmszemléken. Műveik, amelyek Mao idézeteinek tömegét árasztják a nézőre, nemigen vehetnék fel a versenyt a fesztiválfilmek többségé­vel.” Szóljunk néhány szót a mai kínai filmről. A hat­vanas években lezajlott a kínai értelmiség „nagy tisztogatása”, amely Mao Ce-tung utasítására tör­tént, és a „kulturális forradalom” nevet kapta. Ne­ves írók, művészek, színészek ezreit öltöztették bo­hócruhába és bélyegezték a „burzsoá eszmei mé­tely terjesztőinek”. Száműzték őket Kína távoli tartományaiba, és persze megfosztották az alkotó­munka lehetőségétől. Ez a szomorú és sokszor tra­gikus sors jutott osztályrészül a kínai film számos művészének is. Pa­j Jang, a híres filmszínésznő, aki nem bírta elviselni a vörösgárdisták szidalmait, öngyilkos lett. Csang Tienfejt, a neves kritikust, „A film művészete” című könyv szerzőjét a vörös­gárdisták pellengérre állították. A kulturális forradalmat egy filmszínésznő ve­zette, akinek azonban nem kellett félnie sem a ki­telepítéstől, sem az öngyilkosságba kergetéstől. Csiang Csingről, Mao feleségéről van szó, aki a kul­turális forradalom idején az ország második embere volt. Az ő utasítására likvidálták és száműzték a legtehetségesebb kínai filmművészeket. 1966 és 1970 között „holt szezon” volt a kínai film­gyártásban, 1970-ben azonban megjelentek a meg­filmesített színdarabok, majd 1974-ben a játékfil­mek. Az egyik első film volt a valaha híres és nem­rég „átnevelt” Szang Hu rendező alkotása, „A fe­hérhajú lány” című balettfilm. Második debütálá­sakor a művész így nyilatkozott: „Azelőtt a film­­forgatásokon a rendező szava parancs volt. A kul­turális forradalom megszüntette a demokratikus vé­leménynyilvánításnak ezt a hiányát.” Az úgynevezett „ideológiai átnevelés” eredménye­ként a rendező a kínai Rómeó és Júlia történetét a nagy szerelem bemutatása helyett paródiává vál­toztatta, ahol nincsenek emberi érzelmek, csak „osz­tályviszonyok és elvtársi kapcsolatok”. Pedig Szang Hu nemrégiben még olyan filmeket készített, ame­lyek művészi erényeit az egész világon elismerték. A „Könyörgés a boldogságért” című alkotása az 50-es évek filmtermésének egyik legkiválóbb da­rabja volt, másiknak, a „Liang San-po és Csu Jing­­taj” című előadásaira nehezen lehetett jegyet kap­ni Párizsban, ahol hosszú sorok kígyóztak a filmet játszó mozik előtt. „A fehérhajú lány” 50-es évek­beli filmváltozatát 20 millióan látták Kína hatá­rain túl, az új megfilmesítés viszont 1972-ben Ve­lencében és Locarnóban semmi érdeklődést sem kel­tett. Úgy látszik, az „agymosás” nem használt a rendező művészetének. Nyolc évi szünet után újra megjelent a kínai film berkeiben Lin Nung. 1974-ben bemutatták a „Ta­vaszi napsütés” című alkotását. A mű Hao Zsan regényének megfilmesítése. Ez az író az egyetlen, akinek ma lehetősége van alkotómunkára, és a sajtó kedvezően fogadja műveit. A film központi alakja Hsziao Csang-csun pártmunkás. Igazi papirosfigura, aki gondolkodás nélkül hajtja végre az utasításokat, és meg van győződve róla, hogy a szocializmus útját járja. Csu Lan hivatalos kínai művészetkritikus sze­rint a hős legfőbb erénye, hogy „szilárdan követi Mao elnök vonalát”, és ezzel eleget tesz a mai Kí­nában kötelező első számú művészeti követelmény­nek. A hős nem töpreng és nem kételkedik, nincse­nek egyéni nézetei és gazdag lelkivilága. Mindezt a mondvacsinált osztálykonfliktus helyettesíti, amelynek primitív megoldása nem teszi lehetővé, hogy a hősök emberi arculata megnyilatkozzék. Ilyenek a mai kínai filmművészet alkotásai. Vi­tatkozhatnánk erényeikről és hiányosságaikról, de ehhez az kellene, hogy ezeket a műveket a külön­böző országok számos filmművészeti irányzatának képviselői láthassák. De a kínai filmesek ritkán mutatják be őket külföldön. Miért? Sz. Gyanyin (APN) Két kép az NDK művészeti hét eseményeiből: a Nemzeti Színház Peter Konwitschny rendezésében bemutatta Hei­ner Müller „Elérkezett az idő” című drámáját . A nagy­hírű Dresdener Staatskapelle az Erkelben okt. 20-án hang­versenyt adott (MTI) A 25 éves jubileumát ünneplő Állami Déryné Színház együttese okt. 26-án Benedek Elek mesejátékát mutatta be Lacina László rendezésében. Jelenet a „Többsincs királyfi” című mesejátékából (MTI) IN MEMÓRIÁM Szakszervezeti tagtársaink sorából az elmúlt időszakban elhunyt: SELÉNYI VILMOS tánctanár, 72. évében, aki tagja volt a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége IV. kongresszuson megválasztott elnökségének, a központi vezetőség társelnöke, a hajdani Táncpedagógus Szakosztály vezetőségi tagja; GÖMÖRI András zenetanár (Miskolc) 44 éves korában — TULAY PÉTER a Nonstop együttes szólógitárosa 20 éves korában — KÁROLYI MÁ­RIA ILONA színművész (Győr) — LOTH­ILA, özv. Rohonczy Storer Viktorné, színművész, filmszínész — ZOLTÁN PÁL, a Fővárosi Ope­­rettszínház dramaturgja 54 éves korában — GYENES RUDOLF tánctanár 81. évében — BÉ­RES GIZI zenetanár — HORN EDE, az All. Ope­raház nyugdíjasa — KOTÉ ELEMÉR zongorista (Békéscsaba) 7 éves korában — FEHÉR IMRE filmrendező 40 éves korában, a Pannónia Film­stúdió alkotó csoportjának vezetője — BABITS VILMA, Vályi Béláné operaénekes, énektanár — KÜRTI JENŐ, az Iparművészeti Vállalat nyug. főosztályvezetője — KANYIK ZSÓFIA iparmű­vész 31 éves korában — LANG MARGIT, a Kép­­zőművészeti Kiadóvállalat nyugdíjasa — HA­Lm­­i LÁSZLÓ, a Szegedi Nemzeti Színház opera­énekese, infarktus következtében — HEINE­­MANN SÁNDOR zeneszerző, karmester, az All. Artistaképző Iskola v. tanára — FÜLÖP ZOL­TÁN KOSSUTH-díjas, kiváló művész, az All. Operaház ny. vezető díszlettervezője és szcenikai főfelügyelője 88 éves korában, aki 40 éven át volt az Operaház tagja. Emléküket kegyelettel megőrizzük! Krónika Szocialista MŰVÉSZETÉRT15

Next