Szocialista Művészetért, 1975 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1975-11-01 / 11-12. szám
Krónika A rádióbemondók előadó brigádjának néhány tagja (balról jobbra): ifj. Pintér Sándor, Ulbrich András, Sumonyi Papp Zoltán (állnak), Egressy István, Debrenti Piroska, dr. Bőrzsöny Ferenc (Horváth Zoltán felv.) RÁDIÓBEMONDÓK A PÓDIUMON A rádióbemondók kiléptek a stúdiók zárt, szigorú fegyelmet parancsoló falai közül, a mikrofonok mellől, hogy a költészet ihletett perceit szerezzék azoknak, akik őket talán a legjobban ismerik, a világtalanoknak. Ők ugyanis a legszorgalmasabb, leghűségesebb rádióhallgatók, hiszen fogékonyabbak, érzékenyebbek az árnyalati finomságokra, mint mások, mivel a rádió az egyik legközvetlenebb kapcsolatuk a világgal, az eseményekkel. Szinte a személyes ismerősként üdvözölte tehát a közönség a Vakok és Csökkentlátók Intézetének művelődési termében Döbrenti Piroskát, Pármay Évát, Bőzsöny Ferencet, Egressy Istvánt, Szalóczy Pált, Papp Zoltánt, aki ez esetben felfedte inkognitóját és mint Sumonyi Zoltán költő szerepelt, ifj. Pintér Sándort, Földi Ottót, Ulbrich Andrást, aki mint zeneszerző is bemutatkozott a saját maga előadott sanzonjával, valamint Borenich Pétert, akik a hírszerkesztőség és a bemondók szocialista brigádja nevében adtak nagy érdeklődésre számot tartó műsort a Május 1. úti székházban. Sokan talán nem is tudják, hogy akik a mikrofonok előtt naponta híreket, vízállás és időjárás jelentéseket olvasnak, tulajdonképpen komoly művészi tartalékokkal rendelkeznek. Működési engedéllyel rendelkező hivatásos előadók. És aki erről eddig netán nem tudott volna, meggyőződhetett róla október huszadikán, ezen a késő októberi, sárga faleveleket kergető vasárnap délutánon, amikor a rádióbemondók olyan természetes, meghitt közvetlenséggel tálalták az igényes és változatos irodalmi összeállításukat, mintha soha nem szorítanák háttérbe személyiségüket a hírek tényközlése közben. Mátrai-Betegh Béla bevezetőjét Fenyő Aladár színművész mondta el, aztán a műsort konferáló Bőzsöny Ferenc kötött szinte pillanatok alatt bensőséges és meghitt kapcsolatot a közönséggel. Soha ilyen hálás, önfeledt hallgatóságot. A költői percekben merengő áhítattal oldódtak fel, a derűt idéző pillanatokban viszont, ahogy színházi nyelven mondani szokás: minden poén ült. A szereplők szemmel láthatóan fürödtek ebben a fogadtatásban, érezték, hogy az igyekezetük nem hiábavaló. A Vakok és Csökkentlátók Intézete, valamint a rádióbemondók kapcsolata azonban nem újkeletű, nem ezen a délutánon szövődött. A zengő hangú, szép szavú rádióbemondók ugyanis részt vettek még annak idején a vakok hangos könyvtárának megvalósításában is. Minden ellenszolgáltatás nélkül mondták magnószalagra a világirodalom remekeit. A bemondók brigádja most sem ORI gázsiért adott műsort, hanem társadalmi munkában, önzetlenül, mert érezték, hogy szükség van rájuk. A siker azonban nemcsak a tapsokban, a spontán reagálásokban — a műsor után színpadra küldött virágcsokor átadásában — volt lemérhető, hanem abban is, hogy a hallgatóság köréből többen magnóra vették a műsort, hogy hazavigyék, hogy el ne múljon az élmény, bármikor ismételhessék, élvezhessék. És talán ez a legnagyobb elismerés... (ágh) Dr. Kiss Kálmán, a Magyar Rádió elnökhelyettese, a Liszt Ferenc Társaság társelnöke átadja a Liszt Ferenc hanglemez díjat V. J. Pahomovnak, a Melódia Hanglemezgyártó Cég igazgatójának (MTI) MIT JÁTSZANAK A ROMÁNIAI MAGYAR SZÍNHÁZAK? A kolozsvár-napocai magyar irodalmi hetilap, az UTUNK október 10-i számában hat romániai színház vezetője ismertette az új évadra összeállított műsortervüket. Bizonyára olvasóinkat is érdekli alábbi összeállításunk. A Kolozsvár-Napocai Állami Magyar Színház 75/76-os évadjának programjában a következő művek szerepelnek: Csillag a máglyán (Sütő András), Egy asszony élete (A. Baranga), Micsoda zűrzavar! (V. I. Popa), Vihar (Shakespeare), Stuart Mária (Schiller), A nagyratermett (Csiky Gergely), A Marosvásárhelyi Állami Színház magyar társulatának műsorterve: Pillangók a bőröndben (I. Naghiu), Három nővér (A. P. Csehov), Nem vagyunk angyalok (P. Ioachim), Othello (Shakespeare), Olasz szalmakalap (E. Labiche), Mesél a bécsi erdő (O. v. Horváth). A Nagyváradi Állami Színház a következő művek előadását vette tervébe: Szomorú angyalok (D. R. Popescu), Juhmarta ember (V. Rebreanu), Koldusopera (B. Brecht), Szakadék (Darvas József), Kumpáciusz Vagabundusz (J. Nestroy), Pillantás a hídról (A. Miller). A Sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház bemutatói az új évadban: Csillag a máglyán (Sütő András), Gácsérfej (G. Ciprian), Tündöklő Jeromos (Tamási Áron), Jámborlelkű szent Flórián (A. Baranga), Tisztújítás (Nagy Ignác), Sosem lehet tudni (G. B. Shaw), A díszpolgárok (B. Friel). A Szatmári Északi Színház nem végleges listát közölt: A csók (D. Tarchila), Az aranydukát (F. Munteanu), Bűnbeesés után (A. Miller), Tartuffe (Moliére), Légy jó mindhalálig (Móricz Zsigmond), Tarelkin halála (Szuhovo-Kobilin). Két stúdió előadásuk: Tárlat az utcán (Kocsis István) és Áfonyák (Deák Ferenc). A Temesvári Állami Magyar Színház egy hazai román színmű bemutatása mellett a következő művek színre vitelét tervezi: Közérdek (A. Baranga), A Glembay Ltd. (Miroslav Krleta), Lúdas Matyi (Fazekas—Móricz), Csillag a máglyán (Sütő András), A hallgatag hölgy (B. Jonson), Testvérek (Illyés Gyula). A MŰVÉSZI ESZMÉNYEK ÉS MAO ESZMÉI A legutóbbi moszkvai filmfesztiválon, ahol a világ csaknem száz országának képviselői megjelentek, hiányoztak a kínai filmesek. Kína filmművészei már hosszú évek óta nem jelennek meg ezeken a szemléken. A kínai vezetők, akik olyan sokat beszélnek a „proletár művészetről”, miért nem küldik el filmjeiket a nemzetközi bíráló bizottság elé? A latin-amerikai filmművészet egyik képviselőjének véleménye: „Kínának nincs mit keresnie a nemzetközi filmszemléken. Műveik, amelyek Mao idézeteinek tömegét árasztják a nézőre, nemigen vehetnék fel a versenyt a fesztiválfilmek többségével.” Szóljunk néhány szót a mai kínai filmről. A hatvanas években lezajlott a kínai értelmiség „nagy tisztogatása”, amely Mao Ce-tung utasítására történt, és a „kulturális forradalom” nevet kapta. Neves írók, művészek, színészek ezreit öltöztették bohócruhába és bélyegezték a „burzsoá eszmei métely terjesztőinek”. Száműzték őket Kína távoli tartományaiba, és persze megfosztották az alkotómunka lehetőségétől. Ez a szomorú és sokszor tragikus sors jutott osztályrészül a kínai film számos művészének is. Paj Jang, a híres filmszínésznő, aki nem bírta elviselni a vörösgárdisták szidalmait, öngyilkos lett. Csang Tienfejt, a neves kritikust, „A film művészete” című könyv szerzőjét a vörösgárdisták pellengérre állították. A kulturális forradalmat egy filmszínésznő vezette, akinek azonban nem kellett félnie sem a kitelepítéstől, sem az öngyilkosságba kergetéstől. Csiang Csingről, Mao feleségéről van szó, aki a kulturális forradalom idején az ország második embere volt. Az ő utasítására likvidálták és száműzték a legtehetségesebb kínai filmművészeket. 1966 és 1970 között „holt szezon” volt a kínai filmgyártásban, 1970-ben azonban megjelentek a megfilmesített színdarabok, majd 1974-ben a játékfilmek. Az egyik első film volt a valaha híres és nemrég „átnevelt” Szang Hu rendező alkotása, „A fehérhajú lány” című balettfilm. Második debütálásakor a művész így nyilatkozott: „Azelőtt a filmforgatásokon a rendező szava parancs volt. A kulturális forradalom megszüntette a demokratikus véleménynyilvánításnak ezt a hiányát.” Az úgynevezett „ideológiai átnevelés” eredményeként a rendező a kínai Rómeó és Júlia történetét a nagy szerelem bemutatása helyett paródiává változtatta, ahol nincsenek emberi érzelmek, csak „osztályviszonyok és elvtársi kapcsolatok”. Pedig Szang Hu nemrégiben még olyan filmeket készített, amelyek művészi erényeit az egész világon elismerték. A „Könyörgés a boldogságért” című alkotása az 50-es évek filmtermésének egyik legkiválóbb darabja volt, másiknak, a „Liang San-po és Csu Jingtaj” című előadásaira nehezen lehetett jegyet kapni Párizsban, ahol hosszú sorok kígyóztak a filmet játszó mozik előtt. „A fehérhajú lány” 50-es évekbeli filmváltozatát 20 millióan látták Kína határain túl, az új megfilmesítés viszont 1972-ben Velencében és Locarnóban semmi érdeklődést sem keltett. Úgy látszik, az „agymosás” nem használt a rendező művészetének. Nyolc évi szünet után újra megjelent a kínai film berkeiben Lin Nung. 1974-ben bemutatták a „Tavaszi napsütés” című alkotását. A mű Hao Zsan regényének megfilmesítése. Ez az író az egyetlen, akinek ma lehetősége van alkotómunkára, és a sajtó kedvezően fogadja műveit. A film központi alakja Hsziao Csang-csun pártmunkás. Igazi papirosfigura, aki gondolkodás nélkül hajtja végre az utasításokat, és meg van győződve róla, hogy a szocializmus útját járja. Csu Lan hivatalos kínai művészetkritikus szerint a hős legfőbb erénye, hogy „szilárdan követi Mao elnök vonalát”, és ezzel eleget tesz a mai Kínában kötelező első számú művészeti követelménynek. A hős nem töpreng és nem kételkedik, nincsenek egyéni nézetei és gazdag lelkivilága. Mindezt a mondvacsinált osztálykonfliktus helyettesíti, amelynek primitív megoldása nem teszi lehetővé, hogy a hősök emberi arculata megnyilatkozzék. Ilyenek a mai kínai filmművészet alkotásai. Vitatkozhatnánk erényeikről és hiányosságaikról, de ehhez az kellene, hogy ezeket a műveket a különböző országok számos filmművészeti irányzatának képviselői láthassák. De a kínai filmesek ritkán mutatják be őket külföldön. Miért? Sz. Gyanyin (APN) Két kép az NDK művészeti hét eseményeiből: a Nemzeti Színház Peter Konwitschny rendezésében bemutatta Heiner Müller „Elérkezett az idő” című drámáját . A nagyhírű Dresdener Staatskapelle az Erkelben okt. 20-án hangversenyt adott (MTI) A 25 éves jubileumát ünneplő Állami Déryné Színház együttese okt. 26-án Benedek Elek mesejátékát mutatta be Lacina László rendezésében. Jelenet a „Többsincs királyfi” című mesejátékából (MTI) IN MEMÓRIÁM Szakszervezeti tagtársaink sorából az elmúlt időszakban elhunyt: SELÉNYI VILMOS tánctanár, 72. évében, aki tagja volt a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége IV. kongresszuson megválasztott elnökségének, a központi vezetőség társelnöke, a hajdani Táncpedagógus Szakosztály vezetőségi tagja; GÖMÖRI András zenetanár (Miskolc) 44 éves korában — TULAY PÉTER a Nonstop együttes szólógitárosa 20 éves korában — KÁROLYI MÁRIA ILONA színművész (Győr) — LOTHILA, özv. Rohonczy Storer Viktorné, színművész, filmszínész — ZOLTÁN PÁL, a Fővárosi Operettszínház dramaturgja 54 éves korában — GYENES RUDOLF tánctanár 81. évében — BÉRES GIZI zenetanár — HORN EDE, az All. Operaház nyugdíjasa — KOTÉ ELEMÉR zongorista (Békéscsaba) 7 éves korában — FEHÉR IMRE filmrendező 40 éves korában, a Pannónia Filmstúdió alkotó csoportjának vezetője — BABITS VILMA, Vályi Béláné operaénekes, énektanár — KÜRTI JENŐ, az Iparművészeti Vállalat nyug. főosztályvezetője — KANYIK ZSÓFIA iparművész 31 éves korában — LANG MARGIT, a Képzőművészeti Kiadóvállalat nyugdíjasa — HALmi LÁSZLÓ, a Szegedi Nemzeti Színház operaénekese, infarktus következtében — HEINEMANN SÁNDOR zeneszerző, karmester, az All. Artistaképző Iskola v. tanára — FÜLÖP ZOLTÁN KOSSUTH-díjas, kiváló művész, az All. Operaház ny. vezető díszlettervezője és szcenikai főfelügyelője 88 éves korában, aki 40 éven át volt az Operaház tagja. Emléküket kegyelettel megőrizzük! Krónika Szocialista MŰVÉSZETÉRT15