Szocialista Művészetért, 1983 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1983-05-01 / 5. szám

HARANGOZÓ GYULA EMLÉKEZETE Aki Budapesten, vagy épp Európa valamelyik országá­ban ismerkedik meg az ott vendégszereplő Magyar Álla­mi Operaház balettegyüttesé­nek munkájával, annak való­színűleg szemébe tűnik, hogy táncosaink kulturált előadás­módját a drámai kifejezőerő és a temperamentum, a tánc és a játék eredendő egysége jellemzi. A társulat alkotó- és elő­adóművészetének jelzett sajá­tosságait természetesen hosz­­szabb idő alatt érte el — méghozzá az értékek megőr­zésének s az állandó megúju­lásnak az egységében. A kö­zel száz esztendős Operaház balettművészetének fejlődési ritmusa ugyanakkor koron­ként különbözött egymástól, és még a XX. század első harmadában is megkésett, de aktuális programja volt a nemzeti táncjáték megterem­tése. Jó néhány objektív és szub­jektív tényező folytán e tör­ténelmi feladat megoldására csak a két világháború közti periódusban került sor. Tegyük mindjárt hozzá: olyan körülmények közepette és olyan általános érvényű mű­vészeti törekvések idején, amikor a nemzeti karakterről, a népművészetről és annak művészi szerepéről való fel­fogás már világszerte jelentő­sen megváltozott. Elegendő csupán az európai műzene fejlődésében Igor Stravinsky korai munkásságára, vagy fő­ként a Bartók-életmű azon mesterműveire utalnunk, amelyek épp az 1910—1930 közti évtizedekben követték egymást; ezekből egyértelmű­en kitetszik a változás iránya, nagysága és szerepe. A világ meglevő és kifejlő­dő tánc-nagyhatalmai: első­sorban a Szovjetunió és az USA exponált balett-, illetve modern tánc koreográfusai ekkor már megtalálták az utat saját népeik és más nem­zetek, illetve népcsoportok folklórjához, hogy a megúju­láshoz azok bővizű forrásai­ból is merítsenek. Megjegy­zendő, hogy erre a Gyagilev­­vezette Orosz Balett művészeti forradalma, valamint a szov­jet balett avantgarde periódu­sa nyomán került sor. Ugyanakkor az Orosz Balett két évtizedes (1909—1929) mű­ködése során a két kiváló ko­reográfus, Mihail Fokin és Leonid Massine munkásságá­ban bontakozott ki a korszerű szemléletű, dramaturgiailag és lélektanilag, történetileg és etnikailag is hiteles, tehát a modern táncjáték műfaja. En­nek megléte, népszerűsége és meggyőző ereje útmutatást, sőt — követelmény­rendszert állított a külföldi és magyar balettművészet elé is. A fel­vázolt feladat-komplexum magas színvonalú megoldása azután hazánkban annak a Harangozó Gyul­á­nak a nevéhez fűződik, akinek szü­letése 75. évfordulóját idén április 19-én ünnepeltük meg. Harangozó autodidaktaként sajátította el a táncművészet hivatásos műveléséhez szük­séges alapismereteket. Még gyermekkorában hadifoglyok­tól tanult meg vidéken orosz néptáncokat, budapesti lakó­háza udvarán pedig pajtá­saival színielőadásokat rende­zett, amelyeken saját „szá­maiban” Chaplint utánozta kitűnően. Művészetkedvelő diákként kezdett statisztálni az Állami Operaházban — azért, hogy közelről ismerked­jék meg a színház produkciói­val, de valójában ekkor kez­dett megbarátkozni a színházi táncos mesterséggel is. 1926- ban lett a balettegyüttes tag­ja, és már kezdettől feltűnt ragyogó táncos jellemábrázoló tehetsége, amely alapos em­berismeretről, nagy megfigye­lőképességről tanúskodott. Jel­lemző erejű és parodiszti­kus karaktertánc-tudása, ritmus­érzéke és temperamentuma azután sűrítetten érvényesül 1928-ban a Massine-féle Há­romszögletű kalap kormányzó szerepében, amit a 20 éves ifjú táncos közfigyelmet kelt­ve oldott meg.­­E siker nyomán szólistának szerződtették, s a következő esztendőkben rendre nagy el­ismeréssel alakította a mű­sorra került egyfelvonásos ba­lettek karakter főszerepeit. Eközben jól megfigyelt min­denfajta színházi tevékenysé­get, sok zenét hallgatott, ön­magának festegetett, ösztönö­sen gyarapította nemcsak a művészi táncoláshoz, hanem a koreografáláshoz szükséges komplex szakmai ismereteket. Az 1980-as évtized elejétől is­merkedett a magyar néptán­cokkal is; elemeiket saját al­kalmi fellépéseihez készített kis koreográfiáiban használta fel. Ezek után kapta meg első koreográfusi megbízatását az Operaházban, 1986-ban, ami­kor is a közismert hegedűmű­vész és komponista, Hubay Jenő muzsikájára elkészítette a Csárdajelenet című balett­jét. Népies téma, dramatikus műfaj, realisztikus ábrázolás­­mód, a balett, a karaktertánc és a magyar néptánc elemek elegyítése jellemzi ezt a nagy­sikerű darabját, amely az em­lített, egyre késlekedő nemzeti táncjáték-típus első korszerű megvalósításának is tekinthe­tő. Ebben a művében és jó­­néhány ezt követő darabjá­ban is fel-felbukkan egy-egy olyan karakter főszerep, ame­lyet önmaga számára alkotott, és ezekben mindig páratlan sikerrel lépett fel. Felejthetet­len maradt a Csárdajelenet Lócsiszár figurája. A fából faragott királyfi Fabábja, az öreg gavallér A csodálatos mandarinban, vagy épp Cop­­pélius a Coppéliában. A Csárdajelenetet követő közel egynegyed évszázadban, 1960-ig egymást követték jobbnál jobb produkciói. Kö­zülük a Polovec táncok (Bo­rodin muzsikája), a Rómeó és Júlia (Csajkovszkij), A fából faragott királyfi és A csodá­latos mandarin (Bartók), a Térzene (Johann Strauss), A furfangos diákok (Farkas Fe­renc), a Coppélia (Delibes) és a Seherezáde (Rimszkij-Kor­­szakov) emelkednek ki. Ezek­ben nemcsak folytatódtak, hanem gyarapodtak is azok a pozitív mozzanatok, amelyek már első művét jellemezték. A realista ábrázolásmód je­gyében a frappáns és tömör szerkesztés, a jellemek találó, plasztikus kialakítása, az öt­letesség és mozdulatfantázia, a kitűnő humor s a vonzó­dás a groteszk megoldás iránt. Ami pedig a közvetlen formát illeti: a tánc és szín­játék szintézise, a táncnyelvek és a pantomim összekapcsolá­sa, a muzikalitás és a ritmus­­gazdagság. Együttvéve olyan jellegzetességek tehát, ame­lyek egyértelműen tanúsítják: az alkotó az Orosz Balett nyi­totta utat járja. Ezen túlme­nően az is kitetszett, hogy e műveket olyan koreográfus formálta meg, aki személyes alkatából adódó természetes derűlátással figyeli az életet és az embereket, s aki huma­nista elkötelezettséggel éli meg Európa és Magyarország történelmének nehéz évtize­deit, majd meginduló felemel­kedését is. Gazdag koreográfiai életmű­véből, annak kibontakozásá­ból ugyanakkor még két fon­tos motívumot szükséges kü­lön kiemelni. Az egyik az al­kotói hűség önmagához és nemzeti tradícióhoz, a másik: a fejlődőképesség, a nyitott­ság a különböző eredmények iránt. Ezeknek tudható be, hogy alkotóművészetét egyfe­lől szinte mindvégig inspirálta a táncfolklór, amint ezt leg­szemléletesebben A furfangos diákok, a Coppélia és utolsó műve, Lúdas Matyi (1960) bi­zonyítja. Másfelől munkássá­ga megtermékenyült a szovjet balett klasszicizmusával és tör­bfelvonásos műfajának ér­tékeivel, — ezt viszont részint a Seherezáde, részint a Resz­kenő és a Coppélia példázza. Eközben Harangozó Gyula ismételten és egyre magasabb eszmei, művészeti színvonalon oldotta meg Bartók két nagy­szerű táncjátékának balett­színpadi verzióját. A fából fa­ragott királyfit általa készített koreográfiával játszotta az Operaház 1939—1970 között (k­ét variánsban). A csodálatos mandarin koreográfiáját elő­ször 1941-ben készítette el, de a bemutatót a főpróba után hatóságilag betiltották. E vál­tozat premierjére csak a fel­­szabadulás után, 1945 decem­berében került sor. Korsze­rűbb, a mai nagyváros köze­gében játszódó második vál­tozata 1956 tavaszán született meg, és ezt mindmáig talán a legméltóbb megoldásként tarthatjuk számon; ez a véle­mény szerte a világban is el­hangzott. A csodálatos man­darin modern változatát egy­ben a Harangozó-életmű egyik tetőpontjának is minősíthet­jük. Mindaz, amit Harangozó művekbe formált, jellegzetes feladataival természetesen inspirálta, alakította és to­vábbfejlesztette a magyar ba­lett-táncosok előadóművésze­tét is. (Ő maga egyébként 1970-ben lépett színpadra utoljára.) Ez a fejlődés mind­végig és egyidejűleg semmivel sem pótolható segítséget ka­pott a magyar balett-pedagó­giától, és személy szerint an­nak megújítójától, Nádasi Fe­renc balettmestertől. Azt is lehet ezért mondani: valójá­ban kettejüknek együtt kö­szönhető, hogy a balettművé­szet fejlődése a XX. század középső harmadában felvirág­zott, hogy megszületett a ma­gyar nemzeti balett alkotó- és előadóművészete egyaránt. A Harangozó örökség, amely művekben ugyan az évtizedek múlásával az Ope­raház repertoárján megfo­gyatkozott, elevenen él to­vább az együttes színpadi munkájában. Amint hogy to­vább él és hat az Operaház­ban utódjának tekinthető je­les koreográfus, Seregi László legjobb táncműveiben is — felismerhetően és kitörölhetet­lenül. Azt mondják, hogy a nagy művészek meghallják és meg­értik a „kor szavát”, kihívá­sait és — reflektálnak rá. Ilyen művész volt a modern magyar balett történetének eddigi legnagyobb koreográfu­sa, Harangozó Gyula, akinek születése 75. évfordulójáról kegyelettel, lakóházának falán pedig emléktábla elhelyezé­sével emlékezett meg a ma­gyar táncművész társadalom és hazánk művészet­szerető közönsége. Körtvélyes Géza Harangozó Gyula mint Coppellus Brigádmozgalom a Filmlaboratórium Vállalatnál Vállalatunknál a szakszervezet kezdeményezésére 1972 feb­ruárjában a műszaki részlegeknél alakultak meg az első brigá­dok. Az elmúlt 11 év alatt a munkaversenymozgalomban jelen­tős fejlődés következett be, jelenleg 14 szocialista brigád mű­ködik nálunk 139 brigádtaggal. Ez vállalatunk teljes létszámá­nak egyharmadát jelenti. A termelési főosztályon hat, a műszaki területen öt, továbbá az értékesítési, a meo-osztályon és a fő­könyvelőségen egy-egy brigád tevékenykedik. Az elmúlt években brigádjaink kivették részüket a selejt csökkentéséből, az anyagokkal és vegyszerekkel való takaré­koskodásból. Több brigád fáradtságot nem ismerő túlmunkát végzett a külföldi és hazai megrendelésű laborálási munkála­tok határidőre történő teljesítéséért. Ugyancsak komoly erő­feszítést igényel a feladatok teljesítése néhány brigádtól a nagyszámú megbetegedések miatt. Több brigádban végeznek nem szakmájukba vágó, munkaköri feladatukon túli munkákat. A pályakezdő fiatalok és az újonnan belépő dolgozók be­fogadásában, valamint betanításában nagyjelentőségű a brigá­dok tevékenysége. Semmi mással nem pótolható szerepet ját­szik a kollektívában uralkodó légkör, az önzetlen segítőkészség, az egymás iránti felelősség. Jelentékeny deviza- és forint-meg­takarítást jelentett, hogy a műszaki területen dolgozó brigádok részvételével elkészült több hagyományos hívógép univerzális meghajtása és magas hőmérsékletű technológiára való átalakí­tása. Sokszor végeztek brigádjaink üzemelés ala­tt — a munka folyamatosságának biztosítása érdekében — javító, szerelő munkákat. Sőt majd minden brigád takarít is és szállít is, mi­vel vállalatunknál évek óta takarító és segédmunkás hiány van. Sikerült az elmúlt évek során minimálisra csökkenteni a késé­seket is. Rendkívül sokrétűek a brigádok által végzett társadalmi munkák. A Labanc úti óvodában évek óta folytatnak festést, mázolást, kerti munkákat, takarítást. A vállalat siófoki üdülő­jében a brigádok végzik a javításokat, a bútorok szállítását, fák és sövények ültetését. Részt vettek a vállalati sportpálya építésében és a klub berendezésében. Segítenek a brigádtagok­nak házépítésben. Több brigádunk ezen kívül óvodát, általános iskolát, szociális otthont patronál. Áprilisban értékelte egy héttagú bizottság a brigádok múlt évi tevékenységét. Megállapították, hogy a vállalat önállóságá­ból adódó feladatokhoz jobban kapcsolódott a brigádok tevé­kenysége, és kivették részüket a rekonstrukciós munkálatokból is. Továbbra is kevés azonban a helyi szakmai vezetés segíté­se, és a brigádok — egy-két kivételtől eltekintve — önmaguk keresik a feladatokat. A dolgozók nehezebben kezdeményeznek, amíg nem érzik, hogy a munkahelyüknek szüksége van aktivi­tásukra. A Filmlaboratórium a megrendeléseket és a nyers­anyag szállításokat rendszertelenül kapja, azért a tervét is csak megkésve tudja elkészíteni. Ez természetszerűleg hat a brigá­dok éves vállalásaira, mert ők is megkésve tudnak vállalásokat felajánlani. A Filmlaboratórium szocialista brigádjai is, hasonlatosan más vállalatok brigádjaihoz, egy évre teszik meg felajánlásai­kat, és az eredményeket is egy esztendő elteltével értékelik. A munkahelyi feladatok azonban sokkalta gyorsabban változnak annál, hogy egy évre előre meg lehessen mondani a teendőket. Nem beszélve arról, hogy ilyen hosszú idő múltán az eredmé­nyek is igen gyakran elhalványodnak. Egy áprilisban végrehaj­tott vállalást a következő esztendő márciusában már nem lehet valódi értéke szerint elismerni. Ezért tartjuk szükségesnek, hogy a brigádok felajánlásaikat rövidebb időre, negyedévre, esetleg egy hónapra tegyék, és a brigádok tevékenységének értékelése és konkrét jutalmazása is rögtön, a határidő lejár­takor történjék.­ Arnold Tibor Harangozó Gyula Körtvélyes Gézával egy archív felvételen A balatonfüredi oktatási intézetben egyhetes gazdasági felelős tanfolyamot tartottunk (Jánosi felv.) S­zocialista a MŰVÉSZETÉRT !

Next