Szocialista Művészetért, 1985 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1985-03-01 / 3. szám

* * Hazafelé az M 7-esen két kép kontúrja élesedik ki kép­zeletemben. Az egykori refor­mátus parókia, ma a balaton­füredi zeneiskola épületéé, annak nemes egyszerűséget, tartást kifejező vonalaival. Ez az ideális. A másik, a torz egy zenetanárt ábrázol, aki a kukában autóbuszjegy után kutat. Lássuk előbb az elsőt, közelebbről. Balatonfüred városa 1981- ben kapott önálló zeneisko­lát. Az épületet, amelyet a me­gyei tanács segítségével vásá­rolt meg a városi tanács 2 mil­lió forintért a korábbi tulaj­donostól és 800 ezer forintért alakította át. Két esztendővel ezelőtt nem kisebb személyi­ség, mint Ferencsik János karnagy, főzeneigazgató, Ba­latonfüred díszpolgára avatta fel, aki százezer forintot is adományozott hangszerekre. A személyi és tárgyi feltéte­lek lényegében adottak, ah­hoz, hogy a város és vonzás­­körzete ifjúsága a zenei tudá­sa ígéretesen fejlődjék.­­ Tizenegy tanár oktat nálunk, a beiratkozott növen­dékek száma 226 volt az év elején. Távlati elképzeléseink közé tartozik a népzenei és dzsessz tanszak beindítása, a zenekari hangszerek, vagyis a vonós és fúvós tanszak tel­jes kiépítése. Egyelőre nincs ugyan igazgatói, illetve tanári szoba, csak a kettő valamilyen átmenete, de belső átalakítás­sal a későbbiekben ez is meg­oldhatónak látszik — mond­ja Horváth Ottó igazgató, akivel az iskola termeit jár­juk. — Nincs okunk szégyen­kezni a hangszerek számát illetően sem: 11 pianínónk, három zongoránk van, nincs kottaproblémánk sem, szép a lemezállományunk. S bár kezdjük kinőni az iskolát, de már épül a mélyrézfúvósok számára egy külön szárny, ahol nem zavarják a többiek munkáját — mutat az udvar hátsó részén lévő félig kész házra kísérőm. — Szeretnénk a folyosót beüvegezni, ezzel is olcsóbbá tehetnénk a fűtést. Álmodunk arról is, hogy a szomszédban álló zsinagógát felújítva, azt az iskola épüle­tével összekötve, koncertte­remmé alakítjuk. — zárja az iskola rövid bemutatását az igazgató, aki „megköveteli” tanárkollégáitól a zenekarban való muzsikálást. Mindezen jó hír hallatára már-már irigyelném a bala­tonfüredi kollektívát, de uta­zási viszontagságok hallatán elmegy tőle a kedvem. — A tantestület fele tagja a veszprémi szimfonikus ze­nekarnak, a próbák délben érnek véget. Ha az illető na­gyon siet, még eléri a három­negyed egyes autóbuszt és ebédelés nélkül, fél kettőkor megkezdheti Füreden a taní­tást. Bonyolultabb a helyzet az ifjúsági hangversenyekkel, mert ilyenkor két koncert lé­vén — ismét ebéd nélkül — háromra is csak éppen, lo­holva ér az iskolába a zene­­pedagógus. — fakad ki Hor­váth Ottó. — Képzelje csak el egy csellóval buszozni! Azért a kolléga mégsem tehet ki a hangszerére egy megkülön­böztető táblát, sőt 20—30 ezer forint fölösleges pénze sincs arra, hogy instrumen­tumai számát megduplázza. Ez azonban csak a kisebbik rossz. Mert valamennyien be­látjuk, az államnak nincs most arra pénze, hogy a zenemű­vészeknek gépkocsi átalányt fizessen. De azt nem értjük, miért telik buszbérletre. — Kérem, beszéljen erről bővebben. — Nos, ha valaki kivált­ja a bérletet, ezért az 1100 forint költségéből 880 forin­tot megtérítenek neki. A ren­delet feltehetőleg a tömeg­­közlekedési eszközök igény­­bevételére kívánta az állam­polgárokat rászorítani. Nem engedélyezi, hogy elismerjük a kollégák kocsival megtett útját, vagyis a buszjegy mel­lőzését. Az az igazgató, aki­nek elhiszik, hogy nem csal a túlórák elszámolásánál, ugyanennek az igazgatónak már kételkednek a szavában, ami az utazási költségeket illeti. Tehát nem lehet neki napló alapján, jegy nélkül is kifizetnie az utazó tanár költségét. Ilyenkor jön aztán az umbulda. „Riadólánc” az ismeretségi körben, jegycse­rebere a zenekarban, a vég­ső megoldás megállók sze­métládáinak felkutatása. Lé­nyegében mindegy, hogy valaki lovasszánon vagy bi­ciklin jut el Veszprémből Balatonfüredre, az a fontos, hogy ott legyen időben az óráján, ne kerüljön megalázó helyzetekbe. De ha így ma­rad, egyre kevesebben vál­lalják az utazás viszontag­ságait. Valkó Béla A külső szemlélőnek zakla­­tottnak tűnik a filmgyár, hisz innen indulnak a legkülönbö­zőbb helyekre a stábok, hogy felvegyék a forgatókönyv által előírt jeleneteket. A MAFILM dolgozóinak alkalmazkodniuk kell a változó munkakörülmé­nyekhez, fel kell készülniük a váratlan helyzetek megoldására is, mert minden álló idő, vagy a veszendőbe ment nap súlyos anyagi veszteségekkel jár. Talán éppen ezért is naponta élénk a forgalom a szakszerve­zeti bizottság irodáiban. Ki fel­világosításért jön, ki panaszos ügyében kér támogatást. Dezső Gábor, a MAFILM szakszer­vezeti bizottságának titkára megszokta, sőt örömmel fo­gadja az állandó nyüzsgést. " Ha egy vállalat dolgozói sűrűn keresik fel a szakszerve­zetet, ez azt jelenti, bíznak a hathatós segítségnyújtásban. — Milyen ügyekben kérik leggyakrabban a támogatásu­kat? — A filmgyár nemcsak a többi vállalattól eltérően dol­gozik, hanem más életformát is követel a dolgozóitól. Egy-egy vidéki forgatás akár több hetes távollétet is jelenthet a család­tól. A forgatási idő legtöbbször nincs a rendes életritmushoz igazítva. Igyekeznünk kell tehát, hogy ezekért a kellemetlensé­gekért ellenszolgáltatást nyújt­sunk munkatársainknak, és az életkörülményekhez képest gon­doskodjunk a kényelmükről, az ellátásukról. Sokan csak ak­kor keresnek fel minket, ha a forgatás helyszínén a gyártás valamiért nem tudja megterem­teni a kollektív szerződés által előírt munkafeltételeket, tehát a szállás, az étkezés nem meg­felelő szintű. Általában ilyen esetekben tudunk segíteni, de előfordul az is, hogy az előírt­nál is körültekintőbb figyelmet, gondosabb ellátást kérünk, a dolgozók érdekében. A januári kemény hidegben minden külső helyszínen dolgozó forgatócso­port két óránként melegedési szünetet tartott és a költségve­tés szabta keret ellenére is ál­landóan forró teát kapott min­denki. — Egy visszatérő gond, ami­vel rendszeresen keresnek ben­nünket, a bérezési rendszerünk­ből adódik. Igen komplikált, munkakörönként eltérő bér­pótlékokkal gazdálkodunk. Az új dolgozó gyakran nem érti, kinek mikor, milyen mértékben jár a különféle juttatás. Ezek a leglényegesebb kérdések, annak ellenére, hogy a vállalatunknál működik külön bérbizottság, s az figyelemmel kíséri a dolgo­zók jövedelmi viszonyainak változását, igyekszik enyhíteni a bérfeszültségeket. Mivel az alapfizetések alacsonyak a gyár­tási és egyéb pótlékokkal egé­szítik ki a jövedelmet. Elosztás­kor mindig kell a szakszervezeti bizalmi egyetértése, s csak a vi­tás esetekben kérik ki a mi vé­leményünket. A múlt évben elég jelentős mértékben emel­tük a gyártási pótlékokat, a fizetéseket is, de még így csak annyit értünk el, hogy az ár­szint emelkedését követni tud­tuk. — A fiataloknak legnagyobb gondja itt is az otthonteremtés. Sokáig a kerületi tanácstól kap­tunk anyagi ellenszolgáltatás fejében — évente egy-két bér­lőkijelölési jogot. A leggondo­sabb mérlegeléssel sem lehetett azonban tisztességgel eldönteni, hogy a közel ötven, lakásra váró fiatal közül kié legyen az az egyetlen egy, így aztán más módszerre térünk át. Egy bi­zottság dönt arról, hogy az éves keretből kiknek adnak kamat­mentes lakásvásárlási kölcsönt, amelynek összege a 100 ezer fo­rintot nem haladhatja meg, s hogy kik kapnak a 10 ezer fo­rintos, vissza nem térítendő fel­újítási kölcsönből. Hozzánk, ezek közül is, csak a vitás ese­tek kerülnek elbírálásra. Állandó, mindennapi felada­tunk a munkakörülmények ja­vítása, az öltözők, a stúdiók és a raktárak állapotának felújí­tása. Két új busz lesz hamaro­san s így talán biztonságosabb körülmények között szállíthat­juk a brigádokat, a sportkör tagjait, az óvodásokat, a gyer­mektábor résztvevőit, a turis­tákat, s mindazokat, akik a szakszervezet közreműködését kérik egy-egy program létreho­zásában. — márványi — ­ Művészeti könyvkiadásunk az utóbbi évtizedben egyre gaz­dagabb választékot kínál a szakember és kevésbé szakem­ber érdeklődőknek — ebben a választékban azonban egy bi­zonyos könyvtípus sajnálatosan ritkán jelenik meg. Ebbe a tí­pusba tartozó könyvek egy­szerre tesznek eleget az ismeret­­terjesztés követelményeinek és bizonyos tudományos igények­nek, szép kiállítású albumok lévén alkalmasak a vizuális mű­vészetek magas színvonalon való népszerűsítésére, de nem mondanak le az adott téma át­fogó — mondhatni, kimerítő teljességű — bemutatásáról sem. E könyvek közé sorolhat­juk a Corvina Kiadónál nem­régiben megjelent Tatlin-albu­­mot, s ilyen a közelmúltban ki­adott Giotto-kötet. A Giotto életműve című könyvet 1977- Giotto­ ben jelentette meg a milánói Rizzoli Kiadó L’ opera comp­­leta di Giotto címmel, a magyar változat Nádasdy Ádám fordí­tásában a Corvinánál látott nap­világot. A szerzők, az előszót író Giancarlo Vigorelli és külö­nösen a dokumentációt készítő Edi Bacchesci nagyszerű mun­kát végeztek. A katalógusban minden Giottótól származó vagy neki tulajdonított fest­mény helyet kapott az összes rájuk vonatkozó információval, a szakirodalom megállapításai­val, feltételezéseivel együtt, a függelék Giotto szobrászi, épí­­tészeti tevékenységére is rávilá­gít. A tudományos apparátust tárgy-, cím- és helyrajzi mutató egészíti ki. A könyv hatvannégy színes táblája segítségével is­merkedhettünk meg — vagy ép­pen találkozhatunk újra a pá­ratlanul gazdag életművel, az assisi Szent Ferenc templom­ban, a padovai Scrovegni-ká­­polnában, a firenzei Santa Cro­­céban található freskósoroza­tokkal, vagy éppen firenzei mú­zeumokban őrzött remekeivel. Vigorelli bevezetője szép és tar­talmas írás, Giottóról s a kö­zépkorról szólva a XX. század veszélyeire figyelmeztet, a re­mekművekkel szembeni alázat fontosságát hangsúlyozza. „... tegnapig csak arra tellett — írja —, hogy egyszólamú, egyoldalú összegzést adjunk, mely még elszigetelt értékek felé mutatott, holnap talán — Giottóhoz hasonlóan — is­mét készek leszünk arra, hogy magunknak és a világnak újra az egység és a teljesség „sum­máját adjuk”. — psze —

Next