Szocialista Művészetért, 1985 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1985-03-01 / 3. szám
* * Hazafelé az M 7-esen két kép kontúrja élesedik ki képzeletemben. Az egykori református parókia, ma a balatonfüredi zeneiskola épületéé, annak nemes egyszerűséget, tartást kifejező vonalaival. Ez az ideális. A másik, a torz egy zenetanárt ábrázol, aki a kukában autóbuszjegy után kutat. Lássuk előbb az elsőt, közelebbről. Balatonfüred városa 1981- ben kapott önálló zeneiskolát. Az épületet, amelyet a megyei tanács segítségével vásárolt meg a városi tanács 2 millió forintért a korábbi tulajdonostól és 800 ezer forintért alakította át. Két esztendővel ezelőtt nem kisebb személyiség, mint Ferencsik János karnagy, főzeneigazgató, Balatonfüred díszpolgára avatta fel, aki százezer forintot is adományozott hangszerekre. A személyi és tárgyi feltételek lényegében adottak, ahhoz, hogy a város és vonzáskörzete ifjúsága a zenei tudása ígéretesen fejlődjék. Tizenegy tanár oktat nálunk, a beiratkozott növendékek száma 226 volt az év elején. Távlati elképzeléseink közé tartozik a népzenei és dzsessz tanszak beindítása, a zenekari hangszerek, vagyis a vonós és fúvós tanszak teljes kiépítése. Egyelőre nincs ugyan igazgatói, illetve tanári szoba, csak a kettő valamilyen átmenete, de belső átalakítással a későbbiekben ez is megoldhatónak látszik — mondja Horváth Ottó igazgató, akivel az iskola termeit járjuk. — Nincs okunk szégyenkezni a hangszerek számát illetően sem: 11 pianínónk, három zongoránk van, nincs kottaproblémánk sem, szép a lemezállományunk. S bár kezdjük kinőni az iskolát, de már épül a mélyrézfúvósok számára egy külön szárny, ahol nem zavarják a többiek munkáját — mutat az udvar hátsó részén lévő félig kész házra kísérőm. — Szeretnénk a folyosót beüvegezni, ezzel is olcsóbbá tehetnénk a fűtést. Álmodunk arról is, hogy a szomszédban álló zsinagógát felújítva, azt az iskola épületével összekötve, koncertteremmé alakítjuk. — zárja az iskola rövid bemutatását az igazgató, aki „megköveteli” tanárkollégáitól a zenekarban való muzsikálást. Mindezen jó hír hallatára már-már irigyelném a balatonfüredi kollektívát, de utazási viszontagságok hallatán elmegy tőle a kedvem. — A tantestület fele tagja a veszprémi szimfonikus zenekarnak, a próbák délben érnek véget. Ha az illető nagyon siet, még eléri a háromnegyed egyes autóbuszt és ebédelés nélkül, fél kettőkor megkezdheti Füreden a tanítást. Bonyolultabb a helyzet az ifjúsági hangversenyekkel, mert ilyenkor két koncert lévén — ismét ebéd nélkül — háromra is csak éppen, loholva ér az iskolába a zenepedagógus. — fakad ki Horváth Ottó. — Képzelje csak el egy csellóval buszozni! Azért a kolléga mégsem tehet ki a hangszerére egy megkülönböztető táblát, sőt 20—30 ezer forint fölösleges pénze sincs arra, hogy instrumentumai számát megduplázza. Ez azonban csak a kisebbik rossz. Mert valamennyien belátjuk, az államnak nincs most arra pénze, hogy a zeneművészeknek gépkocsi átalányt fizessen. De azt nem értjük, miért telik buszbérletre. — Kérem, beszéljen erről bővebben. — Nos, ha valaki kiváltja a bérletet, ezért az 1100 forint költségéből 880 forintot megtérítenek neki. A rendelet feltehetőleg a tömegközlekedési eszközök igénybevételére kívánta az állampolgárokat rászorítani. Nem engedélyezi, hogy elismerjük a kollégák kocsival megtett útját, vagyis a buszjegy mellőzését. Az az igazgató, akinek elhiszik, hogy nem csal a túlórák elszámolásánál, ugyanennek az igazgatónak már kételkednek a szavában, ami az utazási költségeket illeti. Tehát nem lehet neki napló alapján, jegy nélkül is kifizetnie az utazó tanár költségét. Ilyenkor jön aztán az umbulda. „Riadólánc” az ismeretségi körben, jegycserebere a zenekarban, a végső megoldás megállók szemétládáinak felkutatása. Lényegében mindegy, hogy valaki lovasszánon vagy biciklin jut el Veszprémből Balatonfüredre, az a fontos, hogy ott legyen időben az óráján, ne kerüljön megalázó helyzetekbe. De ha így marad, egyre kevesebben vállalják az utazás viszontagságait. Valkó Béla A külső szemlélőnek zaklatottnak tűnik a filmgyár, hisz innen indulnak a legkülönbözőbb helyekre a stábok, hogy felvegyék a forgatókönyv által előírt jeleneteket. A MAFILM dolgozóinak alkalmazkodniuk kell a változó munkakörülményekhez, fel kell készülniük a váratlan helyzetek megoldására is, mert minden álló idő, vagy a veszendőbe ment nap súlyos anyagi veszteségekkel jár. Talán éppen ezért is naponta élénk a forgalom a szakszervezeti bizottság irodáiban. Ki felvilágosításért jön, ki panaszos ügyében kér támogatást. Dezső Gábor, a MAFILM szakszervezeti bizottságának titkára megszokta, sőt örömmel fogadja az állandó nyüzsgést. " Ha egy vállalat dolgozói sűrűn keresik fel a szakszervezetet, ez azt jelenti, bíznak a hathatós segítségnyújtásban. — Milyen ügyekben kérik leggyakrabban a támogatásukat? — A filmgyár nemcsak a többi vállalattól eltérően dolgozik, hanem más életformát is követel a dolgozóitól. Egy-egy vidéki forgatás akár több hetes távollétet is jelenthet a családtól. A forgatási idő legtöbbször nincs a rendes életritmushoz igazítva. Igyekeznünk kell tehát, hogy ezekért a kellemetlenségekért ellenszolgáltatást nyújtsunk munkatársainknak, és az életkörülményekhez képest gondoskodjunk a kényelmükről, az ellátásukról. Sokan csak akkor keresnek fel minket, ha a forgatás helyszínén a gyártás valamiért nem tudja megteremteni a kollektív szerződés által előírt munkafeltételeket, tehát a szállás, az étkezés nem megfelelő szintű. Általában ilyen esetekben tudunk segíteni, de előfordul az is, hogy az előírtnál is körültekintőbb figyelmet, gondosabb ellátást kérünk, a dolgozók érdekében. A januári kemény hidegben minden külső helyszínen dolgozó forgatócsoport két óránként melegedési szünetet tartott és a költségvetés szabta keret ellenére is állandóan forró teát kapott mindenki. — Egy visszatérő gond, amivel rendszeresen keresnek bennünket, a bérezési rendszerünkből adódik. Igen komplikált, munkakörönként eltérő bérpótlékokkal gazdálkodunk. Az új dolgozó gyakran nem érti, kinek mikor, milyen mértékben jár a különféle juttatás. Ezek a leglényegesebb kérdések, annak ellenére, hogy a vállalatunknál működik külön bérbizottság, s az figyelemmel kíséri a dolgozók jövedelmi viszonyainak változását, igyekszik enyhíteni a bérfeszültségeket. Mivel az alapfizetések alacsonyak a gyártási és egyéb pótlékokkal egészítik ki a jövedelmet. Elosztáskor mindig kell a szakszervezeti bizalmi egyetértése, s csak a vitás esetekben kérik ki a mi véleményünket. A múlt évben elég jelentős mértékben emeltük a gyártási pótlékokat, a fizetéseket is, de még így csak annyit értünk el, hogy az árszint emelkedését követni tudtuk. — A fiataloknak legnagyobb gondja itt is az otthonteremtés. Sokáig a kerületi tanácstól kaptunk anyagi ellenszolgáltatás fejében — évente egy-két bérlőkijelölési jogot. A leggondosabb mérlegeléssel sem lehetett azonban tisztességgel eldönteni, hogy a közel ötven, lakásra váró fiatal közül kié legyen az az egyetlen egy, így aztán más módszerre térünk át. Egy bizottság dönt arról, hogy az éves keretből kiknek adnak kamatmentes lakásvásárlási kölcsönt, amelynek összege a 100 ezer forintot nem haladhatja meg, s hogy kik kapnak a 10 ezer forintos, vissza nem térítendő felújítási kölcsönből. Hozzánk, ezek közül is, csak a vitás esetek kerülnek elbírálásra. Állandó, mindennapi feladatunk a munkakörülmények javítása, az öltözők, a stúdiók és a raktárak állapotának felújítása. Két új busz lesz hamarosan s így talán biztonságosabb körülmények között szállíthatjuk a brigádokat, a sportkör tagjait, az óvodásokat, a gyermektábor résztvevőit, a turistákat, s mindazokat, akik a szakszervezet közreműködését kérik egy-egy program létrehozásában. — márványi — Művészeti könyvkiadásunk az utóbbi évtizedben egyre gazdagabb választékot kínál a szakember és kevésbé szakember érdeklődőknek — ebben a választékban azonban egy bizonyos könyvtípus sajnálatosan ritkán jelenik meg. Ebbe a típusba tartozó könyvek egyszerre tesznek eleget az ismeretterjesztés követelményeinek és bizonyos tudományos igényeknek, szép kiállítású albumok lévén alkalmasak a vizuális művészetek magas színvonalon való népszerűsítésére, de nem mondanak le az adott téma átfogó — mondhatni, kimerítő teljességű — bemutatásáról sem. E könyvek közé sorolhatjuk a Corvina Kiadónál nemrégiben megjelent Tatlin-albumot, s ilyen a közelmúltban kiadott Giotto-kötet. A Giotto életműve című könyvet 1977- Giotto ben jelentette meg a milánói Rizzoli Kiadó L’ opera completa di Giotto címmel, a magyar változat Nádasdy Ádám fordításában a Corvinánál látott napvilágot. A szerzők, az előszót író Giancarlo Vigorelli és különösen a dokumentációt készítő Edi Bacchesci nagyszerű munkát végeztek. A katalógusban minden Giottótól származó vagy neki tulajdonított festmény helyet kapott az összes rájuk vonatkozó információval, a szakirodalom megállapításaival, feltételezéseivel együtt, a függelék Giotto szobrászi, építészeti tevékenységére is rávilágít. A tudományos apparátust tárgy-, cím- és helyrajzi mutató egészíti ki. A könyv hatvannégy színes táblája segítségével ismerkedhettünk meg — vagy éppen találkozhatunk újra a páratlanul gazdag életművel, az assisi Szent Ferenc templomban, a padovai Scrovegni-kápolnában, a firenzei Santa Crocéban található freskósorozatokkal, vagy éppen firenzei múzeumokban őrzött remekeivel. Vigorelli bevezetője szép és tartalmas írás, Giottóról s a középkorról szólva a XX. század veszélyeire figyelmeztet, a remekművekkel szembeni alázat fontosságát hangsúlyozza. „... tegnapig csak arra tellett — írja —, hogy egyszólamú, egyoldalú összegzést adjunk, mely még elszigetelt értékek felé mutatott, holnap talán — Giottóhoz hasonlóan — ismét készek leszünk arra, hogy magunknak és a világnak újra az egység és a teljesség „summáját adjuk”. — psze —