Szolnok Megyei Néplap, 1956. október (8. évfolyam, 230-251. szám), A Nép Lapja

1956-10-02 / 230. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYES­ÜLJETEK! SZOLNOK A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA VH!, évfolyam, 230. szám, 1956. október 2. kedd. KÉPEK A TSZ-EKBŐL A tiszaföldvári Lenin Tsz „kincsei“ A gép az ember segítője Megyeszerte híres a tiszaföldvári Lenin Termelőszövetkezet baromfi tenyé­szete. 1300 baromfit nevel Dorkota Lajos és felesége, s a hozzájuk beosztott néhány fiatal. Jól jövedelmező a szárnyas jószágok nevelése. Csupán az el­múlt évben 100 ezer forint körüli hasznot hozott a szövetkezet tagjainak. A Lenin Tsz már az 1957. évre szóló tojásbeadási kötelezettségét teljesíti. A földművelő ember legnevezett munkáit könnyíti meg a mezőgazdaság gé­pesítése. A második ötéves terv során sokszáz ilyen lánctalpas traktor készül a gépállomások, állami gazdaságok részére, DT 113-as traktor készíti a mag­ágyat a martfűi Határban, A Hazafias Népfront és a kereskedelem ankétot rendez a lakosság ellátásáról „A kereskedelem a fogyasztó­kért" címmel a Hazafias Népfront kapcsolatos problémát tudtak meg­oldani. (MTI.) fi földm­űvesszövetkezetek 1252 mázsa mákgubót gyűjtöttek össze Megyénkben a földművesszövet­­kezetek, most már évek óta felvá­sárolják a mákgubót. Ez igen fon­tos gyógyszer alapanyag , és a fel­vásárló szervek jó árat fizetnek ér­te. Eddig 1252 mázsa mákgubót vet­tek át a földművesszövetkezetek Szolnok megye területén. A leg­többet, összesen 70 mázsát a Fegy­­verneki Földművesszövetkezet­­gyűjtött. A gyűjtésből az úttörők derekasan kivették a részüket: Tanácstagi szobát rendeztek be Szolnokon Szolnokon eddig nem igen volt al­kalmas helyiség arra, hogy a me­gyei tanácstagok a fogadóórájukat zavartalanul megtarthassák. A me­gyei tanács épületében most külön helyiséget rendeztek be a tanács­tagok számára. A megyei tanácsta­gok a jövőben túlnyomó részt itt fogják tartani a fogadónapokat. Itt megtanulható a különböző rende­letek és munkájukat elősegítő szak­­irodalom gyűjteménye; Gazdaasszonykörök Karcagon A Hazafias Népfront városi bi­zottságának nőtanácsa Karcag ter­melőszövetkezeti városban 12 gaz­daasszony kört szervez. Az őszi és téli hónapokban a karcagi lányok és asszonyok a gazdaasszony kö­rökben gyarapíthatják főzési tudo­mányukat és háztartásbeli ismere­teiket; A kisújszállási kultúrotthonban Ötvenkét lakás építését kezdték el Jászberényben A hőmérő 22 fokot mutat. Szo­katlanul meleg szeptemberi délután van. Az emberek nyáriasam öltözve, rövidnadrágban és ingujjban dol­goznak. Munkájukat ne­m befolyá­solja a nagy meleg. A nyári hóna­pokban ugyanis hozzá idomultak, hiszen építők és keveset tartózkod­tak hűvösön. Verebe István művezető is ott sürgölődik a munkahelyein. Most éppe­n az egyik földhányáson áll, kezében tartva az elmaradhatatlan viciklivasat, s figyeli a munkát.­Példás rend uralkodik ezen a munkahelyen. Sehol nem látni egy hanyagul eldobott szerszámot, tég­lát, vagy egyéb anyagot. Az épülő ház körül gondosan feltöltötték a lapályokat, elegyengették a terepet. A habarcskeverőt és a tégla­kupa­cokat is úgy helyezték el, hogy a segédmunkásoknak a legrövidebb úton kelljen a tetthelyre szállítani az anyagokat. Nincs is fennakadás sehol. A legnagyobb ütemben ha­lad a munka. A három kipróbált kőműves keze alatt úgy emelked­nek a falak, mintha valami látha­tatlan óriás húzná őket. Közben gépkocsik törnnek-mennek a tere­pen. Egyik téglát, másik homokot szállít. Egy­­ dömper a földfelszín egyengetéséhez, töltéséhez szüksé­ges salakot fuvarozza. Egyszóval megy a munka, mint., a karikacsa­pás. A művezetőt a kőműveseknél érem utál. Éppen az egyik segéd­munkásnőnek magyarázza, hogy miért fontos a csontszáraz tégla megnedvesítése, mielőtt a falba raknák. Mit építenek itt? — kérdezem Verebe elvtárstól. — Itt kérem — kezdi magyarázni — kettő darab, egyenként 27 laká­sos házat építünk. Augusztus első napjaiban fogtunk a munkához, ak­kor még természetesen a felvonu­lást csináltuk. Ebben az évben 600 ezer forint értékű munkát kell el­végezni. Vagyis ez annyit jelent, hogy az „A" épületet­ tető alá húz­zuk, a „B”-t pedig pincefödémbe. Szép ez a földmunka, mutatok a leendő „B’‘ épület kiemelt alap­jára; — Azaz meghiszem — derül fel a művezető arca; — Birányi József 9 fős kubikosbrigádjának munkája. Olyan ennek a fala — mutat a kiásott pincére mintha függővel csinálták volna. Szép, egyenletes és függőleges. Har­­minckét éve dolgozom a szakmá­ban, de nem sok ilyen csoporttal találkoztam. Nem beszélve arról, hogy a pince alapját is ők betonoz­ták kifogástalan minőségben, ez pe­dig szakipari munka. — No, hogy dolgoznak a fiúk? — kérdezi Maszlag Imrétől, a ta­­nulók oktatójától. — Úgy, ahogyan a tizenötéves gyerekek szoktak. Cs tatálamok, ál­landóan közöttük kell lenni, mert máskép elbeszélgetik az időt. De mit várhat az ember kéthónapos tanulóktól. Naponta 10—12 köbmé­ter fal­alt raknak fel — jól, jó kőműves lesz ezekből a gyerekekből állatom. Maszlag elvtársat ebben az év­ben bízták meg a nevelői teendők­kel. Egy kicsit szokatlan még neki az új munkakör, de nagyon szereti és ez mindennél nagyobb biztosí­ték. Kipróbált szakemberek dolgoznak a jászberényi lakásépítkezésen. Ke­zük nyomán gyorsan halad a mun­ka, és a jövő év nyarán újabb 52 szerencsés jászberényi család köl­tözhet szép, modern és kényelmes lakásba; Az általános iskolai tanulók őszi jutalom*üdultetése Az elmúlt évekhez hasonlóan, eb­ben az iskolaévben is megszervez­ték az általános iskolai tanulók őszi jutalom üdültetését. Az első csoport szeptember 17-én Farádsas­­váron, Velencén és Csillebércen kezdte meg az üdülést, egy-egy cso­port három hetet tölt ezeken a he­lyeken. A következő csoportok ok­tóber 6-án, 26-án, november 14-én és december 4-én indulnak Az ősz folyamán összesen több min­t ezer­egyszáz második, harmadik és ne­gyedik osztályos tanuló üdülhet. A kijelölt osztályok tanulói nevelőik­kel együtt érkeznek és az üdülés egész tartama alatt rendszeresen­­ tanulnak. A tanítás az osztályvezető neve­lők irányításával a délelőtti órák­ban történik. Az üdülést sportolás­sal, szabadtéri játékokkal teszik kellemessé. A Csillebércen üdülők Budapest nevezetességeivel is meg­ismerkednek, s ellátogatnak színhá­zakba és mozikba is (MTI­) és a kereskedelem a közeljövőben emkétokat rendez, amelyeken az el­látás és a kereskedelmi munka, valamint a fogyasztók közötti kap­csolat kérdéseit beszélik meg. Az első ilyen megbeszéléseket a fo­gyasztók bevonásával Miskolcon és Szegeden tartják meg. Győrött az elmúlt héten kísérlet­képpen már rendeztek ilyen kisebb ankétot, amelyen túlnyomórészt há­ziasszonyok és az üzemek nődolgozói vettek részt. Az ankét sikeres volt, a megbeszélésen számos ellátással Emberek - gondok A párttitkár, a tanácselnök, az agronómus és egy félben maradt vita léte jogos. Még jobbam örüllne azon­ban, ha nemcsak elismernék ké­rése jogosságát, ha­nem kifizetnék végre az eddig elmaradt ezer egy­néhány forintot és megkapná ez­után az egyetemi végzettséggel ren­delkezőknek járó fizetését. Ez azon­­ban nem történt meg. Ezek után nem csoda, ha Bíró Sándornak ritkán van jókedve. —* Kérdezik is tőle a termelőszövet­kezetben, hogy mi a baja? Mit mondjon, hiszen olyan sokszor el­mondta már a gépállomás illetéke­­seknek. Nem vadászol, nem tud mit mondani. A júliusi határozat ó­a több lett ez őszinte szó, nagyobb lesz a biza­lom. De hogy a p dspstoba beszéd mindig kevés, nrr szolgáljon bi­zonyságul a párttitkár, a tanács­elnök és az agronómus története. S hogy legtöbbször emiatt nem le­het csak őket hibáztatni, az is igaz. Ezekrel a problémákkal, emberek­kel, gondokkal, hétköznapokkal többet kellene foglalkozni, többet kellene írni itt Szolnok megyében is. A Szolnok megyei Néplap terje­delme azonban kevés. Ezért és még sok egyéb másért néhány héttel ez­előtt szóba kerü­lt egy megyei iro­dalmi folyóirat létesítése. Olyan lapról lenne szó, amelyben a Szol­nok megyei írók és művészek jut­nának szóhoz és eszközeikkel segí­tenék új életünk kibontakozását. A lap létesítésével kapcsolatban vita is indult a Szolnok megyei Néplapban. Meggyőző érveket so­rakoztattak fel, hogy miért is van szükség egy ilyen folyóiratra. A vita azonban félbenmaradt. Akik­nek legtöbb segítséget kellett volna nyújtani, azok nem nyilvánítottak véleményt. Valaki egyezer tavatly ősszel­­ megkérdezte a jásztelki pártbizott­ság titkárát, Farkas Istvánt, hogy ügyes-bajos dolgaikkal bizalommal fordulnak-e hozzá a község lako­sai. A párttitkár elvtárs elsorolta, hogy sokkal több ember keresi fel, többen kérik tanácsát, mint régeb­ben.­ Nagyobb tehát a bizalom? A párttitkár bólintott, s Igen, így is mondhatjuk, de úgy is, hogy több a panasz. A két beszélgető ember végül is abban állapodott meg, akár így vám, akár úgy, egy a nagyon fon­tos. Nevezetesen, ha valaki a falu vezetőitől segítséget, tanácsot kér - akár a párttitkártól, akár a ta­nácselnöktől — ne malasztot, ki­nyilatkoztatást, hanem tanácsot, se­gítséget kapjon. Ez a legfőbb biz­tosítéka annak, hogy a falu népe valóban elismerje és magáénak tartsa vezetőit. Néhány nappal ezelőtt újból szóba került ez a régi beszélgetés, Bella Zoltán­ jásztelki közép­paraszt­­tal kapcsolatban. Ez a Bella Zol­tán 1950 előtt valahogy rákerült a különlistára. Később levették. De még ebben az időben, de már tör­vénytelenül­­— beadatták vele hét mázsa búzát. Bella Istvánok most eszébe jutott ezt a terménymennyi­séget visszakövetelni, vagyis azt akarja, hogy írják jóvá­ neki a be­adásába. (Hogy miért éppen most jutott eszébe, ezt nem kell külön magyarázni.) Nem tudja azonban senki meg­mondani, hogy jogos-e a követelése, avagy nem. A középparaszt járt Budapesten. A Szabad Nép szer­kesztőségében állítólag azt mond­ták neki: „Most menjen haza és ha nem intézkednek, keresse fel újból a szerkesztőséget.” Ettől a választól nem lett okosabb. Ment a járási begyűjtési hivatal vezetőjé­hez. S miután ott sem kapott meg­nyugtató választ, újból felkereste a községi pártbizottság titkárát. Ott van tehát, ahonnét elindult. Felso­rolta Farkas elvtársnak­, hol járt, s mit mondtak neki. Farkas elv­társ ezek után maga is tanács­­talam Nemrég Tiszainokán jártam. A községi tanács fiatal elnöke dicse­kedve és örömmel újságolta, hogy lassan a község belterületén min­den házba bevezetik a vízvezeté­ket. Térképet vett elő és mutatta, hogy hány méterrel bővítik és me­lyik utcákban, vezetik el még az idén a vizet. Ennek mindenki örül a községben, de különösen az as­­­szonyok hálásak. A szó szót követett és beszélgetés közben itt is felvetődött a bizalom. Erre a fiatal tanácselnök elmesélt egy történetet azzal a megjegyzés­sel, hogy bizony sokszor nehéz helyzetben vannnak a község veze­tői, különösen akkor, ha egyik-má­sik intézkedésről nem tudnak ma­gyarázatot adni. S az a legbosszan­tóbb, hogy ez rendszerint nem a maguk, hanem mások hibájából fordul elő. Van Tiszainokán egy földműves­szövetkezeti üzlet. Ez szűk, az áruk tárolására nem alkalmas, sem­miképpen nem felel meg az igé­nyeknek. A község dolgozóival egyetértésben a falu vezetői erre elhatározzák, hogy valamit csinál­nak. A megoldás kézenfekvő. Ahol jelenleg a posta van, az az épület kiválóan alkalmas egy nagyobb méretű kisáruház létesítésére. A postának megfelelő épületet bizto­sítanak olyan helyen, amely né­hány év múlva a falu központja lesz. A terv kitűnő. A község lakos­sága örül, és mindenki elismerés­sel beszél a falu vezetőiről. Jönnak azonban az illetékes szer­vek. A Debreceni Postafőigazgató­­ság kiküld egy embert, aki akadé­koskodik, s egyáltalán nem veszi figyelembe, hogy Tiszamohán nap­közben mégis többen megfordulnak a boltban, mint a postán. A terv kivitelezéséről tehánt egyelőre szó sem lehet, a tiszaunokai lakosok pe­dig nem tudják felfogni, hogy ve­zetőik miért nem vihetnek keresz­tül olyan intézkedést, amely az egész községnek jó. Kérdezik a ta­nácselnököt, s a tanácselnök nem tud­­ mit mondani. Az agronómus,­­ akiről itt szó van, a Szolnoki Gépállomás dolgo­zója. A szászbereki Béke Tsz kihe­lyezett mezőgazdásza. Nemrég a Szolnoki Járási Tanácsnál volt egy értekezlet és ezen ő is felszólalt. Elmondta: szívesen beszélne tervei­ről, elgondolásairól, a búzatermesz­tésről, de sajnos, mégis másról kénytelen szólni, arról, ami őt hó­napok óta foglalkoztatja. 1956 január elseje óta 150 forint­tal kevesebb fizetést kap havonta. Talán büntetésből? Nem tévedés­ből. És ezt a tévedést a gépállomás vezetői el is ismerik. Ez Biró Sán­dornak, az agronómusnak jól esik, mert bizonyos benne, hogy követe­ SZEKULITY PÉTER

Next