Tiszavidék, 1957. december (2. évfolyam, 283-306. szám)

1957-12-29 / 305.szám

a SFCHTJa Köszönt­jük a Szolnoki MTE labdarúgóit A Szolnoki MTE labdarúgó­­csapata veretlenül nyerte meg az NB II.-as bajnokság őszi fordu­lóját. Ha visszatekintünk az MTE újjáalakulására,­ meg kell állapí­tani, hogy nehéz utat kellett meg­tenni ahhoz, hogy ezt a szép eredményt elérhettük. A megala­kulás után jött az osztályozók so­rozata. Nehéz küzdelemben, de biztosan szerezte meg csapatunk az elsőséget. Ezt követően az NB I.-as bajnokság komoly köve­telményeket állított az együttes elé. A kezdeti nehézségeket áthi­dalva, győzelmet­ győzelem köve­tett. Ezzel dicsőséget szereztek megyénknek, városunknak, vala­mint a nagy múlttal rendelkező MTE-nek. Büszkék lehetünk arra, hogy országosan a Szolnoki MTE az egyetlen, amely az NB II.-as csa­patok között az őszi idényben megőrizte veretlenségét és 41:7 gólaránnyal, 7 pont előnyt szer­zett. Ez az eredmény azonban nem szabad, hogy elbizakodott­ságot eredményezzen, mert előt­tünk áll még egy nehéz tavaszi idény. Az eredmények tükrében világosan kell látni a még meg­lévő hiányosságokat is. A tavaszi idényben javítani kell a küzdő szellemen, hogy fiaink minden­­ mérkőzésen az első perctől az 5 utolsóig szíves-lélekkel küzdje­nek a győzelem eléréséért. To­v­vább kell javítani a kollektív s­­zellemet, mely szintén fontos kö­­­vetelménye a sikeres szereplés­­­­nek. Az egyesület keretein belül­­ már eddig is síkraszálltunk a­­ klubsovinizmus felszámolásáért, a melyet a jövőben még tovább kell­­ fejleszteni. A játékosoknak át­­ kell érezni megyéjük, városuk,­­ klubjuk iránti szeretetet, mert­­ csakis ez lelkesítheti őket a to­­­vábbi sikeres szereplésre.­­ Azok a sportbarátok, akik szív­­­ ügyüknek tekintik az MTE ha­­a­gyományokban gazdag múltját, jöjjenek baráti körünkbe­, har­coljanak velünk együtt a szocia­lista sport megteremtéséért, a fekete-fehér színek diadaláért. Köszönetet kell mondani Szol­nok város sportszerető dolgozói­nak, hogy a nehéz küzdelemben támogattak bennünket. Várjuk további segítségüket, hogy csa­patunk a tavaszi idényben is si­kerrel állja meg helyét, melyet csakis közös erővel tudunk el­érni. Játékosaink január 15-ig pi­hennek és azután megkezdik ko­moly felkészülésüket a tavaszi idény küzdelmeire; 'tooooooooooooooooooooootxeoooooooooooooooooooooooooooooooooeoooooooooooooooooooooooooooooooooooooooQoooocooQoooeoooootxxy ecaoeoopxott»»ccooooxcc£Pooocoixoc»oooooccoocqooQwo8c«xxioog»o<x^^ A Szolnoki MTE labdarúgó-csapata, mint az NB III. őszi bajnoka. Szép eredmények, új országos csúcs, közönségsiker a Budapesti Honvéd- Szolnoki Hunyadi szolnoki sú­semelő-versenyén — Pál József félnehézsúlyú nyomásban új országos csú­csot ért el — Hollós Tamás légsúlyban elérte az I. osztá­lyú szintet A kétnapos karácsony egyetlen sporteseménye volt Szolnokon a Budapesti Honvéd—Szolnoki Hu­nyadi ifjúsági súlyemelő csapa­tainak versenye. Ha figyelembe vesszük, hogy Szolnokon ez volt a második súlyemelő verseny, akkor meg kell állapítani, hogy kitűnően sikerült. Közel 400 főnyi sportszerem közönség izgulta vé­­gig és jutalmazta tapssal a ver­senyzők szép akcióit, jó teljesít­ményeit. A verseny ünnepélyes keretek között zajlott le. A csapatok fel­vonulása után Tóth Károly, a szolnokiak szakosztályvezetője mondott megnyitót.­­ Ezután Szentjánosi József, a Magyar Súlyem­lő Szövetség főtitkára átnyújtotta a szövetség jutalom­­zászlaját az 1957. évi országos if­júsági bajnok Budapesti Honvéd és a harmadik helyezett Szolnoki Hunyadi csapatának. A két együttes találkozója igen színvonalas akciókat, és fej-fej ij melletti izgalmas küzdelmet ho­­­­zott.­­ A fővárosiaknak csak a­­ szolnoki Csontos és Nagy rossz, érvénytelen nyomása folytán si­került 6:5 arányú győzelmet el­érni. A verseny fénypontja Pál Jó­zsef új országos csúcsa volt.­Pál Józsefnek félnehézsúlyban sike­rült kétkaros nyomásban Buro­­nyi régebben felállított 171 kg-os csúcsát 122 kg-ra javítani. A kö­zönség hatalmas tapsviharral kö­szöntötte Pál kitűnő teljesítmé­nyét. A magyar súlyemelő-sport­­ban egyenként 1957. évben ez volt a 70. országos csúcs. Ugyancsak ezen a versenyen Hollós Tamás­nak, a Szolnoki Hunyadi kétsze­res ifjúsági bajnokának sikerült a felnőtt légsúlyban az I. osztályú g szintet elérni. B Igen nagy sikere volt a sok­­­szoros válogatott, könnyűsúlyú tatabányai Huszka Mihálynak. Ez az igen népszerű versenyző na­gyon megnyerte a szolnoki kö­zönség tetszését 345 kg-os össztel­jesítményével. Kétkaros nyomás­ban 10 kg-al új országos csúcsot állított be.­­ A két ifjúsági csapat tagjai kö­zül kiemelkedő teljesítményt nyújtott és igen szépen dolgozott a fővárosiak közül Keleti Emil, Kiss Antal, Kurucz Péter, a szol­nokiak közül Czakó Istvánt, Szendrei Endrét és Pogány Ala­jost illeti dicséret. Kitűnően vizs­gázott a közönség is. A verseny­­g bíróság — amely kitűnően látta­­ el feladatát — is megfelelően tá­­­­jékoztatta a közönséget az egyes xtooootxtoooooooooooeooooooocootxxn akciókról, a verseny szabályairól és a fogásokról. A közönség elis­merését nyerte el. Meg lehet állapítani, hogy ez a verseny kitűnően sikerült és igen jó propagandája volt a súlyeme­lő-sportnak. Szentjánosi József, a Magyar Súlyemelő Szövetség fő­titkára ígéretet tett a szolnoki közönségnek, hogy a jövő évben Szolnokon rendeznek majd meg egy nemzetek közötti válogatott találkozót, hogy ezzel is segítsék és támogassák Szolnok város súlyemelő sportjának fejlődését. A Szolnoki Hunyadi SC veze­tősége a verseny után kedves kis családias ünnepi vacsorán látta vendégül a fővárosi súlyemelő fiúkat és ez alkalommal jutal­mazta meg szakosztályának ez évben eredményes munkát vég­zett tagjait. A két csapat versenyének rész­letes eredményei: Első helyezést értek el a Budapesti Honvédből: Kurucz Péter 212.5, Kupper Ró­bert 255.—, Horváth György 260.—, Varga Béla 265.—, Lőrincz Győző 200.—, Kiss Antal 255.— kg. A Szolnoki Hunyadiból: Czakó Ist­ván 190.—, Hollós Tamás 245.—, Bozsó Sándor 230.—, Szendrei Endre 245 ., Pogány Alajos 242.5 kg összteljesítménnyel. Második helyen végeztek: A Bp. Honvéd­ből: Bánkfai Antal 155.—, Kari Ferenc 170.—, Keleti Emil 210.—, Kovács Miklós 265 — kg. A Szol­noki Hunyadiból: Farkas István 192.—, Szokol Lajos 1M5.—, Bresz­­kó Ist­.­An 255.—, Nagy Ferenc 160.—, Csontos Béla 155.— kg. — (Utóbbi két versenyzőnek rossz volt a nyomása, tehát érvényte­lennek minősítették eredményü­­kj összteljesítménrtyelj _______ Dapsi Ernő Intéző Selmeci János edző Csömör Zoltán szakosztályvezető Kiss Mihály Solti István Máté Sándor Wilisch Ferenc Cb, Parkas Lajos Csaba György Sárkány Tibor Baricza György­ Török József Kurucz Gábor Simon János Dargal Sándor A Szolnoki MTE NB. III -as labdarúgó-csapatának helyzete országos viszonylatban Ha megnézzük országos vi­szonylatban az NB. III.-as­­ labdarúgóbajnokság 9 cso­­­­portját és azok mindegyiké­nek első két helyezettjéből ■ egy országos NB. III.-as ta­­­­bellát állítanánk össze, igen­­ érdekes képet kapnánk. Me­gyénk helyzetében ugyanis a országos viszonylatban, mely az őszi idényben meg tudta őrizni veretlenségét. Továb­bá a Szolnoki MTE kivételé­vel egyetlen NB. III.-as cso­port őszi bajnoka sem tudott hét pont előnyt szerezni, illet-... 4. Nyergesújfalu se ennyivel fordulni tavas­­szal. Ebben a tekintetben is országosan egyedül áll a Szol­noki MTE. Ha az említett ta­bellát összeállítjuk, világosan láthatjuk Munkás Testedző Egyletünk erőviszonyát orszá­gos viszonylatban, ugyanis a Középdunai csoport, melyben 18 csapat van a többi 8 cso­port 15—15 csapatával szem­ben, itt is a 17 mérkőzést játszott és első helyezést szer­zett .Nyergesújfalu 25, míg Péczel 24 pontot szerzett, a 15 mérkőzést játszó Szolnoki MTE 27 pontjával szemben. — 1 Meg kell még jegyezni, hogy a Szolnok és Békés megye csapataiból összetevődő dél­keleti csoport csapatainak erőviszonya nem áll alacso­nyabb fokon országos vi­ta, hogy Szolnok és Békés megye labdarúgósportja min­dig komoly erőt képviselt or­szágos viszonylatban és min­dig komoly erőt képviselt ér­­ték. A­z NB. III.-as csoport első két helyezettjének ada­tait figyelembe véve, az orszá­gosan összeállított BN. III.­as­szonylatban a többi csopor­tokénál­ ugyanis köztudomú­táblázat alakul, az alábbiak szerint (APRÓHIRDETÉSEK DT 4/3-as G. 35-ös Zetor trakto­rok javításában Jártas szerelőket és mezőgazdasági gépek javítá­sához géplakatost felvesz azon­nali belépéssel a Héki Állami Gazdaság, Mezőhék. — Üzemi konyha és munkásszállás bizto­sítva. PALOTASI Állami Gazdaság ja­nuár 10-i belépésre felvesz: gép­lakatos motorszerelőket, traktor­­vezetőket és mezőgazdasági erő- és munkagépek szerelésében és javításában nagy gyakorlattal rendelkező csoportvezetőket. Je­lentkezés a gazdaság gépesítési Irodájéban Január 6-től 10-ig. A JÁNOSHIDI földművesszövet­kezet szakképzett vegyesbolt ke­zelőt keres az I. sz. boltjába. Je­lentkezés írásban vagy személye­sen a földmüvesszövetkezet iro­dájában. Fizetés kollektív sze­rint. Boltunk öt­személyes és árukészlete 1 millió forint. BOGNÁR, asztalos, kovács, hos­­szú gyakorlattal rendelkező ön­álló szakmunkásokat azonnali munkára felveszünk. Jelentkez­ni a Hoki Állami Gazdaság Köz­pontjában, Mezőhék. Üzemi ét­keztetés és szállás biztosítva. ELADÓ 125-ös Csepel motor. — seprűnyél, — kőrisfa. Szolnok, Ady Endre út 76, VENNÉK Szolnokon 3 vagy S szobás összkomfortos házat bu­dapesti lakáscserével. „Cserela­­kás‘‘ Jeligére a kiadóba. HÁLÓSZOBA bútorokat legjobb kivitelben készít részletfizetésre is egyévi jótállással, Túri László asztalos, Szentes, Bocskai út 11­ vÁLLALJA homlokfogaskerekek modulmarását, tengelyekbe ék­hornyok marását. Vállalja ezen­kívül edzett és edzetlen anya­gok keménység mérését (HRc—­ IIR/B—HB mérését.) a M. Ü. M. 605 intézet Tanműhelye Szol­nok, Körösi út 1. sz. — Telefon* 14—79. BÁNYAKAVICSOT bármely té­telben vidékre, vagonban azon­nal szállít bordélyosok és Sze­­kérfuvarozók Szövetkezete Bu­dapest, VH„ Baross tér 13. TIS/A VIDÉK a Szolnok Megyei Pártbizottság és a Megyei Tanács lapja, Szerkeszti a szerkesztőbizottság Szerkesztőség:­ Szolnok, Tisza Antal u. 2, Nj­emj Felelős kiadó: a Szolnok Megyei Párt-Végrehajtó Bizottság: Nyomatott: Szolnoki Nyomda Vállalat, Szolnok, Malinovszki út 19- Felelős nyomdavezető: Mészáros Sándor Sok földműves színvszk­ezs! még lemaradt a rostk­ender termelési szerződéskötésnél Az egyéni dolgozó parasz­tokkal a rostkender terme­lési szerződéskötéseiket a tmsz-ek­­ végzik. Szolnok me­gyére előirányzott rostken­­der tervterületnek csa­k 50 százalékát szerződ­tették le december 20-ig a földműves­szövetkezetek. Igen sok tennivaló van­ még a rostkender tervterület teljes leszerződtetéséhez, kü­lönösen azért, mert sok he­lyen még mindig nem Ikeres­­ték fel azokat a termelőket, akik szívese­n termelik ezen fontos ipari növényünket. November 15-én Szolnokon a Délmagyarországi Rostka­­készítő V. kezdeményezésére megtartott rostikender érte­­­kezletőn a Törökszentmiklósi Földművesszövetkezet így nyi­latkozott: „Érdemes a dolgozó pa­rasztokat meggyőzni a ken­dertermesztés jövedelmezősé­géről, mert szívesen terme­lik a rostkendert, csak fel kell keresni őket. Tervünket vállaljuk, a 100 holdból már 41 k­at. holdat le­szerződtet­tünk, és ígérjük, hogy decem­ber 31-ig azt teljesítjük. — A Törökszentmiklósi Földmű­vesszövetkezeti ígéretét sze­retné betartani, eddig már 60 százalékra teljesítette a tervet, de még nagy munka hárul a szövetkezeti aktí­vákra, hogy elérjék a 100 szá­­zalékot. Az értekezleten több föld­művesszövetkez­et ígéretet tett, amelyet tettek is­ követ­tek, mert hiszen a kengyeli, az örményesi és a szajoli földművesszövetkezetek ter­vüket már 100 százalékra le­szerződtették. * A megyében még mindig igen sok azon fö­ldművesszö­­vintkezetekmtek. a számé, ahol nem halad jól a szerződéskö­tés és eredménytelenségükkel hátráltatják a megye tervtel­­jesítését. A Tiszából Földmű­vesszövetkezet például semmi eredményről nem tud beszá­molni. A fegyvernéki, kunszent­mártoni, tiszaföldvári, cibak­­h­ázi és öcsödi földművesszö­vetkezetek messze elmaradtak a tervteljesítéstől.­­ Ezek a földművesi szövetkezetek súly­­pontilag kell hogy végezzék a rostkendier szerződtetése­ket, mozgósítaniok kell a szö­vetkezet aktívahálózatát mert már kevés idő van a szerződések megkötésének befejezéséig. Hogy szívesen termelnek Szolnok megyében rostkem­ detrt, azt bizonyítja, hogy a kengyeli, örményesi és sza­­joli termelők jóval nagyobb területre kötnek szerződést, mint az elmúlt évben. Kifizetődő Szolnok megyé­ben a rostkender termelése, ezt bizonyítja Bata Ferenc kengyel-bagimajori termelő is, aki 1 holdról 33 mázsa kendertkórót szállított be, amely után 4225 forint kész­pénzt ési 825 forint textil­utalványt kapott. Bata Fe­renc jövő évre 10 hold rost­kenderre kötött termelési szerződést és több termelőből rostkender termelői szakcso­portot létesített. Özv. Kurilla József­né Ti­szaf­öldvár, Hársfa utca 13. sz. alatti termelőnk jól kivá­lasztotta a talajt a kender­­termesztésre, mert azt trá­gyadús tanyahelyre vetette és fél holdról 47 mázsa ken­­derkórót szállított be. összes jövedelme a fél holdról 593S forint készpénz és 1200 forint textilutalvány. Szolnok m­egyében az egyé­ni termelőkkel szemben nap mint nap újabb tsz-ek kötik meg a rostkender szerződést, nemcsak a nagy jövedelme­zőség miatt, hanem azért, mert termésüket kézi mun­­kaerőszükséglet nélkül teljes egészében kenderaratógépek takarítják be. A túr­kevéi Vörös Csillag Tsz az elmúlt évben 280 kat. holdra kötött szerződésű­ és közel 10.000 mázsa rozsk­en­­derkórót szállított le, összes termésük után 1 millió 171 ezer forint készpénzt és 224 ezer forint textilutalványt kapott. Ilyen, nagy területről ennél magasabb jövedelmet más növény termelte­tésével a rendelkezésére álló munka­erejükkel nem nagyon tud­tak volna elérni. A tsz jövőre szintén 280 holdra már meg­kötötte a szerződést és a tsz­­hez már 3 kenderaratógép is­­ megérkezett. Rostiparunknak szüksége van arra, hogy a tsz-eken ■ kívül az egyéni termieink is • Szefb­ak megyében maradék­■ tallanul leszerződjék a me­­­­gyére megállapított területet, s mert úgy a rosszkikészítő, ■ mint a feldolgozó gyáripa­­i tinik nyersanyagelállása függ­­ ettől. A földmű­vesszö­vetke­­­zetekinek ezért még szélesebb­­ körben k­ent ismertetni az­­ előnyös beváltási árakat és a i rostkender-szerződés egyéb kedvezményeit,­­ Péchy István,­­ főagronómus, .........................................in V­asár­napi sportműsor ökölvívás Megyék közötti felnőtt váloga­tott találkozó. A Megyei Ökölvívó Alszövet­­­­ség vasárnap délelőtt 10 órakor­­ Szolnokon, a Városi Színházban rendezi meg Békés és Szolnok,­­ megyék felnőtt ökölvívó váloga­tottjainak találkozóját. Megyénk színeit két martfűi, egy török­­­ szentmiklósi és hét szolnoki ver­senyző képviseli. A két megye­­ jóképességű öklözőinek találko­­­­­­zója Izgalmakban bővelkedő, 1 I szívvoOlias küzdelmet ígérj > ­ Szolnoki MÁV SK baráti Kör rendezésében a Szigligeti Színház művé­­szeinek vendégjátéka December 30-án és 1958. január i-án este 7 órakor a Járműjavító LUltúrtermében az „Ipafal lakod­­alom“ című (Harapós férj) éne*­kes, táncos operett kerül bemut­­atásra 1 felvonásban. — írták» Em­őd Tamás és Török Rezső.­­4 ö&ae: Kompóthy Károly,

Next