Szolnok Megyei Néplap, 1962. április (13. évfolyam, 77-100. szám)
1962-04-01 / 77. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! XT. évfolyam, 0T. szám. Ara: 60 fillér 1963. április 1. vasárnap. As április 3-i, 4-1 ünnepi program SZOLNOK A megyeszékhelyen április 3-án este 19 órakor a Szigligeti Színházban hazánk felszabadulásának 17. évfordulója alkalmából díszünnepség lesz. A magyar és a szovjet himnusz elhangzása után megnyitó következik, ezt követően Kökény István, az MSZMP megyei bizottságának titkára mond ünnepi beszédet. Az Internacionálét követő szünet után kultúrműsor következik: fellépnek a Szigligeti Színház művészei és budapesti művészek, valamint a helyi kultúrcsoportok tagjai. Április 4-én a honvédség és a munkásőrség díszszázada tiszteleg a szovjet hősi emlékműveknél, s ugyanekkor helyezik el a megemlékezés koszorúit az emlékművek talapzatára. Délelőtt 9 órakor a temetőben lévő emlékműnél Szabó Imre, a vasúti csomópont párttitkára mond megemlékezést, s a koszorúzási küldöttségek elhelyezik a koszorúkat. Kilenc órakor a Tisza-parti, tíz órakor a Hősök terén lévő emlékművet koszorúzzák meg a küldöttségek. Az előbbi helyen Csényi László, a városi tanács végrehajtó bizottságának titkára, a Hősök terén pedig Pallai Sándorné, a Hazafias Népfront Szolnok megyei bizottságának titkára mond ünnepi beszédet. Az üzemekben, vállalatoknál is helyi ünnepségeket rendeznek, ahol méltatják felszabadulásunk jelentőségét Több helyen jutalmazásokkal, a nyereségrészesedés kiosztásával, és üzemavatással is összekötik az ünnepséget JÁSZBERÉNY Április 3-án este a Déryné Művelődési Ház színháztermében a 7 órakor kezdődő díszünnepség nyitja meg a felszabadulási ünnepi programot Bányai János, a városi tanács végrehajtó bizottságának elnöke mond beszédet. Ezt követően kultúrműsor szórakoztatja az ünneplő dolgozókat. Másnap 10 órakor kezdődik a koszorúzás a szovjet emlékműnél és a temetőben. Ekkor kerül sor a honvédség és a munkásőrség díszszemléjére iSi MEZŐTÚR A túriak április 3-án este 6 órakor a tanácsháza nagytermében gyülekeznek a felszabadulási ünnepi estre, ahol Bene Lajos, a városi pártbizottság titkára mond megnyitót. Az ünnepi megemlékezést Lévai Zsigmond, a városi tanács végrehajtó bizottságának elnöke tartja. Az ünnepség színvonalát szavalatok, énekszámok emelik. Másnap a reggeli zenés ébresztővel kezdődik az ünnepi program. A koszorúzási küldöttségek fél 10-kor gyülekeznek a városi pártbizottságnál. A Kossuth téri szovjet emlékműnél a honvédség díszszázada tiszteleg és K. Kovács Sándor munkásőr parancsnok mond megemlékezést Ezután helyezik el a hála és a megemlékezés koszorúit. A temetőben a szovjet hősi emlékműnél és az első világháború magyar halottainak emlékművénél szintén koszorúzási ünnepségek lesznek. A Kunság fővárosában, Karcagon szintén 3-án este kezdődik a felszabadulási ünnepség a tanácsháza nagytermében tartandó ünnepi gyűléssel, amelyen Kovács István, a városi pártbizottság titkára mond beszédet. Ezt követően a város főbb útvonalain a KISZ rendezésében fáklyás felvonulás lesz. Április 4-én délelőtt a szovjet hősi emlékművet koszorúzzák meg a karcagiak. Este 7 órakor a Déryné Művelődési Házban a felszabadulási kulturális szemle helyi bemutatóját tartják meg. TÖRÖKSZENTMIKLÓS A város üzemeiben, vállalatainál helyi ünnepségek keretében emlékeznek a dolgozók felszabadulásunk 17. évfordulójára. Az ünnepi nagygyűlést 4-én délelőtt a városi kultúrházban tartják, ahol Búzás Imre, a városi tanács végrehajtó bizottságának elnöke mond beszédet. Kilenc órakor kerül sor a szovjet emlékművek megkoszorúzására A járás községeiben is általában 3-án este tartják az ünnepségeket, 4-én, ha az idő engedi, a határban munkával ünnepelnek. TÚRKEVE A párt- és tanács végrehajtó bizottságának rendezésében 3-án este 6 órakor a művelődési házban felszabadulási emlékest lesz. Az úttörőzenekar játsza a Himnuszt, ezután szavalat következik, majd Vigh Lajos, a tanács végrehajtó bizottságának elnökhelyettese mond ünnepi beszédet. Az irodalmi színpad tagjai „Dübörög a föld” című színdarabbal emlékeztetnek a felszabadulás napjaira. Április 4-én koszorúzási küldöttségek helyezik el koszorúikat a szovjet hősök emlékművénél. I ------Mi:-----s oldal mit Érlelt annak A SORSAT oldal Az iskolatörvényt ismertető tanácskozások tapasztalatai í Ü1 oldal Az RD—13-as emberei között 17 oldal KAVICSOK ÉS CSILLAGOK Három helyett egyet 13 oldal Ne tessék komolyan venni Készüi az ajándék a szovjet pioníroknak Májusban ünnepli születésének 40. évfordulóját a szovjet pionír szervezet. A törökszentmiklósi járás és város úttörői is készülnek erre a napra. Huszonöt albumot készítenek a csapatok életéről, azt juttatják el olyan pionírcsapatoknak, amelyekkel a baráti kapcsolatot a jövőben is fenntartják. A pajtások nagy igyekezettel gyűjtik a fényképeket cikkeket, közülük azok kerülnek az album lapjaira, amelyek legjobban érzékeltetik az úttörő élet szépségeit. A tiszaföldvári téglagyárban a téglagyártási szezon kezdetére új fedett téglaszárító szín készül. Az új szín lehetővél teszi a présház körüli csille körforgalmat, így a termelés lényegesen meggyorsul. Képünkön Faggyas Antal és K. Nagy István ácsok a téglaszárító színek tetőszerkezetét ácsolják. JL.Szocialista kollégiummá avatták a mezőtúri gimnázium diákotthonát Tegnap délután avatták szocialista kollégiummá a 432 éves Mezőtúri Gimnázium diákotthonát. Az ünnepélyen megjelent Késedi Ferenc, a Művelődésügyi Minisztérium főelőadója, Porcsalmi Lajos, a megyei művelődésügyi osztály munkatársa, Kovács Béla, a KISZ megyei bizottság tagja, Juhász László, a városi pártbizottság munkatársa és Szalai József, a diákotthoni igazgatóság munkaközösségének képviselője. Életük kockáztatásával A Középtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság 13/2-es, zagyvai gátőrházinál kigyulladt a kombájnszalma. A szélben a lángok gyorsan terjedtek tovább és csakhamar lángokba borult a takarmánykazal is. A hatalmas láng nyelvekkel égő tűz átharapódzott a gátőrház raktárépületére is, ahol két és félezer liter üzemanyagot, benzint, gázolajat, petróleumot, motorkerékpárt, valamint egyéb árvízvédelmi készenléti anyagot tároltak. Az égő épület üszkös gerendái már rázuhantak az üzemanyaggal teli hordókra, sőt kigyulladt a motorkerékpár is. Minden pillanatban várható volt a nagymennyiségű üzemanyag felrobbanása. E válságos időben érkezett oda gépkocsival Molosza László térmester és Jánosi Imre gépkocsivezető. A két munkás tétovázás nélkül megkezdte a tűz lakalizálását. Olajos ruhájukat levetették és behatoltak a lángokban álló épületbe. A már átforrósodott hordókat és az égő motorkerékpárt vizes zsákokkal borították le. Az izzó hőségben életük kockáztatásával sikerült a nagymennyiségű üzemanyag, valamint az épületek teljes pusztulását megakadályozni. A két munkás emberfeletti hősiességével mintegy kétszázezer forint értékű vagyont mentett meg. A példanélküli bátorságot tanúsító két dolgozót pénzjutalomban részesítették. Emlékünnepségek Bulgáriában A bolgár nép emlékünnepségek sorozatán emlékezik meg felszabadulásunk 17. évfordulójáról. A Kolarovgradi bolgár—magyar barátsági hét után Tolbuchinban, a bolgár Dobrudzsa fővárosában is baráti hetet rendeztek. Ünnepség volt hazánk felszabadulásának 17. évfordulója alkalmából Blagojevgrádban, Tirnovoban, a Szófia melletti Gara-Janaban és még több más bolgár városban és faluban is. Március 29-én a Mihajlovgrádban, az 1923. szeptemberi antifasiszta felkelés egyik vezetőjéről, a Bolgár Kommunista Párt mártírjáról, Hriszto Mihajlovról elnevezett városban megrendezett ünnepségen részt vett Cséby Lajos, a Magyar Népköztársaság szófiai nagykövete és a nagykövetség több munkatársa. Hz Elnöki Tanács ülése A Népköztársaság Elnöki Tanácsa ülést tartott. Megtárgyalta és elfogadta az állami szervek és szövetkezetek gazdálkodásának évi rendszeres ellenőrzéséről és a bankellenőrzésről szóló 1955. évi 29. számú törvényerejű rendelet egyes rendelkezéseinek módosításáról szóló törvényerejű rendeletet Az Elnöki Tanács Czinege Lajos altábornagy honvédelmi minisztert vezérezredessé kinevezte. Ugrai Ferenc vezérőrnagy, honvédelmi miniszterhelyettest és Köteles Jenő vezérőrnagyot altábornaggyá, Hersitzky Lajos, Kálazi József, Penczi József, Reményi Gyula, Szűcs László ezredeseket vezérőrnaggyá nevezte ki. Az Elnöki Tanács Galambos József rendőrezredes belügyminiszterhelyettest rendőr vezérőrnaggyá és dr. Korom Mihály határőrezredest határőr vezérőrnaggyá kinevezte. Az Elnöki Tanács Beck István rendkívüli követet és meghatalmazott minisztert felmentette a Magyar Népköztársaság hágai követségének vezetésére kapott megbízása alól s ezzel egyidejűleg Révész Gyulát rendkívüli követté és meghatalmazott miniszterré kinevezte és megbízta a Magyar Népköztársaság hágai követségének vezetésével. Az Elnöki Tanács elrendelte a bácsalmási járás megszüntetését. A megszüntetett járás községei közül: Bácsalmás, Madaras, Katymár, Mátételke, Tataháza községeket a bajai, Bácsszőllős, Csikéna, Kunbaja és Mélykút községeket a kiskunhalasi járáshoz csatolják. Az Elnöki Tanács végül egyéb ügyeket tárgyalt. (MTI} Választási kampány a francia népszavazás előtt Párizs (MTI) Franciaország egy hét múlva válaszol De Gaulle kettős kérdésére: helyesli-e az eviani egyezményt és megadja-e a köztársaság elnökének a teljhatalmat az egyezmény végrehajtásához. De Gaulle hétfői rádióbeszéde óta a nagy politikai pártok kifejtették álláspontjukat. Bár nem kétséges, hogy a francia választók túlnyomó többsége igennel fog szavazni április 8-án, a különböző politikai irányzatok képviselőinek nem kis fejtörést okozott, hogyan fogalmazzák meg álláspontjukat. A Francia Kommunista Párt már a népszavazás bejelentésének másnapján világosan leszögezte választói előtt: helyesli az eviani egyezményt, amelyben saját következetes politikájának eredményét látja, és igennel szavaz az algériai békére. De Gaulle, mint a pénteki minisztertanács után közölték: április 6-án újabb beszéddel zárja le a belpolitikai kampányt. OAS TÁMADÁS HÁROM FRANCIA ŰRÁLLOMÁS ELLEN Algír, (MTI) Hivatalos adatok szerint pénteken Algériában 14-en haltak meg és 18 sebesülés történt terrorcselekmények következtében. Az OAS egy rohamcsapata Orleansville közelében támadást intézett három francia őrállomás ellen. A három őrállomás mintegy 50 főnyi legénységét letartóztatták, majd fegyverük átadására kényszerítették és szabadon bocsájtották. A támadás az éjszakai órákban történt. HALÁLRA ÍTÉLTEK KÉT ORS-BANDITÁT Párizs (MTI) A párizsi katonai törvényszék előtt befejeződött Gavoury rendőrbiztos gyilkosainak pere. A francia tisztviselőt Algériában ölték meg az OAS banditái. Az egyik vádlott cinikus egykedvűséggel mondotta el, hogyan gyilkolta meg a rendőrtisztviselőt. — Az úgynevezett „felfogást” alkalmaztam — mondotta. A derékszíjat a nyakába akasztottam, egy rúgással térdre kényszerítettem, aztán a szívébe és a jobb tüdejébe szúrtam a tőrt. — Kérem, én katona vagyok, — fűzte hozzá — ez a módszer benne van a katonai szabályzatban és a légióban bábukon gyakoroltak. A vádlottak nem tudták, kit ölnek meg. Egy hadnagy utasítását teljesítették. Az értelmi szerző nem volt jelen a tárgyaláson, Sátán egyik osztagát vezényli Algériában. A bírák nem merték kihívni a közvélemény haragját, két vádlottat halálra, kettőt pedig életfogytiglani börtönre ítéltek. AZ ALGÉRIAI KORMÁNY TAGJAI BURGIBA ELNÖKNÉL Tunisz (AFP) Burgiba elnök szombaton délelőtt a köztársasági palotában fogadta Ben Kheddát, az Algériai Köztársaság ideiglenes kormányának elnökét. A 45 perces tanácskozáson mind algériai mind pedig tuniszi részről jelen volt több miniszter is. (MTI) 4 Ülést tartott a mezőtúri tanács nács végrehajtó bizottságának új elnöke és Bene Lajos tanács vb. tag. A tanács jóváhagyólag tudomásul vette a végrehajtó bizottságnak a legutóbbi ülés óta végzett munkáját, majd megvitatta Major Lajosnak, a tanács igazgatási osztályvezetőjének beterjesztését az osztály munkájáról. A jelentésből kiderült, hogy 1961-ben százötvennel csökkent a szabálysértési feljelentések száma. A községfejlesztési állandó bizottság jelentését Salámki István terjesztette be. Egyhangúlag megszavazna a tanácsülés a művelődési ház födém elkészítéséhez szükséges 5000 forintos összeget, így előreláthatóan már a nyár folyamán elkészül az új színpad. Ezerötven folyóméter csővezetékkel bővül a város ivóvízhálózata, melyet ebben az évben a Kiss János úton építenek be. 390 000 forint értékű társadalmi munkát vállaltak ebben az város dolgozói, amit főleg az utak, terek parkosításánál végeznek. Az új piactéren árucsarnok épül, melyet még május elseje előtt szeretnének átadni rendeltetésének. Négyezer forintot szavazott meg a tanácsülés a múzeumbarátok köre vitrinjének elkészítésére. Debreczeni András, a mezőgazdasági osztály vezetője beszámolt a mezőgazdasági munkák végzéséről. — füstös — Tegnap délelőtt ülést tartott a mezőtúri városi tanács. A beterjesztett napirendi pontok előtt letette az esküt Lévai Zsigmond, a városi ta-