Szolnok Megyei Néplap, 1966. április (17. évfolyam, 77-101. szám)
1966-04-08 / 83. szám
2 Elfogadták a Szovjetunió új ötéves tervének irányelveit (Folytatás az 1. oldalról) központi kerületeibe fogják szállítani. A küldöttek meleg elismeréssel fogadták a makarevkai kohászok (Ukraine) jelentését. Vlagyimir Holjavko fiatal olvasztár közölte, hogy egy 200 tonnás Martin-kemencére számítva egy év alatt 144 000 tonna acélt csapoltak. Ez világviszonylatban a legnagyobb teljesítmény a maga nemében. Holjavko kijelentette, hogy a Szovjetunióban nem létezik a Nyugaton divatos nemzedékprobléma. „Mi fiatalok, munkánkkal utasítjuk el ezt az elméletet, és így bizonyítjuk be, hogy nálunk az apák és a fiúk érdeke és törekvése egy és ugyanaz, a kommunizmus építése a Szovjetunióban” — mondotta. Ezután több kommunista párt, valamint az Afrikai Függetlenségi Párt (Szenegál) képviselői üdvözölték a kongresszust. Az elnöklő Fjodor Kulakov, az SZKP KB titkára ezután bejelentette, hogy javasolták Koszigin miniszterelnök beszámolójának, az ötéves népgazdaságfejlesztési terv irányelv-tervezetének megvitatását fejezze be a kongresszus. A vitában 17 küldött szólalt fel. Armand Nicolas, a martinique-i kommunista párt főtitkára üdvözlő beszédében kijelentette: „a Szovjetunió tettekkel bizonyította be, hogy a nemzeti felszabadító mozgalom legmegbízhatóbb támasza”. Gerhard Danelius, a nyugat-berlini Német Szocialista Egységpárt első titkára kijelentette: „Nyugat- Berlinben fokozatosan új helyzet alakul ki. A lakosság túlnyomó többsége nem akarja, hogy Washington és Bonn a provokáció fészkeként használja ki e várost”. „Büszkék vagyunk rá, hogy most, 20 évvel a háború befejezése után, a Német Demokratikus Köztársaságot, ezt a békeszerető német államot testvér Alekszej Koszigin vitazáró beszédében kijelentette: az új ötéves terv irányelvei tervezetének vitája megmutatta, hogy az ország gazdasági fejlesztési programját a kongresszusi küldöttek egyöntetűen helyeslik és ez a program forró visszhangra talál minden szovjet ember szívében. Az irányelvek megfelelnek a szovjet emberek érdekeinek és létfogosságú igényeinek. Koszigin hangsúlyozta, hogy a küldöttek javaslatai nagymértékben elősegítik az ország gazdasági élete sok problémájának megoldását. Az a kongresszusi bizottság, amely megvizsgálta az irányelvekhez benyújtott javaslatokat és módosító indítványokat, azt javasolja, hogy a szóban forgó indítványok egy részét vegyék be az ötéves terv irányelveibe, más részét pedig, amely további tanulmányozásra szorul, továbbítsák a minisztertanácsnak, az állami tervbizottságnak és a minisztériumoknak, hogy alaposan vizsgálják azokat meg az ötéves terv kidolgozásánál. Az irányelvek tervezetének egyöntetű helyeslése — foytatta ezután Alekszej Koszigin — ékesen demonstrálja a párt és a nép egységét a kommunista építés azon fő vonalának értelmezésében, amely kötelékek fűzik össze a Szovjetunióval. Ez a viszony példaként áll az egész német munkásosztály előtt az egész német nemzet jövője előtt” — hangoztatta Denelius. lyet pártunk Központi Bizottsága érvényesít. Koszigin nagy és felelősségteljes feladatnak nevezte az egységes állami terv összeállításáit a kidolgozott irányelvek alapján. A terv négy-öt hónap alatt végérvényesen elkészül, majd megvitatása végett a Szovjetunió Legfelső Tanácsának ülésszaka elé terjesztik Alekszej Koszigin hangoztatta, hogy a terv összeállítását valóban tudományos alapokon kell elvégezni a gazdasági vezetés új feltételeinek figyelembe vételével, anélkül, hogy a gazdasági problémák megoldásánál szubjektivizmusba esnének. A gazdálkodás lenini elveinek megszilárdítása lehetővé teszi számunkra, hogy vállalataink érdekeit szorosan összekapcsoljuk a kollektívák érdekeivel. „Csak ilyen feltételek mellett teljesíthetjük sikerrel a nép anyagi jóléte emelésének programját, így rakhatjuk le a szovjet emberek életszínvonala további emelésének alapjait”. Alekszej Koszigin zárszava után bejelentették, hogy csütörtökön este a kongresszus újabb ülést tart, amelyen a szavazati és tanácskozó joggal rendelkező küldöttek vehetnek részt. Ezen az ülésen a kongresszus áttér a következő napirendi pontra: a párt központi szerveinek megválasztására. Koszigin vitazáró beszéde Sukarno cáfolta Indonézia ENSZ-be való visszatérését Sukarno indonéz államelnök csütörtökön megint helyreigazította külügyminiszterét, Malikot. Nyugati hírügynökségi jelentések beszámolnak róla, hogy amikor csütörtökön beiktatták hivatalába Rusmin Nurjadint, a légierők új miniszterét Sukarno ismét felvetette az ENSZ-problémát. Malik néhány nappal ezelőtt olyan sajtónyilatkozatot adott, hogy Indonézia fontolóra veszi a nemzetközi szervekbe, így például az ENSZ-be való visszatérésének lehetőségét. Sukarno ezt másnap gyakorlatilag cáfolta, s a csütörtöki ünnepségen ismét nyomatékosan hangsúlyozta: „anélkül, hogy az ENSZ-t át ne szerveznék, Indonézia sohasem tér vissza”. Azt is mondta: nem igazak azok a jelentések, hogy Indonéziában, egyre többen óhajtanák az ENSZ-be való visszatérést. „Ami az én nézetemet illeti — mondotta a szónok — Indonézia nem szándékozik visszatérni, amíg a világszervezetet át nem alakítják”. A csütörtöki ünnepségen egyébként Sukamo azt is mondta, hogy az utóbbi időkben az elnöki hatalomgyakorlásban többször is szünet állt be. Ezt a kijelentését a hírügynökségek nem részletezik, de beszámolnak arról, hogy Sukarno szenvedélyesen cáfolta az indonéz belső helyzet romlásáról szóló híreket. „Indonézia nem áll az összeomlás szélén. Azt mondják, Sukarnot megdöntötték és a katonaság átvette a hatalmat. De még mindig elnök, a fegyveres erők főparancsnoka, miniszterelnök, a forradalom vezetője vagyok” — mondotta. Az AP amerikai hírügynökség szerint az újabb elnöki beszéd nyílt összecsapás Sukarno és Malik között. NSZK hitel Ghánának A Német Szövetségi Köztársaság kormányküldöttsége szerdán 40 millió márka hitel nyújtásáról szóló egyezményt írt alá a ghánai kormánnyal az ország gazdasági életének helyreállítása céljából. Az összeg feléért — amelyet húsz éven belül kell visszafizetni három százalékos kamat mellett — Nyugatnémetország vegyipari termékeket és egyéb javakat szállít, másik felét pedig — amelyet 25 év alatt kell visszafizetni, szintén három százalékos kamat mellett — az Accra és Tema kikötőváros közötti villamoshálózat kiépítésére fordítják. Az Egyesült Államok a maga részéről hozzájárult, hogy hat hónapon belül több mint 28 millió német márka értékű élelmiszert és más árut szállít Ghánának. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Gandhi beszámolt külföldi körútjáról Indira Gandhi indiai miniszterelnök csütörtökön számolt be külföldi körútján folytatott mgbeszéléseiről. Az első hírügynökségi jelentés szerint a miniszterelnökasszony bejelentette, hogy Alekszej Koszigin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke, még az idén ellátogat Indiába. Közölte továbbá, hogy a Szovjetunió küldöttet menesztett Pakisztánba. A szovjet delegátus a taskenti egyezmény megkötése óta az indiai—pakisztáni viszonyban felmerült újabb problémákról tárgyal. (MTI) Halál és sebesülés Dominikában A Dominika fővárosától mintegy 200 kilométerrel délre fekvő San Juan de la Maguana-ban kedden Amerika-ellenes tüntetés zajlott le. A Reuter csütörtökön adott hírt az eseményről. A tüntetést az idegen katonai erők jelenléte miatt tiltakozva a diákok szervezték. A rendőrség beavatkozott, az énekelve felvonuló diákok közé lőtt, egy diák meghalt, kettő megsebesült. A diákok társuk megölése miatt szerdán tiltakozó menetben vonultak végig újból a város utcáin, összetűzéseket a szerdai napról nem jelentettek. Juan Bosch, a Dominikai Forradalmi Párt elnöke csütörtökön rádióbeszédében kijelentette, hogy jelenleg többezer főre emelkedett a dominikai kommunisták száma. A megerősödés Juan Bosch szerint következménye annak az elnyomó politikának, amelyet a katonai államcsíny óta egymást követő jobboldali, kommunista-ellenes kormányok folytattak. Megkerült a bomba Az Egyesült Államok madridi nagykövetsége csütörtökön bejelentette, hogy kiemelték a Földközi-tenger mélyéről az elveszett és épen megtalált hidrogénbombát. Az erről szóló sajtóközlemény — két hónap óta először — „ bomba” szót használta. Eddig ugyanis a hivatalos amerikai szervek csak „a szóbanforgó tárgyról” beszéltek. A hidrogénbomba kiemeléséről nem közöltek részleteket és nem áll még rendelkezésre fényképfelvétel sem. Ezeket mára ígérték. Január 17-én egy amerikai B—52-es típusú repülőgép vesztette el a veszedelmes fegyvert, amikor a Földközi-tenger dél-spanyolországi partjai közelében légitankolás közben összeütközött egy tartálygéppel és lezuhant. Az amerikaiak napokon át titokban próbálták tartani a szerencsétlenséget. A szemtanúk nyilatkozatai után tették csak közzé a hírt és akkor derült ki, hogy a repülőgép négy nukleáris szerkezetet veszített el. A bomba után nyolcszáz amerikai katona kutatott és a polomaresi tengerparton Camp Wilson néven állandó tábor létesült 1966. április 16. Jelentés a Luna—10-ről A TASZSZ különtudósítója jelenti a Luna—10. szovjet önműködő űrállomás adatait feldolgozó koordinációs-számító központból. A központban éjjel is munka folyik, mivel a Luna—10 rendszerint napnyugta után lép kapcsolatba a földdel. Szerda éjjel múlt négy napja, hogy megszületett a Hold holdja. A Luna—10, ez alatt huszonötször kerülte meg a Holdat, — 350 kilométer távolságból 25 alkalommal érezte a Nap által megvilágított Hold-felület tüzes lehelletét és ugyanennyiszer a világűr dermesztő hidegét. A számító központ nagytermének egész falát elfoglaló képernyőn látni lehetett, amint a Luna—10. — kis mozgó fényfoltként — megközelítette azt az előre kiszámított pontot, amelyhez érve megteremtik vele a rádiókapcsolatot. Először a „közérzet-jelentést” hallgatták meg, — vagy ahogyan itt mondják, villámellenőrzést tartottak. Megvizsgálták a fedélzeti műszerek munkáját, értékelték megbízhatóságukat. Amikor mindent rendben találtak, a vezető tudós közölte, hogy megkezdhetik a tudományos mérést, azaz a telemetrikus tájékozódást. A távmérés bonyolult problémakörében járatlan ember számára mindez legalábbis fekete mágiának tűnhet. A műszeres másodpercenként egyidejűleg akár legalább száz különböző frekvenciájú, hangú, időtartamú jelzést fogtak fel és egy perc alatt lefordították a hőmérséklet, magasság és sebesség közérthető fizikai nyelvére. Osztrák szocialisták kongresszusa néppárt és a szocialisták háromhetes kormányalakítási tárgyalásai. Április 15- re a szocialista vezetőség rendkívüli pártkongresszust hívott össze, ez dönti majd el, részt vesznek-e a szocialisták az abszolút többséggel rendelkező néppárttal a kormányban vagy pedig ellenzékbe vonulnak. A polgári Presse értesülése szerint április 20-án az új kormány mindenképpen bemutatkozik: akár néppárti és szocialista, akár csak néppárti miniszterekből áll majd. Eldöntött dolog, hogy közös kormányalakítás esetén az igazságügyminisztérium a szocialisták kezéből a néppárthoz kerül, az államosított ipar vezetésébe ugyancsak messzemenő beleszólást kap a néppárt. A néppárt egyébként — amint főtitkára, Wilhalm hangsúlyozta — nem hajlandó új koalíciós megállapodást kötni. Noha a kormányban egyhangú döntéseknek kell születniük, a párt fenntartja magának a jogot, hogy — amennyiben a kabinet valamilyen kérdésben nem egyezik meg — abszolút parlamenti többségével döntse el a maga javára az ügyet. A polgári párt — a szocialista sürgetés ellenére — arra sem hajlandó elkötelezni magát, meddig maradna fenn a közös kormány. A Volksstimme, az Osztrák KP lapja csütörtökön elfogadhatatlannak nevezi a néppárti feltételeket, hasonló véleményen van a szocialista funkcionáriusok és a párttagság tekintélyes része is. Ez magyarázza, hogy a pártvezetés, amelyben egyébként szintén megoszlanak a vélemények, miért tartotta szükségesnek a rendkívüli kongresszus összehívását. A jövő pénteken Bécsben összeülő kongresszus így rendkívüli jelentőségű. Csütörtökre virradó éjjel fejeződtek be az osztrák Dél-vietnami katonákkal és tisztekkel gyarapodnak a szabadságharcosok erői Nagyszabású tüntetés Saigonban tanácskozásokon nem vett részt — kedden eljuttatta feltételeit a saigoni amerikai nagykövetségre. A megoldás előmozdításához szabott feltételek lényege itt is az alkotmányozó gyűlés tagjainak megválasztása és a gyűlés hatáskörének megszabása. Thich Tri Quang jelenleg titkos lakhelyen tartózkodik Saigonban, attól tartva, hogy merényletet kísérelnek meg ellene, de most is közvetlen befolyása van a Da Nang-i és hűei vezetőkre. Az AFP egy Da Nang-i helyzetjelentésében arról számol be, hogy Chuan tábornok, a délvietnami 1. katonai körzet parancsnoka egy nyilatkozatban megnyugtatta a lakosságot, hogy a Da Nang-i támaszpontra érkezett dél-vietnami csapatok hamarosan eltávoznak. Egy saigoni lap szerdán olyan értesüléseket közölt, hogy Nguyen Hua Co tábornok miniszterelnökhelyettes csatlakozott a Da Nang-i felkelőkhöz. A tábornok, aki Ky miniszterelnökkel és a vezérkar főnökével együtt kedden Da Nang-ba utazott, nem tért vissza Saigonba a többiekkel együtt, s emiatt terjedtek el a hírek átállásáról. A dél-vietnami hadügyminisztérium csütörtökön reggel határozottam cáfolta e sajtójelentést. A DNFF rádiójának közlése alapján jelenti az AFP, hogy március elején Thu Dau Mot dél-vietnami tartományban a kormánycsapatok tisztjeinek és katonáinak egy csoportja nyolc tankkal és páncélkocsival átállt a szabadságharcosokhoz. A katonai járműveken fegyvert és lőszert is vittek magukkal. A buddhista egyház felkérte a saigoni kormányt, lásson hozzá annak a megállapodásnak a végrehajtásához, amelyben a buddhisták és a kormány között lezajlott tárgyalások alapján rögzítették a politikai válság megoldását. Hír szerint a kormány elfogadta a buddhisták követeléseit, amelyeknek főbb pontjai voltak: az alkotmányozó gyűlés megválasztása négyhat hónapon belül, a Da Nang-ba kiküldött csapatok visszahívása és a válság miatt hozott összes megtorló intézkedések felfüggesztése. A vallási vezetők nyilatkozata és felhívása ellenére csütörtökön Saigon utcáin ismét nagyszabású tüntetés volt. A tüntetők kormányellenes feliratokat vittek. Saigonban csütörtök délelőtt a legnagyobb titokban folytatódtak a tárgyalások a tábornokok, valamint a különböző politikai és vallási csoportok képviselői között a jelenlegi válság politikai megoldásáról. Egy szerdai közlés szerint elvi megállapodás jött létre a mérsékelt buddhisták és a kormány között az alkotmányozó gyűlés összehívását illetően, csak az időpontról folyik még vita, mert a választásokra a kormány hathónapi határidőt ígért meg, a buddhisták pedig legfeljebb három hónapot hajlandók elfogadni. Thich Tri Quang főpap, a buddhista mozgalom radikális szárnyának vezetője — aki eddig a