Szolnok Megyei Néplap, 1966. augusztus (17. évfolyam, 181-205. szám)

1966-08-14 / 192. szám

19M. augusztus 14, / Árokásó vasárnapok Kenderesen A tavalyi községfejlesztési versenyben elsők lettek a kenderesiek. S mivel tudják, hogy a jó munka kötelez, az idén is résztvesznek a nagyközségek vetélkedőjében. Bár nemcsak a verseny kedvéért, sokkal inkább azért, mert ezzel saját életüket teszik tartalmasabbá, gazdagabbá. Két héttel ezelőtt történt, hogy a községi tanács vezetői nagygyűlésre hívták a falu lakóit a művelődési házba. Beszéltek a községfejlesztési versenyről, s arról, mi minden vár megvalósításra még szűkebb hazájukban. S mivel még a tavasszal a lakosság egyetértésével 100 forinttal megemelték, s így most 300 forint községfejlesztési hozzájárulást fizetnek a kenderesiek, s ez 80 ezer forint plusz bevételt jelentett a tanácsnak, ezen a gyűlésen kellett dönteniök, mit építsenek meg ebből a pénzből. Sokat nem kellett töprengeniük. Régi probléma, hogy az Új faluban megoldatlan volt a lakosság ivóvízellátása. Egy kútról nyolc utca lakói újak hordták a vizet főzéshez. Nos, a gyűlésen eldöntötték: bővítik a vízállózatot a Szövetkezeti úton és a József Attila utcában. A munkába besegített a kőolajipari vállalat is, s az emberek felajánlották, hogy társadalmi munkában kiássák az árkokat, mely a vízhálózat bővítéséhez szükséges. Az elmúlt hét szombatján és vasárnapján munkában volt a fél falu. Dolgozott kicsi és nagy, öreg és fiatal. Ezen a két napon 800 folyóméter árkot ástak ki, s elhatározták, hogy a mostani vasárnapon elkészítik a következő ötszáz folyómétert is. Társadalmi munkájuk értéke meghaladja a 70 ezer forintot. Nem titok, hogyan tudják a kenderesiek egy-egy munkára ilyen nagyszerűen ösztönözni a lakosságot. A községi tanács vezetői, éppúgy, mint a tanácstagok, együtt dolgoznak az emberekkel. S ennek az együttes munkának köszönhető, hogy terven kívül majd 250 ezer forint értékű vízhálózattal gazdagodik az idén Kenderes. V. V. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Kétmillió könyv és kézirat A Magyar Tudományos Akadémia könyvtára jelenleg több mint egymillió kötet könyvvel, folyóirattal és fontos levéllel, kézirattal rendelkezik, de ez a hatalmas anyag már nem fér el az akadémia székházában. A megoldás egy új könyvtár építése. Ez a palota majd kétmillió kötet könyv, folyóirat és kézirat elhelyezését teszi lehetővé. Napi tizennégyezer „ellenőr 4] Hogyan működnek Szolnok üzemi étkezőhelyei Csaknem negyvenezer adag étel naponta! A hatvanezres város lakóinak kétharmada üzemi konyhán, éttermekben, óvodák, napközik, bölcsődék konyháin étkezik. A felnőtteket étkeztető vállalatok ebből a hatalmas számból mintegy 14 ezer ember részére biztosítják a mindennapi ebédet. Az Alföldi Üzemélelmezési Vállalat központi konyháján és a nagy éttermeken kívül negyven konyhában főzik az ebédeket. A szállító részlegekkel együtt megközelítőleg ezer ember foglalkozik naponta az ételek előkészítésével, előállításával, ellenőrzésével. S ez a hatalmas appara Az egyik legnagyobb ebédeltető az Alföldi Üzemélelmezési Vállalat. Központjában napi ezerháromszáz adag ebédet adnak ki. Az ebédelők 60 százaléka az úgynevezett „üzemi a la carte” szerint étkezik, azaz általa megváltott tikett ellenében szabadon választ az étlapról. Amennyivel több az ára a kiválasztott étféleségnek, mint a tikett értéke, azt az ebédelő a helyszínen fizeti ki. Az Alföldi Üzemélelmezési Vállalat a központon kívül a bútorgyár, és az iparitanuló intézet konyháját is kezeli, ahol mintegy ezernégyszáz adag ebédet főznek naponta — az intézetben természetesen csak a tanulmányi időszak alatt. Sajnos, az MTH konyhája egyáltalán nem korszerű és ez sok nehézséget okoz. A vállalat látja el az ERDÉRT- et és a gépjavítót is ebéddel. Mind az Alföldi, mind kétezer adag az az ebédmennyiség, amelyet a vendéglátóipari vállalat különböző éttermei szolgáltatnak ki. A legfőbb teher a Múzeum Étteremre nehezedik, ahol egy hónap alatt 16 ezer adag ebédet szolgálnak fel, előfizetéses rendszerben. Ide főleg a hivatalok, ktsz-ek dolgozói járnak. Általában elégedettek a kiszolgált ételek mennyiségével és minőségével is. Jogos azonban a panasz a levesek és tésztás — az egészségügyi és városi hatóságok értékelése szerint — aránylag zökkenőmentesen, kevés hibaszázalékkal látja el feladatát: jóllakatni, és lehetőleg ízletes ételekkel jóllakatni egy egész várost. Az élelmezéssel foglalkozó vállalatokat szigorúan ellenőrzik. Gombás ételek például csak háromszori átvizsgálás után kerülhetnek a dolgozók asztalára. Ezen kívül is szinte naponta ellenőrzik a napközik, a kórházak konyháit, általában a gyermekélelmezést. A kereskedelmi és egészségügyi szúrópróbaszerű vizsgálatokból bőségesen jut a felnőtteket étkeztető vállalatoknak is. a többi vállalatok dicsérik a vágóhidat és a termelőszövetkezeteket, amelyekkel szerződéses viszonyban állnak. Ezektől mindig időre és — az ellátási lehetőségektől függően — a rendelt mennyiségben kapják meg az árut. Minden konyha dicsérettel említette a kooperáló termelőszövetkezeteket, így elsősorban a tószegi Dózsát és a kőtelki Adyt. A járműjavító főszakácsnője elmondotta, hogy nem tudnak a tószegi szövetkezettől olyan friss árut kérni, amit határidőre, pontosan le ne szállítanának. Ez és a hasonló szállítási megállapodások az utóbbi félévben igen jelentősen megjavították az üzemélelmezést. A MÉK azonban nem mindig tud pontosan szállítani, ilyenkor az üzemélelmezés a tsz-standokon vásárolja meg a friss zöldárut, ez pedig a lakosságnak jutó mennyiséget csökkenti. Egyszer-egyszer zavart okoz a tejipar késedelmes szállítása is.taféleségek egyhangúságára és a levesek esetenkénti ízetlenségére is. A vállalat vezetőségétől kapott értesüléseink szerint a közeljövőben vevőankétokat szerveznek, ahol az érdekeltekkel megbeszélik, milyen kívánságaik vannak, hogyan tudnák azokat megoldani. Fontosnak tartják a felszolgálás színvonalának megjavítását. A felszolgálás kulturáltságát és gyorsaságát a vállalatok is elősegíthetnék, ha többségük nem déli tizenkét óra és fél egy között tartaná az ebédidőt. A tapasztalat szerint mind a Múzeum Étteremben, mind más belvárosi étkezőhelyeken 12 óra után valósággal rohamot intéznek az ebédelni óhajtók az asztalokért és hosszú sorban állnak az éthordókkal a kiadó ablakok előtt. Lépcsőzetes ebédidővel ezt a jelenséget igen könnyen ki lehetne küszöbölni. Május 20-a óta nincs bejegység Ez év május 20-a óta egyetlen bíráló észrevételt sem olvashatunk a járműjavító éttermének panaszkönyvében. Az azelőtti megjegyzések is inkább csak arra vonatkoznak, hogy a forrón tálalt ételeket a vendégek nem tudják időben elfogyasztani. A minden igényt kielégítő, korszerű étteremben a nyári időszakban több turnusban mintegy ezerkétszázan étkeznek. Innen hordja az ebédet a Ganz Villamoskapcsolók Gyára és a MÁV állomás is dolgozói részére. Itt csak a féltizenkettes turnusban étkezőknek van kifogásuk a túl korai ebédelés ellen, ezen azonban igen egyszerűen segíthetne a vállalatvezetés: havonkénti váltakozással kellene az egyes üzemrészek dolgozóit a korábbi étkezésre beosztani. Az ételek mennyiségéről és minőségéről az általunk megkérdezettek általában elismerően nyilatkoztak. Egy-két munkás azonban kevesellte a mennyiséget Az étlapokat két hétre készítik, az üzemorvos ellenőrzi ezeket és ha úgy találja, hogy egy-egy ételben nincs meg a megfelelő kalóriamennyiség, annak megváltoztatására utasítja az üzemi konyha vezetőjét örvendetes jelenség, hogy egyre gyakrabban szerepel minden üzemi konyha étlapján szárnyas. Az „Alföldinél” sűrűn fordulnak elő halféleségek. Hatalmas szervezet dolgozik sokezer ember ízletes ebédjéért Szolnokon. A jelek szerint egyre jobban. — ht —• Napi háromezer adag ebéd lúzeum. Express és társai 5 Kalló őrvezető VIZSGATÉTELE A parancsnoki sátorban öt tüzértiszt állja körül a tábori asztalt. A legidősebb, egy 30 év körüli százados, pálcával kezében magyaráz. — A mai helyzetjelentés szerint újabb támadást várhatunk. Az ellenség valószínű harckocsikkal is támad. Itt van a védelmi állásunk — mutat a térképre —, feladatunk, hogy megakadályozzuk az áttörést. A megbeszéltek szerint hajtsák végre a parancsot Ezután a tisztek sorra távoznak. A sátorban csak ketten maradunk. — Igazi harci élményben lesz része, ha minden sikerül — szól mosolyogva s mielőtt kérdezhetnék, hozzáteszi: — Nem, nem árulok el semmit. Majd meglátja.« Megszakad az összeköttetés A határ mozdulatlan. Perzselő a nap melege. Hány fokos lehet most a löveg áttüzesedett acélcsöve, vagy a sisak? Ezen gondolkozom, miközben elérjük a védelmi állások vonalát. Legalábbis a parancsnok szerint, mert a terepen ennek nyoma sincs. Sehol löveg, sehol katona. Szét sem tudok nézni, amikor már hangzik is a parancs. — Itt Farkas, itt Farkas! Délkelet irányból ellenséges harckocsik közelednek. Semmisítsék meg őket. Vétel. — Itt Tanya, itt Tanya! Délkelet irányból ellenséges harcka... — recsegés, ropogás a válasz, majd teljesen elnémul a rádió. — Eddig minden rendben megy — mondja a parancsnok, s miután kérdőn fordulok feléje, folytatja. — A parancs szerint megszakad az összeköttetés, s most a lövegek kezelőinek önállóan kell megoldaniuk feladatukat. Alig száz métert bukdácsolunk a hepehupás terepen, egy akáccserjés felé, amikor közvetlen közelben egy lövedék robban. Távolabb a learatott kalászos tábla végén harckocsik közelednek. Hirtelen megmozdul a cserjés. Egy löveg csöve emelkedik ki, s már hallatszik is a vezényszó: — Löveget tölts! Irányzék hármas! Tűz! Elnémul a löveg A célzás kiváló. Odaát egy harckocsi megszűnik mozogni. — Egy — hallom a löveg felöl —, gyertek csak majd kap... — Robbanás vágja el a hangot. A detonáció nyomában fekete füst gomolyog felfelé, s a visszaeső földdarabok tompán koppannak a sisakokon és a lövegen. Aztán a csend és a füst ijesztően terpeszkedik az elnémult löveg fölé. A füstfelhőből sebesült katonák képe bontakozik ki. Tánczos szakaszvezető, lövegparancsnok arccal előre bukva mozdulatlanul fekszik a földön. Az irányzó Zuba honvéd, a fején sebesülhetett meg, mert az elgurult sisakon egy nagy lyuk tátong. Kulcsár, a töltőkezelő pedig a talpszárak közé esett, meg sem mozdul. Egyedül Kalló őrvezető, a lőszeres adná a lőszert, de nincs kinek. — Mi van veletek — kérdezi. A harckocsik monoton zúgása a felelet. Kalló odakúszik a töltőkezelőhöz. — Ne izélj már — mozgatja, de az nem válaszol. — Meghibbantatok a nagy melegben? — kiált. A zúgás egyre erősödik. Zuba feje továbbra is a mellén lóg, Kulcsár sem mozdul, egyedül Tánczos szakaszvezető szól suttogva a lőszereshez. — Kalló őrvezető, kösse be a jobb lábam. — Mit? Nincs annak semmi baja. — Azonnal tegye azt, amit mondtam, s aztán Zuba honvédnak a fejsebét kötözze be. Az őrvezető nem tudja mire vélni a dolgot. Vállat von, előveszi a kötszert, s kötözi a szakaszvezető lábát. Közben a felcser és a gépkocsivezető futnak az állásba. — Kötözze tovább a sebesülteket — szól a szakaszvezető a felcserhez — maga meg, Antal, üljön a zárhoz, Kalló meg az irányzókhoz... Micsoda? Hogy még nem lőtt soha? De tanulta, nem?... Akkor rajta. A gépkocsivezető lábánál fogva húzza el Kulcsárt a talpszárak közül, s odaül a lövegzárhoz, Kalló pedig az irányzókhoz. A harckocsi alig ötven méterre van már csak az állástól. — Tölts! Tűz! — kiált a szakaszvezető, s újra számol: kettő. Tölts! Tűz! Három. — s az előbb még a fájdalomtól eltorzult arcon a mosoly barázdái jelennek meg. Fény derül a restélyre •••A löveg körül ülünk a harcosokkal. Lekerülnek a sisakok, törölgetik verejtékes homlokukat. Zuba fejéről a felcser tekergeti a gézt, Kulcsár a derekát tapogatja, hiszen percekig feküdt a kemény és forró talpszáron, a szakaszvezető pedig a lábáról oldozza a kötést. — Nos, mit szól a „feltámadáshoz”, Kalló őrvezető? — fordul a megszólítotthoz a százados. — Jó, jó ne mentegetőzzék. Persze nem tudta, s maga sem Antal, hogy miért nem keltek fel a többiek. Így akartuk. Előre megbeszéltük velük, hogy így cselekedjenek. Igaz, arra még mi sem gondoltunk, hogy ilyen jól megjátsszák. Kulcsár például úgy feküdt ott a talpszárak között, mintha valóban elpárolgott volna belőle az élet. Persze, jó lenne tudni, hogy magukat miért nem avattuk be a titokba. Igaz? Szerettük volna látni, mit tesznek, ha a szükség úgy kívánja, hogy maguknak kell a löveget kezelni. Tudni akartuk, hogy a gépkocsivezető tud-e bánni a löveggel, a lőszeres pedig ért-e az irányzókhoz. Mert előfordulhat ilyen eset. S akkor önöknek kell helytállniok. A próba sikerült. Bár reméljük, a premierre nem kerül sor. Majnár József AZ ÉPÜLŐ SÁGVÁRI KÖRÚT SZOLNOKON A felsőoktatási intézmények hallgatóinak több mint a fele diákotthonban lakhat Kik részesülhetnek a különféle ösztöndíjakból ? Az 1966—67-es tanévben új egyetemi és főiskolai diákotthonok, menzák nyitják meg kapuikat. Míg az elmúlt oktatási évben a nappali tagozatok hallgatóinak 46,8 százaléka talált otthonra a diákintézményekben, addig most ez az arány ötven százalék fölé emelkedik majd. A diákotthoni elhelyezésnél a távol lakó szülők gyermekeit részesítik előnyben. Az otthonok lakói a teljes ellátásért mindössze 200 forintot fizetnek havonta, a kedvezményes étkezés napi térítési díja 4 forint. Általános tanulmányi ösztöndíjban minden hallgató részesülhet, akinek tanulmányi átlageredménye legalább jó. Havonta 300 forintot kapnak a kitűnő, 250 forintot a jeles és 150 forintot a jó rendű diákok. Az első évfolyamok hallgatói, a „gólyák” egyöntetűen 100—100 forintot kapnak, ha a felvételi vizsgán legalább 14 pontot elértek. Népköztársasági tanulmányi ösztöndíjat kaphatnak, akik két egymást követő félévben elérik a kitűnő vagy feles rendűséget, az első fokozat összege havi ezer, a másodiké havi hétszáz forint. Szociális támogatást a hallgatók a tanulmányi ösztöndíjtól függetlenül kaphatnak. Az igénylőket három kategóriába sorolják. Az első kategóriába tartoznak azok, akiknél a szülők, illetve az eltartók havi jövedelmének egy családtagra jutó összege nem éri el a 800 forintot; a másodikba azok, akiknél ez az összeg 800—1000 forint között mozog; a harmadikba pedig azok, akiknél ez a jövedelem meghaladja az 1100 forintot. Az elmúlt oktatási évben mintegy 12 000 fiatal kapott társadalmi tanulmányi ösztöndíjat. Az előírások szerint ezt főként fizikai dolgozók gyermekeinek adományozzák, elsősorban a vidéki munkahelyek szakemberszükségletének kieléítése érdekében.