Szolnok Megyei Néplap, 1966. december (17. évfolyam, 283-308. szám)

1966-12-30 / 307. szám

1966. december 30. Jogi tanácsadó A CÜMŐKÓRBAN MEGBETEGEDETT TSZ-TAGOK ANYAGI TÁMOGATÁSÁRÓL A gümőkór elleni küz­delem sokrétű feladat, amit — tekintettel a betegség jellegére — az egészségügyi szervek egyedül nem old­­hatnak meg; a gümőkór el­leni küzdelemben egyéb állami és társadalmi szer­veknek is tevékenyen részt kell venniük. Az anyagi áldozat sem jelentéktelen, amelyet a küzdelem haté­konyságának érdekében az Ham magára vállal. A biztosított tbc-beteg ugyanis gyógykezelés alatt — anyagi és családi vi­szonyaitól függően — álla­mi támogatásban részesít­hető. Az anyagi támogatás­nak a termelőszövetkezetek tagjaira vonatkozó szabá­lyait a SZOT Társadalom­A földművelésügyi mi­niszter utasítással szabá­lyozza az 1967. évi Orszá­gos Mezőgazdasági Kiállí­tás és Vásár megrendezé­sét, amely 1967. augusztus 1S és szeptember 17-e kö­zött lesz. A kiállítás fő célkitűzé­se, hogy bemutassa a me­zőgazdasági termelés nép­­gazdasági szerepét, a gaz­daságok legújabb növény­­termesztési, kertészeti és állattenyésztési eredmé­nyeit, termelési módszereit, tapasztalatait, a tudomány eredményeit, a mezőgazda­ságnak más népgazdasági ágakkal való kapcsolatait, a harmadik ötéves terv fon­tosabb mezőgazdasági cél­kitűzéseit, valamint a gaz­daságirányítás új módsze­reinek jelentőségét és al­kalmazását A kiállításon részt ve­hetnek — akár egyéni, akár kollektív jelentkezés útján — mindazok a ter­mel­őszövetkezetek, állami gazdaságok, egyéni gazda­ságok, tudományos szerve­zetek, intézmények és me­zőgazdasági vállalatok, ame­lyeknek bemutatásra kerü­lő anyaga elősegíti a Ki­si­biztosítási Főosztálya a kö­zelmúltban tette közzé. A rendszeres anyagi tá­mogatást a betegségi se­gélyt kifizető termelőszö­vetkezet folyósítja, összege napi 6 forintnál több nem lehet. A termelőszövetke­­zeti tag a szóban levő tá­mogatásra fekvő beteg­gyógyintézeti és kórházon kívüli gyógykezelés eseté­n is jogosult, a támogatás számfejtése az illetékes or­vosi vagy kórházi igazolás alapján, táppénzutalványon történik. Az említett utasí­tás — a beteg magatartá­sától függően — a rendsze­res anyagi támogatás fo­lyósításának szüneteltetésé­re, sőt annak megszünteté­sén is lehetőséget biztosít a­ táj fő célkitűzéseinek és feladatainak teljesítését A részt vevő gazdaságok eredménybemutatóit az FM Mezőgazdasági Kiáll­ó- KM Iroda rendezi meg. A jelentkezési határidő 1967. január 31. A kiállí­táson bemutatásra kerülő legjobb növénytermesztési, kertészeti és állattenyészté­si eredményeket, továbbá az önálló bemutatókkal részt vevő kiállítóknak a mezőgazdaság továbbfej­lesztését elősegítő módsze­reit eszközeit és kiváló árumintáit kiállítási díja­zásban részesítik. A legeredményesebben szereplő gazdaságok s ter­mékek díjazása mellett tár­gyi jutalomban is része­sülnek. A tenyészállat-be­mutatón részt vett és a kiállításon eladott álla­to­kért­­ az érvényes te­nyészállat-árakon felül 15 százalékos kiállítási felárat kell fizetni. Az utasítás melléklete tartalmazza, hogy a terme­lőszövetkezetek és állami gazdaságok milyen termés­átlagokkal és állattenyész­tési eredményekkel vehet­nek részt a kiállításon. KIK VEHETNEK RÉSZT A MEZŐGAZDASÉGI KIÁLLÍTÁSONT SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Vel­ 9nC9 véde­lében Az amsterdami központ­tal működő Európai Kul­turális Alap tervet dolgo­zott ki Velence, „a világ civilizációs remekműve" megvédelmezésére. A cölö­pökre épült Velence köztu­domásúlag egyre süllyed a tengerszinthez képest a sül­­­lyedés mértéke ma már elérte a százévenkénti 21 centimétert. Az alap javasolja, hogy az UNESCO és más nagy nemzetközi alapítványok finanszírozásával szabá­lyozzák a lagúnák vizét és küszöböljék ki az egyre növekvő árvízveszélyt. 5 j Fé­rfiA­KK s a lo­g­ sziai érdekvédelem Meg­juta mamák a legjobb kereskedelmi társadalmi el­lenőröket Megyénkben többszáz férfi és nő járja nap mint nap az üzleteket, piacokat, hogy figyelemmel kísérje a kereskedelmi dolgozók munkáját, az árakat, a mé­réseket. A kerskedelem­ társadalmi ellenőrei ők, aki­ket munkatársaik választottak erre a hasznos, de nem éppen hálás posztra. SOKAN KÖZÜLÜK már évek óta végzik ezt a mun­­kát, melynek értékét méltat­ták tegnap a megyei ta­nács vb és a Szakszerveze­tek Megyei Tanácsa által rendezett megyei értekez­leten. Ezen a rendező szer­vek elismerésüket fejezték ki valamennyi társadalmi munkásnak. A kereskedelmi társadal­mi ellenőrök az idén is jó szolgálatot tettek a lakos­ságnak. Munkájukat a SZOT Elnökség 1966. ja­nuár 31-i ülésén elhang­zottak szerint végezték. A SZOT elnöksége arra hívta fel a figyelmüket, hogy adjanak meg minden se­gítséget a kormány­­ árin­tézkedésének előírás sze­rinti végrehajtásához. Az év során csaknem kétszáz ellenőrzési jelentést juttattak el a megyei ta­nács vb kereskedelmi osz­tályához. önzetlenségükre jellemző, hogy bármikor kérték őket, nem tagadták meg segítségüket. — így volt ez a nyárutó nagy el­lenőrzési időszakában is, amikor több mint száz tár­sadalmi aktíva segítségével mérték fel megyénkben, hogyan hajtották végre a kormány február elsejei árintézkedéseit. — Ennek eredményeként a IV. ne­gyedévben javult a tölte­lékáru ellátás, választéko­sabb lett a ruházati cikk , néhány áru ismét meg­jelent a boltokban. S MINDEZÉRT a mun­káért nem várnak a tár­sadalmi ellenőrök fizetség­gel, csupán azt kérik, hogy észrevételeiket, javaslatai­kat a köz javára haszno­sítsák. Ebben eddig sem volt hiba, s a jövőben kü­lön levélben értesítik is a társadalmi ellenőrt a tett intézkedésről, kifejezve ez­zel is szolgálatainak meg­becsülését Ez alkalommal pedig a megyei tanács vb és a Szakszervezetek Me­gyei Tanácsa harminc el­lenőrnek oklevél és tárgy­jutalom adományozásával fejezte ki elismerését, kö­szönetét AZ ÉRTEKEZLETEN a továbbiakban szó volt a jövő évi feladatokról is. Fő cél ezután is a fogyasz­tói érdekvédelem, serken­tés a jobb áruellátásra, a kereskedelem kulturáltab­­bá tétele. Az értekezleten résztvevők továbbra is vál­lalva megbízatásukat ígér­ték, hogy az idei évhez ha­sonlóan dolgoznak. Hozzá­tették: természetesen a pult túlsó oldalán állók érde­keit is figyelembe véve. ___ — ú*i — A Kárpáth­y Zol­tá­n főszerepében A Jókai Mór regényéből készült Kárpáthy Zoltán című film december köze­pén került a közönség elé. Fiatal, tehetséges színész, Kovács István mutatkozik be a főszerepben. Idén fe­jezte be a főiskolát, neve mégsem teljesen ismeret­len, hiszen filmekben, színdarabokban már lát­hattuk. — Mikor határozta el, hogy színész lesz? — Már gyermekkorom­­ban érdekelt a film, a színház. A gimnáziumban sokat foglalkoztam színját­szással, versmondással, s tulajdonképpen ekkor ér­lelődött meg bennem az elhatározás, hogy érettségi után a Színművészeti Fő­iskolára jelentkezem. — Mikor kapta az első komolyabb szerepet? _— A Kőszívű ember fiai című film forgatásának utolsó napjaiban történt. Egy alkalommal Várkonyi Zoltán közölte velem­­.Pis­ta, te fogod alakítani Thurzó Gábor Hátsó ajtó című darabjának főszere­pét, Ernyer Béla betegsége miatt”. Hosszú, 16 oldalas szerep volt s megtanulásá­hoz mindössze egy nap állt rendelkezésemre. Ezzel a beugrással kezdődött pá­lyafutásom... — És a film?... — A Szonett és a Köz­bejött apróság című tv fil­mekben, valamint a most befejezett Kárpáthy Zoltán­ban játszottam. Még főis­kolás koromban kisebb szerepekben léptem fel a Vígszínházban. Ida szer­ződtettek most is. A latin világ akadémiája A Francia Akadémia tag­jai és az érdekelt orszá­­­­gok nagykövetei „békés, kulturális egyesületet” hoz­tak létre a Latin Világ Akadémiája néven. Az alakuló gyűlést a Francia Akadémián tartot­ták. A Latin Világ Aka­démiájának elnökségét az 1966—67. évre Jaime Tor­res Bodetre, az UNESCO volt vezérigazgatójára bíz­ták, s alelnökké választot­ták Mathiast, Portugália franciaországi nagykövetét Darvas József: B­­ipini tekéd ein ib Sí IV. Azután jöttek a téli hó­napok. Az elhagyatottságnak és elesettségnek valami vég­telen szomorúsága fog el még most is a hófölleges, nyomott téli napokon. Éve­ken keresztül ivódott be­lém a tél sok kinja-baja, mint meztelen bőrbe a te­továló festék- lemosni töb­bé nem lehet. Nagy szegénységünk kü­lönösen télen ütközött elő. Nyomorogtunk, fagyoskod­­tunk, akár az útszéli kol­dusok. Emlékszem, az isko­lába mindig lyukas csizmá­ban mentem. Új lábbelim soha nem volt. Azt szaggat­tam cafatokká, ami még bátyáimtól maradt, mert kinőtték. Ha jöttek a dér­csípős, téleleji napok, mikor meztéláb már nem lehetett menni, anyám fölment a padlásra és lehozott egy pár lyukastalpú, penészes csizmát. — Ez legalább nem lesz kicsi — szokta mondogatni mindig. —­ Jó sok kapcát beléhúzhatsz, hogy ne fáz­zon a lábad. Csakugyan nem volt ki­csi, akár az ágyról bele­­ugorhattam volna. De bár­mennyi rongyot csavargat­tam a lábamra, mindig fá­zott. A lyukas talpon be­nyomult a hó, elolvadt és átnedvesítette a legvasta­gabb kapcát is. Úgy pró­báltam segíteni a dolgon, hogy kívülről is becsavar­gattam ronggyal, de így meg éktelenül otrombán festett. A testi kínokon kí­vül még külön lelki fájdal­maim is voltak, mert a töb­bi gyerekek mindig csúfo­­lódtak velem. — ...bocskorban jár... — Hol hagytad a medvét? — Táncoltass már med­vét, bocskoros... Otthon sírva panaszkod­tam az anyámnak, de mit se­gíthetett volna szegény? Egyetlen hathatós segítség lett volna, ha rendes csiz­mát vesz a számomra, de­­hát ez csak mesebeli álom maradt mindig. Még Fél bátyámnak se tudtak ven­ni. Emiatt sűrű veszekedő­sek is voltak. Volt még egy kis bú­zánk. Bátyám mindenáron el akart belőle adni egy mázsát, hogy legyen csiz­mára való. — Szégyellek már az embe­rek közé menni ilyen top­­rongyosan. Egész nyáron dolgozok, mint egy állat és még rendes csizmára se telik. — Ki tehet róla? — si­ránkozott az anyám. — Ta­lán én ? Nekem sincs egy rendes ruhám, amiben a piacra menjek. Még a fa­latot is elvonom a szám­tól, hogy nektek több le­gyen Most mégis rajtam keresed a nyomorúságod okát? — Dögöljünk meg mind­nyájan éhen — dühöngött a bátyám. — Ha már élni se lehet rendesen. Anyám csak sírt az ilyen összezördülések után és én vele sírtam. Azokban az időkben mi sokat sírtunk és keveset nevettünk. A jókedv nálunk ünnepszám­ba ment. Az enyéim sokat h­arcoltak az életért, a ke­­lyérért de még tnbt­o4 egy­­más ellen Én csak kívülrő’ néztem sűrű háború­skodá­sukat, de talán legtöbbet szenvedtem tőle, mert mindegyikük keserűségéből jutott rám is elegendő. Emlékszem, egy süket téli estén történt, hogy én is belekeveredtem először a harcba. Korán lefeküdtem, mert hideg volt a szoba. A fe­hérre meszelt búboskemen­ce hidegen hallgatott a sa­rokban. Anyám nem volt odahaza. Elment bandázni valamelyik szomszédhoz. Ez persze csak ürügy volt, mert anyám nem volt soha társaságkedvelő. A beszél­getést is inkább csak hall­gatni szerette, mert a sza­vak zsongása elálmosította és akkor olyan jól lehetett ábrándozni soha nem élt szépségekről. Most is csak azért ment el, hogy ott talán meleg szobára talál. Nálunk csak Feri bátyám volt otthon és Füleki bácsi jött át, a harmadik szom­szédból. Kabátjukba húzód­va üldögéltek a hideg ke­mence mellett. Talán, hogy áltassák magukat. Cigaret­táztak és közben nagyokat köptek a földre és a lábuk­kal elmázolták. Csöndesen beszélgettek, — de a szavak értelme most nem érdekelt Mélyen behúzódtam a ta­karó alá és hagytam ma­gam elringatni a szavak zsongásától Kicsit ráztam mert vékony volt a takart Valamikor vastagon duz­zadó volt még ez a dunyha, de anyám a nyomorúság napjaiban kiszedegette be­lőle kilónként a tollat és eladta. Mindig azt mondta, hogy majd visszateszi a leg­közelebbi koppasztáskor, de soha nem jutott hozzá. Las­san már csak a tokja és huzata maradt meg. A szobában sötét volt Kint az úton néha csen­gés szán száguldott el a tanyák felé. A bentiek csöndesen elhullajtott sza­vai mint jótékony takaró borultak a szememre. Ha pillanatokra elhallgattak, hiányzott az elringató du­­ruzsolás. Egyszerre csak fölfigyel­tem. A szavak, mintha tűk lettek volna, úgy szúród­­tak belém és merev figye­lésbe mozdították az egész testemet. Füleki bácsi be­szélt: — Benkőéknél tele van a góré. Kutyák nincsenek. Az ember szépen ki­feszít néhány lécet és már töltheti is a zsákot... Észre se ve­szik... — Jó ára van a kukori­cának — mondta a bátyám. — Az Is. Mee nálunk ott a két malac. Venni nem tudok nekik. — Nekünk nincs mala­cunk De csizma kellene... — Én mondom, ne gon­dolkozz sokat a do­bon! A szegény ember úgy él, ahogy tud. Meg onnan vesszük, ahol meg se kot­­­tyan az a kicsi. Az álmosság egyszerre ki­röppent a szememből. Úgy dobogott a szívem, hogy azt hittem, meghallják. Moz­dulni se mertem, nehogy észrevegyék, hogy ébren vagyok és kihallgattam a beszélgetésüket. Vagy talán nem is törődtek velem? Gondolták, hogy úgyse ér­tem, miről van szó? Füleki bácsi nemsokára elköszönt és elment. Kint, az ajtó előtt még sokáig elbeszélgettek. Hogy mit, azt nem értettem. A szavak csak monoton dünnyögés­­ként ütődtek át a falakon. Én mégis szinte a bőröm­mel éreztem minden mon­dat értelmét. Tudtam, a lopásról beszélnek, hogy mikor mennek. Az én bá­tyám, az én Feri bátyám lopni akar! El akarja venni a másét A rémület szinte megmerevítette a tagjai­mat Hát lehetséges ez? Mingyárt arra gondoltam: biztosan megfogják őket és micsoda szégyen lesz az nekünk. És lopni... Hiszen az borzasztó dolog! Szerettem volna kiugrani az ágyból kirohanni hoz­zájuk és könyörögni, hogy ne is beszéljenek ilyenek­ről. Még rágondolni is bor­zasztós... Az én bátyám lopni akar... (Folytatjuk)

Next