Szolnok Megyei Néplap, 1967. szeptember (18. évfolyam, 206-231. szám)

1967-09-07 / 211. szám

4 TAN­K A BAF­K A Bukarestben a Párttörté­neti Múzeumban őrzik Gor­kij: Az anya cím­ű könyvé­nek első román nyelvű ki­adását. A kötet borítóján a megjegyzés: „Elkobozva”. Mellette pecsét és aláírás. ..moftani börtönigazgató­ság”. ☆ Az ipari kémkedés az amerikai vállalatoknak több mint évi öt milliárd dollár­ba kerül. Ebből az összeg­ből 1300 milliót emészt fel az őrző személyzetre, a technikai felszerelésre és a magándetektívek fizetésére fordított kiadás (173 000 em­ber foglalkozik a vállalati titkok védelmével). A kü­lönböző vegyi formulák, előállítási eljárások, egyes terveket tartalmazó mikro­filmek, tervek és modellek ellopása körülbelül négy­­milliárd dollár kárt jelent. ír Az Egészségügyi Világ­szervezet több mint száz ország adatai alapján a kö­vetkezőképpen osztályozta a világon bekövetkezett halá­lozások okait. Az iparosított országok­ban első helyen állnak a szív és érbántalmak (az összes halálozások 32,5 szá­zaléka), a rák (18,5 száza­léka,­ majd a közlekedési és munkabalesetek követ­keznek. A fejletlen országokban a fertőző és élősdiek okozta betegségek, az influenza és tüdőbaj szedi a legtöbb ál­dozatot­­ A­A legfiatalabb lakosság a világon Nyugat-Afrikában található. Tizenhat nyugat­afrikai ország 98 millió la­kosának körülbelül a fele 15 évesnél fiatalabb. ír A dohányzás ártalmassá­­gát megvilágító mindenne­mű propaganda ellenére az amerikaiak az idén máris 545 milliárd cigarettát szív­tak el, vagyis 9 milliárddal többet, mint a múlt év ha­sonló időszakában. ír Az amerikai Detroitban egy cég megtervezte a jövő felhőkarcolói számára szük­séges felvonót. A szakértők úgy vélik, hogy egy 400 emeletes épület számára a felvonónak olyan gyorsnak kell lennie és úgy kell ki­néznie, mint egy repülőgép­nek. ír A nyugat-németországi Steinhausen város közal­kalmazottai által szervezett kölcsönös Segélynyújtási társaság évi közgyűlésén a könyvelő a társaság pénz­ügyi helyzetéről beszámol­va a következő megjegy­zést tette: „Kérem a társaság tag­jait, hogy folytassanak egészséges életmódot, mi­vel 1—1 tag halála 170 márkába kerül a társaság­nak. Ha ez így megy to­vább, a csődbejutás ve­­sélye fenyeget bennün­ket.?. stöLatüs. ataax«­ m&uu? Pedig mindig ütöm! Egy különös szülői értekezlet tanulsága Már a helyszín sem volt a megszokott; nem osztály­teremben ültek a szülők, hanem a városi tanács sza­bálysértési előadójának a szobájában. És itt a gyer­mekeik is velük voltak. A találkozó különlegességét még fokozta, hogy a sza­bálysértési előadó töltötte be az osztályfőnöki tisztet. Erre az értekezletre azokat hívták meg, akiknek gyer­meke rendszeresen igazo­latlanul mulasztott és a többszöri felszólítás­­ ellené­re semmit sem tettek, hogy fiukat vagy lányukat rend­szeresen iskolába járassák, így azután legtöbbjüket pénzbüntetéssel sújtották. „Apád ezért van a börtönben" A gyermekem­ már az el­ső percben látni, hogy egy lelkileg sérült fiatal fiú, aki szemét összehúzva nem morcosságát fejezi ki, ha­nem az emberekkel szem­beni bizalmatlanságát. Édes­anyja szinte lélegzetvétel nélkül magyarázza azt a ,,mérhetetlen” erőfeszítést, amit férjével együtt meg­tesznek fiuk nevelése ér­dekében. Most az új tanév meg­kezdésekor ismét figyel­meztetik, hogy rendesen já­rassák gyermeküket iskolá­ba, mert ellenkező esetben újból megbüntetik. — Tudom, hogy ez mit jelent — siránkozik, majd fiához fordulva ráripako­­dik: hallottad, mit mon­dott a néni? Pedig apád most is miattad van a bör­tönben, mert nem fizette ki a korábbi büntetést. A pedagógusok összené­­­nek. Ápolatlan külsejű as­­­szony, börtönben levő apa Csoda-e, hogy az ilyen kör­nyezetben felnövő gyerek iskolakerülő lesz? Őt akar­nák a szülei nevelni, mi­kor először magukat kel­lene? Kikötve vittem az iskolába Egymás után hallgatták meg a bes­zéletieket. Apák, vagy mamák, attól függő­en, hogy melyikük ért rá eljönni. Különböző korúak, az egyiknek fia van, a má­siknak lánya. Sajnos egy­ben nagyon hasonlítanak­ egymásra, hogy mindegyi­kük „ártatlan”. Becsület­tel, kitartóan nevelik gyer­meküket, de „azzal az át­kozottal nem lehet semmi­re sem menni”. — Kezét hátrakötve ve­zettem az iskolába — szó­lal meg az egyik. — Néha az apja úgy menveri, hogy fél az isko­lába menni — válaszol a kérdésre a másik. — Ngy gondoltuk, ha nagyobb lesz, majd komo­lyabban foglalkozunk vele — vallotta egy apa. — Mit csináljak, én dol­gozom, a feleségem meg közben nem engedi el az iskolába — hangsúlyozta az egyik beidézett. — Tetszik tudni, nagyon beteges szegény, azért mu­laszt sokat. (Az iskolaorvos szerint kutya baja sincs, csak gondol egyet, azt hazudja, hogy beteg és a szülők ezt el is hiszik ne­ki. Így aztán valahonnan mindig szereznek igazolást.) Tekintsenek önmagukba Sajnos a tárgyilagos ön­szemlélet hiánya miatt let­tek a gyerekek iskolakerü­lők, utcán csavargók. Leg­többjük, a szülők hibája miatt lelkileg sérült gye­rek. De a több mint tíz be­idézett közül egyik sem gondolt arra, hogy a lé­lektani intézetben megvizs­gáltassa a gyereket. Egyi­kük a második házasságá­ból származó ikreket babus­gatja és figyelembe se ve­szi, hogy előbbi házasságá­ból származó kislányának is szeretetre volna szüksé­ge. Lecsirkefogózza a fiát, hogy lopja a kristálycuk­rot és nem akarja felfog­ni, hogy a gyerek szerve­zete kívánja ezt, mivel hó­napok múlnak el anélkül, hogy egy szem cukrot vagy egy szelet csokoládét is adna neki. Lehet, hogy többeknél hatásos volt ez a beszélge­tés, de a szobában ülők egy része úgy érezte, hogy sokuknál csak falra hányt borsó, ők a józan észre már nem hallgatnak, csak a törvény nyelvén lehet ve­lük beszélni. Éppen ezért figyelmeztették őket, hogy ha gyermekük az idén is­mét mulaszol, elveszik tőlük és állami intézetben bizto­sítják nevelésüket. — tóth — Hajótörött — Határozzon végre, velünk jön, vagy marad?! — fW­oehenpresse karikatúrája) |! — AZ ÉLELMEZÉSI ipari dolgozók szakszerve­zete elnökségének meghí­vására Age Peterson el­nök vezetésével szerdán négytagú norvég élelmezé­si szakszervezeti delegáció érkezett hazánkba. . — NÉGYTAGÚ finn for­gató­csoport érkezett ha­zánkba. A csoport filmet készít a magyar főváros nevezetességeiről, valamint az Alföldről. A filmek a finn iskolások földrajz­tanulását segítik. — ELKÉSZÜLT az autó­parkírozó. A belföldi és külföldi autósok nagy örö­mére Szolnokon a főtér szomszédságában, az iroda­ház mögött 30 kocsi befo­gadására alkalmas parkí­­rozóhelyet építtetett a vá­rosi tanács. — A TERVEK szerint október 15-ig befejezik az utak karbantartását me­gyénkben a Debreceni Köz­úti Üzemi Vállalat dolgo­zói. A több hónap óta tar­tó munkával a téli fagyve­szélyes napokra készítik elő a különböző rendű utakat. — MA reggel Szolnok is­koláiból ezeregyszáz úttörő utazott fel különvonattal a fővárosba, hogy megtekint­se a szovjet technikai ki­állítást a Városligetben. A pajtások közül sokan a mezőgazdasági kiállításra is ellátogatnak és este ugyancsak különvonattal érkeznek Szolnokra. — NEM adta meg lovas­kocsijával az elsőbbséget Szolnokon, a József Attila utcában Kovács Sándor túrkevi lakos. Ennek kö­vetkeztében összeütközött a Nagy Dezső vezette motor­kerékpárral. A baleset kö­vetkeztében a motoros sú­lyos sérülést szenvedett, az anyagi kár mintegy 800 forint. — ÖSSZETETT honvé­delmi versenyt rendeznek szeptember 10-én a szolno­ki Tisza-ligeti KISZ-tábor­­ban. Ezen a versenyen a városi és a járási döntő legjobbjai mérik össze tu­dásukat e nehéz és sokré­tű sportágban- Az összetett honvédelmi versenyt három korcsoportban tartják meg. — NEM halt meg a kis­lány! Szolnokon az a hír terjedt el, hogy a nemrég történt szandaszöllősi te­herautó okozta tömegsze­rencsétlenség egyik szen­vedő alanya, az életveszé­lyes sérülésekkel kórházba szállított Barócsi Magdolna meghalt A megyei kórház baleseti sebészetén megcá­folták a hírt és örömmel közölték, hogy a kislány túl van az­­ életveszélyen, s állapota napról napra ja­vul. IDŐJÁRÁSJELENTÉS Várható időjárás: Száraz, napos meleg idő. — Éjjel gyenge, napközben mérsé­kelt, változó irányú szél. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet 27—31 fok között. — VALÓSZÍNŰLEG a világ egyik legdrágább ci­garettája az a doboz Fecs­ke, amit P. Miklós szolnoki lakos lopott el az egyik üzletből. Cselekedete miatt a szabálysértési előadó 250 forintra büntette. V. Géza is jobban járt volna, ha ki­fizeti a 21.70 forintot a fél deci rumért, illetve a haj­samponért, így 400 forintot fizetett büntetésiképpen. — Nem sokkal járt jobban K. Sándorné szolnoki lakos sem, aki egy fillér nélkül ment a boltba és ott külön­böző élelmiszert rakott szatyrába és fizetés nélkül akart távozni- őt 350 fo­rintra bírságolták. — HÉT előadásból álló tanfolyamot tartanak a Ganz­ Villamossági Művek szolnoki gyáregységében az új gazdasági mechanizmus­ról, amelyen a gyár min­den fontosabb beosztású vezetője részt vesz. — N. S. .JEGOROV, a biológiai tudományok dok­tora, a Szovjetunió felső- és középfokú szakoktatás­ügyi miniszter helyettese szerdán a Szegedi József Attila Tudományegyetemen ismertette a szovjet főis­kolai oktatás fejlődését és jelenlegi helyzetét . El­mondotta, hogy jelenleg kötelező a nyolc éves okta­tás, és 1970-re lényegileg általánossá teszik a közép­fokú oktatást is. Ma a Szovjetunió 767 egyete­mén és főiskoláján több mint 4,1 millió hallgatót oktatnak. A KILENC katasztrális hold cirokvetés termését aratják a szelevényi Szik­ra Tsz-ben. A megtermelt alapanyagból a télen a szö­vetkezeti tagok kötnek sep­rűt Közérdekű közlemény Szolnok városi tanács vb igazgatási osztálya értesíti a lakosságot, hogy a mun­kásőrség megyei parancs­noksága 1967. szeptember 7—10—17-én 05 órától 18 óráig éleslövészetet hajt végre a szandaszöllősi lő­téren. A jelzett időben a lőtér környékén tartózkod­ni életveszélyes­ A Nap kél: 5-10 h-kor, — nyug.: 18.14 h-kor. A Hold kél: 8.47 fa­kor, nyug­szik: 19.38 fa­kor. Szept. 7 Csütörtök Regina Jövő héten nyílik az új fodrászüzlet Alapos határidő elcsú­szás után végre a jövő hé­ten már új üzletben fo­gadhatják Szolnokon a vendégeket az állami fod­rászat dolgozói. A szép, impozáns üzletet, amely a városi tanács és a patyolat vállalat kooperációja ré­vén épült a Kossuth té­ren, műszakilag már át­vették. Az új szolgáltatási egység több mint egymil­lió-kétszázezer forintba ke­rült. A Jászberényi MÉK Kirendeltség válogatási és betárolási munkára dolgozókat vesz fel. — Bérezés tel­jesítmény bérben. Ke­reseti lehetőség a válo­gatási munkáknál napi 60—70 Ft, betárolási munkáknál napi 80— 100 Ft. Jelentkezni le­het: MÉK Kirendel­ség, Jászberény, Szabadság tér 17. szám. A jászalsószentgyörgyi Vegyesipari Rtsz érte­síti a lakosságot, hogy megnyitotta rádió és televízió javító részlegét. Gyors és pontos mun­kával áll a lakosság rendelkezésére. 15 éves korú, 8 általá­nost végzett fiatalokat felvesz 1 éves fonó-szövő • • ipari­tanulónak 1967. szeptember 1-i beiskolázással a Ma­gyar Pamutipar. Je­­lentkezni: Budapest, IV. Erkel u. 30. Szak­­oktatási iroda Lakást biztosítani nem tu­dunk. Továbbá felve­­szür^k 16 életévüket betöltött leányokat a gépi betanuló dolgozó­nak. RAtolŰ«TV.MOZI»SZ­NH/1­2 M­O­Z­i i Szolnok: Vörös Csillag: Kai­)? kapitány, Kert: Utolsó szerelem, — Tisza: A sivatagi 13-ak, MÁV: A léglő, Vegyi­művek: Cirkusz. Jászberény: Lehel: A tolvaj. Kert: Bátor emberek. Karcag: Déryné: A boxoló, MEDOSZ: Cirkusz. — Kisújszállás: Ady: Kedves Bri­gitte. Kunhegyes: Szabadság: Folytassa cowboy. Kunszent­­márton: Körös: Betörők cin­kosa. Mezőtúr: Béke: Büdös­víz. Dózsa: Patyolatakció. Sza­badság: A múmia közbeszól. Tiszafüred: Tisza: Finom kis háború. Törökszentmiklósi Dó­zsa: Don Gabriel. — Kert: Keresztesek I—n. — Túrkeve: Vörös Csillag: Diplomaták ös­­­szeesküvése. s­zínházi A Szolnoki Szigligeti Színház Kisújszálláson este fél 1-kor: Viktória. A MAGYAR RADIO SZOLNOK» STCTmOJÁNAK MŰSORA a 177 méteres középhullámon naponta 18 órétől 19 óráig Kerekasztal. — Poór Péter énekel. — Tanyák az Alföl­­dön. — Magyar nóták, csár­dások. — Mondja el... — Pár perc jazz. — Most érkezett a T­E­t­t V­Í­Z­I­O; BUDAPEST 9.00: Iskola-tv. — 10.00: Köz­bejött apróság. 1- 11.10: A képzőművészet története. — 14.30: Iskola-tv. 16.55: Magyar —szovjet barátsági nagygyűlés közvetítése az Építők Rózsa Ferenc Kultúrotthonából. Be­szédet mond: U. I. Brezsnyev és Kádár János. — 19.00: Te­lesport. — 19.20: 50 éve tör­tént... A Kornyelov-lázadás. — 19.20: Esti mese. — 19.40: A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság nemzeti ünnepén. — *0.00: Tv-híradó. — *0*0: Balló fiúkI Halló lányok! — 1120: Tizenkét szék. — 22.00: Tv-híradó. I. kiadás. — 22­20: Pedagógusok fóruma. BRATISLAVA 17.45: Britten: A kis kémény­seprő (gyermekopera). 19.00: Tv-híradó. — 19.20: Tudomá­nyos híradó. — 19.45: Kíváncsi kamera. — 20.25: 14 nap (Ju­goszláv film.) BUKAREST 17.00: Napirenden a terme­lés és a munka tudományos szervezése. — 17.20: Előadás a román nyelvről. — 17.50: Út­törők stúdiója. — 18.30: A tv esti híradója. — 18.50: Idő­járásjelentés, hirdetések. 19.00: IV. Enescu zenei fesztivál. — Szünetben: Teleglóbusz, Grito­­től Brancusig. — 21.50: A tv éjszakai híradója. Műsorzárás. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkás­párt Szolnok megyei Bizottsá­ga és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Varga József Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat Igazgató: Fülemen Lajos Telefon: Szerkesztőség: 20—93, *3—20. 20—69 Kiadóhivatal: 20—94 Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szolnok, I. sz. Irodaház ‘Index-szám: *5­068 A lapot előfizetésben és árusí­tásban a Szolnok megyei pos­tahivatalok és fiókposták ter­jesztik. A lap előfizethető bár­­mely postahivatalnál és kéz­besítőnél. Előfizetési ár 1 hó­­_________napra i*.— Ft._________ Szolnok megyei Nyomdaipari Vállalat Felelős vezető: Mészáros Sáotf*

Next