Szolnok Megyei Néplap, 1969. október (20. évfolyam, 227-253. szám)

1969-10-07 / 232. szám

* 6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Az első félidőben gólerős volt az MTE Szolnoki MTE—Nagybátonyi Bányász 3:0 (3:0) MTE pálya, 1500 n., v.: Fáth. SZMTE: Gerhát (Ben­­csik 78. p) — Kolláth, Ár­vai, Molnár, Sebők, Heid­­rich, Pallai, Himer II., Imri, Nagy F., Kulancsics (Szath­­mári 78. p.). Edző: Somogy­­vári József. Nagybátony: Palhuber — Romhányi, Gás­pár (Kovács 70. p.), Szalai, László, Rakonczás, Nagy, Veres, Kupcsulik, Kozik, Regős (Kegye II. szünetben). Edző: Dávid Róbert. Meglepetésre az első per­cekben a vendégek kezdemé­nyeztek többet, a 9. percben azonban mégis az MTK szer­zett vezetést. Pallai szép cselekkel beverekedte magát a 16-oson belülre, a még jobb helyzetben levő Himer II. elé tálalt, s a jobbössze­kötőnek már nem okozott gondot a kifutó kapus fölött a hálóba emelni, 1:0. A gól után a hazaiak átvették a játék irányítását és a 21. percben már újabb szolnoki gólnak örülhettünk. Egy vé­dőkről lepattant labda a ka­putól mintegy 22 m-re álló Imri elé pattant, aki nagy erővel az „elalvó” kapus mellett a kapu jobboldalá­ba lőtt. 2:0. Négy perc múlva már bent volt a harmadik gól. Nagy F. labdájával Pallai tört ki középen, lerázta védőit, és a kifutó kapus mellett ügye­sen elgurítva a labdát a bal alsó sarokba lőtt, 3:0. Ezzel végeredményben eldőlt a mérkőzés sorsa, s ennek megfelelően alakult a to­vábbiakban a játék. Az MTK most már végképp megnyugodva, tetszetős, sok­­mozgásos játékkal szinte ál­landóan a vendégek térfelén tartotta a labdát, a Bányá­szok pedig egyszerűen nem tudtak kibontakozni a játék­tudásban ezen a mérkőzésen lényegesen többet nyújtó szolnokiakkal szemben. Szünet után Nagy F. kapu fölé szállt nagy erejű szabad­rúgása jelentette az első ese­ményt. A továbbiakban sem változott a játék képe. A hazaiak döntő fölényben ját­szottak, a látottak alapján csak percek kérdésének tűnt egy újabb gól megszerzése. Közben azonban az 57. perc­ben könnyen szépíthettek volna a vendégek. Kihagyott ugyanis időnként a szolnoki védelem, előbb Kozik feje­se, majd Kupcsulik lövése alig kerülte el az MTE ka­puját. Egy kis időre feljöt­tek a vendégek, lefékezett az MTE. Ezután ismét új­ for­dulatot vett a küzdelem, a szolnoki támadások­­­ voltak gyakoribbak. A 78. percben Pallai szép cselek után már csak a kapussal állt szem­ben, de fölé lőtt. A hajrá tíz percében már kiegyenlített játékot láthattunk, az egyik oldalon Nagy F., míg a má­sik kapunál Kupcsulik sza­lasztott el gólszerzési lehe­tőséget. Végre imponáló hazai győze­lemnek örülhettünk. Az el­ső játékrészben úgy játszot­tak a szolnokiak, mint aho­gyan nagyon régóta vártak tőlük. A korán bebiztosított győzelem után aztán a má­sodik félidőre kiengedtek, s így a vendégek elkerülték a még nagyobb arányú veresé­get. Jó: Kolláth, Árvai, Se­bők, Imri, Nagy F., ill. Lász­ló, Rakonczás Kupcsulik, Nagy, Kampier Ervin Az MTK első gólját Pallai átadásából Himer II. szerez­te. Képünkön a labda már túljutott a kapuson és a hálóba tart. (Fotó: Novák) Tószeg legyőzte az Olajbányászt, nyíltabb lett a bajnokság Tószeg—Sz. Olajbányász 1:0 (1:0). Tószeg, 200 n. v.: dr. Gyöngyösi. Tószeg nagy aka­rással és jó védekezéssel győzte el a bajnok­jelölt csa­patot. A hazaiak a 25. perc­ben 11-es révén Fekete gól­jával megszerezték a veze­tést. A mérkőzést több eset­ben parázs jelenetek tarkí­­tották. Mindkét fél részéről a kapusok teljesítménye di­csérhető. A vendégcsapat a vártnál gyengébben szerepelt. Jó játékvezetés mellett meg­érdemelt a hazai győzelem. Jó: Szőllősi, Buczkó, de a többi játékos is dicséretet érdemelt 111. Drasskóczi, Gyémánt. Ifi: Olajbányász—Tószeg 2 :1, Spányik Ú­jszász—J­ászár­okszállás 1:0 (1:0). Jászárokszállás, 500 n. V.: Dobos. Nagy lelkesedés­sel kezdett mindkét csapat, a negyedik hely megszerzése volt a tét. Sok szabálytalan­ság volt a pályán, kemény belemenések, a játékvezető­vel való vita rontotta a mér­kőzést. A 24. percben a ven­dégek öngóllal vezetéshez ju­tottak. A gól után is a ha­zaiak támadtak többet, de a kínálkozó helyzeteket a csa­tárok elügyetlenkedték. A második félidőben is a ha­zaiak támadtak, de az új­­szászi védelem keményen helytállt. A gyenge játékveze­tés döntően befolyásolta a mérkőzés kimenetelét. Jó: Dancsó, Tóth, Kovács I­, Bóta, ill. Kiss, Kovács, Ga­­rics. G.: Ördögh (öngól). Ifj: Újszász—Jászárokszál­lás 1:0. Farkas Jászberényi Vasas—Jász­­kisér 6:0 (2:0). Jászberény, 100 m­ V.: Pálinkás. Napsüté­ses szép ősszi időben a Vasas kezdett jobban. Enyhe me­zőnyfölényt harcolt ki, de a vendégek védelme Major ka­pussal az élen biztosan hárí­totta a Vasas csatársor még­megújuló rohamát. Szünet után a Vasas nagy fölénybe került, a nagyobb arányú vereségtől a vendégcsapatot a jó napot kifogó kapusa mentette meg. A 82. percben Makai (Jászkisér) kiállítva. G.: Vigh 2, Raffael, Csík, Inges, Rózsás. Jó: Szarvas, Nagy Józsa, Rózsás, ill. Ma­jor, Korsós, Antal II. Ifi: J. Vasas—Jászkisér 4:1. Dr. B. I. Rákóczifalva—Kunhegyes 2:1 (1:1). Kunhegyes, 100 n. v.: Asztalos. A jó idő nem pá­rosult jó játékkal. Alacsony színvonalú mérkőzésen az át­gondoltabban játszó vendé­gek megérdemelten győztek. Kunhegyes ezen a mérkőzé­sen nagyon keveset nyújtott. Bencsik és Gorzás gólja di­cséretet érdemel. A játék­vezetőnek nem sok dolga akadt. G.: Perei, Bencsik, il: Gorzás. Jó: Bencsik, Rékasi, Kovács (a mezőny legjobbja) illetve Gorzás, Kiss L. Ifi: Kunhegyes—Rá­kóczi­­falva 1:0, Kiss Mezőtúri AFC—Középtiszai MEDOSz 4:0 (2:0). Mezőtúr, 200 n. V.: Ozsvár. Kitűnően kezdett a hazai gárda. Még 2 perc sem telt el, máris megszerezte a vezetést a rendkívül gyors Rácz. A vendégek nem tudtak kibon­takozni, a lendületes hazai csapat győzelme még ilyen arányban is megérdemelt. A játékvezető jól vezette a mér­kőzést. Góllövők: Rácz (3), Iglódi (11-esből). Jó: Csete, Rácz, Iglódi, Fórizs, Orosz, Kun ill. Fábián, Sziráki I., Losonczky, Sindel Túrkeve—Kunszentmárton 1:0 (0:0), Kunszentmárton, 200 n. v.: Csák IX. Az első félidőben nagy fölényben ját­szó helyi csapat csatárai előtt már az 5. percben üresen állt a vendégek kapuja, de Kácsfalvi a gólvonalon álló csatártársába lőtt, majd Ku­­peczki kapufája következett. A jobbszélen ellenállhatatla­nul játszó Harangozó több százszázalékos helyzetben tá­lalt a belső csatárok elé, de azokat mind elügyetlenked­ték. Fordulás után egyenlő erők küzdelmében a 70. perc­ben Vitárizs kapu mellé tartó lövése egy védőn irányt változtatva védhetetlenül pattant a hálóba. Jó: Szabó, Vajda, F. Kiss, ill. Kupeczki, Varga II., Mészáros, Haran­gozó. Ifj: Túrkeve—KATE 2:0. Lázi Karcag—Jászjákóhalma 2:2 (1:2). Karcag, 300 n. v.: Sán­dor. Karcag szerezte meg a vezetést, azonban a bizonyta­lankodó védők jóvoltából a vendégek egyenlítettek, sőt egy lesgólból a vezetést is megszerezték. Jákóhalma az eredmény tartására töreked­ve lelkesen hárította az erőt­len karcagi támadásokat. Az utolsó negyedórában a ma­gára talált Karcag erejéből csak az egyenlítésre tellett. G.: Varga II., Nyitrai, ill. Kozmóczky, Lukácsi II. Jó, P. Kovács, Vivát, ill. Gecse (a mezőny legjobbja), Csányi, Szőllősi, Kozmóczky. Ifj: Karcag—Jákóhalma 5:1. Hetek óta négy gólos a MÁV védelme Ceglédi VSE—Szolnoki MÁV 4:0 (1:0) Cegléd 1000 n., v.: Jaczina. Cegléd: Rétfalvi — Zsemlye, Tóth, Vágó, Zátonyi, Kres­­nyák — Csurgai, Kökény, Török, Kábák, Czopkó. Edző: Dombóvári András. SZMÁV: Fehér — Süle, Abonyi, Ku­­cser — B. Nagy, Földesi — Kalmár (Varga II.), Bánfalvi (Pintér II.), Urbán, Szolnoki, Kelemen. Edző: Horváth Já­nos. Lendületes hazai kezdés után előbb Szolnok ért el két szögletrúgást, majd ezt követően a hazaiak jutottak kettős szabadrúgáshoz, amelyből a szemfüles Ká­bák perdített labdája Fehér mellett a hálóba jutott, 1:0. A váratlan gólt hosszú időn át kemény küzdelem követ­te, de a körülményesen kom­bináló támadósorok csak ritkán jutottak el a kapuk előteréig. A második félidőt Szol­noki hatalmas lövése vezet­te be. Az 50. perctől a ha­zaiak fergeteges támadásai zavarba hozták a szolnoki védelmet és az 59 percben Török bombafejese, a 64. percben Csurgai lövése, a 70. percben Czapka labdája jutott Fehér hálójába és ez­zel el is dőlt a mérkőzés sorsa. 4:0. Az utolsó negyed­órában a MÁV jól hajrázott, de még a becsületgólt sem sikerült megszerezni.­ A Szolnoki MÁV erősen megfiatalított csapata nem váltotta be a hozzáfűzött re­ményeket. Játékukban kevés volt az ésszerűség, erősen kiütközött az összeszokott­ság és a rutinhiány. Külö­nösen küzdőképesség terü­letén maradt el az együttes néhány tagja az ellenféltől, akik mind tömör védekezés­ben, mind a széleken veze­tett gyors támadásokban és kapu előtti határozottságban felülmúlták a szolnoki gár­dát. A szolnoki csapatból vi­szonylag Fehér, Abonyi, B. Nagy, helyenként Földesi és Szolnoki nyújtott elfogad­ható teljesítményt. A fiata­lok önbizalom nélkül, félén­ken játszottak. H. Gy. 1969. október 7. Báli nyerte a párbajtőrt Vasárnap a megyei vívó szakszövetség országos HL osztályú párbajtőr versenyt rendezett. A Szolnoki MÁV és a Debreceni VSC összesen tizennégy vívót indított. Az elődöntő egymás elleni eredményeit a versenyzők­ magukkal vitték. A 8-as dön­tőt hat szolnoki és két deb­receni versenyző vívta. Meg­­lepetés Török kiesése. A dön­tőben végig nyílt volt a küzdelem, a végleges helye­zés csak az utolsó mérkő­zéseken dőlt el. Az akciókra rányomta bélyegét, hogy el­sősorban tőrözők vívtak, a tőrvívásban előírt konven­ciók szerint. Kevés volt a kizáró és a tempószúrás. En­nek dacára helyenként szép küzdelem alakult ki. A ver­seny utolsó harmadában kü­lönösen Báli István vívott szépen és eredményesen­ megérdemelten nyert. Báli Imre az utolsó mérkőzéseken elfáradt, pedig ő volt a titkos esélyes. A fiatalok közül Nagy Gábor és Kalocsai nyújtott jó teljesítményt. Eredmények: 1. Báli Ist­ván (Sz. MÁV) 6 gy. 2. Kiss (DVSC) 5 gy. 20 kapott ta­lálat, 3. Báli Imre (Sz. MÁV) 5 gy. 22 kapott találat, 4. Nagy (Sz. MÁV) 4 gy. 5. Ka­locsai (Sz. MÁV) 3 gy. 6. Kiss Csak a Kilián győzött az NB III-ban Kilián FSE— Szabó Lajos SE 1:0 (0:0) MTE-sporttelep, 400 n., v.: Lakatos. Kilián, Nagy — Juhász, Hajdú I, Tóth, Sza­bó Gy., Kátai, Karkusz, Vas­vári, Patai, Szabó P., Dorák (Modics). Edző: Lazányi Pé­ter. Szabó SE: Perendi — Pindák, Eger, Jancsa, Bán­­hidi. Sűrű, Ollé, Pagonyi, Bodzsár (Szűcs II), Nagy, Sánta. E­dző: Máté Sándor. Elsősorban a játék küzdő jellege domborodott ki a Ki­lián szempontjából rendkí­vül fontos mérkőzésen. Már az első félidőben is többet támadott a hazai csapat. Szü­net után fokozódott a Kilián támadókedve, amely a gól­ban is kifejezésre jutott. A vendégek főleg távoli lövé­sekből próbáltak eredményt elérni és az utolsó negyed­órában nagy hajrát vágtak k­i. G.: Szabó Gy. Jó, Ju­hász, Szabó Gy., Kátai, Vas­vári, Szabó P., ill. Perendi, Eger, Sánta. (pl) Szolnoki Vegyiművek— Hajdúböszörmény 1:1 (1:1) Hajdúböszörmény, 300 n., v.: Móré. Vegyiművek: Sző­ke — Szabó, Németh D., Germán, Palla, Orszáczki, Munkácsi, Váraljai, Kövér, Gógány, Czétényi. Edző: Mi­hályi István. Jó h­adú, de alacsony színvonalú mérkő­zés, elfogult játékvezetés mellett. A Vegyiművek sze­rezte meg a vezetést, köze­lebb állt a győzelemhez, de a kiállítás, majd egy jogta­lan szabadrúgás, — amely­ből gól is esett — a hazai csapatnak kedvezett. Kiállít­va: Kövér 17. perc. G.: Kö­vér, ill. Nagy I. Jó: Szőke, Németh, Palla, Váraljai, ill. Tardi, Nagy I, Kállai. M. L­ ÉPGÉP—Martfű 3:1 (0:0) Martfű, 50 n., v.: Darnyik. Martfű: Bagi — Sz. Kiss, Szűcs, Novák, Triz, Nagy II (Kontér), Katona (Major), Nagy I, Mezőteleki, Komjá­­ti, Kovács. Edző: Mikus Er­nő. A vendégcsapat a várt­nál lényegesen jobban, a tartalékos Martfű viszont sokkal gyengébben játszott. A gyors, jól cselező ÉPGÉP csatárok egymásután dolgoz­ták ki helyzeteiket a mart­fűi kapu előtt, azonban rész­ben Bagi kitűnő védése miatt ezeknek csak bizonyos részét használták ki. — G.: Rácz, Bleicher III, Csics­­man, ill. Komjáti. Jó: Dancs, Révai, Csicsman, Molnár, ill. Bagi, Sz. Kiss. — verbók — Békéscsabai Agyagipar— Tiszaföldvár 3:0 (1:0) Békéscsaba, 400 n., v.: Gallyas. Tiszaföldvár: Sze­­lindi — Bíró S., Kovács, Se­res, Borza, Kávási, Horváth, Lovász, Makai, Berta, Réka­si. Edző: Tóth Béla. Köze­pes színvonalú mérkőzésen, az Agyagipar a 20. percben megszerezte a vezetést. A vendégcsapat még a félidő befejezéséig egyenlíthetett volna, de a hazai játékos nyilvánvaló kezezéséért a já­tékvezető nem ítélt 11-est. Szünet után Tiszaföldvár 5 percen belül 2 gyors gólt kapott, és ezzel el is dőlt a mérkőzés sorsa. Az Agyag­ipar bajnokjelölthöz méltóan játszva megérdemelten nyer­te a mérkőzést Tiszaföld­vár ellen, aki nem tudta megismételni az utóbbi he­tekben nyújtott jó játékát) G.: Seregi 2, Rétlaki. — Jó: Farkas, Tóth, Seregi, Rétla­ki, ill. Bíró S., Seres, Lo­vász. Lepsényi Mátészalka—Török­­szentmiklós 4:1 (1:1) Mátészalka, 400 n., v.5 Elekes. T. Vasas: Lőrinczi — Csontos, Mátai, Kocsis, Há­mori, Porhanda, Molnár, Csontos II, Boda (Annus), Szőke, Berecz. Edző: Bucz­­kó Ferenc. A T. Vasas egy félidőn keresztül igen jól játszott és a vezetést is meg­szerezte. A helyi csapat két ritkán látott nagy góllal megfordította a mérkőzést. A vendégek ezután már nem tudtak újítani és a végére feladták a küzdelmet. G.: Szombati 2, Uzonyi, Jakab, ill. Csontos N­. Jó: Uzonyi, Jakab, ill. Lőrinczi, Mátai, Porhanda, — n. — Mozgalmas jelenet a Szabó L. SE kapuja előtt. A Kilián gól szerzője, Szabó Gy. A kapura lő, de ebből nem született újabb gól

Next