Szolnok Megyei Néplap, 1972. december (23. évfolyam, 283-307. szám)
1972-12-17 / 297. szám
12 1972. DECEMBER 17. VASÁRNAP LAZAR NAPJA A Nap kél: 7.26, nyugszik: 15.53 órakor. A Hold kél: 13.08, nyugszik: 3.48 órakor. Várható időjárás vasárnap estig: borult, párás idő, szórványos szitálással, ónos szitálással. Gyenge, változó irányú szél. Főként hajnalban és reggel többfelé köd. A hőmérséklet nappal és éjszaka mínusz 1—plusz 3 fok között lesz. „ Távfényképezés" Hatvanöt évvel ezelőtt, 1907. december 17-én került sor az első „távfényképezésre”: Arthur Korn német fizikus kezdetleges rendszere, amelynek egyébként már előzményei is voltak, tulajdonképpen a televízió őse. A XIX. században sok elképzelés született képek átvitelére. 1907-ben Arthur Kom és B. Rosing — egymástól függetlenül — olyan rendszert javasolt, amely a mechanikus képbontás mellett elektromos képösszerakást is alkalmazott. Először Angliában jött létre a nyilvános televízió adás, 1930- ban. A meglévő készülékek nagy száma miatt ott a mai napig sem sikerült a modernebb adásrendszerre áttérni, bár igen nagy nehézségeket okoz a jelenlegi rendszerrel történő műsorátvétel. Az európai kontinensen két tvadási rendszer alakult ki. az egyik a CCIR, amelyet főleg a nyugateurópai országok fogadtak el; e rendszer továbbfejlesztése révén hozták létre a szocialista országok az OIRT-rendszert, amelynek előnye a korábbival szemben elsősorban a jobb képátvitelt biztosító nagyobb csatornaszélesség. E két szövetségbe tömörült országok között gyakoriak a műsorcserék, a közös műsorok. Lottó tájékoztató A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint az 50. játékhéten öt találatos szelvény nem érkezett. Négy találatot 89 fogadó ért el, nyereményük egyenként 50 765 forint. Három találata 5515 fogadónak volt, nyereményük egyenként 410 forint, a két találatos szelvények száma 1S9 ezer 828 darab, ezekre 18 forintot fizetnek. A nyereményösszegek a nyereményilleték levonása után értendők, a közölt adatok tájékoztató jellegűek. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Új forgalmi rend Törökszentmiklóson Felhívjuk a járművezetők és a gyalogosok figyelmét, hogy 1972. december 20-án a 4-es számú főút törökszentmiklósi átkelő szakaszát (Kossuth Lajos utca) átadják a forgalomnak. Ezzel egyidejűleg a forgalmi rend is megváltozik az alábbiak szerint: A 4-es számú főút átkelési szakasza főútvonal, tehát a Kossuth Lajos utcán közlekedők forgalmi elsőbbséggel rendelkeznek. Ennek megfelelően a Hunyadi úti és a Jókai úti kereszteződésnél az elsőbbségadási kötelezettség megváltozik, a becsatlakozó utcákon közlekedők kötelesek elsőbbséget adni a Kossuth Lajos utcai forgalomnak. A Május 1. út és a Vörös Hadsereg útja, valamint a Május 1. út és a Petőfi Sándor utca keresztezésénél a Május 1. úton közlekedők élveznek forgalmi elsőbbséget. A Felszabadulás út és a Petőfi Sándor utca kereszteződésénél forgalmi elsőbbség a Felszabadulás úton (vasútállomási úton) közlekedőké* A Bethlen Gábor utca (46- os főút) a Kossuth Lajos úti keresztezés kivételével végig forgalmi elsőbbséggel rendelkezik, tehát a Petőfi Sándor utcai kereszteződésnél az elsőbbségadási kötelezettség nem változik. A Kossuth Lajos utcánál a lovaskocsik forgalma a kihelyezett jelzőtábláknak megfelelően tilos. A főutat ezek a járműveik csak keresztezhetik. Minthogy az átállás mindig nagyobb baleseti veszéllyel jár, kérjük a járművezetőket, hogy fokozottabban figyeljék a jelzőtáblákat. Szolnok megyei Rendőrfőkapitányság közlekedésrendészeti csoportja KPM Szolnoki Közúti Igazgatósága — BÁNKI ZSUZSA „Nincs mese?!” címmel rendezi előadóestjét holnap este 7 órakor, Szolnokon az Árkád presszóban. — GYERMEKRAJZ KIÁLLÍTÁS nyílt tegnap délután a szandaszöllősi klubkönyvtárban. A kiállítás tíz napig tart nyitva. Vízi közlekedés A külkereskedelmi árucsere bővülésével, és Bulgáriának a nemzetközi gazdasági munkamegosztásban való részvétele fokozódásával összhangban, a bolgár flotta és kikötőrendszer fejlesztési ütemének gyorsítását tervezik. Karácsonyfa vásár Szemle a szolnoki és jászberényi piacon Annak ellenére, hogy mindkét városunk piacán a választék szegényes volt, a kínálat meghaladta a keresletet. A gyümölcség zöldségfélék nagy része nem kelt el. Szolnokon az alma alig fogyott. Igaz, drágább volt a megszokottnál; a jonathánnak 6—8, a starkingnak 5—9 forint között mérték kilóját. Jászberényben, mint általában, most is olcsóbb a jonathán alma, átlagára 4.90, az egyéb almáé pedig 5.60 volt kilónként. A berényi piacon lehetett kapni körtét is 12—15 és szőlőt 10—12 forintért. A burgonyát mindkét helyen 3.50—4 forintért kínálták, sőt az egyik szolnoki árus 4.50-ért adta kilóját. Olcsó volt a fejes- és a kelkáposzta. Szolnokon és Jászberényben egyformán 2.50, illetve 4 forint volt kilója. A fokhagyma Szolnokon 18, Jászberényben 20 forintba került, míg a vöröshagyma 4 forintba. A sárgarépa is Berényben volt olcsóbb, — 3.50, Szolnokon 4.50, míg a petrezselyemgyökér ára azonos, 6 forint volt a két városban. A szolnoki halászati szövetkezet boltjába 260 kilogramm élőhal érkezett. A 4—5 halféleség közül a pontyot 21, a csukát 18 forintért mérték. A keszeget 3—11—18 forintért kínálták. GYÁSZHÍR Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy TOLNAI SÁNDOR a Törökszentmiklós és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet dolgozója, 1972. december 11-én rövid szenvedés után elhunyt. Mindannyiunk által tisztelt és szeretett munkatársat veszítettünk el személyében. Munkájával több mint két évtizeden át segítette a szövetkezeti mozgalmat. Fáradhatatlan tevékenysége, munkatársi szeretete élni fog emlékünkben. Hamvasztás utáni búcsúztatása 1972. dec. 27-én, 11.30 órakor lesz a rákoskeresztúri temetőben. Az elhunytat az ÁFÉSZ saját halottjának tekinti. ÁFÉSZ igazgatósága Törökszentmiklós — ÜNNEPÉLYES Csapatgyűlésen emlékeztek meg tegnap a Kilián György Repülő Műszaki Főiskolán a Szovjetunió megalakulásának 50. évfordulójáról. — NYOLCAS NÉVADÓT tartanak ma délelőtt fél 9- kor Mezőtúron, a Villamos- és Géptechnikai Cikkek Gyárának kultúrtermében. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Takács lapja Főszerkesztő: Var?*5 József Telefon: 12—09? 12—320. 12—069. 11—932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 Kiadta a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat Szolnok, TCoccrMih tér 1. Igazgató: Virách Iván Tefon: 12—994 Az előfizet dh’n egr hónapra 20.— forint Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető minden postahivatalnál és a kézbesítőknél Szolnok- halat Felelős vezető: Kozák Ferenc 1972. december 17. A Szigligeti Színház délután 3 és este 7 órakor Szolnokon: Lilla és a kísértetek (Bartos és Törzs-bérlet). Hétfőn, délután 3 órakor: Gyermekműsor. Szolnok Vörös Csillag: Viszontlátásra a pokolban, hétfő: Oleszja. Tisza: Lány a seprűnyélen, hétfő: Lányok pórázon. Jászberény Lehel: Néma barátok (du.) Oleszja, hétfő: Viszontlátásra a pokolban. Kisújszállás Ady: A csalóka szerelem játékai (14). — hétfő: A tanú eltűnik. — Kunszentmárton Körös: A bosszúállók. hétfő: Utazás Jakabbal (14). Kunhegyes Szabadság: Örs a hegyekben. hétfő: Rabszolgák (14). Mezőtúr Dózsa: Idő a magánéletre (14). hétfő: Lány a seprűnyélen. Szabadság: Anna ezer napja (Másfélszeres helyáron !). hétfő: Személyiségcsere (14). Tiszafüred Tisza: A kétéltű ember, hétfő: Az „Angyal” lesen. Törökszentmiklós Dózsa: Az erdő titka, hétfő: Idő a magánéletre (14). Túrkeve Vörös Csillag: Személyiségcsere (16)» A titokzatos szakács (du.), hétfő: Anna ezer napja (Másfélszeres helyáron!) SZOLNOKI RADIO, Petőfi útján m. Emlékműsor a költő születésének 150. évfordulóján. — Ifjúsági hangverseny a 20 éves Abonyi Zeneiskolában. — Tiszta magyarság. hétfő: Alföldi krónika. — Tangóritmusban. — A „kastélyok” sorsa Jászladányban. — A jászladányi kórus énekel. — Üzemi lapszem** le. — Sport. — Zenés autóstop. KOSSUTH RADIO: 805: Öt kontinens hét napja. Külpolitikai negyedóra. 8.20: Candide. Részletek Bernstein zenés játékából. 9.04: Antifer mester csodálatos kalandjai. Verne regénye rádióra L rész. 0.50: Szerkesztői üzenetek. 10.03: A Magyar Rádió és Televízió Gyermekkórusa madrigálokat énekel. 10.15: Szeretnélek megvédeni tőlem. Balázs Béla versei. 10.25: Reklám. 10.30: Vasárnapi koktél. 12.10: Édes anyanyelvünk. Lőrincze Lajos műsora. .12.15: Jó ebédhez szól a nóta. 13.00: Tisztelet az embernek. Csák Gyula írása. 13.10: Aureliano Periolle operafelvételeiből 13.39: Pillantás a nagyvilágba. 13.59: Kedves lemezeim. A mikrofon előtt: Vámos László. 15.08: Ez is az is... 17.05: Faluról—falunak — muzsikával. Igái—Kazsok. 17.53: Lírai önarckép. Zelk Zoltán versei. 18.08: Schubert: VIL szimfónia. 19.15: Friedrika. Részletek Lehár Ferenc—Szenes Andor operettjéből. 19.45: A kékszakállú herceg vára. Balázs Béla drámai költeményei. 20.15: Dohnányi Ernő zongorázik. 20.38: Híres zenekarok albuma: Helmuth Zacharias zerze °kara játszik. 21.20: A képvásárló dilemmája. Ambrus Tibor írása. 21.30: Félóra sanzon. 22.20: Ernest Ansermet vezényel. 0.10: Záray Márta és Vámosi János énekek HÉTFŐ: KOSSUTH RÁDIÓ. 8.15: Mit üzen a Rádió? Item.18.50: Nemzetiségeink zenéjéből 9.06: Egy lenki Artur király udvarában. VTL rész: A lovagi torna. 0.26: Rádióbörze. 9.30: A hét zeneműve *=: Csajkovszkij IV. szimfónia. 10.05: Magnóval a világ körül Dr. Balogh János délamerikai úti beszámolója. I rész. 10.25: Prokofjev műveiből 10.50: Zenekari muzsika. 12.20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Déki Lakatos Sándor népi zenekara játszik. 13.50: Válaszolunk hallgatóinknak.«. 14.05: Édes anyanyelvünk. Lőrincze Lajos műsora, fem.) 14.10: Lendvay Kamilla dalaiból. 14.18: A cárevics. Részletek Lehár Ferenc—Kulinyi Ernő operettjéből. 14.49: Szindbád történetek. Somlay Szabó József előadása 15.10: Iskolarádió. 15.50: Judit Raskin és Mario Lanza énekel. 16.00: A világgazdaság hírei. 18.05- Petőfi-kalendárium. 16.09- Az élő népdal. Parád 3. 16 19: Nyitányok. 17.05- Külpolitikai figyelő. 17.20: Új opera-lemezeinkből: Geszty Szilvia énekel. 17.45: Van út a Nap alatt. Tudományos híradó. PETŐFI RÁDIÓ. 8.00: Miska bácsi lemezesládája. 8.30: Mit hallunk? Érdekességek a jövő hét műsorából. 0.00: Önarckép és ars poetica. Kodály Zoltán írásaiból, nyilatkozataiból és dokumentumaiból II. rész. 10.00: Magyar Múzsa, író—olvasó találkozó a Rádióban, I. rész. 10.40: Gluck-áriák. 11.05: Az első 100 év. Budapest — 1952. IX. rész. 11.45: Yehudi Menuhin (hegedű) és André Watts (zongora) lemezeiből. 13.07: Puskin* Mese Szaltán cárról (ism.) 14.00: Táskarádió. 15.00: Mit üzen a Rádió? 15.35: Pablo Casals gordonkázik, zongorán kísér: Nyikolaj Mednyikov. 15.49: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. 16.05: A vasárnap sportja. 11.35: Spanyol dalok és táncok a 101 Stringers zenekar előadásában. 17.21: a Magyar Rádió és Televízió énekkara énekel. 17.01: Találkozás a színházzal. Sándor Iván műsora. 17.44: Hogyan mérték az időt az ősi kultúrák népei? 18.05: Sporthírek. 18.10: Ősönként 60 pfennig. Paul Schallack elbeszélése. 18.22: Máthé Jolán és Madaras Gábor népdalokat énekel. 18.51: Jó estét, gyerekek! 19.00: Kapcsoljuk a Magyar Állami Operaházat. I. Kodály: Székelyfonó. — n. Ránky György: Pomádé király új ruhája Egyfelvonásos vígopera. 20.35: A csönd margójára. Részletek Albert Zsuzsa versciklusából. 20.40: Az operaközvetítés folytatása. 22.20: Vörös Kálmán népi zenekara játszik Nyír Erzsébet és Soós János énekel. 83.10: TáncdalainkbóL HÉTFŐ: PETŐFI RÁDIO. 8.05: Bécsi klasszikus zene. 9.03: Ezeregy délelőtt. A Gyermekrádió műsora. 10.00: A zene hullámhosszán. 10.30: Néhány szó zene közben. 12.00: Borosa Lajos népzenekara játszik. Molnár Ferenc énekel. 12.30: Román művészek operafelvételeiből. 13.03: Sorsok dióhéjban. Nagy Piroska riportja. 13.20: Három Vivaldi versenymű 14.00: Kettől— hatig..* A Rádió kívánságműsora. 18.05: Külpolitikai figyelő. Asm.) 18.20: Rádió Sabadegyetem. 18.45: Közkívánatra! Interpelláció humorügyben. 18.05: A kehillás borbély. Bohózat. 19.25: A la carte... Táncdal énesek ábécében. 19.54: Jó estét, gyerekek! 20.25: Új könyvek űsm. 20.28* Mozart operáiból. 21.10: Tánczene. 21.40: R*f?i magyar mulatságok. A tánc. 22.00: Zenés játékokból. 23.15: A hét zeneműve — Csajkovszkij: TV szimfónia. 23.45: A Bruxeless Pro Musica Antiana együttes Machaut felvételeibőL BUDAPEST. 9.00: Francia nyelvtanfolyam haladóknak. 9.25: Aranykamn. Az intervízió műsora Prágából, felv. POZSONY. 9.00: Rajzfilmek. 9.20: Tárai—Gaudi. 9.50: Michal úr kalandjai. Lengyel tv-sorozat. 11.25: Hírek. 11.30: Vasárnapi magazin. 12.00: Közvetítés a Szovjetunió 50 éve kiállításról. 15.00: Úsző verseny. 16.40: A Münceni Olimpiai Játékok 1972. 3. rész. 17.15: Aranykesztyű. Tv-játék. 18.15: Flipper. Amerikai tv-sorozat. 18.40: Esti mese. 19.00: Tv-híradó. 19.25: Sporteredmények. 19.50: Költészet. 20.00: Felszabadítás. A fő csapás iránya. Szovjet film. 21.05: Kultúra és társadalom. 21.30: Tv-híradó. 21.45: Sporteredmények 2. 21.55: A keresés útja. Filmportré. 2. MŰSOR. 19.45: Tv-híradó. 20.00: Felszabadítás. A fő csapás iránya. Szovjet film. 21.05: Vale Venezia. Velencei film-képeslap. 21.40: Tv-hiradó. HÉTFŐS 13.50: Hírek. 13.55: Svédország—Csehszlovákia jégkorongmérkőzés az Izvesztyita Kupáért, a 2. szünetben: Vigyázat, vörös fény! 16.40: Pártművelődétt. 17.20: Közös ritmusban. 17.40: Esti mese. 17.55: Helyszíni közvetítés Prágából, a Szovjetunió megalakulásának 50. évfordulója tiszteletbe rendezett ünnepi ülésről. 19.00: Hattyúk tava. Balettfilm. 20.20: Tv-híradó. 21 00: Musica viva. 21.30: Szovjetunió—Finnország az Izvesztyija Kupáért. 22.10: Tv-híradó. BUKAREST. 7.30: Pioníroknak. 9.00: A falu életéből. 10.10:Napv mekusok Bukarestben. 11.30: Magyar nyelvű adás. 16.10:Füredül a világűrben. Folytatásos ifjúsági film 1820: A legkisebbeknek! 19.00: A megyék bemutatása. 19.20: Francia—belga rajzfilm 20.35: Az Intervízió hanglemezműsorától. 21.30: A vasárnap sportja. HÉTFŐ: 16.30: Francia nyelvoktatás. 17.40: Filmművészeti újdonságok. 18.00:Hoh összefoglaló képekben. 1820: A legkisebbeknek! 39.10: Az Frrcébet című folytatásos film 20.35: N*- v Ül‘ C«niqe*ok. A népművészet fiatal mesterei- A tv és a rádió mai műsorából ajánljuk Egy az ötezerből. A pályaválasztás és az annak megfelelő iskolaválasztás minden család életében nagy fontosságú lépés. Érettek-e a gyerekek a Vili. általánosban a pályaválasztásra. Milyen szerepe van a gyereknek, a szülőnek és a pedagógusnak az érettség kialakításában? Milyen tényezők összhangja szükséges a pályaválasztás sikeréhez? Egy gyerek történetének bemutatásával szól a műsor mindazokhoz, akiket ez a probléma közelebbről érint. Ezt a műsort 14.20 órakor láthatjuk a tévében. A csornai kékfestő. A Televízió tragikusan elhunyt fiatal munkatársai által készített film a Frast házaspárt mutatja be. Megismerkedhetünk munkájukkal, az érdekes mesterség jelenével és történetével. A riportfilmet 17.55 órakor láthatjuk. Énekverseny Kodály Zoltán emlékére. A Magyar Televízió zenei versenye. A díjkiosztás és a győztesek díszhangversenyének közvetítése a Zeneművészeti Főiskola nagyterméből. Ezt a műsort 21.30 órakor láthatjuk a tévében. Antifer mester csodálatos kalandjai. Thomas Antifer tengerészkapitány 1799-ben a Palesztinai partok mentén megment az agyonlövetéstől egy jaffai foglyot. A kapitány évek múlva a következő levelet kapja: „Kérem, hogy noteszába jegyezze fel: Északi szélesség 24. fok, 59. perc. Később majd megkapja a hozzátartozó hosszúsági fokot is. Ezt a műsort 9.04 órakor hallhatjuk a Kossuth rádióban. 18.00: Játsszunk együtt! Az Ifjúsági Rádió műsora. 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 19.30: Sporthíradó 19.40: Bemutatjuk új felvételünket. 19.52: A Magyar Rádió és Televízió népi zenekara játszik. Kozák Gábor József vezetésével Kemény Eió énekel 20.12: Szindbád. Krúdy Gyula regényének rádióváltozata. I. rész. 21.14: A Bécsi Filharmonikusok hangversenye a Salzburgi Ünnepi Játékokon. 21.11: Táncdalainkból. 0.10: Furulya- és cimbalommuzsika. 10.15: Kincskereső kisfödmön. 3. A csodaksiao (ism.) 10.40: Hogy vagytok, mit csináltok? Gyerekek Szatmárban. 11.05: Mindenki közlekedik (ism.) 14.20: Egy az ötezerből. 15.00: DVTK—FTC és Vasas—Tatabányai Bányász kispályás labdarúgó-torna. 16.35: Reklámműsor. 16.40: Bolgár rövidfilm. 16.50: A Türkmén SZSZK. — A Szovjetunió megalakulásának 50. évfordulója alkalmából készült dokumentumfilm. 17.40: A Petőfi-év küszöbén. 17.45: Reklámműsor. 17.55: A csornai kékfestő. 18.05: Műsorainkat ajánljuk! 18.30: Sporthírek. 18.40: Esti mese. 1900: A Hét... 20.00: Hírek. 20.05: Kés Béla: Aranyliba. Tvfilm. 14 éven felülieknek! 21.15: Magyar rövidfilm (színes!) 21.30: Énekverseny, Díjkiosztás és a győztesek hangversenye (színes!) 22.30: Hírek — Sporthírek. pH* aJM * JM