Szolnok Megyei Néplap, 1974. július (25. évfolyam, 152-177. szám)
1974-07-02 / 152. szám
XXV. évf. 152. sz. 1974. július 2., kedd. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Nixon Belorusszia fővárosában Ma folytatódik a csúcstalálkozó Vasárnap délelőtt a Jalta melletti oreandai szovjet kormányrezidencián folytatódtak a tárgyalások Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára és Richard Nixon, az Egyesült Államok elnöke között. Az eszmecserén részt vett Henry Kissinger külügyminiszter, az elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója is. Ez megerősíti azokat a nemhivatalos értesüléseket, melyek szerint az eszmecserék fő témája vasárnap a stratégiai fegyverrendszerek korlátozása volt. A délelőtt tizenegykor kezdődött és ebédidőig folytatódó megbeszélést megelőzően Nixon elnök felesége és az amerikai küldöttség több tagja társaságában istentiszteleten vett részt. Patricia Nixon ezután az artyeki úttörőtáborba látogatott el. Brezsnyevvel és Nixonnal egyidőben megbeszélést folytatott Andrej Gromiko szovjet és Henry Kissinger amerikai külügyminiszter is. Később a külügyminiszterek néhány magasrangú szakértő kíséretében csatlakoztak a legfelső szintű eszmecsere résztvevőihez. Brezsnyev és Nixon a vasárnap délelőtti találkozót is beszámítva összesen közel tizenkét órát tárgyalt a csúcstalálkozó óta. Megbeszéléseik témái között az eddig kiadott jelentések szerint olyan fontos kérdések szerepeltek, mint az európai biztonsági konferencia harmadik szakaszának problémája, a közel-keleti helyzet tartós rendezésének kérdése, a kelet—nyugati enyhülési ponc(Folytatás a 2. oldalon.) Újabb árhullámok várhatók a Tiszán A hét végére ismét elromlott az idő. Szombat délelőttől vasárnap délutánig szinte megállás nélkül esett az eső. A kétnapi esőzés újabb árhullámokat indított el a Tiszán. Az elmúlt 24 órában a Felső-Tisza és a mellékfolyói — a Túr, a Szamos és a Kraszna — vízgyűjtő területén 20—30 milliméteres csapadékot mértek. A Tisza középső szakaszán, Szolnok térségében tetőzött. Szeged környékén megállt az apadás. Szegeden az alpári nyári gátakon sikeresen védekeznek, a fő védőgátakon nincs közvetlen veszély. A Körösök vízgyűjtő területén átlagosan 40—50 milliméteres csapadék hullott. Helyenként, így például Kisjenőnél a 85 millimétert is elérte. Az esőzés hatására árhullám van kialakulóban. Az előrejelzések szerint másodfokú árvízvédelmi készültséget igényel az árhullám, amely július 23- ra várható. Jelenleg mintegy 1300 kilométeren van árvízvédelmi készültség.☆ A Középtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság ár- és belvízvédelmi ügyeletén percenként csöngettek a telefonok. Mindenfelől érkeznek a legfrissebb árvízi hírek. Most nagy a forgalom, éppen a hétvégi esőzések miatt. A táblára felkerültek a legújabb vízállási adatok: a Tisza Tiszafürednél 668 cm, apadó, Tiszaroffnál 813 cm, apadó, Szolnoknál 784 cm, áradó. A Hármas-Körös Kunszentmártonnál 743 cm, apadó. A Berettyó Mezőtúr torkolatánál 591 cm, apadó. Az esőzések módosították a Tisza vízállását Szolnoknál — mondta Karcagi Gábor igazgatóhelyettes. — Vasárnap 6 órakor bekövetkezett 802 centiméteres, viszonylag legmagasabb vízálláshoz képest a vízszint 20 órára 777 centiméterre apadt. Tegnap azonban 786 centiméterre visszaemelkedett, így a szolnoki vízmérce további vízszintemelkedésére lehet számítani. Az igazgatóságunkhoz tartozó területek védvonalain, a Tisza Szolnok feletti szakaszán harmadfokú, a Szolnok alatti és a Hármas-Körös szakaszain másodfokú, a Hortobágy-Berettyó mentén első fokú készültség van. — Hol védik még a nyári gátakat? — Néhány napja arról számolhattunk be, hogy Tószegnél még védik mind a két nyári gát.Mint most arról adhatunk hírt, hogy a gátak mögötti területeket elöntötte a víz. A hullámtéri nyári gátak közül igen nehéz a tiszasüly—kőtelki, a vezsenyi és az újbégi nyári gátak védelme. Eddig sikeres volt, és hogy továbbra se legyen veszély, nagy emberi és gépi erőket mozgatnak meg. Az igazgatóság a nyári gátak megvédésére 8 ezer 600 homokzsákot és 23 ezer 500 kéve rőzsét használt fel. A védekezési munkákban hétszáz ember vesz részt, ők teljesítik az ügyeleti és figyelőszolgálatokat. — sze — ÁRA: 80 FILLÉR Megyei körkép Kedvező és vállalatok félévi mérlege Július másodika van. Fordítottunk a naptárban, megkezdődött a második félév. Az idei gazdálkodás eredményeiről, a hazai és a külföldi megrendelések teljesítéséről érdeklődtünk a megyei vállalatoknál, mezőgazdasági üzemekben. 430 tonnás tartályok A jászberényi Aprítógépgyár kereskedelmi osztályán Déri Tibor osztályvezető helyettes elmondta, hogy a múlt hét végén megkezdődött a folyamatos szállítás a a jugoszláviai Oprovancon épülő timföldgyárhoz. Ezt az üzemet magyar vállalatok építik, amelyben a jászberényiek több mint 60 millió forint értékű berendezéssel vesznek részt. Kilenc, 35 méter átmérőjű besűrítő tartályt gyártanak jugoszláv exportra. Egy-egy ilyen óriás súlya 430 tonna. A tartályokat 40 vagonban szállítják majd a helyszínre. Régi partnere az Aprítógépgyárnak a Haldex lengyel—magyar közös vállalat. A lengyelországi Michael városkában épülő könnyűbeton zsugorító üzem alkatrészeit ők gyártották. A gyárban meddőhányók salakját dolgozzák majd fel házgyári elemek alapanyagává. A Szovje.Unio reszare sZombatig 4 tömítő vibrátor gyártását fejezték be. Zsiguli szerviz Június 28-án, az eredeti terveknek megfelelően befejezte a hejőcsabai Cementgyár rekonstrukciójához vállalt berendezés gyártását a Vasipari Vállalat, — tájékoztatott bennünket Magyar Gyula igazgató. A tanácsi vállalat 30 millió forint értékben szállítóhidat adott át. Ugyancsak a második félév kezdete előtt fejeződött be az ÉVM I-es számú Mélyépítő Vállalatának budapesti házgyárához a zsalutáblák gyártása. Jelentősen túlteljesítette tervét az első hat hónapban a vállalat szászbereki akkumulátor gyáregysége. A tervezett 28 millió helyett 30,7 millió forint értékben gyártottak gépkocsiakkumulátorokat. Jól halad Szolnok északi iparvidékén a vállalat új csarnokának építése. A műszaki átadás már befejeződött, és a hónap végén az 1800 négyzetméter alapterületű csarnokot birtokba veszik a vasszerkezeti lakatosok. A vállalat központjában megkezdődött a szolgáltató kombinát kialakítása. A Hunyadi János utcában bővül az elektromos háztartási gépek szolgáltatása, és ott képezik ki a Zsigulik garadon túli szervizét is. Sikeres félév a Hűtőgépgyárban . 1974. első felében a Hűtőgépgyár vállalt kötelezettségeit teljesítette. Háztartási hűtőszekrényekből több mint 120 ezer darabot szállítottak a belkereskedelemi partnereknek. Belföldre autó- és habszifonokból hat hónap alatt 211 574-et gyártottak. A közkedvelt alumínium Radal radiátorból pedig 130 ezer négyzetmétert készítettek Jászboldogházán. Tyler áruházi berendezéseket Magyarországon ebben a félévben 6 millió forintért értékesítettek. Az NDK-ba már kiszállítottak 15 ezer S—60 típusú hűtőszekrényt, Csehszlovákiába pedig L—150 típusból 15 ezer darabot és L—175-ösből 1300- at szállítottak. A Hűtőgépgyár külkereskedelmi irodájának, a LEHELEX-nek a féléves exportforgalma a szocialista országokba mintegy 2 millió rubel, tőkés forgalma pedig 375 ezer dollár volt. A szocialista exportban a szifonok mellett söröshordó és radiátor is szerepelt. A Szovjetuniónak június 30-ig 900 ezer rubel értékű Tyler áruházi berendezést adtak át. Áruházi berendezésekből a tőkés export 33 ezer dollár értékű volt. Háztartási hűtőszekrényekből mintegy 2,7 millió dollár értékben szállítottak a nyugat-európai országokba. ötszázalékos túlteljesítés A MEZŐGÉP szolnoki vállalata, mint arról Szilágyi András igazgatóhelyettes tájékoztatott 105 százalékra teljesítette első féléves tervét. A tervezett 225 millió forint helyett 238 millió forint az árbevétel. Az első félévben 3 ezer Diesel-motort újítottak fel, amit kombájnokba és erőgépekbe építenek be. Ezenkívül gyártottak még dohány- és szemestermény szárítót is. Az aratás idejére hat szervizkocsi tart ügyeletet. Jó hírek Palotásról A Palotási Állami Gazdaság lucernaföldjén folyik a betakarítás. Eddig az 1343 hektárnak mintegy felét takarították be. Ebben az évben a rossz időjárás ellenére is 62 mázsás hektáronkénti átlagtermésre számítanak. A rizs másodszori növényvédelmével is végeztek, és fejtrágyázását rövidesen megkezdik. A terméskilátások rizsből is jobbak, mint a múlt évben. A gabona betakarítására felkészültek, a tervek szerint 1188 hektáron 18 munkanap alatt végeznek az aratással. ☆ A jászfényszarui Béke Mezőgazdasági Termelőszövetkezetben előreláthatóan július 8-án kezdik meg az aratást. Harmadik kaszálása tegnap kezdődött, a lucernának, s nagy részéből lucernalisztet készítenek. A kertészetben folyik a növényápolás és a vegyszerezés, valamint szedik a főzőtököt. A kertészetben mintegy félmillió hegyes erős zöldpaprikát szedtek le, jelenleg a tölteni való paprikát szüretelik. HÍREKÍTASOK — HÍRESTTKÖ Bolgár pártmunkás küldöttség Budapesten A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására Ruszi Kararuszinovnak, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottsága osztályvezetőhelyettesének vezetésével tegnap bolgár pártmunkás küldöttség érkezett Budapestre. A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren dr. Csendes Lajos, a KB osztályvezető helyettese fogadta. Jelen volt Sztrasimir Iliev, a bolgár nagykövetség tanácsosa. Állami Ifjúsági Bizottság alakult Tegnap délelőtt a Parlamentben megtartotta alakuló ülését az Állami Ifjúsági Bizottság. Az ülés napirendjén szerepelt a fiatalok családi életre nevelésével kapcsolatos feladatok megtárgyalása az oktatási és az egészségügyi miniszter előterjesztésében. Már a következő tanévben 60 általános iskola felső tagozatán és 30 középiskolában — kísérleti tanterv alapján — az osztályfőnöki órák keretében megkezdődik a családi élettel kapcsolatos ismeretanyag oktatása. A családi nevelés emellett helyet kap a dolgozó fiatalok számára szervezett ismeretterjesztő előadásokon is. A bizottság a továbbiakban elfogadta ügyrendjét és az 1974 második félévi munkatervét.■ KISZ-vezetők tapasztalatcseréje A KISZ Központi Bizottsága és a KISZ Somogy megyei Bizottságának mezőgazdasági ifjúsági tanácsa rendezésében tegnap a balatonfenyvesi KISZ-vezetőképző táborban megkezdődött a termelőszövetkezeti KISZ- vezetők országos tapasztalatcseréje. A négynapos tanácskozáson több mint kétszáz ifjúsági vezető vesz részt. A termelőszövetkezeti KISZ-vezetők tapasztalatcseréjén elhangzott többek között, hogy a termelőszövetkezetekben dolgozó KISZ- tagok száma 44 ezer, szervezettségük pedig meghaladja a 30 százalékot. Az országban azonban még ma is hatszáz olyan termelőszövetkezet van, ahol nem működik üzemi KISZ-szervezet. Ez a találkozó azoknak a tapasztalatoknak az összegyűjtését célozza, amelyek a további fejlődést elősegítik. Tokaji borkiállítás Vasárnap délelőtt a mezőgazdasági múzeumban dr. Bodnár Ferenc, a Borsod megyei pártbizottság első titkára megnyitotta Tokajhegyalja borgazdaságáról rendezett kiállítást. Az ünnepélyes megnyitáson részt vett Huszár István, a Minisztertanács elnökhelyettese, képviseltette magát a történelmi borvidék szinte minden gazdasága, termelőszövetkezete és szakszövetkezete is. A kiállítás látogatói megismerkedhetnek a tokajhegyaljai szőlőtermelés, a borászat történetével, témák szerinti csoportosításban a híres szőlőterület termőföldjével, az ott termelt fajtákkal, a művelési módokkal és eszközökkel, képet kapnak a tokajhegyaljai szüretekről, a feldolgozásról és az értékesítésről is. Monográfia Nógrádról Hat évvel ezelőtt hozott döntést a Nógrádmegvei Tanács, hogy a megye történetéről négykötetes monográfiát ad ki. A nagy vállalkozás kivitelezésére dr. Balogh Sándor történész, egyetemi tanár vezetésével a megyében működő történészekből, a politikai és társadalmi élet vezetőiből hoztak létre szekesztő bizottságot. A négykötetes, összesen mintegy ezerötszáz oldal terjedelmű, valamennyi történeti kort felölelő, tudományos igényességgel és alapossággal megírt megyetörténet az első befejezett mű a felszabadulás után kezdeményezett monográfiák sorában. Új szénbányászati tröszt Új trrszt kezdte meg működését tegnap Tatabányán. A nehézipari miniszter a Minisztertanács jóváhagyásával hozta létre a magyar szénbányászati trösztöt, amely a kilenc hazai szénbánya vállalat munkáját korábban koordináló Egyesült Magyar Szénbányák (EMSZ) helyett, de attól lényegesen eltérő jogkörrel és tartalommal irányítja majd a hazai szénbányászatot. Egyidejűleg az EMSZ feloszlott. Az új szervezet a legnagyobb magyarországi tröszt, ugyanis 85 000 dolgozó tartozik hozzá. Székhelyéül nemcsak azért választották Tatabányát, mert Komárom megye a hazai szénbányászat legjelentősebb központja, hanem azért is, mert működési feltételeit itt tudták a legjobban biztosítani. Földrajzi vándorgyűlés Szombathelyen A 102 éves Magyar Földrajzi Társaság vasárnap Szombathelyen tartotta a felszabadulás utáni 20. vándorgyűlést. Az ország minden részéből érkezett 300 földrajztudóst, pedagógust, geológust, meteorológust, kartográfust Gyurácz János, a szombathelyi Városi Tanács elnöke köszöntötte, majd Radó Sándor, a Magyar Földrajzi Társaság elnöke nyitotta meg a vándorgyűlést. Dr. Gonda György, a Vas megyei Tanács elnöke ismertette elsőként a 280 000 lakosú, kis alapterületű, változatos felszínű és adottságú megye eredményeit, fejlődését, gondjait, térképének legújabb vonásait. Vázolta a táj átalakulását, állandó formálódását. Több előadás foglalkozott Nyugat- Dunántúl energiaforrásaival, energiastruktúrájának, gazdaságföldrajzának problémáival. Egy mondatban — Dr. Molnár Frigyes az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a SZÖVOSZ elnöke vasárnap elutazott Tanzániába, ahol részt vesz a tanganyikai Afrikai Nemzeti Unió megalakulásának 30. évfordulója alkalmából rendezendő ünnepségeken. — Az európai ifjúsági vöröskeresztesek oslói találkozójára magyar vöröskeresztes küldöttség utazott Norvégiába. — Várpalotán, a vár előtti szabadtéri színpadon vasárnap tartották a ,,Folklór pódium ’74” című népművészeti fesztivál gálaelőadásait. — A Magyar Országos Horgász Szövetség az idei XI. országos horgászbajnokságot a Keleti Főcsatorna tiszavasvári szakaszán rendezi meg július 7-én. — Vasárnap délben a Kossuth Lajos Tudományegyetem díszudvarán nagy érdeklődés mellett nyitották meg a IV. debreceni országos nyári tárlatot. — Enver Humo, a Jugoszláv Szövetségi Tájékoztatási Bizottság első elnökhelyettese, aki tárgyalásokat folytatott dr. Várkonyi Péter államtitkárral, tegnap elutasozott Budapesttől.