Szolnok Megyei Néplap, 1976. június (27. évfolyam, 128-153. szám)
1976-06-20 / 145. szám
1976. június 20, barátaink Aki már járt Észtországban, tanúsíthatja: e távoli testvéri, baráti országban élő nép nagyon is számon tartja rokoni kapcsolatait velünk, magyarokkal. Sokszor felemlegetik a közös őshazát , a Volga-könyök és a Közép- Ural vidékét, ahonnét másmás irányba vitt a történelem vihara. De nemcsak a közös származás, sorsunk hasonlósága is összeköt bennünket. Ki ne tudná, hogy a történelem viharainak sodrában a második világháború pl. milyen pusztítást, mennyi mérhetetlen szenvedést zúdított ránk, és nem volt ez másként ott, a Balti-tenger partján sem. A fasiszták több tízezer észt hazafit hurcoltak koncentrációs táborba, megöltek több mint hatvanezer békés embert, 64 ezernél több hadifoglyot. Az észt nép azonban a megszállás első napjától elszánt harcot folytatott a hitleri fasiszta csapatok ellen. Partizán osztagok alakultak, és a szovjet hadseregben küzdő észt katonák 1944-ben felszabadították Tartut, majd az ország fővárosát, Tallinnt. Azóta új történelem íródik ott fent Északon és itt nálunk — ahogyan ők mondják: déli testvéreinknél — is. Ha összeköt bennünket a múlt, még inkább igaz ez a jelenre. Amikor a magyar párt és kormánydelegáció 1968 nyarán Tallinnban járt, a barátsági nagygyűlésen Kádár János elvtárs többek között ezeket mondotta: „Nálunk van egy eléggé elterjedt szólás-mondás arról, hogy az emberek megítélésében nem az a döntő, hogy honnan jön valaki, hanem az, hogy hová tart A finn-ugor származás révén rokonok vagyunk, ez azonban csak a múltra, arra utal, honnan jöttünk. Az észt és a magyar nép ma valóban és igazán testvér, mert egy úton jár, vállt vállnak vetve együtt harcol, mert közös az eszme, közös a cél: a szocializmus, a kommunizmus és a béke". Közös utunk a szocializmus és a kommunizmus felé vezet, s Szovjet-Észtország lakói számára is a boldogabb, gazdagabb életet jó ünnepén lenti. Az ország mezőgazdaságában például ma háromszorta kevesebb ember dolgozik, mint a háború előtt, de a termelékenység hatszorta nagyobb. A Szovjetunió országai közül náluk a legmagasabb az egy tehénre jutó tejhozam. Hatalmas olajpala készleteik — 8,5 milliárd tonnára becsülik — lehetővé teszik, hogy gyors ütemben fejlődjön az ország vegyipara. Tallinnban és Tartuban világhírű gépgyárak dolgoznak. A krengolszki — ebben a 11 ezer embert foglalkoztató — gyárban évente 240 millió méter pamutszövetet gyártanak. Új, modern városrészek bújnak ki a földből szinte hónapok alatt, az egyetemeken és főiskolákon — köztük a nagyhírű Tartui Állami Egyetemen — több tízezer diák tanul. Esténként megtelnek a színházak, a szórakozóhelyek. Az észt nép ma jól, kulturáltan él becsületes munkája után. Látják ezt mindazok a Szolnok megyeiek, akik már jártak a testvéri országban, hisz az általános együvétartozás mellett, minket még közelebbi szálak kötnek az észtekhez. Több mint tíz éve már, hogy megyénk és Tallinn város, illetve most már Szolnok megye és Észtország között testvérkapcsolat van. Ennek keretében együttműködnek ipari és mezőgazdasági üzemek, egészségügyi intézmények. Évenként párt-, tanácsi, gazdasági, művészeti, sportküldöttségek utaznak egymáshoz, kölcsönösen tájékoztatják egymást az elért eredményekről, sikerekről és gondokról. Aztán a mindennapi munkában kölcsönösen hasznosítjuk az így szerzett jó tapasztalatokat. Holnap lesz 36. évfordulója a nagy történelmi eseménynek : Észtország népe lerázta magáról a fasiszta elnyomás bilincseit. E nagy nemzeti ünnepükön köszöntjük barátainkat szíves szóval, sok jó kívánsággal. Érjenek el életükben mind nagyobb sikereket, kísérje napjaikat a jó munka végzésének öröme, megnyugvása, boldogsága. V. Y. t SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP --------------,------------------------------------------------------------------------ Mit mondtak a városatyák? Félezernél több kötet — ennyi Budapest legújabb története. Az utóbbi negyedszázad krónikáját tartalmazó vaskos kötetek a városépítő közös munka, erőfeszítés, a fejlődés gyorsítását célzó sok-sok vélemény, javaslat írásos dokumentumai. A Városházán készültek. A Fővárosi Tanács és a tanács végrehajtó bizottsági ülésein előterjesztett beszámolókat, jelentéseket, az üléseken írt jegyzőkönyveket tartalmazzák. Szó szerint idézik a tanácstagok és a vezetők szavait. Mikor mit mondtak, milyen kérdéseket vitattak meg. Az ötvenes évek elején a közélelmezésről csaknem minden vb-ülésen tárgyaltak. Központi téma volt a lakáshiány enyhítése, az egészségvédelem, a közoktatás elemi feltételeinek biztosítása. A bolthálózat kiterjesztését, a közművesítést — főleg a peremkerületekben — szintén elsődleges feladatként oldották meg. Az újonnan alakult tanács végrehajtó bizottsága 1959. szeptember 19-i ülésén már a városrendezés tízéves programjával foglalkozott, íme néhány a témák közül. A tanács plénumán — amint a jegyzőkönyvek tanúsítják — a tanácstagok méltóan képviselték választóikat.A Budapest Főváros Tanácsa a közigazgatáson túlmenően, a főváros életének szinte minden mozzanatát koordinálta. A dokumentumok jelzik a város fejlődését, a tanácsok kiteljesedő demokratizmusát, tömegkapcsolatát, s azt is, hogy mikor, milyen interpellációk hangzottak el a főváros fórumán. Minden kötet gazdag adatforrás szakembereknek, történetkutatóknak Budapest Főváros Levéltárában megtalálható. Ám 800—900 ülés írásos anyagából választ találni az adott kérdésekre eléggé körülményes, időt rabló feladat. Megoldását könnyíti meg a levéltár, a Tartalomjegyzék a végrehajtó bizottság és tanácsüléseinek jegyzőkönyveihez — 1950—1972 című segédletekkel. Hunyadfalvi asszonycsapat „A háztartásbeliek rétege például jelenleg hazánkban alig tekinthető politikailag aktívnak.”. (Szecskő Tamás: Informáltság és szocialista demokratizmus. Társadalmi Szemle, 1970. 5. szám.) Néhány hónapja a falugyűlésen felfigyeltem egy rendkívül mozgékony, jókedélyű, tevékeny asszonycsapatra. Hunyadfalván ők a népfrontmunka, a közélet motorjai, ez még akkor kiderült. Azóta is faggattam őket a közösségért végzett munkájukról: lelkes szavakat hallottam a nőmozgalomról, az évente megrendezett nőnapról, a falugyűlések előkészítéséről, közösségi apró munkákról, társadalmi akciókról. Ennyi az egész? Hiszen a népfrontmozgalomnak csak egy töredékét említették. Erről írni annyi, mintha a bolhára vernénk patkót, mondhatnák sokan. • * Egy olyan időpontban érkeztem Hunyadfalvára, amikor kiabált a disznó, a tehén, szaladtak a házak a sok munkától, és már a gazda is éhes volt. Mégis, szinte percek alatt előtrappolt az asszonycsapat, ilymódon esve be Makai Demeterné ajtaján: „Mit kell csinálni? Ki kételkedne tehát abban, hogy ezekben az asszonyokban, például Fekete Andrásniéban, Bózsó Istvánnéban, Szabó Józsefnéban, Palatinusz Ferencnében, Jónás Istvánnéban, Makai Demeternében és főleg mindenki Kati nénijében, azaz Takács Istvánnéban nincs meg a még többre való készség? Nagyon is megvan, hiszen ebben a kicsiny faluban még soha egyetlen ember sem utasított vissza közösségi megbízatást, itt íratlan törvény az, hogy megtiszteltetés, ha valakit megkérnek ilyen vagy olyan társadalmi tevékenységre. És ha jól belegondolunk, a hunyadfalvi asszonycsapat nem is olyan keveset tesz a közösségért Főleg, ha figyelembe vesszük a szociológiai kutatásokon nyugvó megállapítást a háziasszonyok politikai passzivitásáról. Ezek az asszonyok ugyanis háztartásbeliek, annak minden ismert nyűgével, rengeteg munkával, vesződséggel homlokot barázdáló gondokkal, s örömeivel is, hiszen felnevelték gyermekeiket. És energiájukból a közösségre is futja: ebben a néhány száz lelket számláló faluban ők mozgattak mindent. A már említett falugyűlés befejeztével a hunyadfalvi asszonyok a terem rendezgetése közben is a problémákról beszéltek, melyek közül az egyik legsúlyosabb a házakat idő előtt tönkretevő belvíz. Az ő gondjuk az volt, hogyan lehetne ezt megszüntetni. Nos, azóta megtalálták a megoldást; megkérik a KÖTIVÍZIQ vagy a KEVITERV KISZ fiataljait, hogy segítsenek: szintezzék fel az árkokat, és irányítsák a lakosok ásóit. Az asszonycsapat ugyanis megszervezi a lakosság társadalmi munkáját, csak egy gonddal kevesebb legyen. A hunyadfalvi férfiak mondják, hogy ezek az asszonyok szinte versenyeznek egymással, amikor a faluért kell tenni valamit. Hunyadfalván nincs tanácsi kirendeltség, Kőtelekhez , tartoznak. Aki tehát a hunyadfalvi asszonycsapat munkáját kevesli, az tulajdonképpen a kőteleki állami, tömegszervezeti és tömegmozgalmi vezető politikai segítségét kevesli. Egy ilyen piciny falu ugyanis nemcsak járdát, autóbuszfordulót, kutat igényel, hanem elvi, politikai irányítást, a meglevő cselekvőkészség rendszeres és módszeres orientálását. Lehetne jobb a hunyadfalviak politikai aktivitása? Nyilván lehetne, s a fiatal, nagyon agilis kőtelki vezetők segítségével bizonyára lesz is. De azt is meg kell becsülni, ami van, mint ahogy a népfront is megbecsülte például Makár Demeterné munkáját egy elismerő oklevéllel. Ne emlegessük hát azt a bizonyos bolhát és ama patkót. A hunyadfalvi asszonyok tevékenysége tiszteletet parancsoló: a politikus, közügyek után érdeklődő, közéletben munkát vállaló háziasszonyok előőrsei ők. EL L. Jelest érdemel az együttműködés A gyakorló kórházak tanévzáró konferenciája Szolnokon Tegnap délelőtt a megyei pártbizottság tiszaligeti üdülőjében gyűltek össze a szegedi Orvostudományi Egyetem vezetői, valamint az egyetemmel együttműködő kórházak szakemberei. A gyakorló kórházak 1975—76. évi tanévzáró konferenciáján először professzor dr. Berenesi György, a szegedi egyetem oktatási rektorhelyettese összefoglalta az idei tanév tapasztalatait. Elmondta, hogy a négy-négy hetes kórházi gyakorlatok nagyon jól kiegészítik az egyetemi előadásokat, a hallgatók lelkesen, örömmel jönnek például a mostani konferencia színhelyére, Szolnokra is. Sok medikus évről évre ugyanabba a kórházba akar menni, s ez azt mutatja, hogy megszerették az ottani munkát, kollektívát. Az oktató kórházak sok áldozatot vállalnak a hallgatók képzéséért, az orvosok többsége avatott módon tanítja a gyakorlati alapismereteket Ezután dr. Pápay Dénes megyei főorvos számolt be a szegedi egyetem • és Szolnok megye Tanácsa együttműködéséről. — Négy esztendő alatt remek kapcsolat alakult ki közöttünk — hangsúlyozta. — Az évközi gyakorlatok alkalmával igyekszünk megszerettetni a hallgatókkal a megyét, hogy az egyetem elvégzése után ide jöjjenek dolgozni. Szolnokon a medikusok képzésében hatvanöt orvos segít. A megye orvosutánpótlását elsősorban a szegedi egyetemről biztosítjuk, jelenleg negyvenöt tanulmányi ösztöndíjasunk tanul, az utóbbi három évben pedig nyolcvanöt orvosnak adtunk lakást. Sokat segítünk Szolnok megyében azoknak a munkás, paraszt származású fiataloknak, akik az orvosi pályát választják élethivatásul — mondotta dr. Pápay Dénes. Az együttműködés továbbfejlesztésének lehetőségeit elemezte dr. Csépány Attila, a megyei kórház igazgatója. Kérte, hogy az egyetem párt-, KISZ- és szakszervezeti bizottsága bizonyos napirendek tárgyalására hívja meg az oktató kórházak illetékeseit. Javasolta, hogy az oktatás tapasztalatait tegyék közzé folyóiratokban, cseréljenek oktatófilmeket, s az egyes gyakorló kórházak is látogassák meg egymást. Dr. Petri Gábor professzor, akadémikus, a szegedi Orvostudományi Egyetem rektora, az Elnöki Tanács tagja méltatta azt a segítséget, melyet az egyetem kap a kórházaktól. Ezt követően a Gyula, Kecskemét, Szolnok megyei tanács kórház-rendelőintézet és a Szentes, Szeged városi tanács kórház-rendelőintézet oktatással megbízott igazgatóhelyettesei cserélték ki tapasztalataikat a hatékony és már nagyon jól bevált képzési módokról Dr. Berencsi György professzor zárszava után a konferencia résztvevői megtekintették a Hetényi Géza kórház új részlegeit. Az ősembertől a vízlépcsőig Vízügyi emlékmúzeum Szolnokon Nem tudjuk a nevüket, azt sem, milyen nyelven beszéltek, népüket hogyan hívták, megkülönböztetni csupán hátrahagyott használati tárgyaik, írás helyett beszélő emlékeik alapján, s lelőhelyük szerint tudjuk őket. Évezredekkel ezelőtt lakták a Tisza vidékét, nemzedékeken keresztül járták a mocsarakat, s a szeszélyes folyót, halzsákmányra éhesen. Az őskor emberének szigonyhegyei, paradicsomforma hálónehezékei ma békésen pihennek az üveg- Hol is volt A milléri torkolatnál a múlt században vízátemelő szivattyútelep épült, s az időközben feleslegessé vált hatalmas szivattyúházban múzeumot rendezett be a Középtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság. A múzeum bejáratánál elhaladva az őskori, középkori tiszai emberek emlékei előtt, színes térképek hívják fel a figyelmünket a Tisza óriási árterületeire. A „Situations Plan Tisza Kürt” feliratú vízrajzi térkép, melyet Vály György és Reis Christian 1788-ban készített a mai helynevekhez szokott emberi gondolkodóba A Tiszavidék halászszerszámai, a merenlyűszák, a vesszővarsa, a bőgőstetejes fahajó a víziemberek életéről mesélnek, s hogy a földművelésnek, gabonatermesztésnek is egyre nőtt a szerepe, arról a vízimalmokat bemutató kiállítási rész győzi meg a látogatót. Túrkevén, Törökszentmiklóson, Jászberényben, Szolnokon a XVII. században sorra épülnek a vitrinben a neolit házalap ásatási fényképfelvétele és a középkori népesség tárgyi emlékeinek társaságában. Történelmi emlékek, történelmi helyen, a Milléren. Iuxta Zaunuk sup agm que vocat Meler dedi...” Szolnok fölött a víz mellett, melyet Millérnek neveznek — így említi Géza király alapítólevele 1075-ben a szolnoki vasúti hídnál a Tiszába torkolló egykori Tamna-ág, a mai nagy belvízcsatorna nevét. Tiszakürt? ejti. Tiszakürt neve hallatán a Tiszazug kedves kis községe jut eszünkbe, a Tiszához simuló tündérkert arborétumával. Vály uramék Tisza Kürt helysége viszont Jász Ladány, Új Szász, Pély, Szajor falvak között bújik meg. Ma a tiszazugi „kürt”től a Pusztakürt név különbözteti meg. A „Tibiscus” kanyargását és a vidék vizeit megörökítő térképek készítői közt ismerős névre bukkantunk: Tessedik Sámuel. A szarvasi iskolaalapító 1818-ban készült térképén Mezőtúr határának vízrajzát láthatjuk. vízimalmok, s mint az egyik okmány bizonyítja, 1850-ben Szolnokon már huszonöt vízimalom (hajómalom) működött. A fő lisztet őrlő vízimalmok azonban nem csak áldást, átkot is jelentettek. A nagy Tisza-szabályozás megkezdése idején Vásárhelyi Pál hívta fel a figyelmet, hogy a malmok a víz gyors levonulásának akadályai, a szabályozás zseniális tervezőjének erről szóló jelentése a kiállítás egyik igen értékes eredeti darabja. Kubikos talicskák, kordék, eredeti fényképfelvételek, a névtelen tömegből arcképes „cselédkönyvükkel” ismerősünkké lett emberek mesélnek a múlt században kezdődött Tisza-szabályozási munkáról, amelynek közkatonáiról így írt Jókai: „ .. .minden munkás előtt tisztelettel hajtom meg a fejem, de a tiszai kubikosok előtt levett kalappal haladok végig”. Nyugdíjas gőzgépek Hat éve a nagy árvíznél még dolgozott a kilenc atmoszférás gőznyomással működő kazán, szuszogva nyomta a Miller vizét a Tiszába az embermagasságú centrifugál szivattyú. Most azonban már nyugdíjasok a gőzgépek, fényesre olajozott lemezükön öntöttvas felirat. Rock István Gép-Gőzkazán gyára 1895. Nyugdíjas a gőzmasina, a szomszédban már elkészült a csupabeton, csupaüveg üzemcsarnok, a nagy teljesítményű elektromos szivattyúkkal. Ilyenek juttatják el a földekre a Tisza II. öntözővizét is. Azét a betonkolosszusét, amely újkőkori ősünk hálónehezéke mellett már nemcsak az ember jelenlétét, de törhetetlen fölényét is bizonyítja a Tisza partján.i I. Hfc j Vízimalmok és Tisza-szabályozás A szabadtéri kiállítás egyik részlete: „Bubora”, amellyel a fahajókat húzták partra.