Szolnok Megyei Néplap, 1978. március (29. évfolyam, 51-76. szám)

1978-03-11 / 60. szám

6 Gyászhír — Köszönetnyilvánítások Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága jó kis­fiúnk, kisunokánk KORPONAI ATTILA 1978. március 9-én elhunyt. Te­metése 1978. március 13-án (hét­főn) 14.30 órakor lesz a szolnoki Ullo kásör úti temető ravatalo­zójából. A gyászoló család. Köszönetet mondunk mind­azoknak a rokonoknak, ismerő­söknek, szomszédoknak, akik BUDAI FERENC temetésén részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély fájdalmunkat megjelené­sükkel enyhíteni Szerető felesége Szolnok. igyekeztek, családja. Köszönetet mondunk mind­azoknak a rokonoknak, barát­nőknek, jó ismerősöknek, a volt munkatársaknak, akik felejthe­tetlen nevelő nagynéném K. NAGY ESZTER temetésén megjelentek, ravata­lára a kegyelet koszorúit és vi­rágait helyezték, mély gyá­­sZ'-ffijd­SSn együttérzésüket fe­jezték ki, utolsó útjára elkísér­ték, nevelt lánya családjával és a kiterjedt rokonság. Karcag. Köszönetet mindünk mind­azoknak a rokonoknak, ismerő­söknek, szomszédoknak, akik felejthetetlen édesanyánk ÖZV. DEMECS BIXANÉ temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, utolsó útjára elkísérték. A gyá­szoló család, Szolnok. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. március 11. INGATLAN másfélszobás OTP-s lakás kész­pénz + OTP-átvál­­lalással eladó. Szol­nok, Ady Endre u. 29. X. em. 7. (H. 731.) SZOLNOK, Kertvá­rosban Debreceni út 9. sz. ház eladó. (ABC mellett.) (H. 728.) TISZAFÖLDVÁ­­RON, Baross krt. 11. és Petőfi út 67. szá­mú házak eladók. Érdeklődni a Petőfi út 67. alatt. (H. 730.) ÚJSZÁSZ. Széche­nyi u. 9. sz. ház el­adó. Érdeklődni le­het: minden nap, 17 órától szombat dél­után és vasárnap egész nap. Újszász, telefon: 7. — hét­köznap. (759.) GARÁZS eladó, Vosztok úti lakóte­lepen. Érdeklődni: Szolnok, Dózsa Gy. u. 11. (H. 727.) MÁSFÉLSZOBÁS, szövetkezeti, gará­­zsos lakásom el­adom. Szolnok, Gor­kij u. 56. C. ép. II. e. 18. (H. 669.) JÁSZBERÉNY, Var­ga u. 27. sz. alatti családi ház, garáz­­­zsal, fürdőszobá­val azonnal beköl­tözhetően eladó. Ér­deklődni lehet: 17 óra után, Szövetke­zet u. 8. H. 4. (793.) TÖRÖKSZENT­­MIKLÓSON, Jegenye u. 3. alatt három­szobás, családi ház melléképülettel be­költözhetően eladó. Érdeklődni: Hock János út 34. alatt. (H. 629.) KÉTSZOBÁS, össz­komfortos, családi ház 160 négyszögöl telekkel eladó. Kar­cag, Soós István u. 4/c. sz. (718.) TÓSZEG, Szabadság út 34. alatt egyszo­bás, családi ház be­költözhetően eladó. Érdeklődni: Tószeg, Lehel út 25. Báto­ri. (H. 720.) HOLT-Tisza-parton Éva utcában kert, új teraszos faházzal eladó. Érdeklődni: Szolnok, Márta u. 28. vagy 17 órától. Karkecz Károly u. 4. H. 3. (H. 7170 HÁROMSZOBÁS. OTP-s lakás eladó. Szolnok, Mátyás kir. út 3. fszt. l. (H. 713.) HOMOKI állomáshoz közel eladó 900 négyszögöl szőlő fel­szereléssel. gyü­mölcsfákkal építésre alkalmas, megoszt­va. viz. villany van. Érdeklődni lehet: Pető, Tiszaföldvár, Gyep u. 35. (718.) HÁZ eladó: Jászbe­rény, Szekér u. 3. (695.) CSERKESZŐLÖN a thermálfürdő mel­lett eladó 145 négy­szögöl bekerített, közművesített telek 70 m3 sóderrel. Ér­deklődni : dr. Ha­lász Imre. 5471 Ti­­szakürt. Felszaba­dulás út 31. Tele­fon: 12. (csak dél­előtt). (H. 677.) CSALÁDI, összkom­fortos ház eladó vagy kétszobás la­kásra cserélhető. Szolnok, Hámán Ka­tó u. 2. (H. 694.) SZOLNOK, Mus­kátli u. 15. alatt (Scheftsik telep). házhely eladó. Ugyanott 120 cm 3-s motor. (H. 718.) LAKÓHÁZ mellék­­épületekkel, műút mellett, vasútállo­máshoz 5 perc. köz­művesített területen, gyümölcsössel eladó. Homok, Újvirághegy 2. Érdeklődni meg­bízottnál: Szolnok, Ságvári krt. 42. I. 2. (707.) KUNSZENTMÁR­­TON, Rákóczi u. 8. sz. alatti ház sür­gősen eladó, fizeté­si kedvezménnyel. Érdeklődni lehet Di­mitrov u. 15. sz. alatt, szombaton, vasárnap. (839.) KISÚJSZÁLLÁSON Kert utcában 218 négyszögöl telek, új melléképülettel + egy melléképület építési engedélyé­vel eladó. Kós Kál­mán. Kisújszállás, Kossuth út 3/b. (H. 735.) KISÚÍJSZALLAS központjában két­szobás, összkomfor­tos, földszinti, szö­­vetkezti lakásomat családi házra cse­rélném helyben vagy kp. 4­ OTP-vel el­adnám. Kós Kál­mán. Kisújszállás, Kossuth út 3/b. (H. 736.) HÁZ nagy telekkel főútvonalon, viz villany bent. Körös­höz 4 perc. gyógy­fürdő közelében (Cserkeszőlő) Közü­­letnek, magános­nak eladó. Kun­­szentmárton, Sza­badság u. 58. in. 11—12. a helyszínen megtekinthető. Le­vélcím: 1196 Buda­pest, Báthory 91. (796.) KORA F. u. 13., V. em. 5. szövetkezeti, másfélszobás lakás sürgősen eladó. Ér­deklődni : 17 óra után, hétköznapo­kon. (H. 673.) ELADÓ családi h­áz 358 négyszögöl be­kerített szőlő gyü­mölcsössel. Szan­­daszőlős, Bródy Sán­dor u. 14. (H. 692.) VOSZTOK úton ga­rázs eladó. „Reális ár”jeligéne a kiadó­ba. (817.) GARÁZS eladó Cso­konai úton. Érdek­lőd! : Szolnok, Kas­sai út 37. H. em. 7. (H. 712.) KARCAG. Kossuth tér 3. alatt ID 412- es Moszkvics jó ál­lapotban eladó. Ér­deklődni naponta 16 óra után, Vinczénél. (833.) CSERKESZŐLŐ Cse­­út dűlő 21. sz. alat­ti ház, szőlővel, sür­gősen eladó. Érdek­lődni : Kunszent­márton, Dimitrov u. 33. sz. (850.) ELADÓ öt helyiség­ből álló ház, két­­balkonos. Singer, Kassen, egy foltozó egy kis Singer var­rógép. Újszász, Szi­lágyi u. 7. Battyány Lajos. (854.) KÉTSZOBÁS, össz­komfortos, közmű­vesített családi ház 241 négyszögöl tel­ken eladó. Szolnok, Csaba u. 67. (871.) GARÁZS eladó. Cso­konai út 55/a. Ér­deklődni : Szolnok, Ady Endre út 5. H. 4. (fizetési kedvez­ménnyel is). (H. 751.) GARÁZS fizetési kedvezménnyel el­adó Szolnokon a Szántó körúton. Ér­deklődni : 15-139 te­lefonon. (H. 749.) SZOLNOKON Nyíl u. 28. számú kétszo­bás, komfortos, csa­ládi ház, gazdasági épületekkel eladó vagy balatoni üdü­lőre cserélhető. Ér­deklődni: Úttörő u. 22. (H. 748.) CTBAKHÁZÁN 320 négyszögöl szőlő az Öregszőlőben, sür­gősen eladó. Érdek­lődni : Hunyadi u. 1. (H. 742.) KÉTSZOBÁS ház­rész beköltözhető­en eladó. Érdeklőd­ni : Szolnok. Sallai u. 22. Bársony. (H. 740.) ELADÓ kétszobás,­ komfortos, családi ház melléképüle­tekkel, garázzsal. Szolnok, Galamb út 6/a. (Pletykafalu). (911.) GARÁZS eladó, Vosztok úti lakóte­lepen. Érdeklődni: Szolnok, Dózsa Gy. u. 11. (H. 733.) 1 + 2 félszobás, szövetkezeti lakás eladó vagy három­szobás, kertes ház­ra cserélem. Szol­nok, Vörös Csillag u. 76. XX. em. 3. Ér­deklődni: 17 órától. (H. 718.) MEZŐTÚRON. Asz­talos János út 22. s­z. alatti ház két­szobás, fürdőszo­bás, vízvezeték, köz­ponti fűtéses, nagy melléképületekkel eladó. Érdeklődni: délután. (782.) KARCAGON a II-es Vénkertben 6 sor kertföld eladó. Ér­deklődni : Karcag, Varró u. 18. alatt. (827.) KÉTSZOBÁS. ker­tes ház beköltözhe­tően eladó. Szolnok, Kert u. 6. Érdeklődi­­k­ 14. szám alatt is. (805.) TISZAFÖLDVÁR, Árpád út 44. számú ker+d­ís. össz­komfortos, családi ház 1200 négyszögöl gyümölcsössel el­adó. Érdeklődni: 17 óra után. (877.) NAGYKÖRŰBEN, Hunyadi u. 18. sz. alatt másfélszobás, összkomfortos, ker­tes, családi ház el­adó. Megtekinthető: min­den nap 14 órá­tól, vasárnap egész nap. (873.) SZOLNOKON kisebb lakást vagy garzont magas összeg + OTP átvállalással vennék vagy ilyen­be betársulnék. ..Gázfűtéses” jel­igére a karcagi hir­detés felvételéhez ké­­rem. (861.) KARCAGON, Mé­száros L. u. 32. sz. ház. a Rövid kertben 4 sor kertföld és gumikerekű kézi ko­csi eladó. (859.) NÉGYSZOBÁS 90 mt-es öröklakás el­adó 460 900,— Ft + OTP. Szolnok, Mik­száth u. 16. Hl. 8. (352.) GARÁZS eladó: Szolnok, November 7. felülj­ár­ónál. Ér­deklődni: Csokonai u. 28. I. em. 4. (9l­e.) NAGYMÉRETŰ szö­vetkezeti, összkom­fortos, központi fű­téses lakás eladó, bp. + OTP-átválla­­lással. Külterületi kertes házra is el­cserélném. Szolnok, Ady E. u. 16. V. e. 7. (H. 699.) SZAND­ASZŐLŐS. Vörösmező út 30. sz. alatt háromszobás, összkomfortos, köz­ponti fűtéses, csa­ládi ház mellék­­épülettel, garázzsal, pincével 379 négy­szögöl fiatal, beke­rített gyümölcsös­sel, beköltözhetően eladó. (917.) GÉPJÁRMŰ JÓ állapotban lévő Wartburg Limousi­ne eladó. Karcag, Füredi u. 56. (812.) VI­ s Wartburg 1981- ig vizsgázott eladó. Mezőtúr, Áchim András út 25. (868.) UG-s 601-es Trabant eladó. Tiszaföldvár József A. 12. Érdek­lődni: 16 óra után. (875.) SKODA S 100-as el­adó. Törökszent­­miklós, Petőfi út 79. sz. (H. 697.) VOLGA személy­gépkocsit vennék, műszaki állapot és ármegjelöléssel. „Jó műszaki állapot” jel­igére a szolnoki hir­detőbe. (H. 705.) 1200-as Zsiguli ka­rambolos karosszé­ria, darabonként is eladó. Tóth József: Tiszavárkony szőlő, Szőlők­alja u. 11. (798.) IM-es Zsiguli el­adó. Érdeklődni napköziben a—16 óráig. Mezőtúr, 171 telefonszámon, 17 órától. Túrkeve, Rá­kóczi u. 1. (H. 681.) II rdsz. 601-es Tra­bant combi 1981-ig vizsgáztatva eladó. Érdeklődni 17-től 20 óráig a 13-813-as te­lefonszámon. (847.) IC-s fehér Wartburg megkímélt állapot­ban eladó. Tisza­földvár, Kossuth u. 84/a. (851.) VELOREX 350-es rokkantkocsi eladó. Szolnok, Sajtó u. 18. (H. 716.) KARCAGON. Fo­rint u. 6. alatt IT-s Trabant és szeptem­berben műszaki vizsgázott T—5 Pan­nónia eladó. Érdek­lődni : naponta 16— 18 óráig. (856.) TRABANT 601-es. 3 éves műszaki vizs­gával eladó, érdek­lődni 17 óra után. Rideg. Magyar u. 15. (920.) JAWA Ideál $8 cm3-s motorkerékpár el­adó. Szolnok, Szi­get u. 13. (H. 745.) 353-as Wartburg sze­mély­gépko­csi elad­ó. Szolnok, Rákóczi u. 45. (H. 738.) 412-es Moszkvics eladó. Kunmadaras, Kálvin út 35. Ér­deklődni : bármi­kor. (908.) 125-ös MZ motorke­rékpár igényesnek eladó. J­ásziberén­y, Víz u. 2. (903.) M—24 Volga újszerű állapotban, igényes­nek eladó. 5100 J­ászberény, Köss’ • Lajos u. 13/a. (901.) 407-es Moszkvics 1980. dec. 16-ig ér­vényes műszaki vizsgával, megkkí­­mélt állapotban el­adó. Törökszent­­miklós, Vörös Had­sereg u. 4. sz. (774.) MOST műszaki vizs­gázott Wartburg Tourist eladó. Jász­­jákóhalma, Széche­nyi út 17. (900.) KEVESET használt P 12-es Pannónia ol­­dalkocsival sürgő­sen eladó. Jászbe­rény, Mozsár u. 3. (889.) 845 cm3-es Renault Gordini személy­gépkocsi eladó. Szolnok, Mester u. 21. (H. 732.) UF-s Dacia vajszínű eladó. Érdeklődni lehet: Homok. Döb­­rei J u. 145. sz. alatt. (876.) TELESZKÓPOS KO­ már újszerű álla­potban eladó. Szol­nok, Temető u. 20. (867.) 601-es Trabant sür­gősen eladó. Érdek­lődni lehet Dom­us áruházban, a varro­dában. (845.) ADÁSVÉTEL HÚS HIBRID sárga­bőrű sárg­­alábú ken­dermagos ,és vörös tói­ótípusú naposcsi­bék kaphatók és fo­lyamatosan elője­­gyezhetőek. Nagyobb tételnél szállítás le­hetséges. Baromfi­­keltető. 2740 Abony. Szolnoki út 17. (643.) EGY három éves fe­kete csikó eladó. Szajol. Rózsa F. út 3. sz. (720.) Jó állapotban lévő 50 m2 parketta el­adó. Szolnok, Füri u. 11. (H. 707.) 4 kerekű kerti trak­tor utánfutóval el­adó. Cím: Szajol, Széchenyi u. 2/a. Érdekőldn­ szom­bat és vasárnap. (821.) VÁLYOGRA meg­rendelést elfoga­dunk. Házépítésre is. Szolnok, Haj­­nóczy u. 56. sz. (tég­lagyárral szemben). (783.) KARCAGON. Asz­talos ,János u. 6. . .óriás postaállom­á­­nyomat” eladom. Érdeklődni: vasár­nap. (886.) ÖSSZECSUKHATÓ sátorgarázs eladó. Szolnok, telefon: 13-273. 9—115 óráig. (H. 750.) PIROS-fekete mű­bőr garnitúra el­ad­ó. Szolnok, dr. Csanádi krt. 3. 10. e. 54. (H. 746.) GAZPALACK re­­zsóval eladó. Szol­nok, Csokonai u. 9. IV. em. 12. (H. 741.) EGY 7 éves fias és egy 7 éves 9 hóna­pos vemhes tehén eladók. Szolnok, Ugar u. 48. Lenin Tsz központ. Balázs Ferenc. (H. 743.) LENGYEL gyárt­mányú babakocsi mély- és sportrés­­­szel eladó. Érdek­lődni 17 órától, Pal­la István krt. 4. IV. em. 2. (H. 737.) KÉT 1 éves csikó egyik kanca eladó. Szolnok. A lesi-szi­get. 6-os busz vég­állomásánál. Ecse­­ki. (825.) DRÓTFONÓ eladó.­ Szolnok. Hajnóczi u. 10. (8740 PING-PONG asztalt vennék, lehet sé­rült is. ..Meglepe­tés” jeligére a ki­adóba. (874.) AUTÓSOK figye­lem ! Kárpitozást vállalok magáno­soknak, vállalat­nak is. Karcag, Vö­rös Hadsereg u. 49. Bacsa. (863.) MARSAL típusú erősítő eladó. Tisza­füred, Bernét u. 1. (862.) Jó állapotban lévő Venus fotelág­yat és ko­ny­hakreden­cet vennék. ,,Ar és szín megjelölésével” jel­­igére a kiadóba. (922.) EGYÉB 5 hónapos kisfiúnk mellé gondozónőt keresünk. Szolnok Ady Endre u. 20. III. em. 11. (H. 728.) TÁNCTANÁRT ke­resek Szolnokon. ..Sürgős” jeligére a kiadóba. (879.) KARCAGON már­cius 1-én a Lenin u. 6. sz. alól német ju­hász szuka kutyám elveszett Kérem a megtalálót, jelent­kezzen a megjelölt címen. (857.) LAKÁSCSERE ELCSERÉLNÉM me­zőkövesdi két- és félszobás, komfor­tos, tanácsi lakáso­mat hasonló szol­nokiért. ..I. emele­tig” jeligére a szol­noki hirdetőbe. (F 715.) ELCSERÉLNÉM Móra F. u. 15. III. em. 3. alatti más­félszobás. szolnoki tanácsi lakásomat két és fél vagy hé­­romszobás, szol­no­­ki, tanácsi lakásra, megegyezéssel. Te­lefon: 15-311. (H. 688.) ELCSERÉLNÉM ta­tabányai, újvárosi másfélszobás, össz­komfortos, tanácsi lakásomat szolnoki hasonlóért. Cím: Je­nei Miklós. 2800 Ta­tabánya, Ifjúmunkás u. 33. IV. e. 5. (678.) EGRI m­ásfélszo­­bás. tanácsi, bérla­kásomat elcserél­ném szolnoki ha­sonlóra vagy na­­nogybbra. Levele­ket Tóth Bertalan, Eger, Gólya u. P/2*. kérj­ük. (H. 747.) ELCSERÉLNÉM Bu­dapest, Thököly u. 128. sz. alatti két­szobás. összkom­fortos. tanácsi, fő­­bérleti lakásomat karcagi kisebb csa­ládi­­ házért. (Rétor- daliak előnyben). Érdeklődni: Kun­madaras, Maja­kovszki u. 51. alatt. (829.) HÁZASSÁG 51/180 cm magas, egészséges, minden káros szenvedélytől mentes, jó anyagi­akkal rendelkező férfi házasság céljá­ból várja csinos nő kézzel írott fényké­pes levelét. Egy gyermek nem aka­dály. A leveleket ..Húsvét” jeligére a kiadóba kérem. (819.) A Törökszentmiklósi Állami Gazdaság felvesz szarvasmarha-tenyésztési szakmunkásokat és betanított munkásokat Jelentkezni lehet a Törökszentmiklósi AC Csorbái kerület vezetőjén­él. (837.) c ALKALMAZUNK A GEODÉZIAI VÁL­LALAT «munkásokat vesz fel — szolnoki központtal — kikül­detéssel járó térké­pezési munkához. Cím: 5000 Szolnok, József Attila u. 46. II. e. 36. (601.) AZ UTASELLÁTÓ VÁLLALAT 36. sz. szolnoki üzeme felvétel­re keres gyakorlattal rendelke­ző szakácsot. Jelentkezni lehet az üzem vezetőjénél. Szolnok, MÁV-állomás, 36. sz. üzem. (788.) A SZOLNOK MEGYEI GABO­NAFORGALMI ÉS MALOMIPARI VÁLLALAT Karcagi Körzeti Üzeme felvesz laboráns, elekt­rotechnikus, elektroműszerész, villanyszerelő, lakatos és kazán­fűtő szakmunkásokat. Jelentkez­ni lehet: Karcag, Villamos u. 1. szám alatt. (H. 698.) A VTVB VÁROSGAZDÁLKO­­DÁSI INTÉZMÉNY felvesz köz­­tisztasági szolgáltatáshoz gép­kocsivezetőket, gépkocsiszerelő­ket, rakodómunkásokat, úttisztí­tókat. Jelentkezni lehet Szol­nok, József A. u. 89. sz. alatt. (865.) A SZOLNOKI POSTAGARÁZS alkalmaz gépjármű-szerelőket, gépkocsivezetőket, segédmun­kásokat, garázsmestereket és gépjármű-karosszéria lakatost. Felvételre jelentkezni lehet: Szolnok. Postagarázs, Rékasi út (II. sz. Irodaház mellett). (H. 696.) A TISZAMENTI REGIONÁLIS VÍZMŰ ÉS VÍZGAZDÁLKODÁ­­SI VÁLLALAT felsőfokú illetve középfokú munkaügyi képesíté­sű munkaszervezési előadót al­kalmaz. Jelentkezni lehet a vál­lalat munkaügyi osztályán, Szol­nok, Kossuth L. út 5. sz. alatt. (H. 668.) A VTVB SZOLNOKI ÚTFENN­TARTÓ ÜZEME felvételt hirdet az alábbi munkakörökbe: autó­szerelő, hengergépész, émtő­­ipari könnyűgépkezelő, teher­gépkocsivezető. Jelentkezni le­het az üzem munkaügyi osztá­lyán, Szolnok, Bán út 1. (H. 711.) A VTVB SZOLNOKI ÚTFENN­TARTÓ ÜZEME felvételre ke­res egyetemi vagy főiskolai végzettséggel rendelkező kerté­szeti részlegvezetőt. Jelentkezni lehet a személyzeti vezetőnél. Szolnok, Bán út 1. sz. (H. 710.) A VEGYIPARI­, FINOMMECHA­NIKAI ÉS MŰSZERIPARI SZAK­­KÖZÉPISKOLA Szolnok, Zalka Máté sétány konyhai dolgozót keres felvételre. Jelentkezés a gondnokságon. (885.) A SZOLNOK MEGYEI SZOL­GÁLTATÓ TERMELŐ IPARI SZÖVETKEZET férfi és női be­tanított segédmunkásokat vesz fel csillárszerelő részlegéhez. Jelentkezni lehet: Szolnok, II. sz. Irodaház, Rékasi út. Major László részlegvezetőnél. (H. 651.) A TISZAMENTI REGIONÁLIS VÍZMŰ ÉS VÍZGAZDÁLKODÁSI VÁLLALAT Szolnok megyei Üzemigazgatósága felvételt hir­det építész-gépészeti üzemegy­­ségveztő munkakör betöltésére. Feltétel: felsőfokú iskolai vég­zettség, szakirányú gyakorlat. Felvételt hirdet továbbá körze­ti villanyszerelő álláshelyekre, feltétel Szakirányú szakmai vég­zettség, motorkerékpár-vezetői jogosítvány és elektromos épí­tőipari gépek javításában gya­korlat. Az álláshelyek fizetése a kollektív szerződés szerint. (H. 670.) A Szolnoki Nyomda Vállalat gyakorlott bérelszámolót meg­határozott időre azonnal fel­vesz. Jelentkezés a vállalat sze­mélyzeti vezetőjénél. Szolnok, Vörös Csillag u. 28. sz. A VTVB TISZ­ALIG­ETI ÜZEME azonnali belépéssel alkalmaz kertészeti betanított munkáso­kat. Jelentkezés az üzem mű­szaki vezetőjénél. Szolnok, Ti­­szaliget. (816.) A KISÚJSZÁLLÁSI VÁROSI TA­NÁCS a Társadalmi és Családi Eseményeket Rendező Iroda ve­zetői munkakörbe népművelés­­könyvtár szakos iskolai végzett­ségű, jó szervezői képességgel rendelkező személyt keres. Fi­zetés a 17/1977. (XII. ÍJ MVM. sz. rendelettel módosított 11/1974. (V. 28.) MüM. sz. rendeletben foglaltak szerint. Jelentkezni le­het személyesen vagy írásban a Városi Tanács V. B. személyzeti és oktatási csoportvezetőnél. (684.) Azonnali belépéssel felveszünk a 103. sz. karcagi TÜZÉP-telep­­re telepi munkást és érettségivel rendelke­ző eladási ügyintézőt. Jelentkezés a helyszínen a TÜ­­ZÉP-telep vezetőjénél. (921.) A TISZÁNTÚLI TALAJJAVÍTÓ ÉS TALAJVÉDELMI VÁLLA­LAT Szolnok megyei irodája Karcag, Püspökladányi u. 82. azonnali belépéssel felvesz: gép­kocsivezetőket „D” kategória vizsgával és kellő gyakorlattal külső munkahelyre. Minden szombat szabad. (797.) Hirdessen a Néplapban! HIRDETÉSI TARIFÁINK: Hétköznap Vasárnap VÁLLALATI: Keretes hasáb »»-énként 13,-18,­Dolgozókat alkalmazunk (soronként) 42,— 83,— Apró, szavanként 6,-11,­— vastag betűvel szedve 12,-33,— LAKOSSÁGI HIRDETÉSEK: Üzleti jellegű apróhirdetések 4,— 7,— Nem üzleti jellegű apróhirdetések 2,— 3,50 Soros közlemény gyászhír, köszönetnyilvánítás 8,­15,­ Figyelem! Árus IPARI NAPOK március 13-23-ig a SZOLNOK DOM­­US lakberendezési áruházban bemutatkozik a Szék és Kárpitosipari Vállalat LAKBERENDEZÉSI ÁRUHÁZ OS EGYBEKÖTÖTT KIÁLLÍTÁS • NAGY VÁLASZTÉK! (883.) Figyelem! LeotnoU

Next