Szolnok Megyei Néplap, 1981. június (32. évfolyam, 127-151. szám)
1981-06-02 / 127. szám
Ára: 1,40 forintSZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI,EGYESÜLJETEK! xxxii. évf. 127. szám, 1981. június 2., kedd A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Befejezte munkáját a KISZ X. kongresszusa Megválasztották a vezető szerveket Vasárnap reggel Budapesten, az Építők Rózsa Ferenc Székházában megkezdte záró tanácskozási napját a KISZ X. kongresszusa. Az elnökségben helyet foglalt Németh Károly, az MSZMP Központi Bizottságának titkára. Méhes Lajos ipari miniszter, Óvári Miklós, a Központi Bizottság titkára, a Politikai Bizottság tagjai. Nyitrai István, a KISZ Központi Bizottságának titkára, a tanácskozás soros elnöke bejelentette, hogy a MAFILM munkatársai a kongresszus tiszteletére társadalmi munkában elkészítették a „Szomszédok” című filmet a magyar fiatalok életéről, a KISZ eredményeiről és gondjairól, aktív részvételéről a szociálisGremsberger Gábor, a pécsi tudományegyetem hallgatója elmondotta: az érdekképviselet gyakorlásának feltételeiért az ifjúsági szervezetnek nap mint nap meg kell küzdenie, ám a hallgatók szemszögéből ez néha szélmalomharcnnak tűnik; a felsőoktatási intézmények demokráciája gyakran csupán formálisan érvényesül. ’ Nem többet, vagy mást kívánnak a hallgatók, csupán annyit, hogy teret kapjanak elképzeléseik, s jobban érdekeltté váljanak a képzésben- A KISZ érdekvédelmi munkája során támogassa azt is, hogy a nagyobb tudást kísérje nagyobb elismerés. Ujvári Sándor, a kiskunhalasi kórház gazdasági igazgatója arról szólt hogy a társadalom, e"'"" belül az ifjúság elemi felelőssége törődni az idős emberekkel. A társadalombiztosítási rendszer anyagi lehetőségeit társadalmi összefogással lényegesen megtoldhatják. Bács- Kiskun megyében erre szolgáltat jó példát az ötven idős embert befogadó kiskunhalasi szociális otthon, amely jórészt kommunista szombatok és a fiatalok társadalmi munkái révén valósulhatott meg. Ez év első felében Kecskeméten a nyugdíjasok 37 lakásos házának átadására készülnek. A küldött felhívta a figyelmet arra, hogy az idősekkel való foglalkozás nem merülhet ki az anyagi lehetőségek javításában. Vozár Ilona, a hajdúböszörményi Bocskai Gimnázium tanulója hangsúlyozta: a középiskolai KISZ-szervezetek nem mondhatnak le arról, hogy követelményeket Ezt követően terjesztette elő a szerkesztő bizottság jelentését Nagy Sándor, a KISZ Központi Bizottságának titkára. A kongresszustól kapott megbízatásának megfelelően a szerkesztő bizottság feldolgozta a plenáris tanácskozáson és a szekcióüléseken elhangzott, valamint az írásban benyújtott hozzászólásokat, javaslatokat, észrevételeket. A tanácskozásokon százharmincketten kaptak szót, 176 küldött pedig írásban fejtette ki véleményét. Ilyenformán a küldöttek több mint 34 fa építésben. A kongresszus küldötteinek nevében köszönettel vette át a széles körű bemutatásra szánt film eredeti példányát a tanácskozás elnöke, majd bejelentette hogy számos külföldi ifjúsági testvérszervezettől üdvözlő távirat érkezett a KISZ X. kongresszusához. A kambodzsai ifjúsági szövetségtől — ahonnan nem tudtak delegációt küldeni Budapestre — a Központi Bizottság elnökének aláírásával érkezett jó munkát, eredményes tanácskozást, további sikereket kívánó üdvözlet a KISZ legmagasabb fórumának küldötteihez. Ezután folytatódott a KISZ Központi Bizottság beszámolója és a dokumentumok fölötti vita. állítsanak a felvételüket kérő diákok elé. Hiszen csak így lehet a KISZ tagjainak, magának az ifjúsági mozgalomnak tekintélye. A továbbiakban saját tapasztalatait idézve a fiatalok munkára nevelésével kapcsolatos kérdésekről szólt. Taps, derültség fogadta ezután a tanácskozás elnökének bejelentését: a Komárom megyei kisdobosok és úttörők gyermeknapi ünnepségükről galambpostán küldték el üdvözletüket a KISZ kongresszusához. A vita utolsó felszólalója Szekeres Imre, a KISZ Veszprém megyei Bizottságának első titkára volt, aki az ifjúsági mozgalom munkastílusának, munkamódszereinek néhány vonatkozását elemezte. A fiatalos lendület és a bürokratikus vezetési módszer, a sokszínű mozgalmi élet és a merev, szürke tevékenységi formák a személyes meggyőzés és a formális elintézés szemléletes ellentétpárjait felsorakoztatva mutatott rá: az őszinte szándék eltorzulhat a megvalósítás során. E hibák elkerüléséhez nem kell különösebb recept, csupán annyi, hogy a KISZ szervezeti élete a szó teljes értelmében demokratikus legyen, a döntések mindenütt a tagok javaslataira épüljenek, a vezetés minden szintje és a tagság között sokoldalú, élő kapcsolat legyen. A vitára az ügyrend szerint tervezett idő lejárt, ezért — egyetértő szavazással — lezárták a Központi Bizottság beszámolója, a határozattervezet a szervezeti szabályzat módosítási javaslata, valamint a Központi Pénzügyi Ellenőrző Bizottság jelentése fölötti vitát-százaléka kapcsolódott észrevételeivel, javaslataival a kongresszus napirendjén szereplő témákhoz. A széles körű eszmecserén szót kért — kapott 24 meghívott vendég is. A szerkesztő bizottság véleménye szerint a hozzászólók is azokat a kérdéseket tartották fontosnak, amelyekről a beterjesztett dokumentumok szólnak, s a lényeget tekintve általános egyetértés volt tapasztalható az azokban foglaltakkal kapcsolatban. Ez abból is következik, hogy széles körű, demokratikus vita előzte meg a kongresszust, így a Központi Bizottságnak — amely két ízben is tárgyalta a határozati javaslatot — módja volt a vita tapasztalatainak érdemi hasznosítására. Mindamellett a kongresszuson is igen sok konkrét észrevétel, javaslat született, amelyek pontosították, konkretizálták vagy továbbfejlesztették a beterjesztett dokumentumokban foglaltakat, differenciáltabbá tették az adott kérdésben kialakított álláspontot. A szerkesztő bizottság véleménye szerint ez annak eredménye, hogy a küldöttek választóik konkrét megbízatásaival jöttek a kongresszusra, és hozzászólásaikban ezeknek a megbízatásoknak tettek eleget. A szerkesztő bizottság — amely a határozattervezethez fűződő, általa is elfogadni indítványozott észrevételeket írásban szétosztotta a küldöttek között — nemcsak olyan javaslatokat vett figyelembe, amelyek célzottan és szövegszerűen a határozati javaslat módosítására irányultak, hanem olyanokat is, amelyek tartalma érintette a határozattervezetben foglaltakat, s belőlük bizottság alakított ki konkrét szövegmódosító indítványt. További javaslatok Voltak olyan javaslatok is — jelentette Nagy Sándor, — amelyek a határozati javaslat szövegét érintették ugyan, de szerepeltetésüket a határozatban a bizottság nem tartotta indokoltnak, vagy azért, mert az adott javaslat körültekintő vizsgálatot a szükséges feltételek megteremtését, s így későbbi döntést igényel, vagy azért, mert túlzottan aprólékos, módszertani jellegű, vagy pedig, mert nem látszik megvalósíthatónak. Voltak olyan észrevételek, javaslatok is, amelyek természetüknél fogva szintén nem illenek a határozatba, de ugyanakkor jól hasznosíthatók a kongresszusi határozat végrehajtását szolgáló feladatterv, intézkedési terv kidolgozásakor, illetve egy-egy feladat végrehajtása, megvalósítása során. A szerkesztő bizottság gondoskodott arról, hogy ezek se menjenek veszendőbe például beillesztette az állami, társadalmi szerveknek szóló ajánlások közé. Végül született néhány olyan javaslat is, amely érvényes döntésekkel egyebeeső tartalmú, ezért az újbóli megfogalmazás szükségtelen, illetve olyan, amely egy-egy speciális helyzetben levő szervezetet vagy a szervezetek egy szűk körét érinti és ezért egyedi elbírálást, döntést igényel. Azzal fejezte be a jelentést Nagy Sándor, hogy természetesen a nagyszámú, összesen 332 szóbeli és írásban leadott hozzászólás tüzetes elemzése feldolgozása, a KISZ munkájában történő hasznosítása az újonnan megválasztott Központi Bizottság feladata lesz. A szerkesztő bizottság jelentésével kapcsolatban ezután többen kértek szót. Tassomi Kadocsa, az Olajterv főmérnöke a KISZ felsőbb szerveibe delegálással(Folytatás a 2. oldalon) Folytatódott a vita A szerkesztő bizottság jelentése GZ3 Hol dolgozzanak a diákok nyáron? Elhelyezkedési lehetőségek a megyében 4. oldal A hétvége sportja 5—6. oldal Ebben az évben 35 ezer női és férfiköntöst készítenek holland bérmunkában a szolnoki Háziipari Szövetkezetben Budapestre érkezett Lubomír Strougal Megkezdődtek a magyar—csehszlovák tárgyalások Lázár Györgynek, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa elnökének meghívására tegnap baráti látogatásra Magyarországra érkezett Lubomír Strougal, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság Szövetségi Kormányának elnöke. Lubomír Strougal kíséretében Budapestre érkezett Rudolf Rohbcck, a Minisztertanács elnökhelyettese, Alois Hlech külkereskedelmi miniszterhelyettes, Dusán Spéck külügyminiszter-helyettes és Karol Üjházy, az Állami Tervbizottság elnökhelyettese. A csehszlovák, magyar és vörös zászlókkal díszített Ferihegyi Repülőtéren a vendégek fogadására megjelent Lázár György, a Minisztertanács elnöke, Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese, Bajnok Zsolt államtitkár, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke, Kovács Gyula, az Országos Tervhivatal elnökhelyettese, Roska István külügyminiszter-helyettes, Varga József, a Minisztertanács titkárságának vezetője és Vas János külkereskedelmi miniszterhelyettes. Jelen volt a fogadáson Václav Moravec Csehszlovákia budapesti és Kovács Béla hazánk prágai nagykövete is. Délelőtt a Parlamentben a kormány tanácstermében megkezdődtek a magyar— csehszlovák tárgyalások. A magyar tárgyalócsoport vezetője Lázár György, tagjai: Marjai József, Kovács Gyula, Roska István, Vas János és Kovács Béla. A csehszlovák tárgyalócsoportot Lubomír Strougal vezeti, tagjai: Rudolf Rohbcck, Alois Htoch, Dusán Spéck, Karol Üjházy és Václav Moravec. A szívélyes, baráti légkörű tárgyaláson a két miniszterelnök áttekintette az országaink közötti kapcsolatok alakulását, a gazdasági kapcsolatok fejlesztésének lehetőségeit, s meghatározták a további együttműködés fő területeit, tennivalóit. Kölcsönösen tájékoztatták egymást Magyarország és Csehszlovákia szocialista építőmunkájának eredményeiről, s eszmecserét folytattak a kölcsönös érdeklődésre számot tartó időszerű nemzetközi kérdésekről is. Délután Lázár György és Lubomír Strougal négyszemközti megbeszélést folytatott. Este az Országház Vadásztermében a Minisztertanács elnöke vacsorát adott vendége tiszteletére. A vacsorán részt vett a csehszlovák kormányfő kísérete, valamint Marjai József, Ábrahám Kálmán építésügyi és városfejlesztési, Pallai Árpád közlekedés- és postaügyi, és Schulttheisz Emil egészségügyi miniszter, Bajnok Zsolt, továbbá a magyar tárgyalócsoport tagjai, és politikai, társadalmi, gazdasági életünk több más személyisége. A vacsorán Lázár György és Lubomír Strougal pohárköszönitőt mondott Sikeres bemutatkozás, túl a tengeren Segítség az MHD tiszafüredi gyárának A Magyar Hajó- és Darugyár tiszafüredi gyáregységét a folyamatos fejlődés jellemzi. Kezdetben jórészt részegységeket, alkatrészeket gyártott, majd precíz munkájával jogosultságot szerzett komplett késztermék gyártására is, így egyik erőssége lett a több üzemmel rendelkező vállalatnak. A fürediek immár évek óta komplett készterméke az 5 tonnás portáldaru. Az emelőberendezés visszatérően legnagyobb vásárlója a Szovjetunió, de szállítottak ebből a típusból a tengerentúlra, Argentínába is. A debütálás sikeres volt, a latin-amerikai ország megrendelői elégedettek a berendezésekkel. Bővült a termékstruktúra, megkezdték az üzemben a 16 tonnás szekciós úszódaru komplett darurészének gyártását is. Ehhez természetszerűen meg kellett teremteni a megfelelő műszaki, technikai feltételeket. Növelte a gyáriak tennivalóit, hogy a minőségi színvonal emelése érdekében technológiai változtatásra is sor került. A gyártmánystruktúra bővítése, az átállás olyan energiát kötött le, hogy a gyáregység az év első négy hónapjának termelési és árbevételi tervét csak 20 milliós lemaradással tudta teljesíteni. A kialakult helyzet nem ejtette kétségbe az üzemvezetőik dolgozóit, együtt keresték, és meg is találták a megoldás kulcsát annak érdekében, hogy az első félévi tervet már maradéktalanul teljesíthessék. A technikai, műszaki gondok mellett hiány volt a szakmában jártas jól képzett szakemberekből. Körülnéztek, hol lehet — ideiglenesen — olyan szakmunkásokat találni, akiknek a tevékenysége eredeti munkahelyükön legalább a félév végéig nélkülözhető. Az MHD balatonfüredi gyáregységétől, a tiszafüredi Gépipari Szövetkezettől, valamint a Mátraaljai Állami Gazdaságtól acélszerkezeti lakatosokat villamos ívhegesztőket és festőket „kaptak kölcsön”. A régiek és a „vendégmunkások” számára ösztönző premizálást is kilátásba helyeztek,, a szocialista brigádok pedig kiegészítették korábbi munkavállalásaikat, és számottevő pótvállalásokat tettek. Úgy vélik, hogy a többirányú kezdeményezéssel az első félévben jelentkező 70 ezer órás többletfeladattal is sikeresen megbirkóznak. A rugalmas szervezeti intézkedések máris hoztak eredményeket. Az év első öt hónapjában a Szovjetunió részére 12 öttonnás portáldarut szállítottak el. Ugyanebből a típusból Argentínába hat komplett berendezést irányítottak, és ezzel lényegében teljesítették a korábban megkötött szerződésben vállalt kötelezettséget, együttesen tíz berendezés exportjával. A 16 tonnás portáldaruból a Szovjetunióba hét darab került A gyáregység termékeinek legnagyobb „fogyasztója” a Szovjetunió, még további 28 öttonnás portáldanot kap a Tisza menti üzemből,. E. S.