Szolnok Megyei Néplap, 1984. szeptember (35. évfolyam, 205-230. szám)
1984-09-01 / 205. szám
ára: 1,80 forintSZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI,EGYESÜLJETEK! XXXV. évf. 205. sz. 1984. szept. 1., szombat A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Az ország szénhidrogén-termelése az Alföldön összpontosul Bányásznapi ünnepség Szolnokon és Orosházán Tegnap délután tartotta bányásznapi ünnepségét Szolnokon a Kőolajkutató Vállalat. Az esemény a szovjet hősi emlékmű megkoszorúzásával kezdődött, majd az SZMT székházában folytatódott. A résztvevőket Pongrácz Istvánná, a vállalati szakszervezeti bizottság titkára köszöntötte. Az elnökségben foglalt helyet dr. Dank Viktor. Ünnepi beszédet dr. Dank Viktor tartott. Bevezetőül a bányászat fellegváraként említette Szolnokot, majd arról szólt, hogy ősi foglalkozás művelői tartják ma ünnepségüket. Azok, akiket mindig megbecsült az állam és az egész társadalom. Így volt ez ’45 után, amikor a széncsaták hőseit köszöntötték, és így volt ez később is, amikor az ország szénhirdogén-kincsének hasznosítására került sor. Utalt arra, hogy a mai világgazdasági helyzetben igen fontos a hazai kőolaj- és földgázbányászat. Termékeinek hasznosítása nélkül elháríthatatlan terhet jelentene az országnak, amit nem lehetne kigazdálkodni. Méltatta a Kőolajkutató Vállalat kollektívájának eredményeit, amelyek következtében a hatvanas évek óta a Dunántúlról az Alföldre tolódott a hazai földből nyert energiatermelés súlypontja. Enélkül az országos gázprogram sem valósulhatott volna meg. A kutatás perspektívájáról szólva említette meg, hogy az ezredfordulón az olaj és a földgáz hatvan százaléka olyan területekről származik majd, amelyeket még nem ismerünk. Ezért sok és szerteágazó az olajbányászok feladata, közöttük a nagy mélységű fúrás általánosabbá válása. Számolni kell azzal, hogy a nagy és optimális mélységben levő szénhidrogénkincset már megtaláltuk, rejtettebb csapdákra kell felkészülnünk. Hangsúlyozta, hogy az egyre korszerűbb eszközök nem helyettesíthetik az embert. Az lesz a központi tényezője ezután is minden foglalkozási ágnak, így a bányászatnak is. Ezért is kell a fiatalok számára vonzó körülményeket teremteni a Kőolajkutató Vállalatnál is. Emlékeztetett arra, hogy a bányásznapot a XIII. pártkongresszusra, illetve felszabadulásunk 40. évfordulójára való felkészülés idején tartják. Ez a körülmény azért is fontos az olajbányászok számára, mert a legutóbbi kongresszusok nagy figyelmet szenteltek a szénhidrogén-kutatásnak és nyomukban hathatós kormányintézkedések is születtek. Befejezésül azt hangsúlyozta, hogy szeretni kell a magyar földet és kutatni titkait, mert ez sok lehetőséget biztosít számunkra. Az ünnepi beszéd után dr. Ribl László Bányász Szolga(Folytatás a 3. oldalon) a Központi Földtani Hivatal elnöke, dr. Ribl László, az Ipari Minisztérium főosztályvezetője, az OKGT felügyelő bizottságának elnöke, Péceli Béla, az OKGT vezérigazgató-helyettese, Varga Sándorné, a városi pártbizottság első titkára, a tanácsi, tömegsszervezeti szervek és a testvérvállallatok több képviselője. A szolnoki bányásznapi ünnepség résztvevőinek egy csoportja Az indiai biztonsági erők az utóbbi napokban újabb szigorító intézkedéseket hoztak a szikhek szent városában, Amritszárban. Mintegy hétszáz szikh vallású személyt letartóztattak, félkatonai alakulatokat vezényeltek a városba. Pandzsáb államban másutt is voltak letartóztatások — jelentette a PTI indiai hírügynökség. A hatóságok meg akarják akadályozni, hogy vasárnap megtartsák a szikhek ,,világkonferenciáját”, amelyre mintegy százezer embert várnak a szikhek főpapjai. Pandzsáb államban a központi kormányzat csak a hadsereg bevetésével tudta a közelmúltban megfékezni az elszakadást hirdető szikh szélsőséges csoportok terrorját. A politikai feszültség növekedéséről érkeztek hírek a dél-indiai Ándhra Prades államból is. Növekvő feszültség India államaiban A magyar haltenyésztés szélesíti kapcsolatait FAO-értekezlet Szarvason Szarvason tegnap befejeződött a FAO halászati tudományos világhálózata vezetőinek első alkalommal szervezett nyolcnapos tanácskozása, amelynek a kutatóhálózat egyik intézménye, a Szarvasi Haltenyésztési Kutató Intézet adott helyet. Az afrikai, latin-amerikai, ázsiai regionális kutatóközpontok, valamint az európai interregionális központ, a HAKI vezetőinek szarvasi értekezlete továbbképzésből és az igazgatók tanácskozásából állt. A továbbképzésen a hollandiai nemzetközi tanácsadó intézet vezetői vezető szakemberei a mezőgazdasági tudományszervezési tapasztalatokról tartottak előadásokat. A kutatóintézeti igazgatók tanácskozásán beszámoltak kutatási eredményekről, a tudományos munka különböző feltételeiről, s meghatározták a további együttműködés lehetséges módjait. Az ENSZ Élelmezési Világszervezetének haltenyésztési kutatóközpontjai a következőkben rendszeresen tájékoztatják egymást eredményeikről, újabb szakembercseréket terveznek, s egyebek közt szorgalmazzák a halfajok és halfajták cseréjét is. Magyar szempontból azért is jelentős volt a szarvasi tanácskozás, mert a HAKI szakemberei közvetlen ismereteket szerezhettek a fejlődő országok fejlesztési elképzeléseiről, így felkészülhetnek arra, hogy a magyar haltenyésztés az eddigieknél nagyobb arányban vegyen részt e vállalkozásokban szakemberrel, tervezéssel, berendezéssel és tenyészanyaggal. Megállapodás Nemzeti egységkormány Izraelben Az izraeli rádió csütörtök esti jelentése szerint az Izraeli Munkapárt és a Likud-tömb között megállapodás jött létre arról, hogy a következő ötven hónapos időszakban „nemzeti egységkormány” intézi az ország ügyeit. A megállapodás értelmében Simon Peresz, az Izraeli Munkapárt vezetője huszonöt hónapig lesz miniszterelnök, aztán Jichak Samir, a Likud-tömb vezére tölti majd be a kormányfői tisztet a fennmaradó időre. Az első időszakban Samir megbízott miniszterelnök lesz, vagyis Peresz távoli létében ő látja el az ügyeket, és egyben ő irányítja az izraeli külügyminisztériumot. A hadügyi tárca birtokosa Jichak Rabin volt munkapárti miniszterelnök lesz. Az új kormányban fele-fele arányban osz(Folytatás a 2. oldalon.) Kormányküldöttség utazott Líbiába A Líbiai Arab Szocialista Népi Dzsamahirija vezetésének meghívására Urbán Lajos közlekedési miniszter vezetésével magyar kormányküldöttség utazott Tripoliba, hogy részt vegyen a líbiai forradalom 15. évfordulójára rendezett ünnepségeken. A TARTALOMBÓL: rUj tanévet kezdünk Induljon, menjen és megálljon Kulturális kilátó Vasmunkások Szeptember — november őszi szolidaritási rendezvénysorozat Megyei megnyitó jövő kedden A Magyar Szolidaritási Bizottság az idén is meghirdette a hagyományos, őszi, szolidaritási akciót, amely hivatalosan szeptember elsejével, a nemzetközi antifasiszta világnappal kezdődik. A politikai nagygyűléseknek, fórumoknak, kiállításoknak — ezek szervezésében a Hazafias Népfront jelentős szerepet vállal — az a célja, hogy a lakosság minél szélesebb rétegei megismerjék a nemzetközi helyzet jelenlegi feszültségének az összefüggéseit, az imperializmus szította fegyverkezési verseny okait, az MSZMP és a kormány külpolitikai céljait. Az őszi antiimperialista és szolidaritási akciósorozat nyitányaként, az antifasiszta világnap alkalmából tegnap nagygyűlést tartott az Ipari Minisztérium székházában, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa és Budapesti Bizottsága, a Szakszervezetek Országos Tanácsa, a Magyar Szolidaritási Bizottság és a Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetsége. Az elnökségben a főváros politikai és társadalmi életének több vezető személyisége foglalt helyet, s részt vettek a megemlékezésen a városrész üzemeinek és intézményeinek képviselői is. A megjelenteket Harmati Sándor, a Magyar Szolidaritási Bizottság elnöke üdvözlte, majd Gyebreszky Andrásné, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Habselyem Kötöttárugyár vezérigazgatója mondott ünnepi beszédet. Bevezetőjében emlékeztetett rá, immár 40 esztendeje, hogy a Szovjetunió és a szövetséges hatalmak fényes győzelmet arattak a hitleri fasizmus felett. Ez a győzelem adta meg a lehetőséget ahhoz, hogy hazánk megteremtse az új élet feltételeit, s hozzákezdjen a szocialista építőmunka kibontakoztatásához. Azóta számottevő eredményeket értünk el, de nem feledkezhetünk meg a történeti múlt tanulságairól. Ennek kapcsán szólt arról, hogy a felnövekvő nemzedékeknek már nincsen közvetlen élményük az akkori eseményekről, csupán könyvekből és az idősebbek elképzeléseiből tudják, hogy milyen szenvedéseket okozott a háború. • * * Az őszi, szolidaritási akció megyei megnyitóját szeptember 4-én, kedden délután tartják Törökszentmiklóson, ahol a nagygyűlés szónoka Ribánszki Róbert, a HNF Országos Tanácsa titkára lesz. Az eseményen részt vesz a Vietnami Szocialista Köztársaság nagykövetségének a képviselője is. Szeptember 7-én a megyeszékhelyen a MÁV Járműjavító Üzemében Bulgária felszabadulásának 40. évfordulója tiszteletére ünnepi megemlékezésre kerül sor. A hónap végén Jászkiséren vietnami szolidaritási gyűlést, szeptember 24—26- án pedig Tiszafüreden és Cibakházán magyar—bolgár barátsági napokat szerveznek, ahol az előadók a Bolgár Kulturális és Tájékoztató Központ képviselői lesznek. Október első felében Kisújszálláson kambodzsai szolidaritási munkásgyűlést, Jászárokszálláson pedig chilei szolidaritási napot tartanak. A jövő hónap második felében Karcagon az Afganisztáni Népköztársaság nagykövetségének a képviselője tájékoztatja az érdeklődőket hazája politikai, társadalmi fejlődéséről, november 13—15 között pedig Jászberényben, Szolnokon, Csépán és Mezőtúron magyar—NDK barátsági napokat rendeznek. Az őszi szolidaritási békerendezvény-sorozat jelentős, központi eseménye a X. Magyar Békekongresszus, amelyet október 27— 28-án a fővárosban tartanak. Ezen a megyénket huszonhárom küldött képviseli. A felsorolt rendezvényeken kívül szeptembertől november végéig megyénk több városában, községében, ipari üzemében, termelőszövetkezetében szolidaritási gyűlésekre, fórumokra, megemlékezésekre és kiállítások szervezésére is sor kerül.