Szolnok Megyei Néplap, 1986. augusztus (37. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-27 / 201. szám
1986. AUGUSZTUS 27. Ha nincs új, hát a régi is megteszi — ez jutott eszembe visszapillantva az elmúlt hét műsorára, amely igencsak régi ízeket kínált többnyire a nézőnek. A ’30-as éviek világába vitt el például a hét magyar tévéjáték-bemutatója, és ott kalandozhattunk Fényes Szabolcs melódiáival is a ’40-es évekkel bezárólag, a hazai hangosfilm kezdetén. A hétvégi bécsi kiruccanásnak (péntek este) is volt valami ódon zamata és a szombat esti zenés randevú a fővárossal, az is főképp nosztalgiákra épült, jóllehet mint művészi produktum friss áru, újkeletű termék. Nem új jelenség ez, mostanság gyakorta megesik, hogy talán anyagi okokból, de leginkább a szórakoztatás igényétől vezéreivel televíziónk efféle programokkal igyekszik eleget tenni úgymond a nézői elvárásoknak !Filmműsorában is nyilván ezért szerepel aránytalanul sok régi évjáratú amerikai film, főleg krimi, vagy épp édeskés szerelmi történet, hepiendes társadalmi dráma. Mielőtt azonban e jelenség okainak mélyebb vizsgálatába merülnék — erre itt mód nincsen — maradjunk a látottaknál konkrétan. Valamit arról, hogy ami régi, azért az is lehet jó. Szatirikusan a polgárról Itt van a Tizenötezer pengő jutalom, Zsolt Béla vígjátéka, amelyből Zsurzs Éva készített tv-játékot, s amelyet az alkotmány ünnepének estéjén sugárzott a televízió. Komédia, amelyben hajdani polgárok, tisztviselők a szereplők, s amelynek szerzője maga is polgár — de egy radikális szemléletű író-újságíró, aki kritikusan szemléli nemcsak a 30-as évek valóságát, hanem benne saját osztályának életét, magatartását, gondolkodásmódját is. A Tizenötezer pengő jutalom tehát nem egyszerűen egy szórakoztató színpadi szerző mulatságos játéka, felhőtlen bohózat, hanem szatirikus látlelet egy társadalmi rétegről, amelynek uralkodó tulajdonsága a szemforgató képmutatás, amely világát a látszatokra építi, s melynek cselekedeteit valójában a pénz, a meggazdagodás vágya irányítja. Lám, itt e komédiáiban is ez a tét: pénz, amit a rablók fejére tűztek ki, azaz Tizenötezer pengő, vagy a teljes diszkréció, azaz az illegális italálda titokban tartása, a férjes asszony és a nős tisztviselő családi tisztességének megőrzésével. Csengő aranyak vagy a „becses látszat?” Nos, mint láthattuk, a szerző ügyességéből kifolyólag: mindkettő. A felek ugyanis megosztoznak a rablók feljelentéséért juttatott Sommás összegen, és a családon belüli érzelmi viharok is elcsendesülnek. Csakhogy amíg ez bekövetkezik, közben bár ki-ki alaposan megmutatta a foga fehérjét. A sértett felek, a snájdig katonatiszt férj és a csábító tisztviselő féltékeny és haragra gerjedt felesége éppúgy, mint a két pásztorórás „szerelmes ”, aki egyetlen estére egy kis szállodába költözött, de ahol elegendő volt, hogy a legmeghittebb pillanatban felcsillanjon a 15 ezer megszerzésének reménye, máris szertefoszlott a szerelmi gyönyörök utáni gyötrő vágy. A rendezés szerencsére mindvégig megőrizte a játékban a komédiának ezeket a szatirikus vonásait, s így a tévéjáték mulatságos voltában is tartalmas szórakozássá vált Holott lehetett volna akár olcsó kabarét is csinálni belőle, hisz nem egy eleme a komédiának erre is csábíthatta volna a tévéjáték alkotóit, akik közül a forgatókönyvíró Vinkó Józsefet azért is meg kell említeni külön is, mert ő fedezte fel a mindeddig kéziratban elfekvő színdarabot, s nyilván az ő dramaturgiai közreműködésén, tehetségén is múlott, hogy végül is épkézláb játék születhetett a talán még vázlatos, színpadot soha nem látott Zsolt Béla-munkából. És hát a színészek! Zsurzs Éva megőrizte régi jó szokását, ezúttal is kiváló művészekkel dolgozott, Garas Dezső, Almási Éva, Kozák András, Kern András, Béres Ilona, s a talán egyik utolsó szerepét játszó Márkus László adták tehetségüket a játék sikeréhez. Garasnak és társainak önfeledt, remek játéka feledtetni tudta a darab, a forgatókönyv bizonyos gyengéit is — vázlatosság, ismétlődés, itt-ott egy-egy közhely !— és a rendezés olykori ritmustalanságát, főleg az első részben. Végeredményben: a televízió felfedezett egy méltatlanul elfeledett szerzőt (ha jól tudom, színházban is csak egyetlen darabját, az Erzsébetvárost játszották a felszabadulás óta eltelt időben, és mi pedig jól szórakozhattunk. Kell ennél több? Fényes mozija Valami effélét, a fentiekhez hasonlót mondhatok Fényes Szabolcs most kezdődött sorozatáról is, bár a zeneszerzőt felfedezni aligha kell, viszont rendkívül szórakoztatóak azok a percek, amelyeket vele együtt, az ő mozijában tölthetünk. Hogy Fényes Szabolcs melódiái kellemesek és könnyen fülbe másznak, ezt eddig is tudtuk, de hogy a kamerák előtt is kellemes társalgó, hogy aki mestere a dalnak, az a próizában is így értse a dolgát, azt nem volt mód eddig megismerni. Fényes Szabolcs bűbájosan csevegve, de végtelenül természetesen vezet bennünket a film birodalmában, az ő mozijában. Dalról dalra barangolhatunk a régi idők mozijában, hisz egykor minden egyes filmnek megvolt — meg kellett lennie! — a maga slágerének. Új film — új sláger! És I Fényes Szabolcs ontotta is dalait Külön öröm, hogy az egykori sztároktól hallhatjuk őket, még ha az archív felvételek nem is mindig a legtökéletesebbek. Milyen élvezet volt hallani az első részben a még fiatal Mezei Máriát, Honthy Hannát, a régi kedvenceket, Jávor Pált, Kabos Gyulát, Latabár Kálmánt, Bilicsit és Bársony Rózsit és a többieket. Hisz 'alig van olyan jeles színésze a ’30-as évek filmjeinek, aki legalább egyszer ne találkozott volna össze Fényes zenéjével, aki már az iskolapadban írta filmdalait. S aki azóta is a hazai könnyűzene egyik meghatározó egyénisége. Persze, írt ő zenét mai filmekhez is, de erről majd csak a folytatásban, a második és harmadik részben hallhatunk, ugyanis három estére vagyunk hivatalosak Fényes mozijába. Én mindenesetre már a következő két alkalomra is „megváltottam” a jegyemet. Röviden... Egyetlen mondat a Látta-e már Budapestet...? című ■Zenés összeállításról — egy város dalban megénekelve—, amelynek zeneszerzői között természetesen Fényes Szabolcsot is ott találjuk, s az előadók között neves színészeket, aminek köszönhetően a jó ízléssel válogatott dalok és a képben is finoman tálalt program mindvégig élvezetes szórakozást nyújtott (Szerkesztő Nemlaha György, operatőr Darvas Máté, rendező Csenterics Ágnes). V. M. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Táncosok világkongresszusa Balatonföldvár és Siófok ad otthont az akrobatikus táncosok ötödik világkongresszusának, amelyet — a Rock ’n Roll Világszövetség és a Magyar Táncművészek Szövetsége támogatásával — szeptember 1. és 6. között rendeznek meg. Az akrobatikus rock and rollnak a nyugat-európai országokban hivatalos sportszövetsége van, s a versenyzők tíz éve amatőr, illetve hivatásos Európa- és világbajnokságokon mérik össze tudásukat. Kongresszusaikon, miként most is, elméleti és gyakorlati továbbképzéseken vesznek részt e táncos szakma képviselői. A tánc-világkongresszusra, amelyet első ízben rendeznek szocialista országban, több mint 30 államból csaknem 300 vendéget várnak. Az akrobatikus rock and roll legnevesebb képviselői mellett NSZK- beli, svájci és olasz sportpszichológusok és orvosok is tartanak előadásokat. A magyar szakemberek és versenyzők augusztus 31-ig még jelentkezhetnek a rendezvényre. A világkongresszus zárásaként nemzetközi akrobatikus rock and roll táncversenyt rendeznek szeptember 6-án 19 órakor Budapesten a Nemzeti Sportcsarnokban. Megújulás előtt áll a köznevelés Tanácskozás az oktatási törvényről Mint ismeretes az idén szeptember 1-én hatályba lép az új oktatási törvény, amely a mintegy három évtizeddel ezelőtt, illetve az azóta eltelt időszakban hozott jogszabályokat váltja fel. Az új törvény jól tükrözi köznevelési törekvéseinket, s a jog eszközeivel szabályozza, segíti a közoktatás fejlesztési programjának megvalósítását. Noha az új tanévben már az új dokumentum lesz a mérvadó az iskolai ügyek intézésében, a nevelés-oktatásban a törvény mégsem valósulhat meg máról holnapra, hanem csak folyamatosan, hiszen eleve a fejlesztési programhoz — amely tulajdonképpen a megalkotását is indokolta — igazodik. Az új törvény életbe lépése azonban már a most kezdődő tanévben is számos újdonságot hoz az iskolai életbe. Melyek azok a feladatok, amelyeket végre kell hajtani, vagy legalábbis el kell kezdeni az elkövetkezendő tíz hónap alatt? Milyen változásokat igényelnek az új jogszabályok? Ezekről a kérdésekről tanácskoztak a hét elején a középfokú iskolák igazgatói Nagykőrösön, a tanácsok közoktatás irányítói, óvodai felügyelők, szakfelügyelőik és általános iskolai igazgatók pedig tegnap Szolnokon, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban elemezték az új törvényből adódó feladatokat. Mindkét tanácskozáson természetesen összevetették az új dokumentumot a régi oktatási törvénnyel. Az összehasonlításból világosan kiderült, hogy az új jogszabályok egy egészen más, korszerű szemléletet tükröznek, folyamatos megújulást igényelnek. A nevelési-oktatási rendszerbe — már az elnevezés is másfajta minőséget jelöl —először „vették fel” az óvodát, mint nevelési intézményt, de beletartoznak a fogalomba a kollégiumok, diákotthonok, valamint a tanfolyami és egyéb nem iskolai rendszerű oktatási formák is. Ugyancsak újdonság, hogy külön jogszabályok foglalkoznak a tehetséggondozással, a veszélyeztetett, illetve hátrányos helyzetű óvodások, diákok felzárkóztatásával. Az új törvény szerint megváltozik a tankötelezettségi korhatár is, amelyben talán a legfontosabb, hogy a gyerekek akkor kezdjék meg iskolai tanulmányaikat, amikor szellemileg, testileg, pszichikailag alkalmasak rá. A nevelési-oktatási intézmények tartalmi munkáját is igencsak átalakítja az új dokumentum. 1987. szeptember 30-ig minden óvodában, iskolában el kell készíteni a működési szabályzatot, amely a „rendtartás” helyébe lép, továbbá folyamatosan meg kell alakítani az úgynevezett iskolatanácsokat is, s azt követően e testületekre fontos feladat hárul az intézmény döntéseinek kialakításában, végrehajtásában. Nagy teret szentel az új törvény a pedagógusok és a szülők, valamint az adott település üzemei, szövetkezetei, vállalatai együttműködésének, továbbá az iskolai önállóságnak, s egyértelműen tisztázza a nevelők, a diákok jogait és kötelességeit is. Az új dokumentum, amelynek paragrafusaiból csupán néhányat idéztünk, sok feladatot ad a köznevelés irányítóinak, a pedagógusoknak. Éppen ezért a jövőben folytatódik a tegnapihoz hasonló tanácskozások sora, amelyeken az intézményvezetők segítséget kapnak a megváltozott teendők ellátásához, kicserélhetik tapasztalataikat, megbeszélhetik gondjaikat, eredményeiket. —tg— Készül az új magyar tájszótár harmadik kötete Akik szakmájukból következően vagy akár csak merő érdeklődésből figyelemmel kísérik a magyar nyelvtudomány nagy szintéziseinek, köztük az Új Magyar Tájszótárnak a sorsát, bizonyára meglepődve olvassák a fenti címet. Készül a harmadik kötet? De hiszen még a másodikat sem láttuk csak az első (A—D) kötet jelent meg 1979-es keltezéssel 1980 januárjában. Sokan talán még arra is gondolnak, hogy ennek megjelenése valamilyen úton-módon elkerülte a figyelmüket. Pedig — sajnos — nem erről van szó. A fenti cím igaz, a szótárt készítő munkaközösség 1984 augusztusa óta már a K-betűs anyaggal kezdődő harmadik köteten dolgozik. Ekkor adta le ugyanis a II. (E—J) kötet kb. 140 szerzői ívet kitevő nyomdakész kéziratát az Akadémiai Kiadóba. Az, hogy ennek kiadása lassanként két esztendeje miért húzódik, hogy azóta még a szedés megkezdéséig sem juthatott el, már nem az Új Magyar Tájszótár sajátos, hanem a tudományos könyvkiadás általános problémája. Szótárunk munkálatainak kezdetei igen messze, egészen 1950-ig nyúlnak vissza, s elhúzódásuk oka csakis abban kereshető, hogy a magyar nyelvtudományból ezekben az évtizedekben elvállalt nagy közösségi alkotások sorában csak a hetvenes évek végétől kezdve nyílt igazán lehetőség e munka méreteivel arányos munkaközösség kialakítására. Ez az időpont különben nem véletlen; ekkoriban támadt komoly érdeklődés nemzeti hagyományaink iránt: ekkor kezdtek a különböző szaktudományok (irodalom, nyelvészet, néprajz stb.) képviselői a korábbinál nagyobb gondot fordítani e hagyományok megőrzésére és továbbörökítésére. Készült, majd megjelent a Néprajzi Lexikon, amelynek az Új Magyar Tájszótár közeli rokona a nyelvtudományban, hiszen — többek között — azokra a tárgyakra, fogalmakra is bőséggel szolgáltat helyhez és szakirodalmi lelőhelyhez egyaránt pontosan kötött nyelvi adatokat, amelyekről amabban néprajzi tekintetben kaphatunk szakszerű felvilágosítást. A XX. század első felének (egészen pontosan az 1890 és 1960 közé eső időszaknak) paraszti szókincsét hordozza az a 600 ezer cédula, amelyből az Új Magyar Tájszótár négy kötete készült, illetőleg készül. Nyilvánvaló azonban, hogy ez a „paraszti szókincs” nem a szó szoros értelmében vett nyelvészeti kategória, hanem ezen messze túlmutat. A szavak és kifejezések, a gazdag fráziskészlet (szólások és közmondások), a folklórból átemelt elemek a század első felének egész paraszti életformájára, a parasztság munkavégzésére, és annak eszközeire, hétköznapjaira és ünnepeire utalnak vissza; s végül, de nem utolsósorban; e nyelvi adatok és környezetük, amelyekbe ágyazva megjelennek, s amelyek példamondatok formájában szintén gyakran beépülnek (törekszünk is rá, hogy beépüljenek!) szótárunkba, a legmesszebbmenőkig tükrözik a paraszti társadalom gondolkodásmódját, erkölcsi világát, társadalmi rendjét, kultúráját. Olykor valóban szívszorító, amikor a rádióban, televízióban, a különféle sajtóorgánumokban nagy élvezettel, de ugyanakkor — rendszerint — teljes tájékozatlansággal ízlelgetnek egy-egy nyelvjárási szót vagy kifejezést, jelentéséről faggatják a már csak gyér számban élő öregeket. Igen, szívszorító tudni, hogy mindez megvan, együtt van, meg- és átmenthető, s nem kuriózumok henye gyűjteményeként, hanem legalábbis a J-betűs anyaggal záródóan — szép filológus rendben, szakszerűen elkészített szótár formájában várja, hogy napvilágot láthasson. Várja, lassanként két teljes esztendeje, s ki tudja, hogy még meddig. De higgyünk sorsának kedvezőbbre fordulásában, higgyük, hogy a II. kötet megjelenése lassanként mégiscsak elkövetkezik, s örüljünk, hogy addig is, napról napra előbbre jutunk a III. kötet anyagában. B. Lőrinczy Éva Utazó műkincsek Pécs híres múzeumainak, képtárainak kincsei időről időre Mohácsra utaznak, ahol tárlatot rendeznek belőlük. Az érdeklődő szellemű baranyai kisváros lakói ilymódon sorra megismerhetik a kortárs képzőművészet alkotásait. Mint ismeretes, a főváros után Pécsett található a leggazdagabb — nemzetközi viszonylatban is jelentős — modern képzőművészeti gyűjtemény. A mohácsi Bartók Béla Művelődési Központ és a pécsi Janus Pannonius Múzeum tehát megállapodott egymással, hogy minden nyáron bemutatnak egyegy kollekciót a Duna-parti városban. A kiállítási sorozat öt évvel ezelőtt kezdődött és a sikere minden várakozást felülmúlt. Megszépül a csornai palotasor Megújul a csornai palotasor: a rábaközi település városmagját képező épületegyüttest — amely a főteret délről határolja — eklektikus stílusban emelték a századfordulón, homlokzatait zárt erkélyekkel, stukkókkal díszítették. Földszintjén üzleteket nyitottak, emeletein lakásokat alakítottak ki. A rekonstrukciós munkának most a felénél tartanak. Nyolc lakást felújítva, korszerűsítve már átadtak; a megszépített üzlethelyiségekbe visszaköltözött a járműalkatrész bolt, a zöldséges, s a közelmúltban nyílt meg a barkács- és az edénybolt. Most dolgoznak a városi könyvtár helyiségein, s további öt lakás renoválásán. A belső udvarokat szintén rendbehozzák: az öreg sufnikat, bódékat lebontják, s a háztömb-belsőben utat építnek az áruszállító járművek számára. A múló idő nyomait úgy tüntették el az épületekről, hogy a palotasor jellegzetes architektúráját megőrzik. A homlokzatok színezésére külön tervet dolgoztak ki; a cél az, hogy a városképet meghatározó épületegyüttes jól illeszkedjék a városközponthoz. A mostani tervidőszakban mintegy 30 millió forintot költenek a palotasor épületeinek megfiatalítására. 5 Országos Széchényi Könyvtár Diákok is látogathatják Harmadik és negyedik osztályos középiskolások is látogathatják szeptember 15- től a Széchényi Könyvtár olvasótermeit, diákigazolványuk felmutatása mellett. A könyvtárba továbbra is beiratkozhatnak azok a középiskolások, akik tanulmányi versenyen vesznek részt. Nemzetközi oktatói televíziós szeminárium Nemzetközi oktatótelevíziós szemináriumot rendeznek októberben Egerben. Az október 2-án kezdődő egyhetes tanácskozáson több mint 100 hazai és külföldi szakember, köztük nemzetközi televíziós szervezetek és külföldi televíziók munkatársai pedagógusok, kutatók, szociológusok, pszichológusok és kritikusok vesznek részt, hogy kicseréljék gondolataikat a művelődést, az oktatást szolgáló műsorok készítéséről, az oktató televízió legújabb elméleti és módszertani kérdéseiről. Immár másfél évtizede ad kétévenként otthont Eger e találkozónak. A mostani tanácskozás egyik központi kérdése, miként segítheti a televízió a békére nevelés ügyét. Elsősorban olyan, pedagógiai célzattal készült műsorokat mutatnak be, amelyek gyermekeknek és fiataloknak szólnak, s amelyek közvetve vagy közvetlenül szolgálhatják a népek közötti megértést, egymás értékeinek megismerését, s a nemzetek közötti együttműködést. A szeminárium másik két témájában azt vizsgálják, mit tehet a televízió az új kommunikációs és információs eszközök megismertetéséért, s hogyan szolgálhatja a televízió minél eredményesebben a felnőttoktatást. A plenáris üléseket követően — amelyeknek az egri oktatási igazgatóság ad otthont — a résztvevők filmvetítéseken tekinthetik meg a hazai és külföldi televíziók egyes műsorait, és szekcióüléseken folytathatnak eszmecserét egy-egy speciális témáról.