Szolnok Megyei Néplap, 1989. február (40. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-01 / 27. szám
Február 1-re összehívták az MSZMP Központi Bizottságát A Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottsága keddi ülésén február 10-re összehívta a Központi Bizottságot. Napirendjéül időszerű politikai kérdések megtárgyalását javasolja. (MTI) Kínai—szovjet kapcsolatok Külügyminiszteri találkozó Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter szerdán a késő esti órákban érkezik Pekingbe s csütörtökön kezdi meg hivatalos látogatását, azaz tárgyalásait Csien Csicsen kínai külügyminiszterrel. A szovjet diplomácia vezetőjét fogadja több kínai párt és állami vezető, és Sanghajban találkozik vele Teng Hsziao-ping, Kína első számú politikusa. A pekingi kínai—szovjet külügyminiszteri tárgyalások középpontjában az ez év első felére tervezett kínai—szovjet csúcstalálkozó gyakorlati előkészítése áll. Emellett természetesen megvitatnak más, I közös érdeklődésre számot tartó bilaterális és nemzetközi kérdéseket is. Kínai politikai körökben nagy jelentőséget tulajdonítanak a külügyminiszteri találkozónak, amely folytatása lesz annak a tanácskozásnak, amely decemberben zajlott le Moszkvában Csien Csi-csen kínai külügyminiszter látogatásakor. Pekingben általános a vélemény, hogy Sevardnadze szovjet külügyminiszter látogatásával kezdetét veszi a „fordulat éve” a kínai—szovjet kapcsolatokban. Emlékeztetnek rá, hogy 1959. óta ez az első szovjet külügyminiszteri látogatás a kínai fővárosban. Külön fontosságot ad a szerdán kezdődő hivatalos tárgyalásoknak az a tény, hogy ezeken a tár(Folytatás a 2. oldalon) A tőkés piacra is bejutott az árokszállási gyár Jó évet zárt és zökkenőmentesen kezdte az ideit a jászárokszállási Hűtő- és Klímatechnikai Gyár. Tizenhat éves működése során 1988-ban ért el először 1 milliárd forintnál nagyobb árbevételt, és először jelent meg termékeivel a tőkés piacon. A Szovjetunióba szállított Tyler-típusú áruházi berendezéseket korszerűsítették az árokszállási gyárban. Az egyszerűbb, kevesebb anyagot és emberi munkát igénylő, energiatakarékos hűtőpultok egy NSZK-beli cég tetszését nyerték el. A tőkés piacon való megkapaszkodás érdekében korszerűsítették a gyártásit. Az idei feladatok között a rekonstrukció folytatása és új piac keresése szerepel. Ennek során egyiptomi és izraeli szakemberekkel tárgyaltak. Várkonyi Péter Luxemburgban János nagyherceg, luxemburgi uralkodó, kedden Várkonyi Péter látogatásának második napján audiencián fogadta a magyar külügyminisztert. Előzőleg Várkonyi a luxemburgi parlament tagjaival találkozott. Tájékoztatta a képviselőket a magyar reformfolyamatról és külpolitikai törekvéseinkről. Az érdeklődés igen élénk volt, több mint tucat kérdésre kellett válaszolnia a miniszternek. Ezt követte szívélyes légkörű találkozója René Urbanyval a luxemburgi EP elnökével. A zsúfolt programban szerepelt még a Guardian Europe amerikai tőkéjű vállalat luxemburgi leányvállalatának a floats-lveget gyártó Luxguard gyárának megtekintése. Az ultramodern üzem a mintája annak, amelyet a Hunguard Float-Üveg KFT — a Magyar Üvegipari Művek és a Guardian Europe vegyesvállalata — az orosházi Üveggyár korszerűsítésével hoz létre 1990 végére, 115 millió dolláros közös beruházással. Luxemburgi jogi személlyel kötött szerződés révén világszínvonalú tech(Folytatás a 2. oldalon) Szerény sikerek a szerkezetátalakításban Berecz Frigyes tájékoztatója az ipar helyzetéről • A szénhidrogénkutatás jövője 1988-ban az iparban nem születtek kiugró gazdálkodási eredmények, de a szerkezetátalakítási törekvések valóra váltásában az egyes ágazatok szerény sikereket elértek. Így jellemezte az elmúlt esztendő ipari eredményeit Berecz Frigyes ipari miniszter tegnapi sajtótájékoztatóján. Mint mondta, az állami ipar eredményei az előző évhez képest 1-2 százalékkal visszaestek, ugyanakkor az ipari szövetkezeteké és a magánkisiparé javultak. Különösen a gépipar teljesítménye maradt el, elsősorban a közlekedési eszközök szocialista exportjának erőteljes csökkenése következtében. A kohászat viszont kihasználta a tőkés piacon tapasztalt konjunktúrát, e piacra jóval többet exportált mint korábban, és egyes termékek árát 50—60 százalékkal is emelni tudta. A miniszter arról is szólt, hogy fokozatosan megszűnik az ipar költségvetési támogatása. Néhány évvel ezelőtt költségvetési befizetéseik egynegyedét, több mint 40 milliárd forintot az állam visszajuttatott különböző támogatások formájában, tavaly ez az összeg már csak 26 milliárd forint volt. Az idén a bányászat, a kohászat és a könnyűipar még kap kisebb támogatást, összesen 11—12 milliárdot, de a vegyiparé megszűnik, a gépiparban pedig az eddiginél is magasabb lesz az elvonás aránya. 1989-ben a költségvetési befizetések 26 (Folytatás a 2. oldalon) A gyermelyi Petőfi Tsz-ben a tésztagyár és a tojásfeldolgozó üzem után most malmot építenek. A napi 120 tonna kapacitású malom építése jól halad. A mintegy 200 millió forintos saját kivitelezésű beruházás az idén készül el. A malom elkészültével lehetővé válik a tésztagyártáshoz szükséges alapanyagok helyben történő gyártása. Képünkön a malom lisztsilóját szerelik. (MTI fotó: Jusztin Tibor) Egytestületi városi pártbizottság lesz Tiszafüreden Megválasztották a küldöttértekezlet bizottságait és tisztségviselőit Tegnap délután ülést tartott a tiszafüredi városi pártbizottság. Napirenden szerepelt egy jelentés a fegyelmi bizottság tavalyi munkájáról, valamint a pártbizottság beszámolója az 1985. február 16-i városi pártértekezlet határozatainak végrehajtásáról és egy javaslat az országos pártértekezlet állásfoglalásaiból adódó helyi feladatokra. A városi pártbizottság megválasztotta a februárban tartandó városi küldöttgyűlés bizottságait és tisztségviselőit. A küldöttgyűlés lesz hivatott a megye első egytestületű városi pártbizottságának megválasztására. A városi pártbizottság tegnapi ülésén döntött arról is, hogy négy községi (az abádszalóki, a tiszaburai, a tiszaörsi és a tiszaszentimrei) és három üzemi pártbizottság (a hajógyári, az alumíniumgyári és a Hámán Kató Tsz é) delegálási jogot kapjon a városi pártbizottságba. A pártbizottság ülése után az egytestületű pártbizottságról beszélgettünk a városi pártbizottság első titkárával és titkáraival. Interjúnk a 3. oldalon. Hazánkat is felkeresi Kim De Dzsung elindult európai körútjára Elindult kedden Szöulból 16 napos európai körútjára Kim De Dzsung, a legismertebb dél-koreai ellenzéki politikus, a Béke és Demokrácia Pártjának elnöke. Kim a tervek szerint február 12—15. között Magyarországot is felkeresi, ellátogat emellett még Svédországba, Olaszországba és a Vatikánba, valamint Hollandiába. Munkatársai szerint utazásának célja az, hogy erősítse pártja kapcsolatait a felkeresett országok vezető politikai tényezőivel. Megalakult az IBUSZ-klub Rekordforgalommal zárta 1988-at a legrégibb magyar utazási iroda Családi alpesi üdülést, 15-22 napos nyelvtanfolyamokkal összekötött angol és német utakat, olcsó, egynapos szabadkai programot is kínál az idén az IBUSZ A Hűvösvölgyben, a gulyásparty színhelyén fogadta tegnap az újságírókat dr. Szemenkár Erika, a 87 éves IBUSZ RT vezérigazgatója szokásos év eleji sajtótájékoztatóján. Az IBUSZ vezérkara örömteli eredményekről, de minden eddiginél nagyobb áldozatokat követelő munkáról adott számot. Az általános forgalmi adó és a világútlevél bevezetése új helyzetet teremtett az idegenforgalomban, mind a szervezésben, mind a gazdálkodásban. A változás első évében az IBUSZ minden eddiginél magasabb árbevételt ért el. 1987-hez viszonyítva 53 százalékos növekedéssel, 36 milliárd forint bevétellel zárta az évet. Részesedése a magyar idegenkor(Folytatás a 3. oldalon) Broyler csirke feldolgozása A jobb ellátás érdekében — egészben és darabban is — forgalmaznak hízott libát A tőkés export folyamatos. A szállítások hűtővagonokban és kamionokban történnek az ötezer tonnás hűtőházból — nzs — A vállalat közismert termékeit 1987-től laboratóriumi vizsgálatnak is alávetik