Új Néplap, 1991. november (2. évfolyam, 256-282. szám)
1991-11-23 / 276. szám
16 Hírek—információk—érdekességek 1991. NOVEMBER 23. 1991. november 23., szombat, Kelemen, Klementina napja. A Nap kél 6.59, nyugszik 16.02 órakor. A Hold kél 17.11, nyugszik 8.50 órakor. Egyre kevesebb eső Szombaton napközben változóan felhős idő várható, már csak elszórtan alakulhat ki gyenge zápor. Éjszaka és délelőtt erősen párás lesz a levegő, többfelé köd keletkezik. Az eleinte a Kisalföldön néhol még erős északnyugati szél mérséklődik. Szombaton mérsékelt lesz a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 6 és plusz 11 fok között várható. (MTI) Képes eseménynaptár 135 évvel ezelőtt, 1856. november 23-án hunyt el Pécsett Keczkés Károly (képünk) vízépítő mérnök. 1823-tól a Duna feltérképezésének mérnöke, 1830 körül a Rábán és a Pinkán végez szabályozási terveket, 1837-ben Pozsonyba helyezik a Duna szabályozásához. Miután az országos építési főigazgatóság mérnöke lett, kezdett a Tisza-szabályozás ügyével foglalkozni, s Vásárhelyi Pál halála után ő lett a Tiszavölgyi Társulat főmérnöke. Tervei, irodalmi munkássága elveszett, csupán a Tiszára vonatkozó tanulmányát sikerült kiadni. Találmányai voltak egy végtelen szállítószalag és egy kotrógép (1855). Kelemen, Klementina A „Clementinus’ ’ latin névből származik a mai Kelemen nevünk, amelynek „ nyájas, szelíd lelkű’ a jelentése. Már az ókorban használatos volt, a Clementina női alakjával együtt. Nyugat-európai nyelvekben a Klemens, Klement, Clemens formákat vette fel. Éppen jelentése miatt a pápák is szívesen vették fel, egyikükről nevezték el a római San Clemente-templomot. Irodalmunkban Mikes Kelemen, Rákóczi hűséges apródja neve őrzi emlékét, rodostói leveleivel. Csak 1987-ben kapott helyet a Klementina a névnapok között. Ennek néveredet-magyarázata megegyezik a fenti Kelemen nevünkével. A különleges nevű Klementinát lepjük meg lapos kerámiatál közepén elhelyezett egy szál fehér kalla virággal, köréje pedig szintén fehér, apró virágú krizantémokat rendezzünk el. Színház A Szigligeti Színház színháztermében szombaton 19 órakor (Varsányi bérlet) és vasárnap 15 órakor (Upor bérlet) Cseresznyéskert. Mozi Szolnokon a Nemzetiben ma és holnap fél 5-kor, fél 7-kor és fél 9-kor Halálcsók. A Tallinnban fél 6-kor és fél 8-kor Az utolsó kijárat Brooklyn felé. A Tisza mozi A-termében fél 5-kor és fél 9-kor Spionfióka, fél 7-kor Találkozás Vénusszal. A Tisza mozi videótermében ma és holnap 3-kor Maci Laci és barátai, fél 5-kor Akció Jackson, fél 7-kor és fél 9-kor Heisser Strich. (18). Jászberényben a Lehelben ma és holnap 6-kor és 8-kor Thelma és Luise. Mezőtúron a Szabadságban 6-kor és 8-kor ma Isten nem ver Bobbal, holnap A földönkívüli zsaru (18). Törökszentmiklóson a Dózsában ma Irány Colorado, holnap Nikita. Túrkevén a Korda Sándor mozi szünnapos. Kunszentmártonban a Körösben ma Julianus, A gyönyör rabjai, holnap Csupasz pisztoly 2 1/2. Jászapátin a Táncsicsban ma szünnap, holnap Hudson Hawk. Kunhegyesen a Szabadságban ma Dobjuk ki anyut a vonatból, holnap szünnnap. Kunmadarason a Petőfi ma és holnap szünnapos. Tiszafüreden a Tiszában ma ők is a fejükre estek, holnap Kebelbarátok. Tiszaföldváron a Táncsicsban ma szünnap, holnap Irány Colorado. Karcagon a Dérynében ma Nikita, holnap Kutyaparadicsom. Martfűn a Tiszában ma Gyertek el a mennyországba, holnap szünnap. Megyei Művelődési Központ Ma és holnap az előtérben játékkiállítás. A galérián az Opus Művészeti Egyesület kiállítása. A fotógalérián Debreceni Fotóklub 1932-1944 c. fotókiállítás. Vasárnap 9 órától Logi klub, 10-től Éremgyűjtők klubja, 14 órától Amiga klub, 15 órától Segítő kezek klubja foglalkozása. ARANYKAPU-vásárra Jászberény központjában kereskedők jelentkezését várjuk profilmegjelöléssel. „Central” jeligére a jászberényi szerkesztőségbe. *69962/ 1* NAGYÉRTÉKŰ autó behozatalához vám- és áfa-mentességem átadom. „Részesedés’’ jeligére a kiadóba. *70104/ 1* KLUBTAGOKNAK kedvezményes videokazetta-vásár az Ezeregy Éjszaka és a Tisza Mozi videotékában! E-180’ 199 Ft, BASF E-195’ 339 Ft. *70123/1* SZOLNOKON, társasházban, udvarra nyíló, földszinti, egyszobás, gázos, 34 négyzetméteres lakás eladó. „25.000 Ft/négyzetméter" jeligére a kiadóba. *70128/1* SZESZFŐZDE sürgősen eladó. Érd, Tiszaföldvár, Árpád út 87. *70133/ CSALÁDI ház eladó - volt hentesüzlet, Szajol, Lenin út 51. Érdeklődni: Pálma ételbár. *70141/1* KÖZÜLETEK - vállalatok, figyelem! Az árváltozások ellenére is régi áron, 60 Ft-ért lehet előfizetéses ebédet rendelni a „Bástyában”. Ugyanitt vállaljuk rendezvények, esküvők lebonyolítását. Már lehet asztalt foglalni a 29-i „Katalin’’-bálunkra. Park Bt. *70146/1* CSOPORTOS vállalkozókat keresünk cukorrépa kézi kiszedésére a mezőhéki Táncsics Mgtsz rákócziújfalui és mesterszállási kerületeibe. Elvégzendő munkafolyamatok: a cukorrépa földből történő kiszedése, a répa fejelése, kupacokba történő rakás, répakupacok betakarása répalevéllel. Vállalkozási díj: 25.000 Ft/ha. Részletes információk a tsz mesterszállási központjában a növénytermesztési főágazatvezetőknél, illetve a kerületvezetőknél. Telefonon: 56/50- 569, telex: 23278. *69947/ GYÜMÖLCSFACSEMETE-ÁRUSÍTÁS hétvégén is! Szolnok, Mester u. 35. (volt szovjet laktanya főbejáratánál). *70180/1* PÉK szakmunkást felveszünk. Jelentkezni lehet 18-19 óra között Széchenyi piac, Kerek-Perec Kft. pékségében. *70182/ 1* JÁSZBERÉNY központjában kétszintes ikerház egyik fele áron alul, sürgősen eladó. Érd., Darázs u. 29. *70188/1* GARÁZS eladó a Ceglédi úton. Érd: este 56/38- 553-as telefonon. *70200/ Rendezvények Tószeg. A Nemzeti Parasztpárt-Magyar Néppárt ma 18 órától a filmszínházban szórakoztató műsort rendez, amelyen fellép Béres Ferenc Liszt-díjas énekművész, Lipcsei Edit énekművész, Miske László színművész és Hegedős Valér zongoraművész. Nyitóbeszédet mond Törőcsik Mihály, a párt országos alelnöke. A műsor előtt 17.30 órától a római katolikus templomban toronyzenét ad Torma Mihály tárogatóművész. Tiszaföldvár. Jótékonysági hangversenyt tart a katolikus templomban a helyi Hajnóczy József Gimnázium és Óvónői Szakközépiskola leánykara holnap 16 órától. A bevételt a martfűi Szent Tamás-templom építésére ajánlották fel. Jászapáti: Az Egri Színműhely holnap 19 órától a művelődési házban előadja Móricz Zsigmondi Nem élhetek muzsikaszó nélkül című darabját. Az előadást ma tartották volna, de baleset miatt halasztották holnapra Szolnok, Márkus Ica, Lovass Lajos és Lente Lajos, valamint Sándor Sanyi és zenekara lép fel ma 19 órától a Ságvári Művelődési Házban. Műsoruk címe: Mulatok, mert jókedvem van. Árak a szolnoki piacon 160-200,20-45,20-50, Ft/kg élő csirke 100,élő tyúk 110,élő kacsa 100,vágott csirke 140,vágott kacsa 150,tojás (db) 7-8,80 burgonya 13-20,sárgarépa 15-30,petrezselyem 25-40,vöröshagyma 12-16,fejes káposzta 10-12,kelkáposzta 15-25,karalábé 15-25,karfiol 80-100,paradicsom 100-160,zöldpaprika 40-120,uborka 120-180,hónapos retek (cs) 10-25,retek 15-30,fokhagyma 100-140,gomba INNEN—ONNAN BELFÖLDRŐL Szolnok. A Magyar Vöröskereszt Megyei Vezetősége a novemberi egészségnevelési hónap - az ifjúság körében szervezett - programjaihoz a városi vezetőségeknek jelentős összeget biztosított. Az iskolai és városi szintű gazdag, színes rendezvények, vetélkedők a fiatalok egészséges életmódra nevelését, a vöröskereszt humanitárius eszméinek terjesztését segítették elő. Az események megrendezésében jelentős feladatot végeztek a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók. A programokat a megyei közgyűlés 300 ezer forinttal támogatta. Fegyvernek. Új helyre, a volt bölcsőde épületébe költözött az elmúlt időszakban a könyvtár, ahol kényelmesebb körülmények között fogadhatják az olvasókat, mint korábban. Az így felszabadult épületet egyébként - a közélet javítása érdekében - társadalmi szerveknek adta bérbe az önkormányzat. A közművelődési intézmény új helyének kialakítása 1,1 millió forintba került. A könyvtár ünnepélyes átadása kedden 16 órakor lesz KÜLFÖLDRŐL Washington. Az Egyesült Államokban az utóbbi évtizedben a műveltebb felnőttek többsége áttért a zsírszegény, egészségesebb étrendre, és rendszeresen sportol. A franciák viszont változatlanul sokat és zsírosabbat esznek, és keveset mozognak. Mindennek ellenére ma is több mint kétszer annyi középkorú amerikai férfit visz el a szíve, mint franciát ... A sajátos helyzet hátterét vizsgáló tudósok első eredményei nekünk, magyaroknak is biztatóak: a jelek arra mutatnak, hogy a franciákat, a világ legnagyobb borfogyasztóit a savas vörösbor védi, az „mossa’ ’ le az erek faláról a mészlerakódásokat. A 07 jelenti Szolnok. Mint ismeretes, a rendőrség kedden eljárást indított emberölés alapos gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, aki hétfőn délután a lakásán olyan súlyosan bántalmazta Páczkán Tivadarnét, hogy az asszony a helyszínen életét vesztette. A bűncselekménnyel Hinora Mihály budapesti lakost gyanúsították, aki ellen körözést adtak ki. Hinora Mihály november 21-én 17.30 órakor önként jelentkezett a budapesti XII. Kerületi Rendőrkapitányságon, és közölte, hogy súlyos bűncselekményt követett el. Hinora kihallgatása során őszinte, feltáró vallomást tett a Páczkánné ellen elkövetett bűncselekményről. Alattyán. Tegnap a 32-es számú út mellett, az árokban holtan találták a 63 éves Lékó Istvánt (Jászjákóhalma, Sárgakút, Lapos tanya 80/2.). A rendőrségi vizsgálat megállapította, hogy Lékót csütörtökön este 6 és 7 óra közötti időben Szabó Sándor (Jánoshida, Kossuth krt. 99.) ütötte el az általa vezetett SK 18-82 rendszámú IFA teherautóval. A balesetet követően Szabó a helyszínről továbbhajtott, de elfogták, ellene eljárás indult. Mégis drága a bunda Lassan jól benne vagyunk a télben, elkel(ne) ilyenkor a jó meleg bunda, bekecs, télikabát. Ám nemcsak a vásárlók pénztárcája van válságban, hanem a szőrme- és szűcsipar is. Az iparosmesterségeiről valaha oly híres Jászjákóhalmán is panaszkodnak a mesterek. Szaszkó Mihály, az egykor keresett szűcsmester ma már prémkikészítést nem is vállal. Nem éri meg, olyan drága a szükséges vegyszer, hogy ennyi pénzt szégyellne elkérni egy-egy kikészített állat bundájáért - mondotta. A szőrmeiparban használatos vegyszerek ára 400 százalékkal emelkedett. A nemrég még 30 forintos tejsav kilója ma 320 forint, hogy csak egyetlen példát mondjunk. Fotó: Korányi Éva 10 %-os árengedmény az összes PIONEER termékre. — CD-lemezjátszók — erősítők — tunerek — deckek — autó-rádiósmagnók — autóhangszórók Figyelem! Amíg a készlet tart! Cím: Terra Trade Kft. Szolnok, dr. Elek István út 23. (Régi mentőállomás utcája). Telefon: 56/37-738 *69347/1* Viccturmix - Hisz ön a repülő csészealjakban, kedves uram? - Hát persze! - És látott már valaha ilyet? - Mióta elváltam, azóta nem! A házaspár óriási csomagokkal megpakolva érkezik a pályaudvarra. - Nagy kár, hogy nem hoztuk magunkkal a zongorát is - mondja a férj. - Megőrültél? Semmi értelme nem lenne! - vág vissza a neje. - Első hallásra valóban értelmetlenség. Csak az a helyzet, hogy a vonatjegyek otthon maradtak, a zongora tetején ... Nyílt napok A nyolcadik osztályos tanulók beiskolázásának megkönnyítésére pályaválasztási nyát napot rendez november 26-án 8-tól 14 óráig a szolnoki Jendrassik György Gépipari Műszaki Szakközépiskola (Baross u. 37.); november 29-én, december 13-án és január 10-én 10 órától a jászberényi Liska József Erősáramú Szakközépiskola (Rákóczi u. 13.), ahol bemutatják az iskolát, a kollégiumot, tájékoztatót adnak a képzésről és a bevezetésre kerülő új oktatási formákról; december 14-én 10 órától a túrkevei Ványai Ambrus Gimnázium és Gépjárműtechnikai Szakközépiskola (József A. u. 23.). MDF-piac Szolnok. Egy hét óta szombatonként ismét megtalálható - sokféle árucikkel - az MDF-piac a szokásos helyén, a Széchenyi-lakótelepen, a Léna presszó melletti parkolóban. A nagy forgalomra tekintettel a rendezőség kéri az autótulajdonosokat, hogy szombati napokon reggel 8 és 11 óra között ne parkoljanak gépkocsijaikkal ezen a helyen. Véradónapok Véradást szerveznek hétfőn a jászberényi hűtőgépgyárban 8-tól 14 óráig; a mezőtúri véradóállomáson 8-tól 14 óráig és a karcagi véradóban 8-tól 10 óráig a hántolómalom dolgozóinak; kedden a tiszabői művelődési házban 8-tól 12 óráig; szerdán a mezőtúri véradóban 8-tól 12 óráig a Tisza Cipőgyár, a téglagyár, a Volán, az egészségügy és az Építőipari Szövetkezet véradóinak; csütörtökön a tiszaföldvári orvosi rendelőben 12-től 15 óráig; pénteken a szolnoki Kőolajkutató Vállalat dolgozóinak a Körösi úti orvosi rendelőben 7-től 11 óráig. Mai lapszámunkat szerkesztette: Budai Mátyás Tipográfia: Zsoldos György, Majnár József A híroldal összeállításában közreműködött: Tóth András, akivel a 33-104-es telefonszámon közölhetők újabb információk. Szerkesztőségünk éjszaka is hívható a 37-404-es telefonszámú üzenetrögzítőn. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer- Magyarország Kft. lapja Felelős vezető: az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: Hajnal József Kiadja: az AS-M KFT. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája Felelős kiadó: Nánai Tibor irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. I. sz. Irodaház, Pfi. 105., tel.: 42-211, tx.: 23-357, tfax: 42-853 Verseghy Nyomda, Szolnok 5001 Szolnok, Városmajor u. 28., telefon: 35-433 Felelős vezető: Gombkötő Béla Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Bp., XIII. Lehel u. 10/a. 1900 - közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy évre 2940 Ft, fél évre 1470 Ft., negyedévre 735 Ft, egy hónapra 245 Ft. Példányonkénti ára 9.60 FL ISSN 0865-915 X