Új Néplap, 1993. április (4. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-22 / 93. szám
1993. április 22., csütörtök Kőcsodák a kanyonban A mormon telepes, Ebeneezer Bryce mélázva pihent megszokott lapos kövén, és nézte a templomokat, minareteket, pagodákat és más hihetetlen alakzatokat, melyeket nem emberi kéz, hanem a természet formált kemény munkával az elmúlt 13 millió év során. Szinte hihetetlen, de ezek a remekművek az esőnek, hónak, szélnek, jégnek köszönhetik életüket. (Sok könyv szerint a szél formálta őket, de ez téves felfogás, a szél szerepe a formázásban messze nem volt olyan fontos, mint a csapadéké.) Ezek repesztették, törték, faragták és porlasztották az alapkőzetet, míg létre nem jöttek a „faragványok”. És ez a munka ma sem állt meg, a természet erői ma is szorgalmasan dolgoznak, át- meg átköltve a kikezdhetetlennek tűnő szobrokat. Ebeneezer úgy gondolta, hogy csakis valamilyen csoda folytán jöhettek létre ezek a mesterművek, bár a természet erőinek hatalmasságát sokszor saját bőrén tapasztalta. Ez a csoda a Bryce- (ejtsd : brájsz) kanyon. Az Egyesült Államok nyugati felén, a Sziklás-hegység lábainál található Bryce-kanyon nem igazi kanyon, mert nem folyó vájta, hosszanti mélyedés, hanem sok kis üregből, bemélyedésből alakult nagy, amfiteátrumszerű képződmények sokasága, amit a csapadék és az idő alakított ki. Fenyőket, bokrokat, lágyszárúakat csak a mélyedések alján vagy nagyobb platókon lelhetünk. Török János Játékos állatok Marad a gyerek, ha játszik, tartja egy gyakorta használt szólás. Azaz nem nyűgösködik, nem sír, nem unja magát, hanem önfeledten játszik! A játék élettani szerepe nem csupán az embernél, hanem az állatvilágban is rendkívül fontos, mondhatni életbevágó. Különösen magasabb rendű fajok, madarak és emlősök vonatkozásában igaz ez a megállapítás. Szinte minden emlősállat kiskorában kutat, fürkész, viháncol, egymást püföli. Játszanak a szüleikkel, társaikkal, olykor élőlénynek kinevezett tárgyakkal, vagy egyéb híján önmagukkal. Gondoljunk csak a kutya- és a macskakölyök bolondos, saját farkincáját kergető ugrándozásaira. Mindez csak látszólag céltalan viselkedés. Ugyanis részben ezzel vezetik le fölösleges energiájukat, másrészt mintegy jó előre készülve a felnőttkorra, a leendő fő tevékenységeiket gyakorolják, hangolják össze játékos formában, és adott fajra jellemző örökletes mozgásmintákat fejlesztenek ki, ismétlik vég nélkül. Minél felsőbbrendű egy faj, annál hosszabb, terjedelmesebb az egyedek gyermekkora, és annál többet és bonyolultabban játszanak. Manapság már a cseppet sem kóterszerű állatkertekben is nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy az ott tartott játékos állatok kitombolhassák magukat. Kovács László Hüllők a sivatagban A kietlen, kopár sivatagok első pillantásra élettelennek tűnnek, s nehéz elképzelni, hogyan létehet állati élet az elszórtan található száraz fűcsomók között. Azután felbukkan néhány bogár (szinte biztos, hogy ezek gyászbogarak), majd a figyelmes szemlélődő mind több és több állatot fedez fel. Köztük hüllőket is, melyek fantasztikus formagazdagságban és egyedszámban taláhhatók a legsivatagosabb részeken is. Hogyan lehetséges, hogy ezeken a szegényes táplálékot nyújtó területeken ennyi hüllő képes megélni? Az okot ezen állatok anyagcseréjében kell keresni. Amíg az emlősök és a madarak a megszerzett élelemből származó energia döntő részét testhőmérsékletük állandó szinten tartására fordítják, addig a hüllők ezt a szabályozást jórészt a nap energiájával, tartózkodási helyük megváltoztatásával oldják meg. A csoport magyar elnevezése is csalóka, hiszen nem egyszerűen hidegvérű, „lehűlő” állatokról van szó, a „változó testhőmérsékletnek” a helyes kifejezés. Ennek a berendezkedésnek óriási előnye, hogy például egy gyík egy azonos tömegű emlős táplálékszükségletének felével is beéri - így nagy számban élhetnek sanyarú körülmények között is. Persze mindennek meg kell fizetni az árát: amíg egy rágcsáló a hűvös éjszakában is buzgón szaladgál ennivaló után, addig a hüllők szinte mozdulatlanná meredve várják a melegítő reggeli napsugarakat. Csorba Gábor A Föld napján A lepkefotózás kínjai és szépségei A természetfotózás gyönyörű és amellett roppant egészséges foglalatosság, elvégre miközben az ember az erdőt-mezőt járja, jó levegőt szív és csodás dolgokat lát. Ehhez fogható talán csak a lepkékkel való foglalkozás lehet. A pillangók - amiket a középkorban apró, de boszorkányosan szép női léleknek tartottak, azzal a csekély különbséggel, hogy nem seprűk, hanem saját szárnyaik révén repkedtek - már önmagukban is csupa jót ígérnek. Azok a helyek pedig, ahol leginkább fellelhetjük őket, a virágzó rétek, a dús erdei tisztások és az illatozó domboldalak, melyek valóságos paradicsomok a nagyvárosi életbe belerokkant ember számára. És ha valaki olyan szerencsés, hogy fotózik is, meg a lepkék után is jár, akkor... Akkor pedig ne lepődjön meg, ha rengeteg ideje, energiája és filmje bánja, mire elfogadható felvételeket mondhat magáénak. Olyanokat, amelyek „élnek”, nemcsak kompozícióra gondolok, hanem egyszerűen arra, hogy a rovar valóban élt, amikor lefotóztuk, és nem rovartűvel rögzítettük a virághoz. Ez a megoldás egyébként meglehetősen elterjedt a rovarfotósok körében, van, aki azt a fáradtságot sem veszi, hogy a tű feje takarva legyen a képen. Persze kétségtelen, hogy az állatok is halálra tudják bosszantani az embert. Sok fajuk a fotózás pillanatában vesz fel valami egészen lehetetlen pózt, amit a keresőn át észre sem veszünk, csak amikor előhívtuk a filmet, tűnik ki, hogy a nyomorult f>ont olyan, mintha az előző percben csapták volna agyon. Igazában az élőhelyén, természetes környezetben érdemes fényképeznünk az állatot, vagyis jókora felszerelést kell magunkkal cipelni, emiatt a jó levegőre olyannyira szomjazunk, hogy saját lihegésünktől még a madárdalt sem halljuk, a szemünkbe csörgő izzadtságtól még a tájban sem gyönyörködhetünk. Mikor aztán végre a helyszínre értünk, meglepődve tapasztaljuk, hogy a lepkék repülnek. Mégpedig gyorsan. Felvételeink java részén, vagy túl apró, bemozdult, életlen. Utóbbihoz nem is kell az állatnak sokat tennie, elég, ha a növényt, amin ül, meglengeti a szellő. Szél pedig mindig fúj, ez afféle alaptörvény. Azért van olyan időszak, amikor nyugodtan ülhetnek modelljeink, a nappaliak éjszaka, az éjszakaiak pedig nappal. A baj csak az, hogy ilyenkor elrejtőznek, nem találjuk meg őket, vagy ha mégis, akkor sem hajlandók kedvünkért felvenni a megfelelő pózt. A nappali lepkék egy részének a fotózására a késő délután vagy a kora alkony kiváló alkalom. Ilyenkor már elülnek, de még nem alszanak. A növényeken mászkálnak, a virágokon nektárt szívogatnak, és egész közel engedik magukhoz az embert. Szinte meg kell piszkálni őket, hogy felreppenjenek. De nemcsak az állatok nyugodtak ilyenkor, hanem az időjárás is. Ez az az időszak, amikor szellő sem rezdül, és a szélcsendben még a fűszál sem hajladozik. Azt mondanom sem kell, hogy vakut nem használunk, ezért a háttér legtöbbször sötét. Ez általában nem túl szerencsés, kivéve, ha a lepke - mint ezen a felvételen is - fehér, sőt, szárnyai helyenként pikkelytelenek, áttetszőek. A kép érdekessége a szárnyon látható piros folt. Ezt az apró, számozott műkorongot előzőleg ragasztottuk a lepkére és sok más társára. Olyasféle módszerről van szó, mint a madárgyűrűzés, és a lepkék populációdinamikáját (az egyedek mozgását, tápnövényválasztását, egyedszámát, hím-nőstény arányát stb.) tanulmányozzuk vele. Vojnits András 11 Állati hírek Óriásbaktérium A világ eddig ismert legnagyobb baktériumát fedezték fel és azonosították az Egyesült Államok Indiana tagállamának egyetemi kutatói. Ez legkevesebb egymilliószor nagyobb, termetesebb, mint az átlagosnak számító baktériumok, körülbelül fél milliméter hosszú, ezért akár szabad szemmel is jól látható, megfigyelhető. Ez az új baktérium a Clostridium családhoz tartozik, és egyes egyedül az úgynevezett doktorhalak bélrendszerében él. Meglehetősen furcsa, hogy eddig nem akadtak nyomára, illetve a tudósok nem azonosították. Fehér cserebogár Bár a bogarak rendjén belül a kültakaró az egyszínű feketétől a legkülönfélébb árnyalatokig változhat, fehér bogarakkal elég ritkán talákozhatunk. Az ilyen fajok esetében a kitinpáncél maga is legtöbbször fekete vagy barna, és a fehér színt valamilyen bevonat okozza. A Kara-kum sivatagban élő fehér cserebogár testét ledörzsölhető viaszréteg fedi. Sokáig úgy gondolták, hogy a fehér szín napsugárzást visszaverve védi a bogarat a túlzott felmelegedéstől. Pontos mérésekkel azonban nemrégiben kimutatták, hogy az egy helyen élő, közeli rokon fajoknál, ahol a fajok egy része fekete, mások pedig fehérek, a bogarak szinte teljesen azonos módon melegednek. Mint a mókus... Az élelmhiány szokatlan élettérbe kényszerítette Izrael területén a patkányokat. A fákon fészküket a mókuséhoz hasonlóan alakítják ki. Megtanulták, hogyan lehet feltörni a fák „toboztermését”, és a tápdús magvakat megkaparintani. Ez a jelenség is bizonyítja a patkányok különleges alkalmazkodó képességét. Tiltott étlap Kamerun déli részén a legritkább antilopfajok húsából is csemegézhetnek az ínyencek, fittyet hányva a természetvédelmi szabályokra. A törpeantilop kilogrammja 10 francia frank, a sárgahátúé 40, míg a Baster antilopé 15 frank. A sárga hátú antilop, mint ára is kifejezi, igen ritka. Tapír Szegeden Nagy erővel folyik a dél-amerikai parcella építése. Az 5,6 hektáros területen a kontinens állatainak számos érdekes képviselőjét figyelhetik meg az érdeklődők. Az új koncepció jegyében egy dél-amerikai tapír érkezett az állatkertbe. Újdonság a hatsisakos kaméleon is, bár őket egyelőre nem láthatja a közönség. Jászberényben is lehet lakni Úgy tűnik, megmarad az állatkert. Hosszú ideig csak találgatni lehetett az állatkert sorsáról, nemrég azonban az önkormányzat átvette a zoót. A felújítás megkezdődött, ám valószínűleg a beruházásokra sokáig nem lesz pénz.