Új Néplap, 2000. március (11. évfolyam, 51-76. szám)

2000-03-14 / 62. szám

jMSI MMM2000. MÁRCIUS 14., KEDD TELEKI JÓZSEF Forrófejű nemzedék Az eső nem esett, de hűvös volt. Mégsem fázott senki sem, bel­ső tűz fűtött mindenkit. Ugyanaz a tűz, ami 142 évvel korábban Irinyit, Vasvárit is melegítette. Nem is csoda: 1990 március idu­sán is forradalom volt, egy csendes forradalom. Bár utóbb, az első szabad választások után, a politikusok gyakran mondogat­ták a rendszerváltást másképpen gondolóknak: „tetszettek vol­na forradalmat csinálni”. Az Új Márciusi Ifjak között azonban nem voltak lánglelkű költők (legalábbis nem születtek új Petőfik). Nem fogalmaztak kiáltványokat, nem szavaltak lépcsőre állva kiskabátban. Még azt is csak a hátsó sorokból nézték, hogy mások - a szabadság jelszavával - székre állva a sajtóra tették kezüket. Mégis ők, a hátul állók voltak „a rendszerváltók”. Való igaz, szó szerinti ér­telemben nem csináltak forradalmat. Vér helyett plakát tapadt kezükhöz. Ám a szabadság mámorító érzése áradt abból, hogy a tíz évvel ezelőtti március 15-ére „Tavariscsi kanyec” feliratú plakáttal árasztották el szinte minden településen az ünnepi fel­vonulások útvonalát. Volt valami titkos összekacsintás abban, ahogy az ünnep előestéjén a Szolnok főterén álló munkásmoz­galmi emlékművet fekete lepelbe burkoló fiatalok a rendőrök­nek csak úgy félválról odavettették: „becsomagoljuk, mert csú­nya”.Hol vannak az Új Márciusi Ifjak? Eltűntek, mint nagy elő­deik. A parlamentben, politikai pártok élén nem látni szinte senkit sem az egykori csirizes vödrös suhancok közül. Megfon­tolt családanyákként, családapákként az ünnepi szónoklatokat a hátsó sorokban hallgatva azonban néha még tűz lobban a sze­mükben. A hátul állók voltak az igazi rendszerváltók Petőfi Sándor, a szabadságharc lánglelkű költője 7. OLDAL A '49-es szolnoki csatát idézik fel évről évre a hagyományőrzők FOTÓ: MÉSZÁROS Az európaiság már kossuthi álom volt Interjú Katona Tamás történésszel A fiatalság volt az 1848-49-es történelmi léptékű változások mozgatórugója. A mai ifjabb nemzedék feladata sem más, mint hogy korszerű európai, polgári országot te­remtsen - vallja Katona Tamás történész. Az Antal-kormány egykori külügyi, majd miniszterelnökségi államtitkára lapunk szá­mára adott interjújában néhány ’48-as em­lék mellett beszél arról is, vajon az 1848-as szabadságharc miért jelent többet sokunk­nak bármely más ünnepnél, hogy valóban Petőfi csontvázára bukkantak-e Szibériá­ban, de arról is: a 68. évében járó egyetemi tanár mitől érzi magát ma is fiatalnak. - A szerencsés országokban egyszer visznek győzelemre egy harcot, s aztán an­nak emlékét őrzik, fényesítik napról napra. A szerencsétlen országokban - és mi ezek­hez tartozunk - minden nemzedéknek új­ra és újra ki kell vívnia szabadságát. Azt re­méljük, hogy a rendszerváltozással ez vég­érvényesen megtörtént, de a rendszer csi­szolása korántsem fejeződött be. - Több mint 150 évvel a ’48-as esemé­nyek után mire taníthat még minket a for­radalom és szabadságharc? - A jobbítás szándékára, a meg nem elé­­gedés tenni akarására mindenképpen. Az 1800-as évek közepén, amikor Magyaror­szágnak volt alkotmánya, volt országgyűlé­se, akkor például Ausztriának nem volt. Ahelyett, hogy a magyar fiatalok saját vál­­lukat veregetve megelégedtek volna a hely­zettel, többet akartak. Így történhetett, hogy az 1847-48-as utolsó rendi ország­­gyűlés megteremtette a korabeli Európa legkorszerűbb demokráciáját. Elvitathatat­­lanul óriási feladat volt a feudális Magyar­­országot átalakítani az akkori idők egyik legkorszerűbb állami berendezkedésévé. - Mit emelne ki a 48-as célkitűzések kö­zül, amely ma is követendő cél lehet? - Az európaiságot, amelyet már akkor nagyon komolyan vettek. Nem csak a trón­fosztó nyilatkozatban írja le Kossuth, hogy Magyarország tagja akar lenni az európai státuscsaládnak, méghozzá egyenrangú és szomszédaival békében élő társa, hanem ezt mondja Görgey is, aki komáromi kiált­ványában így fogalmaz: „Ne higgyétek, hogy ez Magyarország és Ausztria közötti harc csupán. Ez európai ügy. A legszentebb nép jogi küzdelme a bitor zsarnokság el­len.” Akkor kezdték felismerni, hogy sze­rencsénk vagy éppen balszerencsénk nagy­mértékben függ attól, mi történik Európá­ban. Ebben az időben kezdtük megtanulni, hogy a nagypolitikának milyen hatása van Magyarországra. - Görgey szerepéről megoszlik a történé­szek vélekedése. - Görgey árulásában nem hiszek. Ezt az embert - minden hibájával együtt - Má­tyás király és Bethlen óta a legzseniálisabb magyar hadvezérnek tartom. Az aradi vér­tanúkról szóló könyvemben, valamint a Görgey-emlékiratokban igyekeztem mind­ezt alátámasztani. - Elvitathatatlan, hogy ha van olyan ün­nep, amelyet a fiatalok minden körülmé­nyek között magukénak éreznek, az márci­us 15-e. Minek tulajdonítható, hogy más ünnep nem ennyire népszerű? - Az akkori történelmi idők igen eleve­nek ma is. A sodró lendületű események ma is lekötik a fiatalokat, annál is inkább, mivel annak akkor ők voltak aktív részesei. Én magam rendszeresen járva az ország közép- és szakiskoláit, szívesen beszélek ’48-ról, mert a gyerekek nagyon könnyen adják át magukat a rengeteg tanulsággal te­li emlékeknek. Augusztus 20-a túlságosan teoretikus, megfoghatatlan, október 23-ával kapcsolatban pedig a korábbi értékítéletek még ma is éreztetik hatásukat. De ez eset­ben az is riaszthatja a fiatalokat, hogy az ’56-os szervezetek nemegyszer egymás sze­mét vájják.­­ Folynak-e ma olyan kutatások, ame­lyek eredményeként valamelyest máskép­pen láthatjuk a forradalmat és szabadság­­harcot? - Van egy óriási adóssága a magyar törté­netírásnak, amelyről azonban nem tehet. Annak ellenére, hogy csakúgy, mint az ’56- os forradalmat, az 1848-49-est is végül az orosz csapatok verték le, a mai napig nem kutathatóak az orosz levéltá­ri források. Korábban a szov­jet rendszer nem engedett ezekbe bepillantást, ma job­bára pénzkérdés. - Lehet, hogy az ottani kutatások fényt deríthetné­nek arra is, vajon Petőfi Se­gesvár mellett vagy Szibériá­ban nyugszik? - Nem tartom valószínűnek, hogy Petőfi Barguzinban halt volna meg. Legjobb tudo­másom szerint a magyar hadifoglyokat az osztrákok kapták meg. Oroszországba a lengyeleket vitték. Sajnos, azt kell mond­jam, az járt jól, akiket az oroszok kaptak meg, mert onnan már két év múlva el lehe­tett szabadulni. Ezért szinte lehetetlen, hogy Petőfi Szibériába került, azt pedig lé­lektani képtelenségnek tartom, hogy ha mégis, akkor ne próbált volna üzenni imá­dott feleségének és gyermekének. - Ön annak idején miért éppen 1848-at választotta fő kutatási területének? - Szemtelenül korán kezdtem el olvasni. Az első nézegetni való könyvek egyike egy ötkötetes mű volt a szabadságharcról. Vi­lágéletemben Széchenyi, Kossuth, Deák, Görgey és Bem rajongója voltam, így telje­sen természetes volt számomra ennek a kornak a kutatása. Ugyanakkor ez a téma a mindenkori fiataloknak érdekes, tanulságos múlt, amelyet tanítva én is fiatalabbnak érezhetem magam a koromnál. HORVÁTH MAGDOLNA Az 1848-as forradalom és sza­badságharc mindmáig élő példa arra, hogy az igazán sorsfordító történelmi események emléke nem halványul el sohasem. Ezekre az eseményekre nézve nem érvé­nyes az ismert szólásmondás: „A szó elszáll, az írás megmarad”. Mert az 1848-as március történé­seiről fennmaradt a szó - a híres 12 pont, Petőfi lángoló költészete, Kossuth számos lebilincselő be­széde - s örökbecsű a korabeli iro­dalom, Táncsics a Nép­szava Isten szava című könyve, a reformesz­méket közvetítő Pesti Hírlap, hogy csak néhányat említsünk. Ezt az irodalmi örökséget idén tovább gazdagította Mitták Ferenc “Fénye­sebb a láncnál a kard...” című ös­­­szeállítása (Tóth Könyvkereskedés és Kiadó Kft.), amely szemelvé­nyeket ad 184849 történetéből. “Ez volt március 15-e. Eredmé­nyei olyanok, melyek e napot örökre nevezetessé teszik a ma­gyar történelemben. Események folytatásának ez közönséges vol­na, kétségkívül, de tekintve annak, ami volt, kezdetnek nagyszerű, di­cső. Nehezebb a gyermeknek az első lépést megtennie, mint mér­földköveket gyalogolni a meglett embernek” - írta Petőfi. S a könyv első fejezete egy-egy fontos moz­zanat köré csoportosítva, kilenc Petőfi vers felidézésével eleveníti fel március idusának jeles eseményeit. Milyen szerepet ját­szanak a személyiségek a történe­lemben? - ez kutatók állandó vita­témája. A szabadságharc krónikája minden kutatásnál pontosabb vá­laszt ad erre a kérdésre. Széche­nyi István elindította a reformmoz­galmat. Bem József Erdély hőse volt. Damjanich János tábornok sok nagy csata győztese volt. Kossuth Lajos a nép ajkán “Kos­suth apánk” lett, s ez pontosan jel­zi, mit tett ő a forradalomért. Tori­nói temetésén a gyászszertartás egyik papja mondotta: "Nagy do­log az eszmékben hinni, megvaló­sítására törekedni, dolgozni, szen­vedni érte. Egységet és nagyságot ad az embernek. Akit most sira­tunk, az utolsók utolsója egy oly hősi kornak, mely hitt az eszmék­ben.” Batthyány Lajos és Szemere Bertalan, Dembinszky Henrik és Klapka György - mind, mind törté­nelemformáló személyiségek vol­tak. 1848 tíz főszereplőjéről szól a könyv második fejezete, portrét rajzolva róluk. De nemcsak ők élesztették a forradalom és a sza­badságharc tüzét. Ott volt a tűz csi­­holásánál Andrássy Gyula, Arany János, Deák Ferenc, Eötvös József, Gábor Áron, Mészáros Lázár, Tele­ki Blanka, Vasvári Pál is. Róluk és még 52 ismert politikusról és kato­náról közöl rövidebb-hosszabb életrajzot a könyv harmadik feje­zete. A 40-as évek kutatói nagy ha­szonnal forgatják Batthyány Lajos reformkori beszédei, levelei és írá­sai című könyvet (Zala megyei Le­véltár), amely segít képet alkotni magunknak a reformkor politikai közéletéről. A kötet a politikus va­lamennyi felkutatott, 1839. július 24. és 1848. március 14. közötti, érdemi közéleti megnyilatkozását tartalmazza, s mint ilyen, a mi­niszterelnök első válogatott gyűjte­ményét alkotja. A kötet feltárja Kossuth és Batthyány, valamint Széchenyi és Batthyány kapcsola­tának ellentmondását, ezek társa­dalmi és gazdasági kérdésekben egyaránt jelentkeztek. Bár Sed­ 1­­nitzky akkori rendőrminiszter így nyilatkozott: “Batthyány mentora Kossuth, a gróf teljesen Kossuth befolyása alatt áll.” Ez nem mon­dott ellent annak, hogy Batthyány természetes közege az arisztokrá­cia volt, kitartóan szervezte a fő­rendi ellenzéket. A gyűjtemény 103 dokumen­tum közreadásával sokat tesz an­nak érdekében, hogy az első fele­lős független magyar kormány tra­gikus sorsú miniszterelnökének nézetrendszere és tevékenysége tisztán álljon az utókor előtt. Ezt segítette a könyvben megfogalma­zott értékelés, amely szerint “a re­formellenzék élére emelkedett gróf politikai arculata nem igazán egyénített... a rendi ellenzék több­sége által is hangoztatott szabadel­vű nézeteket vallotta magáénak. Kiváló szervezőkészségére tá­maszkodva összefogni és egysége­síteni próbálta az ellenzék egyes szárnyainak időnként eltérő néze­teit, törekvéseit. Nem elvi irányító­ja, hanem gyakorlati vezetője volt az egységesülő ellenzéknek, szüle­tett pártvezér. Olyan politikus, aki nem csupán szavai és tettei által vált vezetővé, hanem már születé­sétől kezdve, alkatánál fogva ma­gában hordozta ezt az adottságot, és csupán megfelelő körülmények­re volt szüksége, hogy vezetésre termett személyisége érvényesül­hessen.” P.T. A szó sem szállt el, az írás is megmaradt A szabadságharc irodalmi feldolgozásai

Next