Új Néplap, 2002. április (13. évfolyam, 76-100. szám)
2002-04-15 / 87. szám
4. OLDAL Hidat épít a Hídember A napokban kezdte országjáró körútját a mozikban, s a fővárosi bemutató után Szolnokra is elérkezett a várva várt Széchenyifilm, a nagyszabású Hídember. Pénteken a Tisza mozi meghívott közönsége megtekinthette díszelőadásban is, amelyen az alkotók közül részt vettek többen, így a film rendezője és részben forgatókönyvírója, Bereményi Géza, a címszerepet játszó Eperjes Károly, valamint Háberman Jenő producer. A vetítést követő, éjszakába nyúló tartalmas eszmecserében szó esett a vállalkozás nagyszerűségéről, a film megszületésének körülményeiről, a történelem játékfilmes feldolgozásának sajátos problémáiról. A Hídember egyébként az első olyan alkotás, amely játékfilmes, mozgóképes eszközökkel ábrázolja a reformkor hősének alakját, életesorsát. Előtte csak dokumentum, illetve ismeretterjesztő vagy tévéfilm készült róla. A frissen szerzett élmények hatása alatt bőséggel hangzottak el az elismerő vélemények is. Méltán, Bereményi elengedve fantáziáját, gazdagon él a film lehetőségeivel, s olyan hidat tud építeni néző és film között, amelyen a ma embere jól és főleg élvezettel közelítheti meg, juthat el az adott kor történelmi valóságához - színes korrajz, híven a történtekhez - és ugyanakkor benne, középpontban a „legnagyobb magyar” emberi drámájához. És közélet valamint magánélet, például Széchenyi Crescence iránt érzett olthatatlan szerelme, szerves egységet képeznek. A film vásznán nem holmi piedesztálra állított, sematikusan pátoszos hős jelenik meg, hanem egy drámai fordulatokban gazdag, példás értékű emberi élettel szembesülhetünk; olyan rendkívüli emberrel, aki azért szeret, szenved, gyűlöl, örül, aki esendő, démonokkal viaskodik, s közben képes finoman megragadni azokat a lehetőségeket, amelyekkel hazájának javát szolgálhatja. Az a Hídember ö, aki Dunát szabályoz, majd hajót tesz rá, aztán hidat is, erőset, ám végül ő maga megszakad az óriási terhek alatt, lélekben megroppanva őrültségbe „menekül”. Ám ott is, akkor is képes folytatni küzdelmét haláláig, gyilkos szatírával fordulván a Birodalom ellen. Mindez pedig igazán látványos tálalásban, Kardos Sándor képeivel, lásd többek közt a Lánchíd építésének, majd „balesetének” rendkívül expresszív megjelenítését, avagy a filmet záró temetési jelenet bravúros képi megoldását. Ugyanakkor az emberi lélek rezzenéseinek finom ábrázolását is nyújtja a film, főképp az angyali szépségű grófnő és Széchenyi szerelmi kapcsolatának rokonszenvesen bensőséges bemutatásában. És kiváló színészi teljesítmények egész sora. Milyen rendkívüli erővel hozza Széchenyi összeomlásának drámáját Eperjes Károly! De jók: Cserhalmi György (ő Wesse- Az érzelmekben gazdag Hidlényi) és Nagy Ervin (ő meg Kosember sokrétű tartalmával alkalmut), és Metternichként Darvas mat kínál arra is, hogy gondol Iván, továbbá emlékezetes Irinakodjunk történelmünk szép igaz- Latchina Crescence isságain éppúgy, mint rút igazságtalanságain, megismervén őket egy igazán nagyszerű ember életének, szenvedélyes küzdelmeinek filmes tükrében. V. M. Széchenyi (Eperjes Károly) és Crescence (Irina Latchina) Gajdos József köszöni szépen, megfelelő egészségnek örvend hetvenegynéhány évesen is. Füzesabonyban él. Ugyanakkor azzal is tisztában van, hogy életét a vak véletlennek köszönheti, amely talán egyszer, ha adódik az ember mindennapjaiban. Mert ő elmondhatja magáról: tulajdonképpen háromszor született. Először 1928. december 28-án született Tószegen, otthon. Hogy később legyen katona, a szülei vártak és 1929. január 1-jén jelentették érkezését. Ez balul ütött ki, mert a huszonnyolcasok végül három hónapig katonáskodtak, ő meg lehúzott egy híján harminc hónapot. De túlélte. A harmadik születésnapja pedig 1944. október 13-a, amikor a Tószegre bevonuló orosz katonák tizenkét embert kivégeztek. Köztük volt ő is. Csodával határos megmenekülését maga mesélte el nekünk. 1944. őszén tizenöt éves suttyó, afféle az elemit már kijárt és majdnem legény. Ott laktak Tószegen az iskola mellett, éjszakánként a hadikórházzá átalakított szenespincében húzták meg magukat. Mert ahogy közeledett a front, lett egyre nagyobb a lövöldözés. Pontosan már nem emlékszik, de vagy október 8-án vagy 9-én jöttek be az oroszok óriási csetepaték közepette. Hoztak magukkal birkát, kacsát, tyúkot és ezt követően a Gajdos család az udvaron főzött nekik. Este, éjszakára meg lehúzódtak a biztonságosabb pincébe, mert mint célpont, közel volt a templomtorony. Hallották, a fiatal, szép lányokat, asszonyokat nem egyszer megerőszakolták, ezért a nők öreg mamókáknak öltöztek, nem egyszer korommal kenték be arcukat, hogy éhesebbnek tűnjenek. Ugyanakkor volt ott egy nagyobbacska fruska, aki ezt mondta: — Én bizony nem öltözöm át semmiféle vén hacukába! Amikor éjjel elemlámpával pásztázták a fegyveresek a lenn alvókat, szemet is szúrt a lány és vitték magukkal. Az iskola melletti igazgatói lakásba, ott erőszakolták meg. Szép lehetett a hölgy, mert a tisztek összevesztek rajta. Amikor később lejött, elmesélte, lehet, baj történt, mert az egyik orosz tiszt jó piásan agyonlőtte a másikat és a holttestet az igazgatói szobában terítették ki. Ez az éjszaka is elmúlt, másnap hazamentek és az udvaron ismét főzni kezdtek a katonáknak. Akkor október 13-a, ráadásul péntek is volt. Tíz óra sem lehetett és érkezett hat géppisztolyos. Magyaráztak valamit, de nem értették. Átjött Fehér János bácsi, aki az első világháborúban hadifogoly volt és konyhanyelven értette az oroszt. Valami pincét emlegettek, meg egy meggyilkolt tisztet. Akit valakik megöltek, és azok az ott lakók lehetnek. Tiltakoztak, nem tudnak semmiről, de az oroszok hajthatatlannak bizonyultak. Összeszedtek vagy harminc embert: asszonyokat, gyerekeket, fiatalokat, felnőtteket. Megfenyegették az alkalmi csapatot, agyonlövik őket, ha nem vallanak. Szegények azt se tudták, miről van szó. Érezhették ezt a géppisztolyosok is, mert a nőket, gyerekeket eleresztették és összesen tizenketten maradtak túszok. Valaki elmondta, volt itt egy lány, ő látta, ki ölte meg a tisztet. Nosza, egy személy elmehetett a lányhoz, hogy kísérje ide, de az úton gránát tépte szét, így nem jöttek. A fegyveresek megunták a várakozást és kettesével hívták fel őket a pincéből, majd lőtték le az embereket. A tolmácsot véresen visszaengedték, aki a földön lévő szalmába húzódott. Agyonlőtték Gajdos József édesapját is. A végére maradtak a fiatal legények, meg még páran. Volt az udvaron egy elég mély és hosszú zegzugos futóárok, az elé kellett állniuk. Oldalt tőlük vagy tizenöt-húsz méterre álltak a géppisztolyos katonák. Ahogy a legelső lövés eldördült, mint akit eltaláltak, belevetettem magam az árokba. Pont egy sarokba estem, ahol elkanyarodott az árok. A többiek is lehullottak holtan mellém. Szerencsére az oroszok nem néztek meg bennünket, elmentek. Én kúszni kezdtem a hosszú, zegzugos árokban és végül rémülten, lihegve a nagybátyámnál kötöttem ki. Sírva meséltem, hogy apámat meg még tíz embert agyonlőttek. Csak később tudtam meg, Fehér Jani bácsi ott lent halt meg füstmérgezésben, amikor az oroszok felgyújtották a pincében a szalmát. Később betemették az árkot, majd egy hét múlva, amikor a község gazdát cserélt és visszajöttek a németek, magyarok, hadifoglyokkal kiásatták a holtakat. Már nem lehetett az arcukat felismerni, a ruhájuk után azonosították őket és temették egy tömegsírba — emlékszik vissza a jelenlegi nyugdíjas. Minderről a rendszerváltásig nem volt ajánlatos beszélni. 2000. október 13-án avatták azt a márványtáblát, amely az elesettek nevét őrzi és amelyen megjelent Gajdos József, az egyetlen túlélő is. Aki végül az áfésztől került nyugdíjba és Füzesabonyban él. Három fia, négy unokája született eddig. Sűrűn visszajár Tószegre, mivel két húga ott lakik. És sokszor elgondolkozik azon, mekkora szerencséje volt 1944. október 13-án délután 13 órakor azzal, hogy a katonák sortüze kezdetekor valamilyen megmagyarázhatatlan mozdulattal, másodperc töredéke alatt árokba vetette magát, így megmentve a legdrágábbat, az életét.______o. szabó miklós Átélte a kivégzését Gajdos József sérülés nélkül megúszta a sortüzet Tószegen, negyvennégy őszén FOTÓ: CS.I. Szép magyar beszéd Kisújszállás Az Oktatási Minisztérium (OM), a Kazinczy Alapítvány, a kisúji önkormányzat és a Móricz Zsigmond Gimnázium közösen rendezte meg a hétvégén a Dunától keletre eső megyék általános iskolás korú tanulóinak szép magyar beszédversenyét. A tíz megye 79 diákja és a két kisújszállási testvérvárosi - Szernye és Szecsele - versenyző pénteken a szabadon választott, szombaton pedig a kötelező szöveget mondta el. A vasárnapi eredményhirdetésen jelen volt Hercegi Károly, a Kazinczy Alapítvány titkára, dr. Kozma László, az OM osztályvezetője, Révészné Drávai Mária, a megyei pedagógiai intézet szaktanácsadója. A versenyt dr. Bencédy József, a zsűri elnöke értékelte, majd átadták a díjakat. A Kazinczy-jelvény bronz fokozatát és az OM könyvajándékát 51 diák kapta meg. A legeredményesebben szereplők a Szép magyar beszéd verseny arany jelvényét vették át. Az OM ajándéka mellé Barabás Rudolfné helyi pedagógus Kisújszállás népoktatásáról szóló könyvét is átvehették. Az egyik zsűri nevében Szathmári István professzor gratulált a díjazottaknak: 1. Bakos Ildikó Orosháza Eötvös Ál, 2. Gonda Kata Martfű, Városi Ál, 3. Kalmár Szilvia Szolnok Körösi Csoma Sándor Ál és Konstantin Alapfokú Művészeti Iskola. A dr. Bencédy József vezette zsűrinél 1. a hódmezővásárhelyi Bajnóczi Éva, 2. Dienes Zsuzsanna Tiszacsege 3. Győri Zsuzsanna Eger Dobó István Gimnázium 6. Majkút Árpád, a jászárokszállási Széchenyi I. Ál és Zeneiskola diákja lett. Több különdíjat is átadtak. DE TÜKÖR2002. ÁPRILIS 15., HÉTFŐ A vers bűvöletében Szolnok Szombaton rendezte meg a Borostyán (volt Ságvári Endre) Művelődési Házban hagyományos megyei szavalóversenyét a József Attila Baráti Kör. A felhívás, mint az előző években mindig, ezúttal is élénk visszhangra talált. A megye számos településéről Nagyivántól Kunszentmártonig és Karcagtól Jánoshidáig száznál több általános és középiskolás fiatal jelentkezett. A József Attila szavalóversenyen, ezúttal is három korcsoportban mérték össze tehetségüket a résztvevők. A verseny két fordulóban zajlott. Az elsőben szabadon választott költeményt mondtak el a résztvevők, és a 6-6 legjobb került a második fordulóba, illetve az egyik korcsoportból holtverseny miatt hetet engedett tovább a zsűri. A végső sorrendet az a forduló döntötte el, amelyben már csak József Attila valamelyik versével lehetett szerepelni. Az 5.-6. osztályosok csoportjában Bagosi Krisztina (Szolnok, Széchenyi Körúti Általános Iskola) lett az első. A 7.-8. osztályosok között Csollák Ágnes (Kunszentmárton, Széchenyi Általános Iskola) szerezte meg az első helyet. A középiskolások versenyét Szabari Margit (Szolnok, Varga Katalin Gimnázium) nyerte. BA Kossuth és a Nagykunság Idén ünnepeljük Kossuth Lajos születésének 200. évfordulóját. Kossuth 1849-ben két alkalommal is járt a Nagykunságban, időzött Karcagon. A helyi emlékezet a '48-as eszmék mellett sok évtizeden keresztül számon tartotta ezeket a látogatásokat, s minden évben megemlékeztek születésnapjáról is. 1898-ban az úri kaszinó kezdeményezésére több 48-as, illetve függetlenségi olvasókör összefogásával megszervezték a forradalom és szabadságharc méltó megünneplését. A Nagykunságban a Kossuthkultusz ma is erős. Szinte valamennyi településen megőrződött a jeles politikus látogatásának emléke. Kunmadarason Kossuthház őrzi emlékét, illetve az a karosszék, amelyben egykoron a Honvédelmi Bizottmány elnökeként foglalt helyet. A karcagi Györffy István Nagykun Múzeum is méltóképpen van Kossuth Lajosra emlékezni. Terveik szerint szeptemberben időszaki kiállítást nyitnak Kossuth és a Nagykunság címmel. Szeretnének minél több - ritkán, illetve eddig soha be nem mutatott - tárgyat, dokumentumot kiállítani. Azzal a kéréssel fordulnak a lakossághoz, hogy segítsék a kiállítást egykori kézírásos feljegyzésekkel, családi krónikákkal és más írásos emlékekkel, tárgyakkal, amelyek az 1848-49-cel, valamint Kossuthtal kapcsolatosak. Aki rendelkezik ilyen tárggyal és a kiállítás idejére szívesen kölcsönözné azt, az keresse fel dr. Nagy Molnár Miklós igazgatót. DE TV-notesz Személyiségvarázs Kidőlt egy óriásfa a szórakoztatás honi erdejében. Elment örökre az a humorista, aki a képernyőn milliókat, a színpadon estéről estére százakat vonzott bűvkörébe erősen vállalt, sajátosan színes egyéniségével, s azzal, hogy minden időben politikai széljárástól függetlenül „vonyított” (az ő szavával) a gazsággal szemben az igazságért. A Naprakész csütörtök délelőtt szépen és meghatóan emlékezett rá, felmutatván Hofi Géza emberi és művészi nagyságát, személyiségének utolérhetetlen varázsát. Igen, a személyiség, melyre igazán nagy szükség van a televízióban, a képernyőn is. Ezért érdekes most az a kísérlet, melyre az RTL Klub adta a fejét, és csatornáján olyan kabaré látott napvilágot - Ember a Holdon -, vagy talán gyújtott fényt az éjszakai órában, amelyben ugyancsak a kérdéses tulajdonságra építenek. Ugyanis nem történik benne más, mint megjelennek valakik a csupasz deszkákon, és mondják a magukét, próbálják eladni, amit hoznak, vele rokonszenvet kelteni maguk iránt. Kicsiben talán olyan ez, mint amit Hofi is művelt, ám ő nagyban, itt többen is osztoznak az egyórányi műsoridőn, hogy szellemességgel párosuló egyéniségükkel maguk mellé állítsák a tisztelt nézőközönséget. És valamivel magasabb színvonalú humorral, mint ez mostanság megesik általában. A bemutatkozáskor, úgy látszott, a résztvevők még ízlelgették a számukra is újat jelentő műfajt, ám Váncsa István finom iróniája, a gyakorlott televíziós Beleznai Endre magabiztossága és Rudolf Péter mozgékonysága - ők hárman főszereplői a premiernek - jelezte a próbálkozás bizalmat keltő erényeit, hogy lehet ebből valami, bár most még kissé esetlen és ritmustalan, valami épkézláb, sikeres kabaré. Ha rátalál rövidesen magára, sajátosan egyéni hangjára, és sikerül valóban átütő erejű személyiségeket megnyernie magának. Ha rátalál - mint ahogy az a Claudia beszélgetőműsorban, a színész Liptai Claudiával is megtörtént, aki a kezdeti bizonytalankodások, bátortalanság után mára már teljesen magabiztossá vált, új szerepkörében leforrta magát. S nemcsak ő lett oldottabb, görcstelenebb, de meghívott vendégei is feloldódnak a játékos légkörben, melyet egy-egy ravaszdi kacsintással, rejtélyes mosollyal, csalafinta megjegyzéssel fűszerez a vonzó műsorvezető. Nem ért mindenhez, hogyan is érthetne, de mindig tud alkalmazkodni, még küllemében is az adott témához, lehet az mondjuk a pályaelhagyás, az első csók vagy lakásrablás és egyebek. Olykor még nevetésre is késztet, eredeti egyéniség, egyszerűen varázslatos. Úgy búcsúzik nézőitől rendre, hogy arra kéri őket, nézzék Claudiát. Olyan meghívás ez, melyet időnk lévén mindig érdemes elfogadni. Ennyit, és ezt a bemutatkozásakor tett fenntartásaim miatt is ki kellett most mondanom. valkó mihály