Új Néplap, 2002. április (13. évfolyam, 76-100. szám)

2002-04-16 / 88. szám

i 2002. Április 16., kedd Sorokban VADVESZÉLY. Az elmúlt idő­szakban több kisebb-nagyobb közlekedési baleset is bekövet­kezett a közutakra tévedt vadak miatt megyénkben. A legveszé­lyesebbek az őzek, mert test­méretük miatt nagyobb kárt tudnak okozni az őket elgázoló gépjárművekben, ezáltal a sze­mélyi sérülés veszélye is na­gyobb. Természetesen a nyulak és a fácánok is tudnak galibát okozni, ezért nem árt a fokozott óvatosság. Hey könyvtárbővítés, a tö­rökszentmiklósi Ipolyi Arnold Városi Könyvtár dokumentum- és könyvállománya az utóbbi időkben számottevően gyarapo­dott, ezért a nemrégen megtar­tott képviselő-testületi ülésen felmerült a tárolóhelyiségek bő­vítése. A fiatalok tájékozódását elősegítendő, egy számítógépes szakemberre is szüksége lenne a könyvtárnak, mg___________■ PÁRTHÍREK FKGP: IGEN A FIDESZRE. A választás második fordulójában a Fidesz-MDF-jelöltek támogatá­sát kérte tagságától és szimpati­zánsaitól az FKGP Jász-Nagy­­kun-Szolnok megyei vezetősége. Fejes Ferenc elnök bejelentette, hogy a megyében egyetlen állva maradt jelöltjük, a Jászapáti központú 2. választókerületben indult Bózsik Gábor is visszalép a Fidesz-MDF jelöltje, Járvás Ist­ván javára. Fejes Ferenc a dön­tést azzal indokolta, hogy a Kis­gazdapárt mindig a nemzeti ol­dalon állt és sohasem segítette a baloldalt. Éppen ezért tartotta fontosnak azt is, hogy a kisgaz­dák közül is minél többen men­jenek el szavazni, t.i. GESZTUS. A nagytőkét képvise­li az MSZP vezetése, de az nem a tagság — állította a Munkáspárt megyei elnöke. Kántor István mindezt azon a sajtótájékoztatón mondta el, ahol bejelenttették, a Munkáspárt megyénkben is vis­­­szalépteti még állva maradt jelölt­jeit, és a választás második fordu­lójában mindenütt a szocialistá­kat támogatják. Döntésüket töb­bek között azzal indokolták, hogy a Munkáspárt programjá­nak több pontját átvette kampá­nyában az MSZP. Másrészt ezzel gesztust tesznek, bízva a két párt közeledésében. Szemüket — ígér­ték a Munkáspártnál — azonban a szocialistákon tartják és feleme­lik a szavukat, ha sérül a munká­sok érdeke, t.i. VISSZALÉPETT. Torgyán Jó­zsef tudomásul veszi egyéni vá­lasztókerületében az első fordu­lóban elért eredményét, és vis­­­szalépett a második fordulótól. A Független Kisgazdapárt elnö­ke úgy érzi, nincs rá szüksége a szülőföldjének, mit__________■ l M­EGYEI TÜKÖR Rendőrére vár a falu Tiszáig a­ Közel egyesztendős szünet után újra lehet saját körzeti megbízottja a falunak. Tóth Nándor, a település polgár­­mestere a hírrel kapcsolato­san elmondta, hogy a község vezetése mindent megtesz azért, hogy biztosított legyen az állandó rendőri jelenlét. „A település lakóit is megnyugtat­ja, ha mindennap találkozhatnak a község saját körzeti megbízott­jával. Különösen érezték hiányát az elmúlt hónapokban, amikor több betörés és egy idős ember bántalmazása is borzolta a kedé­lyeket. Ha a bűnözők vagy a bűn­(Folytatás az 1. oldalról) Az érkező miniszterelnököt üte­mes taps, a „Viktor! Viktor!”, és a „Megnyerjük! Megnyerjük!” skandálással fogadta a tömeg. Or­bán Viktor Jászberényben is el­mondta, hogy 7-én sokan voltak, akik a polgári oldalt választották, de nem elegen. Szerinte ez azért történhetett meg, mert Budapest lakossága másként döntött. Rá­mutatott, 21-én a vidék dönt majd. Mint mondta, minden egyes szavazatnak súlya lehet, mert akár egyetlen voks is eldönt­heti a kormányzás sorsát. A polgári összefogás sikeréhez szükség van a vidéken élő kisgaz­dákra, mert az MSZP-SZDSZ- kormány hatalomra kerülésével a föld kerülne veszélybe: idegen­re hajlamos egyének tudják, hogy itt saját rendőrrel felügyelt a köz­­biztonság, csak nagyobb bennük a félelem. Mi ezért minden feltételt meg kívánunk teremteni, s már el is kezdtük rendbe tenni a korábban szépen felújított s korszerű fűtés­sel is ellátott rendőri szolgálati la­kást, melynek szerencsére hama­rosan lakója is lesz.” Ez utóbbit úgy erősítette meg a tiszafüredi rendőrkapitány, Feke­te Miklós alezredes, hogy hozzá­fűzte: „Több sikertelen pályáztatás után szerencsére a napokban je­lentkezett az állás betöltésére egy olyan fiatalember, aki nemcsak 10 éves rendőri múlttal­­ ebben se­kézbe jutna. Meg kell védeni azt, s ez a gazdák nélkül nem fog menni - fogalmazott a miniszter­­elnök. Orbán Viktor szerint a nyugdí­jasokra is szükség van. Kijelentet­te, hogy kormánya nehéz öröksé­get vett át, de mindent megtett az idősekért. A polgári kormány hí­veinek legfőképp az MSZP- SZDSZ-szimpatizánsokat kell meggyőzni - az utolsó pillanatig, még pénteken és szombaton is - , hogy gondolják át korábbi sza­vazatukat. A választás leegysze­rűsödött: két értékrend és két fel­fogás között kell dönteniük az embereknek. Orbán Viktor szerint 1994-98 között nem az MSZP és az SZDSZ, hanem a nagytőke és fentős körzeti megbízotti tapasz­talatokkal­ rendelkezik, de roko­ni szálak is fűzik a térséghez. Mi a holtidőben is igyekeztünk min­dent megtenni a község nyugal­máért. Sűrűbben jártak át a füredi és őrsi kollégák, de való igaz, a tény­leges megoldást az jelentheti, ha önálló rendőre lesz a falunak. Amennyiben a fiatal kolléga áthe­lyezése során nem merül fel sem­mi gond, akkor ígérhetem: legha­marabb május közepén, de legké­sőbb június 1-jén tényleg lesz la­kója a szépen rendbe tett szolgá­lati lakásnak. Ez utóbbiért egyéb­ként köszönetet mondok a helyi önkormányzatnak.” P. M. pénztőke volt hatalmon Magyar­­országon. A tőkére ugyan min­den fejlődni akaró államnak szüksége van, de a kormánynak mindig a polgárok oldalán kell állnia, mert Magyarország állam­formája köztársaság és nem rész­vénytársaság. Beszéde befejezéseként a szó­nok rámutatott: a családra, a gyermekekre, a szabadságra, az emberi méltóságra, a hitre, a ha­zára kell igent mondani. Ha a pol­gári összefogás nyerni fog, Ma­gyarország győzni fog - jelentet­te ki. A miniszterelnök Hajrá, Ma­gyarország! Hajrá, magyarok! üd­vözléssel köszönt el hallgatóságá­tól, s kitartást kért a megjelentek­től. BANKA CSABA Vidéken dől el a választás NYÁRI VÍZSZINT. Feltöltötték vízzel az abádszalóki öblöt, így érdekes látványt nyújtanak az épülő vi­­torláskikötő vasszerkezetei.________________________________________________fotó: mészáros János I MAGYAR POLGÁRI TART Az MSZP Szolnok Városi Szervezete a tegnapi napon panaszt nyújtott be a 3. számú egyéni országgyűlési válasz­tókerület Választási Bizottságához. A panasz szerint a Fidesz-MPP-MDF pártszövetség megsértette a választási törvény előírásait. A szocialisták kérik a bizottságot, állapítsa meg, hogy a Fidesz-MPP-MDF megsértette a választás tisztaságát és a választási törvényeknek a plakátok kihelyezésére vonatkozó előírásait. Egyúttal kérik a Választási Bizottságot, hogy hívja fel a Fidesz-MPP-t a törvénysértő magatar­tás beszüntetésére és választási kampá­nyának törvényes folytatására. A panasz oka, hogy a Fidesz-MPP a szocialisták bérelt hirdetőhelyein átragasztották Botka Lajosné, MSZP- jelölt plakátjait. (Politikai hirdetés) Támogatás Az úgynevezett szívességi föld­­használóknak is jár a földalapú támogatás augusztus 31-ig - mondta Vonza András földmű­velésügyi és vidékfejlesztési mi­niszter. Ezek a földhasználók ugyanis szívességi alapon használják vagy családtagjuk, vagy ismerő­sük földjét. Több helyen azon­ban nem mindig élhettek a föld­alapú támogatás nyújtotta elő­nyökkel, mivel a megyékben el­térően értelmezték az erről ren­delkező jogszabályt. A helyzet tisztázására az FVM-hivatalok és a falugazdászok is megkap­ták azt a miniszteri utasítást: nyilvántartásba kell venni a szí­vességi földhasználót is. Ennek alapján lehetővé kell tenni, hogy a földalapú támogatást ők is igénybe vehessék augusztus 31- éig, amíg a földalapú támogatást ténylegesen igényelni lehet. MTI 5. OLDAL VÉLEMÉNY BARANYI GYÖRGY Egymást erősítve A településeken az utóbbi években sorra jötte létre azok a civil kezdeményezésű szerveze­tek, amelyek - felvállalva az adott település hagyományainak, kulturális és tárgyi értékei­nek megőrzését - segítik és gyarapítják ezen települések szellemi kultúráját is. Ám ezen civil szervezetek a lokálpatrióta gondolkodásmód propagálá­sát, a lokálpatriotizmus, a településhez kötődés erősítését a szavakon túl cselekvő tenni akarással is kifejezik. Ezek megva­lósítását mutatja már több helyen egykori emlékművek, dísz­­kutak - mint legutóbb éppen Jászberényben -, szobrok, terek, parkok rendbetétele, újbóli felállítása, a lakható környezet ki­alakítása, létrehozása. A közös cél a település jobbá tétele alapjainak „megformálá­sa”. Nagyon sok civil szervezet jött már létre ily célokkal, a megye­­székhelytől kezdve egészen a kisfalvakig. Tény, hogy ezen szervezetek persze sokszor anyagiak híján nehezen tudnak bármit is önerőből elérni, ezért van szükségük a szponzorokra, olyan befektetők, vállalkozók megtalálására, akik az ügyük mellé állnak, és az adott településen is meghatározó gazdasági szereppel bírnak. Jó tudni, hogy sok helyütt az önkormányzat is partnerként ke­zeli ezeket a lokálpatrióta szerveződéseket, és nem egy újabb gáncsoskodó, mindenbe belekotyogó, az önkormányzati szándé­kokat és lépéseket kritizáló társaságot lát bennük. Természete­sen óhatatlanul keletkezhetnek súrlódási felületek egy önkor­mányzat és a város- vagy faluszépítészeti polgári szervezet kö­zött, hiszen kritikátlanul nem lehet mindent elfogadni, ám meg­győződésem, hogy a városvédők is tisztában vannak vele: addig lehet nyújtózkodni, ameddig a takaró ér, ameddig azt a város költségvetése megengedi. Lehetnek viták persze, ám a közös cél akkor is a település job­bá tétele, hogy a jó és felvállalható ötletek ne süllyedjenek el a fe­ledés homályába. Szerencsére nem ezt mutatja a példák többsé­ge, hanem azt, hogy ahol okos a városvezetés, ott igenis hallgat­nak a város- és faluvédők szavára. Ők ugyanis egyfajta közhan­got képviselnek. Mindehhez persze az is kell, hogy tudjanak a létezésükről, és ne beszéljenek el egymás mellett. Eredményt pedig csak így le­het elérni, legyen az parkrendezés vagy épületfelújítás, sosem egymással szemben... Hulladékudvar lakóterületen? A polgármester lát lehetőséget más megoldásra Szolnok A környékbeli lakosok tilta­kozása nyomán sajtótájé­koztatón foglalkozott az MSZP a városban két helyen tervezett úgynevezett hulla­dékudvar létesítésével. Szó volt ezen kívül a Botka La­josné szocialista képviselő­­jelöltet Besenyszögön ért in­zultusról is. Radócz Zoltán önkormányzati képviselő elmondta, hogy lakos­sági bejelentés alapján értesültek arról, hogy Szolnokon két he­lyen, Szandaszőlősön a Krúdy Gyula utcában és a Széchenyi-vá­­rosrészben lakóépületek közelé­ben hulladékudvar létesítését ter­vezi az önkormányzat. A kétpói hulladéklerakót kiszolgáló léte­sítményekben összegyűjtik és részben bontják, osztályozzák a hulladékot. Az elképzelések sze­rint többek között veszélyes hul­ladéknak minősülő akkumuláto­rokat, szárazelemeket, gyógy­szert is tárolnának átmenetileg a területen. Radócz Zoltán elmondta, hogy a tervekről a közgyűlés tagjait és az illetékes bizottságokat nem tá­jékoztatták, de nem kaptak tájé­koztatást a közelben lakók sem, csupán a tervezett telep közvet­len szomszédságában élőket ér­tesítették. Radócz Zoltán megjegyezte, hogy hulladékudvarra szükség van, de olyan helyen kell létesíte­ni, ahol senkit sem zavar. Elis­merte, hogy a polgármester egy­személyi döntése nem volt tör­vénytelen, de elítélte a módszert, hogy „fű alatt” az önkormányzat és az érintettek nagy részének tá­jékoztatása nélkül készültek el az engedélyezett tervek. Csák László, az MSZP városi kampányfőnöke utalt arra, hogy Szolnok és a megye a béke szige­tének számított a hisztérikus po­litikai viszonyok között, ám most aggasztó jelek mutatkoznak. Ál­talános iskolás korú gyermekek­kel terjesztetnek fideszes politi­kai röplapokat, megfenyegetik azokat az üzlettulajdonosokat, akik vállalják üzletükben, kira­katban MSZP-s plakátok kifüg­gesztését. A legdurvább atrocitás azonban Besenyszögön volt, ahol Botka Lajosné szocialista or­szággyűlési képviselőjelöltet a Fidesz egyik közismert helyi ak­tivistája durván meglökte és szi­dalmazta. Csák László sajnála­tosnak nevezte, hogy a megyé­ben is vannak jelei a választási kampány eldurvulásának. •­ Szalay Ferenc polgármester is saj­tótájékoztatón foglalkozott teg­nap a tervezett hulladékudvarok ügyével. Szalay Ferenc elmondta, érte­sült róla, hogy Szandaszőlősön aláírásgyűjtés kezdődött a hulla­dékudvarok ügyében. Úgy vélte, valóban nem történt megfelelő egyeztetés ebben az ügyben. A közelben lakóknak igazuk van, ha szóvá teszik, hogy az ő véle­ményük kikérése­ nélkül készül­tek el a tervek, bár a közvetlen szomszédok kaptak értesítést. Ám ha a környékbelieket a hulla­dékudvar zavarja, lát lehetőséget más megoldásra is, azaz nem csak a jelzett két területen kép­zelhető el a létesítmények elhe­lyezése. A hulladékudvarokról megjegyezte, hogy azokban zárt rendszerben történik a hűtőgé­pek, akkumulátorok bontása, a papír és fém osztályozását pedig szintén épületekben, konténe­rekben végzik. A kérdést túldimenzionálták - tette hozzá, de lehetséges a meg­egyezés. Az illetékes főosztály egyeztet a közelben lakókkal. Egyébként a Rethmann cég tele­pén már működik ilyen hulladék­­udvar, azt meg lehet tekinteni, hogy mindenki valós képet kap­jon, miről van szó. BA h

Next