Új Néplap, 2004. január (15. évfolyam, 1-26. szám)

2004-01-23 / 19. szám

IPARKAMARA Közelebb kerülni a vállalkozókhoz! 6. oldal Röviden ELISMERÉS. Hiller István, a nemzeti kulturális örökség mi­nisztere elismeréseket és díja­kat adott át a magyar kultúra napján Budapesten. Csokonai Vitéz Mihály alkotói díjban ré­szesült többek között Hegedűs József tószegi fafaragó és Vajna Katalin szolnoki karvezető, ze­nepedagógus. (MTI) TÁMOGATVA. A megyénket is magában foglaló észak-alföldi régió vitte el tavaly a területfej­lesztési célú támogatások legna­gyobb részét. Az elmúlt évben a négy területfejlesztési pályáza­ton összesen 25 milliárd forintot osztottak szét majd’ másfél ezer nyertes pályázó között. A támo­gatások 29 százaléka az észak­alföldi, 23,6 százaléka az észak­magyarországi, 18,8 százaléka a dél-alföldi, 15,7 százaléka a dél­dunántúli, 6,3 százaléka a kö­zép-dunántúli, 4 százaléka a nyugat-dunántúli és 2,6 százalé­ka a közép-magyarországi régió­ba irányult, Új FÁSÍTÁS. Az újszászi önkor­mányzat félmillió forintot külö­nített el fásítási programjára. A megrendelt kétszáz bugás csör­gőfát a település több pontján, parkokban, intézmények előtt, a város bejáratánál ültették el. mg Szolnok, Batthyány utca 8. Tel.: 56/419-011 Nyitva mindennap 8— 21-ig Pénznem (1 egységre) Vétel Eladás EUR 262,5000 266,0000 USD 208,0000 211,5000 SKK 6,2000 6,8000 Közületeket is kiszolgálunk! Érvényben: január 22. AGRÁRIUM ALMA MATER Nagy László Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium - Kunhegyes 7. oldal Több a pénz, de a feladat is 12. oldal Hadilábon a KRESZ-ismeretekkel Egyre több az új jogosítvány A megyei közlekedési felügyelet kimutatásai szerint néhány évvel ezelőtt ugrásszerűen visszaesett a járművezetői vizsgák száma. A jelentős csökkenés később ugyan megtorpant, ám csak az elmúlt évben volt megfigyelhető e tekintetben számot­tevő emelkedés. __________Megyei információ Azt, hogy mi állhatott a járművezetői vizsgák számának drasztikus csökkenése hátterében, a megyei közlekedési felügyelet igazgatójától tud­tuk meg. Kádár György lapunknak elmondta, a csökkenés okaként leginkább a demográfiai mélypont jelölhető meg, ebben az időszakban volt ugyanis a legalacsonyabb a népességszám, illetve azok köre, akik vizsgát akartak tenni. Sze­repet játszhatott továbbá a gépjárművezető-kép­zéssel összefüggő költségek emelkedése is, ám mivel ennek mértéke jellemzően az inflációt kö­vette, ezért ennek a körülménynek nem érdemes túlzott jelentőséget tulajdonítani. Az elmúlt évben azonban - úgy tűnik - vala­melyest javult a megye demográfiai helyzete, mi­vel az azt megelőző évhez képest többen lettek azok, akik járművezetői engedélyt akartak sze­rezni. Az emelkedés ellenére tavaly mégis sokkal kevesebben tettek járművezetői vizsgát, mint 1999-ben. A vizsgák eredményességét jellemző adatok nem mutatnak újdonságot: a tanulók mintegy háromnegyedének sikerült az elmúlt évben is si­keresen megfelelniük az alapvizsgák követelmé­nyeinek. Ha kicsit jobban szemügyre vesszük a vizsga­adatokat, és kifejezetten a tantárgyankénti ered­ményességet vizsgáljuk, akkor szembetűnik, hogy a jogosítványra pályázók a közlekedési is­meretekkel állnak leginkább hadilábon. ______________________________________(FOLYTATÁS AZ 5. OLDALON) Az elmélettel szemben a rutin és a járműkezelési ismeretek a tanulók erősségei közé tartoznak fotós csabai István JÁRMŰVEZETŐI VIZSGÁK ALAKULÁSA Év Vizsgaszám Ebből pótvizsga 1999 30 024 8423 2000 23 043 6784 2001 23 725 6464 2002 23 735 6669 2003 26 025 7159 SZAKKÉPZÉSI AJÁNLATOK - Mérlegképes könyvelő - Pénzügyi­ számviteli ügyintéző+számítógépkezelő - Ingatlanközvetítő és értékbecslő - Adótanácsadó, adószakértő - Társadalombiztosítási ügyintéző, szakelőadó - Személyügyi ügyintéző, gazdálkodó - Pénzügyi számviteli szakellenőr - Minőségbiztosítási felülvizsgáló tanúsító - Vámkezelő-vámügyintéző - Kereskedő-boltvezető, becsüs MI. Tankönyvellátás: Szolnok, Verseghy park 8., könyvesboltunkban A képzés helye: Szolnok Perfekt Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Rt. Szolnok, Verseghy park 8. E-mail: szolnok@perfekt.hu Infovonal: 56/422-276 perfekt NYÁRON MÁR ÖN IS BESZÉLHET ANGOLUL! MÁR CSAK EGY HÉT, ÉS iNduL A Részletek a 14. oldalon!­­________________________________________•131235-y Kötelező tüdőszűrés Megyei információ A tüdőbetegek magas száma miatt idén jogszabályi elő­írások alapján megyénk 32 településén rendeli el az ÁNTSZ a lakosság kötelező tüdőszűrését. Dr. Debreczeni Sára megbízott megyei tiszti főorvos tájékoztatá­sa szerint szakmailag akkor indo­kolt a kötelező tüdőszűrés elren­delése, ha az úgynevezett tbc­­incidencia - közérthető a gyako­riság - 25 százezrelék feletti, az­az százezer lakos közül 25-nél ki­mutatható ez a betegség. Az idei évre előirányzott kötelező tüdő­szűrés gyakorlatilag megegyezik a 2003-as programmal, akkor is 32 település volt e betegségben érintett. E települések közül hét a Jászságban, öt Törökszentmiklós és vonzáskörzetében, négy Kun­hegyesen és környékén, kettő a karcagi térségben, három Tisza­füred és vonzáskörzetében, nyolc a szolnoki térségben, míg három a mezőtúri térségben ta­lálható. _____________(FOLYTATÁS AZ 5. OLDALON) Vizsgálják a Tiszagyendat Budapest Mint arról hírt adtunk, két ta­pasztalt pilóta vesztette életét abban a légi balesetben, amely tavaly november elején történt Tiszagyenda határá­ban. A MH 89. Szolnok Vegyes Szállítórepülő Ezred Jak-52- es kiképzőszázadának repü­lőgépével két tiszt zuhant le. A gép a település melletti mező­­gazdasági területre csapódott be és kigyulladt. A tragédia kapcsán katonai ügyészségi vizsgálat in­dult. A katasztrófa okát illetően többféle elképzelés is napvilágot látott, amit a folyamatban lévő vizsgálat ideje alatt nem kom­mentáltak az illetékesek. Az el­sődleges információk a motorhi­ba tényét támasztották alá. Erre utaltak a katasztrófa helyszínén Jak-balesetet megkérdezett szemtanúk elmon­dásai is. Felmerült, hogy a bal­esetet okozhatta a pilóták hibája is. Ezen a típuson a motor hő­mérsékletét a pilóták szabályoz­zák, így nem kizárt, hogy esetleg nem vették észre a hajtómű lehű­lését, és ez vezethetett a motor működésének rendellenességé­hez. Úgy tudjuk, a vizsgálatot végzők ezt a körülményt sem hagyták figyelmen kívül. Úgy tervezték, hogy a vizsgá­latot január közepén lezárják, és annak eredményéről tájékoztat­ják a közvéleményt. A HM Kom­munikációs Főigazgatósága la­punknak elmondta, a Jak-52-es pilóták tragédiáját még most is vizsgálják, ám feltehetően né­hány héten belül megszületik az eredmény. Addig azonban még további szakértői egyeztetésekre van szükség. hgy Átok ül a „szellemgyáron”? Zagyvarékas Közel ezer embernek adott mun­kát egykoron a szebb napokat megélt zagyvarékasi baromfi-fel­dolgozó. A hatalmas területen ál­ló termelőüzem immáron „szel­lemgyárrá” vált. A méretes parko­lóban csupán a szélkergette sze­mét járja táncát, a gyár saját ba­romfiboltja, akárcsak a telep szá­mos épülete, nagy valószínűség­gel az enyészeté lett. Mint arról többször is hírt ad­tunk, a gyáregység üzemeltetője, a Hajdú-Bét Rt. ellen a Hajdú-Bi­­har Megyei Bíróság felszámolást rendelt el, és kimondta fizetés­­képtelenségét. A vállalatnak hitelező egyes bankok felmondták a társaság­nak folyósított hiteleiket, és megkezdték a szerződésekben kikötött biztosítéki jogaik érvé­nyesítését. Ennek részeként el­vonták a baromfi-feldolgozó cég ingatlanainak egy részét. A köz­tartozások behajtása érdekében az APEH végrehajtást kezdemé­nyezett a Hajdú-Bét Rt. ellen, ezzel lényegében lehetetlenné váltak a beszállítók részére a ki­fizetések. ______________(FOLYTATÁS AZ 5. OLDALON) Rácsok és kerítések fonják körül az egykoron mozgalmasabb napokat megélt, má­ra kiürült gyárat fotó: cs. i. DÍJÁTADÁS ÉS GÁLAMŰSOR. A magyar kultúra napja alkalmából adták át tegnap Szolnok város ki­tüntető díjait a Szigligeti Színházban. A gálaműsorban a teátrum táncosai Angyali utazás című önálló da­rabjukkal léptek fel (képünkön). Tudósításunk az 5. oldalon:_______________________fotó: csabai István

Next