Új Néplap, 2006. február (17. évfolyam, 27-50. szám)
2006-02-27 / 49. szám
2006. FEBRUÁR 27., HÉTFŐ Elegük van a kocsmából panasz A környékbeliek nem bírják már a hangoskodást, a zajt Alapvető probléma, hogy egy közintézmény mellé kocsmát raknak - vélekedik egy boltvezető a szolnoki Tisza Antal úton. A Pertu kocsma a környéken lakóknak régóta gondot jelent. A tulajdonos szerint azonban nincs semmi kifogásolnivaló. Letenyei Ágrten " Szinte naponta megesik, hogy jönnek a rendőrök és a mentősök, mert mindig történik valami. Senkit nem zavar, hogy itt van a könyvtár, a gyerekek itt járnak el iskolába? — fogalmazza meg kérdését a boltos. A vendégek itt fetrengenek az út közepén, aztán kijönnek hozzájuk a mentősök. Húsz éve lakom a közelben, de elég volt, elköltözöm. Nagy szerepe van benne a kocsmának, mert ezt nem lehet elviselni. A kis unokáimat nem merem leengedni, mert olyan csúnyán, artikulálatlanul mondják a magukét ezek az emberek — meséli egy középkorú asszony. - Nem merünk tenni semmit, mert félünk. A mentők is naponta jönnek, elviszik a részegeket. Este nyolckor hivatalosan bezár a kocsma, de éjfélkor még néha van vendég, hangoskodnak. Volt már állítólag több feljelentés is, de a polgármesteri hivatal illetékesei mindig mindent rendben találtak. A kocsma tulajdonosa, a mezőtúri Kun János lapunk megkeresésére elmondta: két-három hónapja egy hölgy valóban járt kint a hivataltól, de mindent rendben talált. - Egy közelben lakóval van a legnagyobb gond, ő szokta tenni a feljelentéseket. Állítólag azt sérelmezi, hogy az udvarban lévő kutya ugatása behallatszik az ő konyhájába. Sok vita volt ebből, de nekem nem jelzik, hogy bármilyen komolyabb probléma lenne. Arra pedig, hogy nem zárják be az alkalmazottak a helyet, csak azt tudom mondani, hogy egy biztonsági szolgálattal van szerződésünk, akiknél jelez a riasztó. Ha este kilencig nincs bezárva a kocsma, akkor a biztonságiak nekem szólnának. Úgyhogy semmi probléma nincs a kocsma körül. Ha lenne, arról tudnék — tette hozzá a tulajdonos. A polgármesteri hivatal illetékese, Aszódi Erzsébet vezető-főtanácsos telefonon annyit mondott: tavaly szeptemberben vizsgálódtak a kocsmában, de nem találtak hiányosságot. A lakossági panaszban az állt, hogy nagyon hangoskodnak a kocsmában szórakozók, ami zavarja a környéken lakókat. A hivatal részéről az üzlet működését és a kereskedelmi tevékenységre vonatkozó jogszabályi rendelkezések betartását vizsgáltuk. Az ellenőrzés során hiányosságot nem tapasztaltunk, intézkedésre nem került sor. Az üzemeltetőt a panaszról tájékoztattuk és kértük, hogy a működéssel a környék lakóinak nyugalmát ezután se zavarják. A panaszosnak megírtuk, hogy hiányosságot nem találtunk, és nincs zeneszolgáltatás sem a kocsmában, amit ő kifogásolt. A közterület-felügyelettől és a rendőrségtől azt kértük, hogy fokozottan ellenőrizzék az üzlet környékét. Az emberek sehol sem szeretik a zajos szórakozóhelyeket, a tulajdonosok viszont nem tartják komolynak a problémákat. Felvételünk illusztráció. az áldozatokra emlékeztek A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján megemlékezést tartottak a szolnoki Tisza szálló falán elhelyezett emléktáblánál szombaton délután. A megjelenteket Szalay Ferenc országgyűlési képviselő köszöntötte, majd ezt követően dr. Kovács László mondott beszédet. MEGYEI Farsangi bálba várták a sérült fiatalokat Jelmezek vidám kavalkádja fogadta szombaton a szolnoki Tisza Szállóban mindazokat, akik elfogadták a Kézenfogva Kiemelten Közhasznú Egyesület meghívását. Az Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Értelmi Fogyatékosok Érdekvédelmi Egyesülete hagyományos farsangi mulatságát rendezte meg a patinás szállodában, melyre elsősorban a sérült gyermekeket, fiatalokat, hozzátartozóikat és segítőiket várták. A jelmezbemutatót a Realba Babarózsái együttes fellépése követte, ebéd után pedig tombola és tánc szerepelt a programban. Az egyesület tagjainak egyik legfontosabb célkitűzése idén, hogy a légzőszervi panaszok enyhítésére, kezelésére alkalmas inhalációs helyiséget felújítsák, illetve tavasztól őszig családi hétvégéket szervezzenek. ■ SZS Citibank lekötött betét kiugróan magas kamattal! 7% kamat 100% lekötött betét Tisztán Szolnok, Kossuth L. út 7. Tel.: (56) 516-120 H-P 8-16 www.citibank.hu _____i. ebkm: 7,00% citibank A 3 hónapos futamidejű, automatikusan megújuló, legalább 200 000 forintot elérő összegű betétlekötés esetén, a küszöbös kamatozás szerint a teljes betétösszegre érvényes kamatláb 7,00% (EBKM: 7,00%), feltéve, hogy az így lekötni szándékozott összeg a Bankon kívüli forrásból származik. A betét kamata csak az automatikusan megújuló lekötés első • 3 (három) hónapos • periódusára érvényes. A betéti szerződés részletes leírását a Citibank Rt. Lakossági Banki Szolgáltatásainak Általános Üzleti Feltételei, továbbá a mindenkor érvényes Kamat- és Díjfeltételek tartalmazzák. Jelen hirdetés nem minősül különleges ajánlatnak, hanem olyan sztenderd ajánlat, amellyel kapcsolatban a bank - a bel- és külföldi pénzpiaci feltételektől függően - a kondíciók egyoldalú módosítási jogát fenntartja. A Citibank Rt.a Citigroup és a magyarországi Citibank csoport tagja. 3 MM M i USBSMBB Petőfi és Kossuth együtt a Corvin-közben „És a hős szovjet hadsereg Lenin vezetésével felszabadította Magyarországot” Mit mondjak? Könnyesre röhögtem magam, mikor felleltem a ládafiában a már kissé poros őrsi naplót, és elolvastam ezt a pár sort. Mentségemre, anno kis úttörő koromban, az őrs krónikásaként írtam ezt a magasztos gondolatot. Volt hát akkoriban káosz a buksikban, amikbe nagykanállal töltötték a hamis történelmi igéket. No de mi a helyzet most? Nézzünk a manapság oly divatos felmérések közül egyet, amely a zengzetes nevű Freedom Fighters (magyarán: Szabadságharcosok) 1956 nevet viseli. Az eszerint festett kép már nem annyira mulatságos, mint inkább lehangoló. Mert a megkérdezett iskolások közül csak minden tizedik tartja 1956-ot a legnagyobb nemzeti tettek egyikének. A tanulók ráadásul keverik a történelmi személyiségeket, eseményeket, így képzelhetjük el, hogy Petőfi, a lánglelkű költő, vállán dobtáras géppisztollyal lép ki a Pilvax kávéházból, Kossuth oldalán, hogy felvegye a harcot a ránk fenekedő Sztálin ellen... Tegyük hozzá: ez már nem a történelemtanárok hibája. Annyi pozitívum azért fellelhető, hogy a megkérdezettek 57 százaléka példaképnek tekinti a forradalom oldalán harcoló fiatalokat. De más semmi, azt ugyanis elfeledtem mondani, hogy a megkérdezett 705 tanuló középiskolás, illetve frissen érettségizett volt. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@ujneplap.hu ZSOLDOS GYÖRGY OLVASÓINK ÍRJAK A megjelenésért fizettem a magánrendelésen? Néhány nappal ezelőtt elestem, de csak pár nappal utána mentem orvoshoz, amikor már nagyon fájt az ütés nyoma. Háziorvosom javaslatára egy magánrendelésre mentem. A magánrendelésen nagyon gyorsan kiderült, hogy ő (az orvos) nem baleseti területen dolgozik, de nem is érti, valójában miért küldtek hozzá. Majd tovább irányított a kórházba, bár a rendelési díjat, az összesen négyezer forintot még elkérte. Este nyolc órára kerültem végül a kórház baleseti részlegébe törés gyanújával, ahol az ügyeletes orvos, a nővérek, de még a beteghordó is a legnagyobb tisztelettel, kedvességgel bánt velem, segítettek nekem. És mindezt pénz nélkül tették. Köszönet illeti őket ezért. De vajon miért is fizetem egy magánrendelésen? A kezelésért nem, csak a megjelenésért. EGY 70 ÉVEN FELÜLI ASSZONY (FENNTARTJUK MAGUNKNAK A LEVELEK SZERKESZTÉSÉNEK JOGÁT) Megállítjuk a korrupciót FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS ISÜ ft Akkor csak a Tisza házak taníthatnak A Magyar Uümokrata Fórum kormánytól foghatlan korrupcióellenes hatótánot akar. FELNŐTTEK VAGYUNK4 MDF