Új Néplap, 2021. március (32. évfolyam, 50-75. szám)

2021-03-29 / 73. szám

HIRDETÉS Már a második oltást várja JÁSZBERÉNY Kalla Pál aranykoszo­rús kádármester, a Jászsági Pálin­ka Lovagrend nagymestere a Jászbe­rényi Szent Erzsébet Kórházban kap­ta meg a koronavírus elleni védőol­tás első adagját. „Jól vagyok, nem ta­pasztaltam semmiféle mellékhatást. A Pfizer-BioNTech vakcinájára hívtak be, amit készséggel elfogadtam. Bí­zom a szakemberek tudásában, ezért is nem válogattam az oltóanyagok kö­zött. Április 19-én megyek a második oltásra". Reményét fejezte ki, hogy rö­videsen elérjük a nyájimmunitást, és végre búcsút mondhatunk a járvány­ügyi korlátozásoknak. I. A. Fotó: Új Néplap-archív Adathalászok próbálkoznak JÁSZKUNSÁG Több százezren kap­hattak olyan káros sms-t hazánk­ban, amely látszólag egy csomag­küldő szolgáltatótól érkezett. A hát­terében azonban olyan csalók áll­nak, akik - ha a gyanútlan áldozat telepít egy csomagkövető alkalma­zást - még akár a netbankos ada­tokat is megszerezhetik. Az elmúlt napokban jó néhány olvasónk is je­lezte, hogy kapott ilyen sms-t. ► 2 Hiánycikk lehet a friss hal MAGYARORSZÁG Májusra elfogyhat­nak a piacérett halak tavainkból. A Magyar Akvakultúra és Halásza­ti Szakmaközi Szervezet felmérése szerint a halgazdálkodóknak nin­csenek pluszkészleteik, így az árak várhatóan emelkednek majd. ► 7 Jó reggelt! M­ár egy ideje kizárólag ak­kor teszem ki a lábam ott­honról, ha a munkám mi­att ez elengedhetetlen. Amennyi­re lehet, kerülöm a személyes kon­taktust, így boltba is csak akkor megyek, ha már kiürülni látszik a kamra. Várakozásommal ellentét­ben a bevásárlásra közel ugyanan­­­nyi időt kell szánnom, mint a szigo­rítások bevezetése előtt. Tapaszta­lataim szerint honfitársaim jó része nehezen vagy egyáltalán nem tud­ja, akarja elviselni a kényszerű be­zártságot. Nem csoda hát, hogy az óvintézkedések dacára sem csök­ken az új fertőzöttek száma. Bár a koronavírus ellen már van védőol­tás, sajnos az emberi felelőtlenség­re még nem fejlesztettek ki. G. S. 2021. MÁRCIUS 29., HÉTFŐ • XXXII. ÉVFOLYAM, 73. SZÁM. ARA: 200 FT. ELŐFIZETVE: 138 FT JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP www.szoljon.hu SZOLNOK Az első negyed vé­gén már négy góllal veze­tett a bajnoki éllovas Szol­noki Dózsa a hetedik he­lyen álló Budapest Honvéd ellen, és mivel az előnyét a hátralévő három játékrész­ben is tovább tudta duzzasz­tani, így végül nagyarányú, 18-8-as sikert könyvelhe­tett el szombaton este hazai medencéjében. Kétségtelen, hogy a felek között szembe­tűnő volt a tudáskülönbség, de a Dózsa pólósai végig ko­molyan vették az összecsa­pást, és így lényegében éles­ben gyakorolhatták a figu­rákat az előttük álló, embert próbálóbb meccsekre. Kezd­ve a szerdaival, amikor is a tabellán közvetlenül mögöt­tük tanyázó OSC vendége­ként vívnak rangadót. ► 15 Magabiztos sikerrel hangoltak a derbire Schmölcz Normanék (labdával) jóformán már az első negyedben eldöntötték a Honvéd elleni hazai mérkőzést Fotó: Csabai István További képek és értékelés: SZOLJON.hu Kovács Alexandra Hatvan Tudjon meg többet Alexandráról a 3. oldalon. Receptekkel is segítjük a húsvéti készülődést JÁSZKUNSÁG Szeretnénk be­csempészni egy kis meghitt­séget a családok életébe, segí­teni megteremteni az ünnepi hangulatot. Ezért a mai szá­munkban minden Új Néplap­előfizetőnek egy különleges receptmagazinnal kedveske­dünk, melyben egyszerű, de nagyszerű recepteket talál­hatnak. Sonkás ételeket, is­teni süteményeket, valamint tavaszi finomságokat készít­hetnek el olvasóink. Tegyük együtt emlékeze­tesebbé az idei húsvétot a különleges fogásokkal! Elő­fizetőinknek a receptmaga­zin ajándék, az árus vásár­lóink pedig a mai lapszám megvásárlásával juthatnak hozzá a magazinhoz. A mel­­lékletes számunk március 31-éig vagy a készlet erejé­ig vásárolható meg az újság­árusoknál. Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk minden kedves ol­vasónknak! MW Árokrendszer vezeti majd Előre sorolják el a hirtelen lezúduló vizet a kismamákat RÁKÓCZIÚJFALU Csapadék­víz-elvezető rendszerrel kü­szöbölik ki, hogy a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű eső bajt okozzon. A tervek alapján 142 millió forintos pályázati forrásból, négy ki­lométer hosszon építik meg az elvezetőrendszert. - Azokban az utcákban tu­dunk munkát végezni, aho­vá engedélyt kaptunk a víz­gazdálkodási tervtanácstól. - szögezte le Varga József polgármester. - A legalacso­nyabban fekvő területeket ja­vasolták, melyek a főút szint­jéhez képest körülbelül egy méterrel mélyebben feksze­nek. Tehát a Napsugár, a Pe­tőfi és a Rákóczi utca teljes szakaszán, míg a Kossuthon és a Táncsicson a Rákóczi út tengelyvonaláig készül el a rendszer - fejtette ki. ► 4 Száznegyvenkétmillió forintos pályázati forrásból, négy kilométer hosszon építik meg az elvezetőrendszert - számolt be lapunknak a beruházásról Varga József polgármester­Fotó: Nagy Balázs MAGYARORSZÁG Tegnap reg­gelig 1 903 498 honfitársunk kapta meg az első oltást, 685 971 pedig már a második szérumon is túl van. Veszé­lyeztetettségük miatt tovább­ra is a regisztrált idősek oltá­sa van elöl a sorban. Mellet­tük azonban megnyílt a lehe­tőség a várandós és szoptató kismamák előtt, akiket a re­gisztráció után, kezelőorvo­suk kockázat-előny értékelés alapján küld el a kórházi ol­tópontokra, ahol soron kívül kapják meg a vakcinát. ► 9 Listázták az ország baleseti góchelyeit JÁSZKUNSÁG Listát készített hazánk legveszélyesebb út­szakaszairól a 2017-19 kö­zötti időszak baleseti sta­tisztikája alapján a Magyar Közút Nonprofit Zrt. A 168 baleseti góchely közül tíz megyénkben található. Fel­került a listára a 4-es, a 32- es és a 44-es számú főút is. A legtöbb halálos baleset - összesen kettő - azonban Karcag külterületén, a 4-es főút és a 4206-os számú út kereszteződésében történt a vizsgált időszakban. ► 3 90865 915016 SZERKESZTŐSÉG: Email: unneplap@unneplap.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 8-16 óráig 56/999-111 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 46/998-800 HIRDETÉS 8-16 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban 56/516-716 MA HOLNAP­­ W­ 17 17 > Bár többször is megnő a felhőzet, csapadékra kicsi az esély. Az élénk széltől eltekintve kellemes időnk lesz - akár 17 Celsius-fokot is mérhetünk. ► 13 Boldog névnapot kívánunk Auguszta nevű olvasóinknak!

Next