Új Néplap, 2021. június (32. évfolyam, 124-149. szám)

2021-06-07 / 129. szám

2021. JÚNIUS 7., HÉTFŐ Át kellett gondolni a kirándulásokat Elérhetőbb célok közül válogatnak (Folytatás az 1. oldalról) JÁSZKUNSÁG - Tapasztalata­ink szerint ugyanis ez az a korosztály, mely kifejezetten megszenvedi a digitális ok­tatást, sokan elszigetelődtek. Hiányzott nekik a megszokott környezet, a tanárok, a társak, már alig várták, hogy együtt legyenek - fogalmazott Fórján Krisztina, a szolnoki Szent- Györgyi Albert Általános Is­kola pedagógusa. Míg az intézmény alsóbb év­folyamos diákjai az erdei isko­lai programokat használják ki, addig a felsősöknek tábo­rokat szerveznek, melyek az ismeretszerzés mellett a kö­zösségépítésre is alkalmasak.­­ Egynapos kirándulások­ra van most lehetőség, az „ottalvósakat” nem valósítjuk meg. Az elmúlt két év nagyon nehéz volt az iskolák életé­ben, a mindennapokat színe­sítik a kirándulások, összeko­vácsolják a diákokat - fejtet­te ki Rusvai Károly, a szolno­ki Fiumei Úti Általános Isko­la igazgatója. Mivel a szervezésre kevés idő jutott, így nem távoli, ha­nem szolnoki vagy a megye­­székhelyhez közeli helyeket kerestek a pedagógusok. - Az Operatív Törzs kezé­ben voltunk, semmit sem tud­tunk előre, az ő irány­mutatá­saik alapján tervezhettünk. Szűkös volt az időkeret, mind­össze néhány nap, azonban így olyan osztálykirándulá­sokban gondolkodtunk, ami­ket könnyen és gyorsan te­tő alá lehet hozni, így válasz­tották néhányan a kerékpár­­túrát, vagy a tiszaföldvári Ti­szazugi Földrajzi Múzeumot - említett néhány úti célt az intézmény vezetője. P. Pusztai Nóra A földvári Tiszazugi Földrajzi Múzeum nemcsak a járvány miatt nehezebben tervezhető idei tanévben, hanem általában is kedvelt célpontja az egynapos iskolai kirándulásoknak Fotó: Nagy Balázs A középiskolások sem maradnak ki A tiszaföldvári Hajnóczy József Gimnázium, Humán Szakgimná­zium és Kollégiumban is szerve­zik már a kirándulást. - Praktikus a helyi múzeum, hi­szen egész napra tartalmas programot biztosítanak, de az ősszel megvalósuló zánkai Er­­zsébet-tábort is most készítjük elő - emelte ki Vass Zoltán. Az intézmény igazgatója hozzátette, a jelenlegi szabályok figyelembe­vételével mindent újra kellett ter­vezni. Az osztályfőnökök közeli és távoli úti célokat is meghatá­roztak. Egy csoport például a fő­városi Magyar Természettudo­mányi Múzeumot veszi célba. További izgalmas hírekért látogasson el ide: SZOUOIM.hu SZOLNOK A Kolozsvári úti óvoda felújítását követően mától a gyerekek is birtokba vehetik a megszépült in­tézményt. Ezt megelőzően, a hétvégén dr. Póta Sándor önkormányzati képviselő és a szülők közösen festet­ték le az intézmény kerítését. Az önkénteseket egy kis frissítővel, szendviccsel látogatta meg dr. Kállai Mária parlamenti képviselő és Szalay Ferenc polgármester. Képgaléria a Szoljon.hu portálon! Fotó: Mészáros J. Felavatása után meg is áldották az újjáépült kálváriát (Folytatás az 1. oldalról) ■ KUNSZENTMÁRTON Dr. Réthe­lyi Miklós korábbi nemzeti erőforrás miniszter vissza­emlékezése szerint a szobor­­csoport annak idején párat­lan ékessége volt a környék­nek, tavasszal, búzaszente­léskor oda vonultak ki, és on­nan hintettek szentelt vizet a földek felé. 2017-es tiszazugi látogatására azonban már úgy emlékezett vissza, hogy az épen maradt kerítésen be­lül a majd ember magasságú bokrok között csak a letört keresztcsonk meredezett, a kálvária mellékalakjainak szobrai hiányoztak.­­ Mára újra áll az érparti kálvária, gyönyörködteti az elmét és a szívet. Jelentőség­­teljes, hogy erre az ünnep­re a több mint egy éve tar­tó pandémia sok bizakodás­ra okot adó kifáradása idején kerülhet sor. A nagy járvá­nyok - a pestis vagy a spa­nyolnátha - túlélői Szenthá­romság-szobrokat állítottak, hálaadásul a megmenekülé­sért és az elhunytakra tör­ténő emlékezésül. Kalapot emelve tekinthetünk úgy az érparti kálváriára, mint ami az erre járókat a most csilla­podni látszó világjárványra emlékezteti - zárta gondola­tait a korábbi miniszter, P. Pusztai Nóra HIRDETÉS MEGYEI KÖRKÉP 3 Osztály, vigyázz! Mészáros Géza geza.meszaros@mediaworks.hu , S' Á ltalános iskolásként imádtam az osztálykirándulá­sokat. Az egynaposokat, az egyszeri ottalvósokat és a többéjszakásokat is. Emlékeim szerint mindegyi­ken jól éreztem magam. Sőt, vágyódtam rájuk! Nem voltak fóbiáim, szorongásaim, hiszen sem a szüleim, sem a taná­rok nem kényszerítettek a részvételre. Tapasztalatom szerint jobban aggódtak a szülők az osz­tálykirándulások okozta „életveszélyektől”. Például a va­donban zsákmányra váró ragadozó vadállatoktól, az om­ladozó kőszikláktól, a mo­csári szörnyektől, és egyéb ismeretlen lénytől és ter­mészeti jelenségtől, me­lyek szerintük szinte min­den esetben az osztályki­rándulásokon részt vevő gyermekek örömittas létét fenyegetik. Pedig ezeken a na­pokon mindössze túráztunk, kalandoztunk, barátokat és élményeket szereztünk. Szabadok voltunk a szabadban. Éltünk. És mintha néhány napra való plezárral is gazda­godtunk volna. A kirándulások első bejelentésekor ösztönösen a türel­metlen izgalom hatalmasodott el rajtam, pedig akkor ál­talában még hetek voltak az indulásig. A várva várt reg­gel előtti napokban már minden ruhacsomagom készen állt, igaz, ez a precizitás inkább a gyors pakolással ost­romlott és izgatottságtól túlfűtött kicsi fiát megértő édes­anyámnak volt köszönhető, és nem nekem. Ha nem a fel­nőttek irányítanák a gyermeket, az én útravaló zsákom­ban a romlandó szendvics és a szavatossági zavarban lé­vő zacskós kakaó is már napokkal korábban beraktároz­va várta volna sorsa jobbra fordulását. Szóval, imádtam az osztálykirándulásokat. Gyermek­ként. Szülőként azonban már nekem is akadnak félelme­im az osztálykirándulásokat illetően. Nem tehetek róla, már akkortól fóbiáim és szorongása­im vannak, amikor hetekkel az indulás előtt bejelentik a tanárok a túra időpontját. Mi van, ha a vadon, ahová utaznak a kölykeim, zsákmányra váró ragadozó vadálla­toktól hemzseg? Lesz-e ott omladozó kőszikla és mocsá­ri szörny? Jajj, Istenem! Lesz-e omladozó kőszikla vagy mocsári szörny? Keresse június 9-én, szerdán a napilapban A kiadvány ingyenesen kerül behúzásra az előfizetői és az áruspéldányokba egyaránt. Az Eb-kalauz tartalmából: • Sorra veszi a csoportokat és azok játékrendjét • Csoportonként bemutat néhány kiemelkedő játékost SZOUON.HU Része az életünknek!

Next