Katolikus gimnázium, Szombathely, 1925
II. Adatok a magyar kerti kultúra történetéhez főtekintettel Szenczy herbáriumára. írta Pauer Arnold. „A kertészet a gazdászat költészete.“ Ezekkel a szavakkal vezette be Prónay Gábor báró a Magyar Tudományos Akadémia matematikai és természettudományi osztályának 1862. február 24-iki ülésén tartott felolvasását, amelyben a magyar kerti kultúra történetének rövid vázlatát adta. Amint a költészet az irodalomnak, úgy fejlődött a kertészet is idővel a gazdálkodásnak művészi ágává s ezzel oly tényezővé vált, amely egy nemzet kulturális haladásának szintén egyik fokmérője. Történeti és természettudományi irodalmunk nemcsak nagyon sok értékes adattal gyarapította ismereteinket az utolsó évtizedekben a XVI. és XVII. század kertészetének minden ágát illetőleg, hanem ezek az adatok egyszersmind a hazai kerti kultúrának a nyugati nemzetekétől semmiben sem különböző magasfokú fejlettségéről is tanúskodnak. Ugyancsak több adat áll rendelkezésünkre — habár szakfolyóiratokban szétszórtan — a legutolsó néhány évtized díszkertészetére vonatkozólag is. Németországban Gesner Konrád már 1560-ban 1047 olyan növényt sorol fel, Horti Germaniae c. munkájában, amelyeket Németország kertjeiben termesztenek. Az angol Sweet Hortus Britannicusának 2. kiadása 1830-ból kb. 34.000 olyan növényt tüntet fel, amelyeket Angliába idegen országokból és világrészekből telepítettek át.3 Ilyen és hasonló munkák örökítették meg a külföldi kertek anyagát és ezek felhasználásával sikerült Dr. Goezenek összeállítani ama fák és bokrok jegyzékét, amelyeket a XVI. század óta 1916-ig Európa kertjeiben kultiváltak.4 Nálunk is bizonyára az a szándék vezette a pozsonyi Heindel ügyvédet, hogy kertjének anyagát megörökítse, amikor ennek katalógusát 1651-ben kiadta s Lippay János sem azért írta Posoni kertjét. Honunk kertészete a múltban és jelenben. Budapesti Szemle, 1862. 440—452 1. 2 Pl. a budapesti állatkertben meghonosított növényekről a TTKözl. 1876. 1878. 1879. 1880. 1888. és 1891. évf. 3 Borbás: Európának idegen növényekkel való beruházkodása. TTKözl. 1894. 449—460. 4 Dr. Goeze: Liste der seit dem 16. Jahrhundert bis auf die Gegenwart in die Gärten und Parks Europas eingeführten Bäume und Sträucher. Mitteilungen der Deutschen Dendrologischen Gesellschaft. 1916. 129—201. 1.