Állami Kanizsai Orsolya leánygimnázium, Szombathely, 1941
1917—1942. Már közeledett a negyedik lombhullató ősz, s még mindig dúlt a világháború. Még egyre kaszálta a halál a szép, fiatal, jövőbenéző életeket, a harcos apák munkáját még mindig az ezergondú édesanyáknak kellett elvégezniük, s mind több és több feleség, anya, gyermek és testvér siratta szeretett hősi halottját. Azóta huszonöt év telt el, s ma ismét dörögnek az ágyuk, zúgnak a repülőgépek, pusztulnak az életek, s őrült rohanással száguld végig a Földön a háború réme És mi ebben az apokaliptikus borzalmakkal teli időben egy zajtalan munkásság negyedszázadot záró évfordulójához érkeztünk. Most fejezi be iskolánk huszonötödik tanítási évét. S amilyen zajtalan volt a munkálkodás, olyan csendes az ünneplés. Nem hirdetik lobogók, nem szólalnak meg nagyhangú pohárköszöntők, csak szeretetben magunk köré óhajtanak gyűjteni egy rövid találkozóra azokat a fiatal nőket, akik tudásukat, lelkük kiteljesülését megalapozva ebből az iskolából indultak el az élet kanyargós útjára. Huszonöt év oly hosszú időnek látszik, ha előre nézünk, s hogy össszezsugorodik a visszaemlékezésben! Immár huszonöt éve, hogy egy meleg augusztus végi napon szemben ültünk egymással dr. Timner Károly igazgató úrral, s az iskola kialakítandó szelleméről beszélgettünk. Mennyi jó szándék, mennyi szép elgondolás! Vájjon sikerült-e mindezt valóra váltanunk? Erre a nagy kérdésre csak az a sok-sok asszony és lány felelhet, aki innen kikerülve élete során mint feleség, mint anya, mint valamely pályán működő nő tölti be élethivatását. Vájjon megkapták-e a kellő útravalót? Jól gondoltuk-e el, s jól oldottuk-e meg feladatunkat? Szeretném hinni, hogy igen. Az 1917. szept 13-án tartott évmegnyító ünnepségen dr. Immer Károly igazgató három nemes nő alakjában vetítette a tanulók elé a követendő eszményképet: magyarországi Szent Erzsébetben az Istennek tetsző élet s az emberszeretet példaképét, Iphigéniában a tántoríthatatlan igazságszeretet s a bátor őszinteség megtestesülését és Antigonéban a testvéri hűség és együvétartozás minden meggondolást leigázó erejét. Kedves Növendékek! — fejezte be dr. Immer Károly igazgató első szózatát — e három fenséges nő életéből megtanulhatják, mivel tartoznak Istennek, mivel embertársaiknak és mivel önmaguknak. Törekedjenek tehát ne csak a hasznos ismereteket megszerezni, hanem ezzel összhangban ápolják szívükben a női erények szép virágait is, akkor boldogok lesznek és boldoggá tesznek másokat is. E szavakkal megjelölte tanításunk, nevelésünk irányát. Törekedjünk tanítványainkat a hasznos ismeretekre megtanítani, s igyekezzünk őket az általános emberi erényeken felül a sajátos női erények megismerésére és elsajátítására nevelni. Ebből indult ki s ebben az elgondolásban gyökeredzett egész munkásságunk, s ez szabta meg az útját, még mielőtt a V. K. M.-től kiadott Utasítások ezt oly szé-