Polgári leányiskola, Szombathely, 1922

2 - 4. A tanév megnyitása. Az iskolai évet szeptember 3-án a róm. kath. vallású tanulóknak „Veni Sancte“-ra vezetésével nyitották meg. Azután az egyes osztályfőnökök rendezték osztályaikat, felolvasták és értelmezték a rendtartási sza­bályokat, egyben a tanulókat a szükséges tankönyvek és tanszerek beszerzésére utasították. A rendes tanítást szep­tember 4-én kezdettük meg és a tanterv szellemében, a sok­ helyettesítés által okozott nehézségek sikeres leküzdésével, egész éven át megszakítás nélkül folytattuk. 5. Tandíjmentesség. Vasvármegye kir. tanfelügyelője, a tanári testület véleményezése alapján, 95 tanulót részesített egész évi tandíjmentességben. Az első félévi osztályozás után azonban 5 tanuló, a tanulásban való hanyagság miatt, második félévi tandíjmentességét elveszítette. 6. Felmentések. Tiszti­orvosi bizonyítvány alapján 62 tanuló kérte a rajz, kézimunka és részben a testgyakorlat alól való felmentését. A tanártestület véleményezése után a kir. tanfelügyelőség valamennyit felmentette a jelzett tár­gyak gyakorlati részének tanulása alól. 7. Személyi változások. A nm. vallás- és közoktatásügyi Miniszter úr Szeibert Ilona B. listás, volt megbízott tanárnőt iskolánkhoz rendes tanárnővé nevezte ki, T­it­zené Zrínyi Mária szombathelyi polg. fiúiskolai megbízott tanárnőt ugyancsak iskolánkhoz osztotta be megbízotti minőségben, végül pedig Krompaszkyné Gerencsér Róza menekült tanár­nőt helyezte intézetünkhöz. Gróf Mikes János megyéspüspök úr Ő méltósága Horváth István segédlelkészt, méltóságos Kapi Béla püspök úr pedig László Miklós segédlelkészt hitokta­tóvá nevezte ki. 8. Tanulmányi és fegyelmi állapot. Ifjúságunk vallás­erkölcsi élete fölött a lefolyt iskolai évben is féltékeny gond­­dal őrködtünk és mindent elkövettünk, hogy belőlük vallá­sos, becsületes gondolkodású honleányokat neveljünk a ha­zának. Tanulóink vasár- és ünnepnapokon tanári felügyelet­tel vettek részt az istentiszteleten, az év folyamán pedig a róm. kath. növendékek négy ízben végezték el a szentgyónást és áldozást. A tanártestület értekezletein az oktatásra vonatkozó megállapodások főleg abban nyertek kifejezést, hogy a gon­dolkozás fejlesztésére mindig több figyelmet fordítsunk, mint a tudós elméletekre s hogy a tanításban a gyakorlati

Next