Szövetkezeti Élet, 1980 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1980-01-01 / 1. szám
Országos tanácskozás a szakmunkástanuló-képzésről A szakmunkástanuló-képzés időszerű kérdéseinek megtárgyalására az elmúlt év decemberében országos értekezletet hívott össze az OKISZ Szövetkezetpolitikai Főosztálya. Az értekezlet résztvevőit a szövetségek osztályvezetői, a szövetkezetek tanműhelyvezetőit dr. Tóth József, az OKISZ Szövetkezetpolitikai Főosztályának vezetője köszöntötte. Megnyitó szavai után dr. Nemes Géza, a MŰM műszaki-oktatási csoportjának vezetője, a gyakorlati oktatás jelenlegi helyzetéről e téren várható változásokról, az új szakmunkásképzési jegyzék bevezetéséről szólt. Műveltség és szakmai ismeret Ostrosics Istvánná, a MÜM tervezési osztályának főelőadója a tanműhelyfejlesztési pályázatok elkészítéséről, a „szakmunkásképzési alap” igényléséről, felhasználásáról, a támogatás elszámolásával kapcsolatos feladatokat vázolta. Vasadi Gizella, a MüM tervezési főosztályának főelőadója a szakmunkástanuló létszámtervek elkészítésének jelenlegi rendjéről a szövetségek és a tanácsi szervek létszámterveket egyeztető feladatairól adott részletes tájékoztatást. Szavaiból idézünk: “ Az új szakmunkásképzési jegyzék 1980-ban lép hatályba. Módosításának célja elsősorban a szakmunkások általános műveltségi színvonalának emelése, valamint az alapszakmai összevonások, tekintettel arra, hogy közelálló „rokon” szakmák feladatai szinte azonosak voltak. Nagy mértékben csökkentik a szakmák számát. A jelenlegi 190-ből az új szakmunkásképzési jegyzék 128 szakma képzését teszi lehetővé. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a szolgáltató szakmákban a többi szakmához viszonyítva, magasabb szakmai tudásra, műveltségre van szüksége a dolgozóknak. Ezért például férfifodrász szakmában az eddigi kétéves képzést három évre emelik, ami a szakma jobb elsajátítását teszi lehetővé. Karbantartásban ugyanakkor a szakmák szétválasztása várható. A kormány 1971. évben hozott határozatot a „szakmunkásképzési alap” létrehozására. Ebből az alapból megyénk ipari szövetkezetei a képzésben részesülő tanulók létszámának arányában pénzügyi támogatást kaptak. Ez az összeg 1973-tól 1976-ig négy év alatt 3,1 millió fő A szakmunkásképzési alappal történő gazdálkodás több éves tapasztalata alapján a munkaügyi miniszter és a pénzügyminiszter módosította az „alap” felosztását és felhasználását. Az új rendelet értelmében, amely 1977. január 1-én lépett hatályba, az eddigi gyakorlattól eltérően a szövetkezetek nem elaprózottan, a tanulólétszám arányában, hanem tanműhelyfejlesztési tervek alapján kapnak támogatást. A rendelkezés a gyakorlati oktatás feltételeinek gyorsabb ütemű fejlesztését, a tanműhelyek számának növelését, korszerűsítését célozza. A rendelet alapján 9 szövetkezet készített tanműhelyfejlesztési tervet 24,6 millió forintos költséggel. Ebből 6,9 millió a szövetkezeti hozzájárulás és 17,7 millió az igényelt támogatás. 1978-ban az OKISZ előterjesztése alapján a Munkaügyi Minisztérium a szakmunkásképzési alapból a A tanműhelyfejlesztési tervek megvalósulása az érintett szövetkezetek, a szakmunkásképző iskolák szorosabb együttműködését igényli. A tanműhelyfejlesztéseknél az eddiginél nagyobb tervszerűségre alaposabb tervezésre, gyorsabb kivitelezésre van szükség. A tanműhelyfejlesztési igények benyújtása előtt fontos feladat a szövetkezeti szintű helyzetelemzés, vagyis meg kell vizsgálni, milyen a szakmunkás-utánpótlás helyzete, új tanműhely, vagy a régebbi korszerűsítése indokolt-e. A Munkaügyi Minisztérium néhány megyében felmérte a tanműhely-fejlesztési tervek elkészítésének és végrehajtásának tapasztalatait, és megállapította, a vonatkozó rendeleteket az egyes vállalatok és szövetkezetek nem egységesen értelmezik. Az eddigieknél nagyobb gondot kell fordítani a pénzügyi támogatások elszámolására is. E vonatkozásban a jövőben több segítséget nyújtanak a szövetségek ellenőrzési irodái is. A szövetkezetek vezetőségeinek figyelemmel kell kísérni, hogy az új, vagy korszerűsített tanműhelyek eredmintet tett ki. A támogatás mérsékelte a gyakorlati képzéssel kapcsolatos költségeket, javultak a gyakorlati képzés körülményei. „Bakony” Szolgáltató Szövetkezet részére 700 ezer forint, a Balatonvidéki Építőipari Szövetkezetnek 1,3 millió forint támogatást biztosított. A beruházás teljes összege a két szövetkezetnél 4,8 millió forint volt. 1979-ben új tanműhelyek kialakítására a megyei Bútoripari Szövetkezet 2 millió, a Várpalotai Vegyesipari Szövetkezet 2,3 millió forint támogatást kapott. E két szövetkezetnél a teljes tanműhelyfejlesztési költség 6,4 millió forint volt. Az elmúlt két év alatt tehát ipari szövetkezeteink az előző évekhez viszonyítva lényegesen magasabb, vagyis 6,3 millió forint pénzügyi támogatásban részesültek. Az OKISZ 1978-ban 26,1 millió forint, 1979-ben 27,6 millió forint visszatérítést kapott a szakmunkásképzési alapból, s ezeket az összegeket osztotta fel az országban működő ipari szövetkezetek között, ményezik-e a hatékonyabb gyakorlati képzést. A Munkaügyi Minisztérium sokéves tapasztalatai alapján megállapította, hogy a vállalatok, szövetkezetek felvételre tervezett létszámigényei reálisak. Évenként a ténylegesen felvehető létszám kétszeres igénye jelentkezik. A szakmunkás-utánpótlás létszámtervezésénél a jövőben a valós szükségletből kell kiindulni az ipari szövetkezetekben is. A létszámigény kielégítésének mértékére előzetesen az ágazati minisztériumok és a megyei tanácsok munkaügyi osztályai adnak információt. Az 1980/81-es tanévre vonatkozó szövetkezeti létszámigények és a várható kielégítés érdekes képet mutat. A megye ipari szövetkezetei 27 szakmában 298 tanuló felvételét tervezték. E létszámból 62 főt tanműhelyek képzésben kívánnak részesíteni. A megyei tanács munkaügyi osztályával történt egyeztetés során előreláthatóan a tervezett létszám 47 százalékát, vagyis 140 fő gyakorlati képzését vállalhatják az ipari szövetkezetek. Oláh Zoltán Az állam is támogatja Korszerűbb tanműhelyek 2 — SZÖVETKEZETI ÉLET — 1980. január November—decemberben pártalapszervezeteink megtartották beszámoló taggyűléseiket, melyeken nem csupán egy év, hanem a XI. kongresszus óta eltelt teljes időszak politikai munkáját mérlegre tették. Elsősorban azt értékelték; kommunista kollektíváink és az egyes párttagok az elmúlt években hogyan töltötték be működési területük politikai gazdáinak szerepét, hogyan álltak helyt politikánk képviseletében, elfogadtatásában, megvalósításában. A kongresszusi irányelvek megjelenését követően új szakaszba lépett a felkészülést Tulajdonképpen folytatódik a számvetések sora, de számos új elemmel gazdagodik. Kommunista közösségeink a számvetés mellett már előre is tekinthetnek úgy, hogy ismerik azokat a politikai irányelveket, amelyek a párt legfőbb parlamentjének, a kongresszusnak munkáját is alapvetően határozza meg. E sorok írásának időszakában még folynak a kongresszusi irányelveket megvitató, vezetőséget választó alapszervezeti taggyűlések, de mire lapunk a nyomdából kikerül, termelőszövetkezeti nagyüzemeink zömében már a vezető pártszervek — pártbizottságok, pártvezetőségek — választása is megtörténik, más szövetkezeteinkben pedig az alapszervezetek küldöttei már a városi, vagy járási pártértekezletekre készülődnek. Ezek a pártértekezletek a kommunisták területi jellegű, ugyanakkor országos kitekintésű parlamentjei. Ez a „kettősség” teszi lehetővé, hogy a helyi viszonyokat, eredményeket, gondokat országos összefüggésben lássák és látassák meg. És ehhez adtak segítséget a Központi Bizottság által 1979. december 8-án közrebocsátott irányelvek is. Amíg az alapszervezetek, vagy több alapszervezetet működtető szövetkezeti pártszervek elsősorban azt vizsgálták: a szövetkezet területén miként jutott érvényre a párt politikája, addig ezek a fórumok már területileg is tágabb teret biztosítanak a politikai, társadalmi élet fejlődésének felméréséhez, feladatainak meghatározásához. A városi-járási pártértekezletek padsoraiban ott ülnek majd a szövetkezeti mozgalomhoz, vállalatokhoz tartozó pártalapszervezetek küldöttei is. Jelentős és felelősségteljes politikai funkciót töltenek be, hiszen jelzéseikkel, észrevételeikkel, javaslataikkal saját kollektívájukat képviseli, ugyanakko • közvetlenül hozzájárulnak az adott terület politikai életének meghatározásához, formálásához, az általános és a konkrét, helyi tennivalók kollektív felméréséhez. Értékelésről és feladatmeghatározásról lesz szó tehát, csakúgy, mint ahogyan az a pártcsoport-értekezleteken és a taggyűléseken történt. Ugyanúgy öt év fejlődését kell számba venni, értékelni. Nagy politikai jelentősége ennek a területi jellegű értékelésnek viszont abban van, hogy feltárja mindazokat az összefüggéseket, bonyolult viszonyokat is, melyek a városban, járásban élő embereket, vállalati, lakóhelyi és egyéb közösségeket összekötik, egységbe fogják és a szocializmus építésére serkentik, ösztönzik. Eredményeket vesznek számba, gondokat boncolgatnak, hibákra mutatnak rá. Bizonyára jó néhány küldöttnek konkrét elképzelése is van már arról, mit mond el ezeken a nagyjelentőségű fórumokon. Arra törekednek, hogy tegnapi (értsd a tegnapon az évekkel ezelőtti helyzetet) önmagunkhoz viszonyítsanak. Mert hiba lenne csak az eredményekről, vagy csak a gondokról beszélni. Mindkettő egyoldalúsághoz, végső soron az igazság eltorzításához vezetne. Igaz, az utóbbi időben hajlamosak vagyunk elsősorban csak a gondokat, nehézségeket emlegetni. Ez éppoly politikai hiba, mint az eredmények egyértelmű túlhangsúlyozása. Életünk bármelyik területe, napja azt bizonyítja: a fejlődés útját járjuk, csak az út nehezebbé vált. Mi pedig viszont edzettebbekké, tapasztaltabbakká! Éppúgy tudjuk vállalni a gondokkal járó nehézségeket, mint az eredményekkel járó örömöt, sikert! Megtanultunk szembesíteni és azokból következtetéseket levonni, tapasztalatokat összegezni, feladatokat meghatározni. Kritikával, önkritikával nézzük mai munkánkat azért, hogy reálisan mérhessük fel jövőbeni lehetőségeinket. Tapasztalhattuk a beszámoló taggyűléseken és a kongresszusi irányelvek megvitatásakor is azt, hogy helyenként viszont a kijelölt feladatok nem lépik túl a meglévő gyengeségek, hibák megszüntetésére irányuló törekvéseket, legyen szó gazdasági életről, vagy mozgalmi tevékenységről. Ez is kevés. Olyan előretekintés, feladatmeghatározás kell, amely a jelen viszonyokból indul ki, de ugyanakkor biztosítja a távolabbi jövő folyamatos fejlődését, számba veszi a változás új minőségi jegyeit biztosító munkaformákat is, párt őszintén és nagy felelősséggel tárta fel előttünk az ország, a nép, a politikai élet legfontosabb jellemző vonásait. Arra van szükség, hogy a pártélet közelgő jelentős fórumain mi is hasonló felelősségteljes őszinteséggel vessünk számot eddigi tevékenységünkkel, feladatainkkal. Szilágyi Károly Számvetések közben A Kongresszusi vállalásban: ABC épül Nemesvámoson A Veszprém és Vidéke ÁFÉSZ szocialista brigádja vállalásában,, így határozott, hogy Nemesvámoson felépíti az ABC áruházat, amely már korszerű, városias kiszolgálást, áruválasztékot és ellátást biztosít az itt élők számára. Nemesváros munkáslakta település. Sokan járnak be Veszprémbe dolgozni. Ellátásuk elsőrendű feladat. A vállalás megvalósulás előtt áll. Már kétmillió forintot beépítettek a nemesvámosi áruházba. Most már a berendezés van hátra mely mintegy millió forintba kerül. Ezután 1,2 millió forint értékű áruval töltik fel az ÁBC-t és április 4 előtt, a kongresszus és hazánk felszabadulásának 35. évfordulója tiszteletére megnyitják Nemesvámoson az új, szövetkezeti ÁBC-t. Valahogy olyannak ismerem őt, hogy bármilyen nagy szobában, akármekkora íróasztal mögött is ült életében, nem értékelte igazán a párnázott ajtókat, s pozíciójának magassága nem ültette soha magas lóra. Érdekes most hallani tőle az önvallomást érő mondatot: — Jóleső érzés harmincöt év után visszagondolni arra, hogy együtt nőttem föl a mozgalommal, a párttal. Odakint a téren hetyke legény dacol a csikorgó hideggel. József Attila szobra figyel ránk, hogyan élünk abban, amiről ő csak álmodozhatott. Kemény ifjak kellettek, hogy a háború utáni zűrzavarból kicsírázhasson társadalmunk magja. Bodogán Jánost akarata, hite már szülőföldjén, Szabolcsban a sokáig nyúzott többség oldalára állította. — Akik annak idején a földjüket és a szívüket vitték be a szövetkezetbe hosszas tépelődés után, azok 85-re már csak mutatóban maradnak velünk az 1925—27-es nemzedékkel együtt. Apránként pihenőbe vonulunk. Pedig ez a korosztály történelmet csinált történelmi távlatnak röpke évtizedek alatt. A megyei tsz-szövetség most nyugalomba vonuló titkára 24 évesen odahaza a párt járási első titkára, rá hat évre pedig a megyei tanács elnöke lett. — Soha nem tagadtam meg paraszt szüleimet, akik tizenegy gyermeket, egy egész futballcsapatot neveltek — mondta alig észrevehető mosollyal. A föld, az életet adó elem mindig bűvkörében tartotta. Jelen volt az első termelőszövetkezetek megalakulásánál, bábáskodott a közös tulajdon születésénél. Talán a gravitáció nem engedte, hogy fellegekben járó „kivagyi” emberré váljék, pedig a hirtelen jött hatalom sokakat megszédített annak idején. — Különös, mégis jó érzés, hogy ma ott adom át a stafétabotot, ahol elkezdtem, a szövetkezeti mozgalomban. Mennyi minden történt azóta! Szinte könyvbe kínálkozik. Csak ennyit szól, de ebben már fölsejlik a hirtelen rászakadó sok szabad idő új lehetősége; össze kell gyűjteni a tapasztalatokat és a szövetkezeti mozgalomról szerzett élményeket, emlékeket kötetbe érdemes foglalni. Beszélgetünk. Közben az motoszkál a fejemben, vajon megyei tanácselnök korában, vagy akár más funkcióiból honnan szerezhetett tetteivel biztos, első kézből jövő kontrollt? A válasz kimondott kérdés nélkül szinte megrendelésre érkezik: — Mindig tartottam a kapcsolatot a faluval, a rokonsággal. Gyakran mentem haza Bátorligetre, ahol születtem. Ott aztán nyíltan, köntörfalazás nélkül nekem szögezték a kérdést, a bírálatot: te komám, hogy is van ez? Na hallod, ezt jól elpuskáztátok. Szerencsére jó véleményeket is mondtak. Kiszárad a fa, ha elszakad a gyökerétől. Hát így vagyok én is. Odakinn eleredt a hó. Pihés estükben hozzáverődnek a külső ablaktáblákhoz. Talán kopogtatni akarnak: jövünk, hogy betakarjuk a jövő évi kenyeret a földeken. De túl puha, túlontúl lágy kristálytestük ahhoz, hogy megzerrenthessék az üveget. Lassan ereszkednek alá, mint az emberi élet napjai. — Jó most a fiataloknak, talán jobb is, mint kéne — hallom idebent dr. Bodogán János csöndes, nyugodt szavát. — Aki most tenni akar, azt felkarolják. A gazdaság problémái megoldhatók, csak bátyán bele kell vágni és nem kell félni a fiataloktól sem. Több felelősségteljesebb munkát kapjanak. A bizalmat, ragyogó, kimondom, forradalmi tettekkel viszonozzák. — Szeretik, szerethetik-e úgy a földet, a jószágot, mint apáik? — kérdezem kételkedve. — Persze, hogy szeretik, csak másképpen, mint mi. Bennük fel kell ébreszteni a tulajdonosi tudat csíráit. Ezért nem szabad elaprózni azt a hallatlan energiát, ami feszíti őket. Nekünk még a közös gazdaság szervezésére ment el a java időnk. Nekik itt van, nem kell ilyesmivel veszkődniük. Modern gépekkel, korszerű anyagokkal sokat és jót termelhetnek. Ahogy beszél, keze fölföl emelkedik, szemüvege mögül süt a tekintete. Nem lehet abbahagyni máról holnapra a mozgalmat. — Az országgyűlésben soha nem hallottam ennyi őszinte, bátor bírálatot, mint most. Vezetőink nem titkolják, nehéz helyzetben vagyunk. Szembe tudnak és szembe mernek nézni a gondokkal. Ez az egészséges szellem megnyugtat. A megyei tsz-szövetség nyugdíjba vonuló titkárát a decemberi küldöttközgyűlésen búcsúztatták el a szövetkezetek képviselői. Gratuláltak neki a Szocialista Magyarországért Érdeméremhez, ő pedig most „• arról beszél az újságírónak, milyen nagy öröm tudni, hogy a megye fejlett iparához szorosan felzárkózott a mezőgazdaság is. Nem kelti búcsúzkodó ember benyomását. Az ő korosztálya akkor tehet még most is valóban nagyot ha nem csupán hivatali helyét adja át a fiatalabbaknak, de tudását, tapasztalatait, nehéz évtizedek edzette makacs tenniakarását is átplántálja beléjük. Gyarmati József