Szövetkezeti Élet, 1980 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1980-01-01 / 1. szám

Országos tanácskozás a szakmunkástanuló-képzésről A szakmunkástanuló-kép­zés időszerű kérdéseinek megtárgyalására az elmúlt év decemberében országos érte­kezletet hívott össze az OKISZ Szövetkezetpolitikai Főosztálya. Az értekezlet résztvevőit a szövetségek osz­tályvezetői, a szövetkezetek tanműhelyvezetőit dr. Tóth József, az OKISZ Szövetke­zetpolitikai Főosztályának vezetője köszöntötte. Meg­nyitó szavai után dr. Nemes Géza, a MŰM­ műszaki-okta­tási csoportjának vezetője, a gyakorlati oktatás jelenlegi helyzetéről e téren várható változásokról, az új szak­munkásképzési jegyzék beve­zetéséről szólt. Műveltség és szakmai ismeret Ostrosics Istvánná, a MÜM tervezési osztályának főelő­adója a tanműhelyfejlesztési pályázatok elkészítéséről, a „szakmunkásképzési­­ alap” igényléséről, felhasználásáról, a támogatás elszámolásával kapcsolatos feladatokat vá­zolta. Vasadi Gizella, a MüM tervezési főosztályának főelő­adója a szakmunkástanuló létszámtervek elkészítésének jelenlegi rendjéről a szövet­ségek és a tanácsi szervek létszámterveket egyeztető feladatairól adott részletes tájékoztatást. Szavaiból idé­zünk: “ Az új szakmunkáskép­zési jegyzék 1980-ban lép ha­tályba. Módosításának célja elsősorban a szakmunkások általános műveltségi színvo­nalának emelése, valamint az alapszakmai összevonások, tekintettel arra, hogy közel­álló „rokon” szakmák fel­adatai szinte azonosak vol­tak. Nagy mértékben csök­kentik a szakmák számát. A jelenlegi 190-ből az új szak­munkásképzési jegyzék 128 szakma képzését teszi lehető­vé. Az elmúlt évek tapaszta­latai alapján a szolgáltató szakmákban a többi szakmá­hoz viszonyítva, magasabb szakmai tudásra, műveltség­re van szüksége a dolgozók­nak. Ezért például férfifod­rász szakmában az eddigi kétéves képzést három évre emelik, ami a szakma jobb elsajátítását teszi lehetővé. Karbantartásban ugyanakkor a szakmák szétválasztása várható.­­ A kormány 1971. évben hozott határozatot a „szak­munkásképzési alap” létre­hozására. Ebből az alapból megyénk ipari szövetkezetei a képzésben részesülő tanu­lók létszámának arányában pénzügyi támogatást kaptak. Ez az összeg 1973-tól 1976-ig négy év­ alatt 3,1 millió fő­ A szakmunkásképzési alappal történő gazdálkodás több éves tapasztalata alap­ján a munkaügyi miniszter és a pénzügyminiszter mó­dosította az „alap” felosztá­sát­­ és felhasználását. Az új rendelet értelmében, amely 1977. január 1-én lépett ha­tályba, az eddigi gyakorlattól eltérően a szövetkezetek nem elaprózottan, a tanulólétszám arányában, hanem tanmű­helyfejlesztési tervek alap­ján kapnak támogatást. A rendelkezés a gyakorlati ok­tatás feltételeinek gyorsabb ütemű fejlesztését, a tanmű­helyek számának növelését, korszerűsítését célozza. A rendelet alapján 9 szö­vetkezet készített tanműhely­­fejlesztési tervet 24,6 millió forintos költséggel. Ebből 6,9 millió a szövetkezeti hozzá­járulás és 17,7 millió az igé­nyelt támogatás. 1978-ban az OKISZ előter­jesztése alapján a Munka­ügyi Minisztérium a szak­munkásképzési alapból a A tanműhelyfejlesztési ter­vek megvalósulása az érin­tett szövetkezetek, a szak­munkásképző iskolák szoro­sabb együttműködését igény­li. A tanműhelyfejlesztések­­nél az eddiginél nagyobb tervszerűségre alaposabb ter­vezésre, gyorsabb kivitele­zésre van szükség. A tanmű­helyfejlesztési igények be­nyújtása előtt fontos feladat a szövetkezeti szintű helyzet­­elemzés, vagyis meg kell vizsgálni, milyen a szakmun­kás-utánpótlás helyzete, új tanműhely, vagy a régebbi korszerűsítése indokolt-e. A Munkaügyi Minisztérium né­hány megyében felmérte a tanműhely-fejlesztési tervek elkészítésének és végrehajtá­sának tapasztalatait, és meg­állapította, a vonatkozó ren­deleteket az egyes vállalatok és szövetkezetek nem egysé­gesen értelmezik. Az eddigi­eknél nagyobb gondot kell fordítani a pénzügyi támo­gatások elszámolására is. E vonatkozásban a jövőben több segítséget nyújtanak a szövetségek ellenőrzési irodái is. A szövetkezetek vezetősé­geinek figyelemmel kell kí­sérni, hogy az új, vagy kor­szerűsített tanműhelyek ered­mintet tett ki. A támogatás mérsékelte a gyakorlati kép­zéssel kapcsolatos költsége­ket, javultak a gyakorlati képzés körülményei. „Bakony” Szolgáltató Szövet­kezet részére 700 ezer forint, a Balatonvidéki Építőipari Szövetkezetnek 1,3 millió fo­rint támogatást biztosított. A beruházás teljes összege a két szövetkezetnél 4,8 millió forint volt. 1979-ben új tanműhelyek kialakítására a megyei Bú­toripari Szövetkezet 2 millió, a Várpalotai Vegyesipari Szövetkezet 2,3 millió forint támogatást kapott. E két szövetkezetnél a teljes tan­műhelyfejlesztési költség 6,4 millió forint volt. Az elmúlt két év alatt tehát ipari szö­vetkezeteink az előző évek­hez viszonyítva lényegesen magasabb, vagyis 6,3 millió forint pénzügyi támogatásban részesültek. Az OKISZ 1978-ban 26,1 millió forint, 1979-ben 27,6 millió forint visszatérítést ka­pott a szakmunkásképzési alapból, s ezeket az összege­ket osztotta fel az országban működő ipari szövetkezetek között, ményezik-e a hatékonyabb gyakorlati képzést. A Munkaügyi Minisztérium sokéves tapasztalatai alapján megállapította, hogy a vál­lalatok, szövetkezetek felvé­telre tervezett létszámigényei reálisak. Évenként a tényle­gesen felvehető létszám két­szeres igénye jelentkezik. A szakmunkás-utánpótlás lét­számtervezésénél a jövőben a valós szükségletből kell ki­indulni az ipari szövetkeze­tekben is. A létszámigény kielégítésének mértékére elő­zetesen az ágazati miniszté­riumok és a megyei tanácsok munkaügyi osztályai adnak információt. Az 1980/81-es tanévre vo­natkozó szövetkezeti lét­számigények és a várható kielégítés érdekes képet mu­tat. A megye ipari szövetke­zetei 27 szakmában 298 tanuló felvételét tervezték. E lét­számból 62 főt tanműhelyek képzésben kívánnak részesí­teni. A megyei tanács mun­kaügyi osztályával történt egyeztetés során előrelátha­tóan a tervezett létszám 47 százalékát, vagyis 140 fő gya­korlati képzését vállalhatják az ipari szövetkezetek. Oláh Zoltán Az állam is támogatja Korszerűbb tanműhelyek 2 — SZÖVETKEZETI ÉLET — 1980. január N­ovember—decemberben pártalapszer­­vezeteink megtartották beszámoló taggyűléseiket, melyeken nem csu­pán egy év, hanem a XI. kongres­­­szus óta eltelt teljes időszak politikai mun­káját mérlegre tették. Elsősorban azt érté­kelték; kommunista kollektíváink és az egyes párttagok az elmúlt években hogyan töltötték be működési területük politikai gazdáinak szerepét, hogyan álltak helyt po­litikánk képviseletében, elfogadtatásában, megvalósításában. A kongresszusi irányelvek megjelenését követően új szakaszba lépett a felkészülést Tulajdonképpen folytatódik a számvetések sora, de számos új elemmel gazdagodik. Kommunista közösségeink a számvetés mel­lett már előre is tekinthetnek úgy, hogy is­merik azokat a politikai irányelveket, ame­lyek a párt legfőbb parlamentjének, a kongresszusnak munkáját is alapvetően hatá­rozza meg. E sorok írásának időszakában még folynak a kongresszusi irányelveket megvitató, ve­zetőséget választó alapszervezeti taggyűlé­sek, de mire lapunk a nyomdából kikerül, termelőszövetkezeti nagyüzemeink zömében már a vezető pártszervek — pártbizottságok, pártvezetőségek — választása is megtörténik, más szövetkezeteinkben pedig az alapszer­vezetek küldöttei már a városi, vagy já­rási pártértekezletekre készülődnek. Ezek a pártértekezletek a kommunisták területi jellegű, ugyanakkor országos kite­kintésű parlamentjei. Ez a „kettősség” teszi lehetővé, hogy a helyi viszonyokat, eredmé­nyeket, gondokat országos összefüggésben lássák és látassák meg. És ehhez adtak se­gítséget a Központi Bizottság által 1979. december 8-án közrebocsátott irányelvek is. Amíg az alapszervezetek, vagy több alap­szervezetet működtető szövetkezeti párt­szervek elsősorban azt vizsgálták: a szövet­kezet területén miként jutott érvényre a párt politikája, addig ezek a fórumok már területileg is tágabb teret biztosítanak a po­litikai, társadalmi élet fejlődésének felmé­réséhez, feladatainak meghatározásához. A városi-járási pártértekezletek padsorai­ban ott ülnek majd a szövetkezeti mozga­lomhoz, vállalatokhoz tartozó pártalapszer­­vezetek küldöttei is. Jelentős és felelősség­­teljes politikai funkciót töltenek be, hiszen jelzéseikkel, észrevételeikkel, javaslataik­kal saját kollektívájukat képviseli, ugyan­­akko •­ közvetlenül hozzájárulnak az adott terület politikai életének meghatározásához, formálásához, az általános és a konkrét, he­lyi tennivalók kollektív felméréséhez. Értékelésről és feladatmeghatározásról lesz szó tehát, csakúgy, mint ahogyan az a pártcsoport-értekezleteken és a taggyűlése­ken történt. Ugyanúgy öt év fejlődését kell számba venni, értékelni. Nagy politikai je­lentősége ennek a területi jellegű értékelés­nek viszont abban van, hogy feltárja mind­azokat az összefüggéseket, bonyolult viszo­nyokat is, melyek a városban, járásban élő embereket, vállalati, lakóhelyi és egyéb kö­zösségeket összekötik, egységbe fogják és a szocializmus építésére serkentik, ösztönzik. Eredményeket vesznek számba, gondokat boncolgatnak, hibákra mutatnak rá. Bizonyára jó néhány küldöttnek konkrét elképzelése is van már arról, mit mond el ezeken a nagyjelentőségű fórumokon. Ar­ra törekednek, hogy tegnapi (értsd a teg­napon az évekkel ezelőtti helyzetet) önma­gunkhoz viszonyítsanak. Mert hiba lenne csak az eredményekről, vagy csak a gon­dokról beszélni. Mindkettő egyoldalúsághoz, végső soron az igazság eltorzításához vezet­ne. Igaz, az utóbbi időben hajlamosak va­gyunk elsősorban csak a gondokat, nehézsé­geket emlegetni. Ez éppoly politikai hiba, mint az eredmények egyértelmű túlhangsú­lyozása. Életünk bármelyik területe, napja azt bi­zonyítja: a fejlődés útját járjuk, csak az út nehezebbé vált. Mi pedig viszont edzetteb­bekké, tapasztaltabbakká! Éppúgy tudjuk vállalni a gondokkal járó nehézségeket, mint az eredményekkel járó örömöt, si­kert! Megtanultunk szembesíteni és azokból következtetéseket levonni, tapasztalatokat összegezni, feladatokat meghatározni. Kriti­kával, önkritikával nézzük mai munkánkat azért, hogy reálisan mérhessük fel jövőbeni lehetőségeinket. Tapasztalhattuk a beszámoló taggyűlése­ken és a kongresszusi irányelvek megvitatá­sakor is azt, hogy helyenként viszont a ki­jelölt feladatok nem lépik túl a meglévő gyengeségek, hibák megszüntetésére irányu­ló törekvéseket, legyen szó gazdasági élet­ről, vagy mozgalmi tevékenységről. Ez is kevés. Olyan előretekintés, feladatmeghatá­rozás kell, amely a jelen viszonyokból­­ in­dul ki, de ugyanakkor biztosítja a távolab­bi jövő folyamatos fejlődését, számba ve­szi a változás új minőségi jegyeit biztosító munkaformákat is, párt őszintén és nagy felelősséggel tárta fel előttünk az ország, a nép, a politikai élet legfontosabb jellem­ző vonásait. Arra van szükség, hogy a pártélet közelgő jelentős fórumain mi is hasonló felelősségteljes őszinteséggel ves­sünk számot eddigi tevékenységünkkel, fel­adatainkkal. Szilágyi Károly Számvetések közben A Kongresszusi vállalásban: ABC épül Nemesvámoson A Veszprém és Vidéke ÁFÉSZ szocialista brigádja vállalásában,, í­gy határozott, hogy Nemesvámoson felépíti az ABC áruházat, am­ely már korszerű, városias kiszolgá­lást, áruválasztékot és ellá­tást biztosít az itt élők szá­mára. Nemesvár­os munkás­lakta település. Sokan járnak be Veszprémbe dolgozni. El­látásuk elsőrendű feladat. A vállalás megvalósulás előtt áll. Már kétmillió forintot be­építettek a nemesvámosi áruházba. Most már a beren­dezés van hátra mely mint­egy millió forintba kerül. Ezután 1,2 millió forint érté­kű áruval töltik fel az ÁBC-t és április 4 előtt, a kong­resszus és hazánk felszaba­dulásának 35. évfordulója tiszteletére megnyitják Ne­mesvámoson az új, szövetke­zeti ÁBC-t. V­alahogy olyannak is­merem őt, hogy bármilyen nagy szobában, akármek­kora íróasztal mögött is ült életében, nem értékelte igazán a párnázott ajtókat, s pozíciójának magassága nem ültette soha magas ló­ra. Érdekes most hallani tő­le az önvallomást érő mon­datot: — Jóleső érzés harmincöt év után visszagondolni ar­ra, hogy együtt nőttem föl a mozgalommal, a párttal. Odakint a téren hetyke legény dacol a csikorgó hi­deggel. József Attila szob­ra figyel ránk, hogyan élünk abban, amiről ő csak álmodozhatott. Kemény ifjak kellettek, hogy a háború utáni zűr­zavarból kicsírázhasson tár­sadalmunk magja. Bodogán Jánost akarata, hite már szülőföldjén, Szabolcsban a sokáig nyúzott többség ol­dalára állította. — Akik annak idején a földjüket és a szívüket vit­ték be a szövetkezetbe hosszas tépelődés után, azok 85-re már csak mu­tatóban maradnak velünk az 1925—27-es nemzedékkel együtt. Apránként pihenő­be vonulunk. Pedig ez a korosztály tör­ténelmet csinált történelmi távlatnak röpke évtizedek alatt. A megyei tsz-szövet­­ség most nyugalomba vo­nuló titkára 24 évesen oda­haza a párt járási első tit­kára, rá hat évre pedig a megyei tanács elnöke lett. — Soha nem tagadtam meg paraszt szüleimet, akik tizenegy gyermeket, egy egész futballcsapatot ne­veltek — mondta alig ész­revehető mosollyal. A föld, az életet adó elem mindig bűvkörében tar­totta. Jelen volt az első ter­melőszövetkezetek megala­kulásánál, bábáskodott a közös tulajdon születésénél. Talán a gravitáció nem en­gedte, hogy fellegekben já­ró „kivagyi” emberré vál­jék, pedig a hirtelen jött hatalom sokakat megszédí­tett annak idején. — Különös, mégis jó ér­zés, hogy ma ott adom át a stafétabotot, ahol elkezd­tem, a szövetkezeti mozga­lomban. Mennyi minden történt azóta! Szinte könyv­be kínálkozik. Csak ennyit szól, de eb­ben már fölsejlik a hirte­len rászakadó sok szabad idő új lehetősége; össze kell gyűjteni a tapasztalatokat és a szövetkezeti mozga­lomról szerzett élményeket, emlékeket kötetbe érdemes foglalni. Beszélgetünk. Közben az motoszkál a fejemben, va­jon megyei tanácselnök ko­rában, vagy akár más funkcióiból honnan szerez­hetett tetteivel biztos, első kézből jövő kontrollt? A válasz kimondott kérdés nélkül szinte megrendelés­re érkezik: — Mindig­­ tartottam a kapcsolatot a faluval, a ro­konsággal. Gyakran men­tem haza Bátorligetre, ahol születtem. Ott aztán nyíl­tan, köntörfalazás nélkül nekem szögezték a kérdést, a bírálatot: te komám, hogy is van ez? Na hallod, ezt jól elpuskáztátok. Sze­rencsére jó véleményeket is mondtak. Kiszárad a fa, ha elszakad a gyökerétől. Hát így vagyok én is. Odakinn eleredt a hó. Pihés estükben hozzáve­rődnek a külső ablaktáb­lákhoz. Talán kopogtatni akarnak: jövünk, hogy be­takarjuk a jövő évi kenye­ret a föld­eken. De túl pu­ha, túlontúl lágy kristály­­testük ahhoz, hogy megzer­­renthessék az üveget. Las­san ereszkednek alá, mint az emberi élet napjai. — Jó most a fiataloknak, talán jobb is, mint kéne — hallom idebent dr. Bo­dogán János csöndes, nyu­godt szavát. — Aki most tenni akar, azt felkarolják. A gazdaság problémái meg­oldhatók, csak bátyán bele kell vágni és nem kell fél­ni a fiataloktól sem. Több felelősségteljesebb munkát kapjanak. A bizalmat, ra­gyogó, kimondom, forradal­mi tettekkel viszonozzák. — Szeretik, szerethetik-e úgy a földet, a jószágot, mint apáik? — kérdezem kételkedve. — Persze, hogy szeretik, csak másképpen, mint mi. Bennük fel kell ébreszteni a tulajdonosi tudat csíráit. Ezért nem szabad elapróz­ni azt a hallatlan energiát, ami feszíti őket. Nekünk még a közös gazdaság szer­vezésére ment el a java időnk. Nekik itt van, nem kell ilyesmivel veszkőd­niük. Modern gépekkel, korszerű anyagokkal sokat és jót termelhetnek. Ahogy beszél, keze föl­föl emelkedik, szemüvege mögül süt a tekintete. Nem lehet abbahagyni máról holnapra a mozgalmat. — Az országgyűlésben soha nem hallottam ennyi őszinte, bátor bírálatot, mint most. Vezetőink nem titkolják, nehéz helyzetben vagyunk. Szembe tudnak és szembe mernek nézni a gondokkal. Ez az egészsé­ges szellem megnyugtat. A megyei tsz-szövetség nyugdíjba vonuló titkárát a decemberi küldöttköz­gyűlésen búcsúztatták el a szövetkezetek képviselői. Gratuláltak neki a Szocia­lista Magyarországért Ér­deméremhez, ő pedig most „• arról beszél az újságírónak, milyen nagy öröm tudni,­ hogy a megye fejlett ipa­rához szorosan felzárkózott a mezőgazdaság is. Nem kelti búcsúzkodó ember be­nyomását. Az ő korosztá­lya akkor tehet még most is valóban nagyot ha nem csupán hivatali helyét ad­ja át a fiatalabbaknak, de tudását, tapasztalatait, ne­héz évtizedek edzette ma­kacs tenniakarását is át­plántálja beléjük. Gyarmati József

Next