Szövetkezeti Értesítő, 1922 (14. évfolyam, 1-35. szám)
1922-01-28 / 4. szám
4. száma Budapest, 1922 január 28 XIV. ávfolyam A MAGYARORSZÁGI MUNKÁSSZÖVETKEZETEK HIVATALOS KÖZLÖNYE Szerkesztőség és kiadóhivatal : Budapest, VII. Rákóczi-út 42. szám, II. e. Telefon: József 48-01, József 48-02 és József 75-70. Megjelenik minden két szombatján A munkás ж г •• •• termelés szövetkezet К ПZПЯ fogyasztás alapelve: haszon Egyes szám ára 50 fillér. Előfizetési ára postai szállítással: egész évre 40 korona, szövetkezeti tagoknak 30 korona. Elnöki magynyitóbeszéd. Az Általános Fogyasztási Szövetkezet közgyűlésén elmondta Peidl Gyula. Tisztelt Tagtársaim! Tisztelt Küldöttek! Az a borzalmas vihar, amelyet a kapitalizmus telhetetlensége, féktelen terjeszkedési és hódító vágya 1914-ben az emberiségre zúdított, amely az emberi életek millióit, az emberi munka gyümölcsének kiszámíthatatlan értékeit követelte áldozatul, amely trónokat borított föl, amely évszázados, évezredes politikai és gazdasági egységeket szaggatott széjjel, amely új országokat teremtett és rég megszűnt országokat újra föltámasztott, ez a vihar természetszerűen a szövetkezetét sem hagyta érintetlen. Az idők folyamán az Általános Fogyasztási Szövetkezet is érezte ennek a viharnak a hatásait. Ezek a hatások különböző fázisokban, különböző módon nyilatkoztak meg. Kezdetben mint az égi háború esetén a madarak, amelyek igyekeznek biztos helyre, födött helyre menekülni az időjárás viszontagságai elől. Ugyanúgy igyekeztek, tömörültek, mondhatnám tódultak tömegével a kisexisztenciák, főként a dolgozó munkások az Általános Fogyasztási Szövetkezet zászlaja alá, hogy ott igyekezzenek megvédeni fokozott mértékben fogyasztói érdekeiket az uzsorának ama eddig egészen ismeretlen és egészen elképzelhetetlen fokozataival szemben, amelyet a háború a nyakunkba zúdított Később a vihar hatása más irányban működött. Az Általános Fogyasztási Szövetkezet megalapítása percétől kezdve a rochdalei takácsok szövetkezeti alapeszméit írta zászlajára. Az alapeszmék között kiváló helyet foglalnak el azok, amelyek a szövetkezetnek politikamentességet és felekezetmentességet, nemzetiségi és faji semlegességet írnak elő. Mind olyan jelszavak, amelyek arra alkalmasak, ha valamely intézménybe becipeltetnek, hogy az emberek között a széthúzást, az ellentéteket fokozzák és teremtsék meg, míg ellenben a szövetkezet természetszerűen ezeknek az ellentétet, az egységet, az összeműködést, a békességet hirdeti, következésképen sem felekezeti, sem nemzetiségi vagy pártpolitikai szempontok a szövetkezet keretében nem férnek el. Az igazi szövetkezetbe ezeket behurcolni nem szabad. Ezen alapeszméket azonban — sajnos — a vihar folyamán a szövetkezet nem volt képes teljes mértékben szolgálni, ezeket a széthúzó pártpolitikai és egyéb szempontokat — az események erősebbek lévén, mint az emberek — nem volt lehetséges az idők folyamán végleg a szövetkezettőltávoltartani. Utalok e tekintetben arra, tisztelt Tagtársaim, hogy már a szovjet idején súlyos sérelem érte a szövetkezeti eszmét azáltal, hogy szövetkezetünkre az akkor uralkodók természetellenes és erőszakos fejlődésig természetellenes és erőszakos terjesztkedést parancsoltak rá, ellentmondást, nem tűrő módom A szövetkezet, a szövetkezeti eszme nem tűri az erőszakot, nem tűri a mesterséges és erőszakos fejlődést. A szövetkezeti eszmének az agyakba kell befészkelnie magát. A szövetkezeti zászló alá az embereknek a saját érdekük fölismerésével önkéntesen kell rekrutálódni. Csak árthat tehát — és aki nem veszítette el az ítélőképességét, annak eleve tisztában kellett azzal lennie, hogy csak árthat — a szövetkezeti eszmének, a szövetkezet fejlődésének minden olyan momentum, amely azt erőszakos fejlődésre kényszeríti. Ugyanakkor a pártpolitikát is megpróbálták bevinni a szövetkezetbe. Nem kisebb emberek, legalább a maguk idejében, mint Kun Béla és társai tartották a szövetkezetet elég fontosnak arra, hogy ők maguk személyesen kerüljenek be a szövetkezet igazgatóságába. És ahogy az akkori viszonyok között nem volt mód egyéb tekintetben az ellenállásra, úgy nem lett volna módja, az igazgatóságnak ezt a bevonulást sem meggátolni. Én őszintén kijelentem, hogy Kun Rékáték a szükségesnél ugyan jóval későbben, mégis elég korán buktak meg ahhoz, hogy a szövetkezetbe legalább be ne tegyék a lábukat. Ami azután következett, tisztelt tagtársaim, arról is sokat lehetne beszélni. A józan észnek, a józan mérlegelésnek, az ország érdekének, az igazi hazafiságnak a tökéletes félreismerése volt mindaz, ami a diktatúra bujcása után Magyarországon történt és történik még a mai napig is. Ez a vihar, tagtársaim, még nem múlt el, nem tudjuk, mikor fog elmúlni, nem tudjuk, hogyan fog végződni, mert a kijózanodás ebben az országban olyan borzasztó lassú, hogy az ember néha szinte kétségbe esik és azt hiszi, hogy ez a nép, ez az ország arra a kárhozatra van ítélve, hogy amikor a legnagyobb szüksége volna az egyetértésre, a kölcsönös megértésre, egymás jogainak, egymás érdekeinek elismerésére és az istápolására, akkor vadulnak leginkább és akkor gyűlölködnek és igyekeznek leginkább egymást tönkrepusztítani. A viharnak eme fázisában indult meg a szövetkezet ellen az a hajsza, amely bizonyos vonatkozásban veszedelmesebb volt minden eddigi hajszánál, amely szövetkezetünket fenyegette. Meg kell állapítanom, hogy 1919-ben már a diktatúra bukása után a szövetkezetbe hatósági emberek vonultak be és ott töviről- hegyire mindent átvizsgáltak, átkutattak, abban a hiszemben, hogy a szövetkezet ellen vádakat, érveket tudnak gyűjteni. Hosszabb ideig kutattak, nem találtak semmit. Kénytelen