Szövetkezeti Értesítő, 1922 (14. évfolyam, 1-35. szám)

1922-01-28 / 4. szám

4. száma Budapest, 1922 január 28 XIV. ávfolyam­ A MAGYARORSZÁGI MUNKÁSSZÖVETKEZETEK HIVATALOS KÖZLÖNYE Szerkesztőség és kiadó­­hivatal : Budapest, VII. Rákóczi-út 42. szám, II. e. Telefon: József 48-01, Jó­zsef 48-02 és József 75-70. Megjelenik minden két szombatján A munkás ж г •• •• termelés szövetkezet К ПZПЯ fogyasztás alapelve: haszon Egyes szám ára 50 fillér. Előfizetési ára postai szállítással: egész évre 40 korona, szövetkezeti tagoknak 30 korona. Elnöki magynyitóbeszéd.­ ­Az Általános Fogyasztási Szövetkezet közgyű­lésén elmondta Peidl Gyula. Tisztelt Tagtársaim! Tisztelt Küldöttek! Az a borzalmas vihar, amelyet a kapitaliz­mus telhetetlensége, féktelen terjeszkedési és hódító vágya 1914-ben az emberiségre zúdított, amely az emberi életek millióit, az emberi munka gyümölcsének kiszámíthatatlan értékeit követelte áldozatul, amely trónokat borított föl, amely évszázados, évezredes politikai és gazda­sági egységeket szaggatott széjjel, amely új országokat teremtett és rég megszűnt országo­kat újra föltámasztott, ez a vihar természet­szerűen a szövetkezetét sem hagyta érintetlen. Az idők folyamán az Általános Fogyasztási Szövetkezet is érezte ennek a viharnak a hatá­sait. Ezek a hatások különböző fázisokban, különböző módon nyilatkoztak meg. Kezdet­ben mint az égi háború esetén a madarak, amelyek igyekezn­ek biztos helyre, födött helyre menekülni az időjárás viszontagságai elől. Ugyanúgy igyekeztek, tömörültek, mondhatnám tódultak tömegével a kisexisztenciák, főként a dolgozó munkások az Általános Fogyasztási Szövetkezet zászlaja alá, hogy ott igyekezzenek megvédeni fokozott mértékben fogyasztói érde­keiket az uzsorának ama eddig egészen isme­retlen és­ egészen elképzelhetetlen fokozataival szemben, amelyet a háború a nyakunkba zúdí­tott Később a vihar hatása más irányban mű­ködött. Az Általános Fogyasztási Szövetkezet meg­alapítása percétől kezdve a rochdalei takácsok szövetkezeti alapeszméit írta zászlajára. Az alapeszmék között kiváló helyet foglalnak el azok, amelyek a szövetkezetnek politikamen­tességet és felekezetmentességet, nemzetiségi és faji semlegességet írnak elő. Mind olyan jel­szavak, amelyek arra alkalmasak, ha valamely intézménybe becipeltetnek, hogy az emberek között a széthúzást, az ellentéteket fokozzák és teremtsék meg, míg ellenben a szövetkezet ter­mészetszerűen ezeknek az ellentétet, az egy­séget, az összeműködést, a békességet hirdeti, következésképen sem felekezeti, sem nemzeti­ségi vagy pártpolitikai szempontok a szövet­kezet keretében nem férnek el. Az igazi szövet­kezetbe ezeket behurcolni nem szabad. Ezen alapeszméket azonban — sajnos — a vihar folyamán a szövetkezet nem volt képes teljes mértékben szolgálni, ezeket a széthúzó pártpolitikai és egyéb szempontokat — az ese­mények erősebbek lévén, mint az emberek — nem volt lehetséges az idők folyamán végleg a szövetkezettől­­távoltartani. Utalok e tekintet­ben arra, tisztelt Tagtársaim, hogy már a szov­jet idején súlyos sérelem érte a szövetkezeti eszmét azáltal, hogy szövetkezetünkre az akkor uralkodók természetellenes és erőszakos fejlő­désig természetellenes és erőszakos terjeszt­­kedést parancsoltak rá, ellentmondást, nem tűrő módom A szövetkezet, a szövetkezeti eszme nem tűri az erőszakot, nem tűri a mesterséges és erőszakos fejlődést. A szövetkezeti eszmének az agyakba kell befészkelnie magá­t. A szövet­kezeti zászló alá az embereknek a saját érdekük fölismerésével önkéntesen kell rekrutálódni. Csak árthat tehát — és aki nem veszítette el az ítélőképességét, annak eleve tisztában kellett azzal lennie, hogy csak árthat — a szövetkezeti eszmének, a szövetkezet fejlődésének minden olyan momentum, amely azt erőszakos fejlő­désre kényszeríti. Ugyanakkor a pártpolitikát is megpróbálták bevinni a szövetkezetbe. Nem kisebb emberek, legalább a maguk idejében, mint Kun Béla és társai tartották a szövetkezetet elég fontosnak arra, hogy ők maguk személyesen kerüljenek be a szövetkezet igazgatóságába. És ahogy az akkori viszonyok között nem volt mód egyéb tekintetben az ellenállásra, úgy nem lett volna módja, az igazgatóságnak ezt a bevonulást sem meggátolni. Én őszintén kijelentem, hogy Kun Rékáték a szükségesnél ugyan jóval későbben, mégis elég korán buktak meg ahhoz, hogy a szövetkezetbe legalább be ne tegyék a­ lábukat. Ami azután következett, tisztelt tagtársaim, arról is sokat lehetne beszélni. A józan észnek, a józan mérlegelésnek, az ország érdekének, az igazi hazafiságnak a tökéletes félreismerése volt mindaz, ami a diktatúra bujcása után Ma­gyarországon történt és történik még a mai napig is. Ez a vihar, tagtársaim, még nem múlt el, nem tudjuk, mikor fog elmúlni, nem tudjuk, hogyan fog végződni, mert a kijózanodás ebben az országban olyan borzasztó lassú, hogy az ember néha szinte kétségbe esik és azt hiszi, hogy ez a nép, ez az ország arra a kárhozatra van ítélve, hogy amikor a legnagyobb szüksége volna az egyetértésre, a kölcsönös megértésre, egymás jogainak, egymás érdekeinek elismeré­sére és az istápolására, akkor vadulnak leg­inkább és akkor gyűlölködnek és igyekeznek leginkább egymást tönkrepusztítani. A viharnak eme fázisában indult meg a szövetkezet ellen az a hajsza, amely bizonyos vonatkozásban veszedelmesebb volt minden eddigi hajszánál, amely szövetkezetünket fe­nyegette. Meg kell állapítanom, hogy 1919-ben már a diktatúra bukása után a szövetkezetbe hatósági emberek vonultak be és ott töviről-­ hegyire mindent átvizsgáltak, átkutattak, abban a hiszemben, hogy a szövetkezet ellen vádakat, érveket tudnak gyűjteni. Hosszabb ideig kutattak, nem találtak semmit. Kénytelen

Next