Szovjetunió, 1984 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1984 / 1. szám
A GOELKO-TÓL AZ ENERGETIKAI PROGRAMIG 1919-ben és 1920-ban súlyos megpróbáltatások érték a szovjet államot: a polgárháború, a külföldi intervenció. S velük: a rombolás és az éhínség. Az iparvidékeket elvágták a nyersanyag-lelőhelyektől. Ekkor Gleb Krzsizsanovszkij, a jeles kommunista tudós cikkeket írt Oroszország villamosításáról. Egyik cikkének megjelenését követően, 1920. január végén a következő levelet kapta Lenintől: „Gleb Makszimilianovics! A cikket megkaptam és elolvastam. Kitűnő. Több ilyen cikk kell. Aztán összeállítunk belőlük egy brosúrát. Sajnos kevés az olyan szakemberünk, akiben van lendület vagy „fantázia"’. 1. A jegyzeteket egyelőre ki kell hagyni vagy le kell rövidíteni. Ennyi túl sok egy újságba (a szerkesztővel holnap beszélek). 2. Nem lehetne hozzáfűzni egy tervet — nem műszakit (ehhez, persze sok ember kell, ezt nem lehet összecsapni), hanem politikai vagy állami tervet, vagyis a proletariátusnak szóló feladatot? Körülbelül így: 10 (5) év alatt felépítünk 20—30 (30—50?) villanytelepet, hogy az egész országot ellepjük 400 (vagy 200, ha többre nem futja) versztnyi hatósugarú centrálékkal, amelyek tőzeggel, vízi erővel, palával, szénnel, olajjal működnek, vegye sorra egész Oroszországot csak úgy (vázlatosan, nagy vonalakban). Máris hozzákezdünk a szükséges gépek és modellek beszerzéséhez. 10 (20?) év alatt Oroszországot „villamossá” tesszük. Gondolom, Ön elkészíthetne egy ilyen „tervet”, ismétlem, nem műszaki, hanem állami tervvázlatot. Ezt most kell elkészíteni, hogy szemléletesen, népszerűen, a tömegek számára érthető formában mozgósítsunk a világos és ragyogó (ugyanakkor alapjaiban teljesen tudományos) perspektívával; munkára hat, s 10 —20 év alatt egész Oroszországot, az iparit is, a mezőgazdaságit is villamossá tesszük. Munkánkkal elérjük, hogy ennyi meg ennyi (ezer vagy millió lóerő vagy kilowatt? az ördög tudja) géprabszolgánk legyen. Hát ha ehhez még hozzáadnánk Oroszország vázlatos térképét, a centrálékkal és hatókörökkel? vagy ezt még nem lehet? Ismétlem, egy 10-20 évre szóló nagy programmal mozgósítanunk kell a munkások és az öntudatos parasztok tömegét. Híve, Lenin” E levél már a GOELNO első vázlata: azé a GOELIU-é, vagyis Oroszország villamosításának állami tervéé, amely hosszú évekre megszabta a villamos energetika fejlesztését. E terv teljesítése 1935-ben fejeződött be: ekkor a szovjet villamos erőművek összteljesítménye 6,9 millió kilowatt volt. Ma a Szovjetuniónak energetikai programja és egységes villamos energetikai rendszere van: a hozzá kapcsolt erőművek összteljesítménye 239 millió kilowatt. E rendkívül fontos népgazdasági ág fejlesztéséről és távlatairól szólunk lapunk 6 —9. oldalán. Fotó: V. Reznyikov