Szózat, 1922. január (4. évfolyam, 1-25. szám)
1922-01-28 / 23. szám
SzerkentSséft to Kiadóhivatal: Vill., Rökk Szilárd u. 9. TELEFON: Szart.: József 33-52,64-43 Kiadóhivatal: József 63-51 ■nnBHmnBnsBssi Mira 3 fcavoim KERESZTÉNY POEITIKAI NMPIEMP !&MUNKHTanS' ZSILINSZKY ENDRE előfizetési Arak: Negyedévre . 170 kor. Egy hónapra 60 kor. Egyes szám : 3 kor. Holtponton írta: Weis István dr. Safif hegyvidéken vasútom utazott, gyakran tajasatoztatta, hogy a vonat valamely állomásról nem indul;hiába fejleszti a kazán a gőzt, hasztalan erőlködik a mozdony annyira, hogy megrezegnek az összes vasúti kocsik, holtpontra került a hatalmas vasparipa, nem mozdul előre. Ilyenkor nem segít más, mint hogy a fékeket kieresztik, a vonatot kissé hátracsúsztatják s íme a vasparipa és a kocsisor csakhamar gyorsvonatsebességgel robog ismét előre a célja felé. Ilyen helyzetben van ma a magyar portikai élet is. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy nem bénultak meg azok a feszítő, előre vivő erők, amelyek a vörös rémuralom és az ellenséges megszállás után nemzetünket a méltságából fölrázták; látjuk azt is, hogy a nemzeti társadalom mindegyik tényezője meglehetősenhelyreállott, munkára és haladásra képes. Mindössze az a baj, hogy pillanatnyilag olyan egyensúlyi helyzet állott elő, hogy a feszítő erők — a nagy nemzeti érdekek összefoglaló gondolata — nem képesek arra, hogy a nemzetet valamilyen irányban megindítsák. Itt nem segít más, mint amit minden vonatvezető tud, kicsit vissza kell csúsztatnunk a nemzetet abba az állapotba, amelyet elhagyott, abba a helyzetbe, amikor reá mség a taszító, illetőleg előre vivő erőnek és mindennemű erkölcsi és anyagi féknek hatása volt. Vissza kell mennünk addig az időpontig, amikor holtponttól nem kellett tartanunk, meg kell indulnunk és el kell kerülnünk azokat a zátonyokat, amelyek most pillanatnyilagtétlenségre kárhoztatnak. A világiért sem akarom, hogy a reakció vádjával illessenek, azt a vádat kovácsolják ellenem, hogy a történelem kerekét vissza akarom fordítani és nem veszem észre, hogy az óramutató előre jár, s minden tűnő perc öregbíti a urak és jövő közötti szakadékot. Semmi sem károsabb, mint a mai idők kritikátlan magasztalása: kiöli az önbizalmat a jelenből, kétségre lejt a jövő felől. Azok, akik nem értik meg a mai időt szürkeségleteit és kényszerhelyzeteit, akik szemet hunynak a vesztett világháború, két forradalom és azóta bekövetkezett események törnyén, akik tudatosan tagadják a társadalmi viszonyokban történt eltolódásokat és görcsösen ragaszkodnak a számukra kedvező, helyzeti energiájukat visszaadó olyan megoldásokhoz, melyek rég a múlt ködéibe vesztek el, azok ne is igyekezzemnek arra, hogy a magyar jövő megmunkálásában részt vegyenek. Tűtteink őket, meggyőződésük előtt esetleg levesszük a kalapot, de veszedelmesnek tarttanók, ha az amúgy is nehéz helyzetet még ők is nehezítenék. Amikor bizonyos fokú visszatérést sürgetek, akkor ezt csak a közelmúltra értem, arra az időre, amikor a keresztény nemzeti irányzat néven ismert és ellenségei, valamint gyönge képzettségű követei által kurzusnak mondott áramlat munkaképes volt és tömörítette nemzeti társadalmunk nagyobb részét. Oda kell visszamennünk, és azt kell vizsgálnunk, milyen hiteik történtek azóta, mely tényező beavatkozása következtében romtolt meg időközben, a helyzet. A keresztény nemzeti irányzatak az adott tápot, hogy a magyar nemzet 400 eszázadőn át csonka állami életet élt, intézményekkel ezedi védhette és fejleszthette kiegészülését, nem érhette el azt a fokot, ameyben saját magais a trister emberiség javára összes értékeit a lehető legjobban kitermelte volna. Ennek a szomorú ténynek tudatához hozzájárult az a belátás, hogy részben állami életünk fejletlensége, állandó elnyomatásunk miatt társadalmmi összetétele is egészségtelenné vált, bizonyos tényezőknek "túlzottan kedvezett a többség rovására, nem felelt meg a társadalmi igazság követeléseinek, sőt bizonyos fokig a magyar faj fönntartása követelményének sem. Mindezeknek a bajoknak orvoslására a magyar, államainak a szomorúkörülmények ellenére teljes kiépítése, a nemzeti öntudat erősítése látszott egyik eszköznek, míg másik eszközként kínálkozott a keresztény erkölcs talapzatára helyezkedés, amely talán legtökéletesebben érvényesíti a megértést, az igazságosságot, az egyén személyes tulajdonságai alapján való értékelést. A keresztény nemzeti irányzat tehát abból fakadt, hogy fejlődésünk az utolsó évtizedekben sem közjogi, sem társadalompolitikai szempontból nem volt kielégítő. Uj pályát teáiért tehát nyit* mink, olyant, amelyet régebben kellett volna meg* kezzessünk és amelyet azelőtt kedvezőbb körülmények között futhattunk volna be. A keresztény nemzeti irányzat azt jelentette, hogy új értékitézeteket formálunk és embereiket, intézményeket, jelenségeket új mérlegelés alá vonunk. Sanmint sem fogadunk el csak azért, mert van, mert régi mattra tekinthet vissza, viszont azonban semmihez sem ragaszkodunk csak azért, mert uj, elütő a régite. Mindenben csak az lehet irányadó, szolgálja-e a magyar állam teljes kiépítését, a nemzeti öntudat emelését, előnyölve a társadalmi béke helyreállítását, az igazságtalan ellentétek megszüntetése szempontjából. A keresztény nemzeti irányzat keresztény demokráciát és nagy, mélyreható szérencés reformokat jelent. Természetesen az átalakulás az új étékelés, sokakat kivetett volna régebben élvezek hatalmihelyzetükből: embereket, társadalmi osztályokat megszüntetett, vagy átalakított volna olyan intézményeket, melyek révén ismét más egyedek vagy társadalom csoportok előnyöket élveztek. Kezdettől fogva érezhető volt tehát, hogy a keresztény nemzeti irányzatot nemcsak azok az elemek igyekeztek tönkretenni, akik ellen elsősorban irányul, hanem azok is, siklik szinte egyetértettek vele, azonban érdekeikben, vagy érzelmi világukban sűrítve érezték azeghícat általa. Mindkét többségi pártban jó számmal voltak ilyen elemek. A keresztény egyesülés pártjában' a párt keresztény jellege vitt be sok retrograd egyént, akik a 'kereszténységet — , elég helytelenül— a régi tekintélyek vaktiszteletével, a teljes mozdulatlansággal, minden változás kizárásával, sőt bizonyos társadalmi osztály túlzott érvényesülésével azonosítják. Az agrárpártban némileg más volt a helyzet: itt rejtett hívei voltak -- legalább kezdetben —a Bécsi pillanatfölvételek A hajdani császárvárosba vitt utam. Jártam itt gyakran, mint a hajdani monarchia fővárosánkban- A régi fényből, a régi dicsőségből csak a hárak maradtak, mert ezeket el nem lophatták. Az utolsó évek lázas forgalmának, a „Schieber“ élet zajlásának az emlékei kísértenek, bankbizományos irodák, és a Bécset két-három évig megszállva tartó nemzetközi schieberek hulladékai. Olyan a város, mint egy festett arcú, hamis ékszerekben hivalkodó, megvénült, és lerongyolódott kalandornő, és alvadtak nálunk újságok (A Világ, Az Est és az Az Újság), amelyek vezércikkekben esedeztek Jehovához, hogy a mi országgumikra és Budapestre főleg, zúduljon le végre a schieberség aranyesője, hogy csaljuk ezt az egész gyülevész társaságot Budapestre, a nagy tüntetések után, amikor Bécsből szétszaladtak a világba! És akadtak politikusok: Bárczy, Szterényi, Sándor Pál, akik a nemzetgyűlésen ugyanezért fohászkodtak. Micsoda rosszhiszemű rövidlátás, micsoda nemzetietlen és alepnélküli politika! Jója jönek ide, és nézzék meg a letarolt, kifosztott, elzüllött nagyvárost, kiváncsiak vagyunk, hogy ezt a pusztulást és erkölcsi elaljasodást látva, még mindig felelősségre vonják el a kormányzatot, hogy helyesen és becsületesen útját állotta az új népvándorlásnak . . .Egy hotelszoba papi ára a Ringert és álalában az első emeleten 14 és 20 ezer karaim között ingadozik. Külső kerületekben 8—14 ezer korona. Egy rossz polgári ebéd 3000, egy reggeli 1500— 1200, egylovas kocsi egy útja 1500 korona. A legegyszerűbb polgári háztartás egy hónapi budgetje (háziasszonyok számították ki), ahol feleség, férj és egy gyerek ül az asztalnál és cselédet nem tartanak. 150 000 korona és ebben csak az étkezés és a mosás van beleszámítva. Egy gyerekruha (félig papirszöveiből) 35.000 korona. A szén mázsája 5600 korona. Egy tojás 200 korona. Egy szivar 150—200, egy cigaretta 60—100 korona. A hivatalnokosztály koplal és már a lepedőit adja el, a munkásság minden hónapban béremeléssel segít magán. Egy kőmivessegéd.heti bére 26.000, egy boltiszolgáé 18—20.000 korona Nyilvános helyeken csupán átutazó külföldieket, főleg szerbeket és törököket, azután kiöltözködött zsidó fiatalembereket látni, akik között sok é£ emigráns magyar. A hotelek üresek. A Grand hotelben, a schieberség zsibvásárján a szobák 40 százaléka üres. A bécsi keresztény családok hideg szobában dideregnek és húsz jó, ha hetenként egyszer látnimké az asztalukon. A Pestről,menekült zsidók• farikaséhsége, a külföldi schiefberek fosztogató hadjárata végérvényesen kipusztította a várost. A kávéházak csak estefelé térnek meg amikor a hivatal a nők mollékszerükévé-saccoráját fogyasztja el. A „Börze“ körül • van még mindég a legnagyobb élénkség. Ilyen lehet az új zsidóország, az angol proteteorátus alatt álló Palesztina. A Stubenringen, a Börze épülete előtt, vagy kétezer galíciai zsidó sétál, kaftánosan, pájeszesen, árfolyamokat mormolva, valutákkal gstettelve. A sarkokon lévő, még a múltkori rombolásból alig kiöltözött kávéházak is zsúfolva ezekkel az „osztrák“ polgártársakkal. Köztük néhány lőcső lábú „magyar“. Kelemen! Márkusz! Grosz úr! és már, összebújnak és csúffá teszik zengzetes nyelvünket. Nézem ezeket a borotvált arcú, görbslábú, kiöltözködött banditákat. Mi ezekben magyar? Mi ezekben érzés, ami hazájukhoz, fűzi őket? Semmi. A zsebük a csehek fizette emigráns ujsátokkal kibérélve . . . A Ring egyik kávéházába nyitok be. Be szép társaság az egyik kártyaasztalnál! Károlyi egyik gonosz szelleme, a Szegedről elszármazott kis stenográfusból tett „miniszteri tanácsos“, Schwartz Henrik, aki mint Simonyi. Henry ásherctes, keveri a kártyát és oszt egy másik hasonló alaknak. Körülöttük fogadók és nézők: Diener-Dénes József, a lázadás korszakának volt külügyi államtitkára, Kun Béla első bécsi követe, , aki szép vagyont hord, csett össze még a „Nemzeti Palotában“! Most hirhedt bélyegschieber! Még két Simonyi-Schwartz - testvér, akik Romániában és Szerbiában üzérkednek. Az egyik néhány nappal Károlyi kormányelnöksége után Henry, azaz „Hajni“ méltóságos úr protekciójára Bernbe került, mint a magyar köztársaság gabona- exportőrje. (Nota bene! Se franciául, se németül nem tudott! Itt áll Detsch Ignác — Dénes József dr. — zentai ügyvéd, angol államférfiunak másaké-