Szózat, 1922. március (4. évfolyam, 49-74. szám)

1922-03-01 / 49. szám

2 képnél a vitába igen helyesen távolról sem ayitóztak bele. Mindazonáltal a többség valósáí-■■■'•: 1 impozánsain nyilatkozott meg. Különösen a bírósági tagok (Tory, Tóth, Juhász) tettek ki magukért. Nem kerteltek. Egyáltalában nem. A már nevezett egyetemi profeszszorokon kívül Concha Győző és Timon Ákos is határozottan nyilatkoztak. Jól mondta Concha, hogy Friedrichék autogenetice jártak el az adott helyzetben. Timon is a helyzet rendkívüli voltával okolta meg a történteket. Persze ugyanilyen tekintet alá fog esni a mai kormányzat is, ha önerejéből fog kísérletezni a törvényhozás utólagos jóváhagyásának reményében. Berzeviczy Albert akadémiánk elnöke, Németh Károly nyugalmazott államtitkár és Pongrácz Jenő koronaügyész is értékes értekezleti taginak bizonyult. A két protestáns püspök eléggé tartózkodókig viselkedett. Részemről csak annyit jegyzek meg, hogy az 1920. évi I. törvény 10. §-át legvalószínűbb lesz a kiadandó rendeletben mint kiindulási alapot mellőzni, mert ez a szakasz nem áll összefüggésben azokkal a rendeletekkel, melyeket mint a Friedrichék idejéből valókat a kormány módosíthat, amint ezt Polner értekezleti tag is kiemelte. A Friedrich-féle rendelet sorsa az 1920. évi I. törvény 1. és 13. §-ával, nemkülönben az 1920. évi XVII. törvény 1. ij-ával meg lett pecsételve. Vagyis ez a rendelet már nem létezik. Legvégül is csak amellett maradok meg, amit legelső cikkemben február 19-én elsősorbanhangsúlyoztam. Az értekezlet akár mellőzhető is lett volna. De mert sok lármát csaptak úgyszólván semmiért, célszerű volt azt megtartani. Annyival inkább, mert a lárma azóta is nőtt. Igazán sok hűhó szinte semmiért. Annyi bizonyos, hogy az értekezlet a maga részéről mindent megtett, hogy a közvéleményt megnyugtassa. Remélhető, hogy a közvélemény ki is fog alakulni. Különben hazánk sorsát illetőleg a legrosszabbra is el lehetünk készülve. Az értekezlet a budai várpalotában a kormányzó elnöklésével folyt le s az arról fölvett jegyzőkönyv sajtó utján lett közzétéve. Mindenki, aki a kérdés iránt érdeklődik elolvashatja. Kívánatos is, hogy minél szélesebb körökben elterjedjen, ami bizony sok félreértésnek jobban mondva félrevezetésnek elejét vennie. Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Iríszek Magyarország föltámadásában. Ámen, mint az egymás gyalázásához, megcsúfolásához, minden iszapban meghempergetéséhez! . . . Valaha régen olyan volt az Országháza is mint az Isten háza; imádkoztak benne a nemzet hivatott papjai; fennköltség, magas színvonal, benső nemesség és tartalom volt a prédikációikban. Akkor még lelki arisztokraták voltunk, akik kerültük a póriást. Ma „demokraták“ vagyunk, „népiesek“ hangban és érvelésben. A homon“-unk: a szavak fütyköse. Virtus kellett a régi magyarnak is, aki duzzadó hevületével nem fért a bőrébe; legendák szólnak a hajdani magyar virtusról, amely a férfibátorság szertelen kirobbanásaival ejtette a világot ámulatba. Ma: nyelvöltögetés és névtelen párbaj a magyar virtus, — és megriadtan tiltakozik a nyárspolgári becsület az ilyen „középkori szaksztakciók“ ellen ahelyett, hogy kötelezővé tenné a párbajban az egyiki fél ottmaradását Hogy megszelídülnének egyszerre a bősz párbajozók! De most nem erről van szó. Hisz’ itt a tavasz, a gyönyörűséges, amely fakad a Napisten mosolyából és uj reménységgel táplál mindent. Miénk a várva várt uj verőfény, amelyet még a ködön át is sejtünk, amikor a szeszélyes kikelet bujócskát játszat vele. Itt a március, amely ebben az esztendőben hamvazó szerdával kezdődik a hosszú shimmys farsang után. Itt van tehát a böjt, a vezeklés. Magyarok nagyböjtje, rettentő vezeklése. A tüzes napnak minden sugara sem oszlathatná el ennek a hamvazó szerdának benső lelki borulatát. A márciusi verőfény úgy sugárzik árva Magyarország homlokán, mint a glória a tövisikoronán. De ebből a sugárzásból mégis csak az élet melege terjed. Az uj életé, amely megváltson bennünket a tespedés halálától. Munkára fel hát, magyarom! Evős tavaszi LEVELEK Uj zsidó felekezeti párt Tisztelt Szerkesztő úr! Olvasom, hogy a ..Magyar Zsidók“ Egységpártja“ (!) (hát már ilyen is van?) vasárnap gyűlést tartott, amelyen az új párt vezéremberei kifejtették programantendzejüket, ami nem más, mint: „a nemzeti érésű magyar zsidóság ügyének jobbrafordítása céljából való szervezkedés“. Csatlakozásra szólít föl tehát az új párt minden magyar nemzeti érzésű zsidó vallású polgártársai, mert: „minden erővel küzdeni akar a magyar zsidóságtól elvett jogokért“. Ez alkalommal Vázsonyi ugyancsak „a zsidóság elvett jogainak a visszaszerzéséért“, a „zsidóság egységéért“ (!) és a „zsidó testvéri szeretetért“ lelkesedett és bejelentette a maga részéről is a küzdelmet mindezekért, számítván természetesen a magyar zsidóság támogatására. Eszerint „pártjaink“ megint megszaporodtak egyed, a Rassay-, Batthyány-, Andrássy-, Friedrich-, mit tudom én még kiknek a pártjéhoz csatlakozik a legújabb Vázsonyi-párt, ezen a néven: „Magyar Zsidók Egységpártja“, kimondottan felekezeti alapon (zsidóval járnak számára) és — ismételjük — csak „elvett jogokért. . . „zsidók egységéért“ . . . „zsidó testvéri szeretetért“ megvívandó harcokra készülve. Tisztelt Szerkesztő úr! Engem ebben az egész programaiban különösen az lepett meg, hogy: „a zsidók egysége“ mint valami ezentúl megvalósítandó eszmény lebeg a magyar zsidók előtt; pedig mink — nem zsidók — éppen ennek a mindenben szolidáris zsidó egységnek a megbonthatatlanságában látjuk és érezzük nemzeti bajaink egyik jelentős okát. Sok szó esett már enről és fog még esni és pedig annál több, minél szorosabbra enyveződik ez a főcélú „zsidóegység“, amelynek a keretében — beszélhet erről Vármonyi, a „magyar“ zsidó, akármennyit, — mindig a zsidóérdek fogja elnyomni a magyar érdekeket. De most nem terjeszkedem ki erre a szomorú témára, amelyet egy-két odavetett invektívával elintézni úgy sem lehet. Mert csak „a zsidók ügyének a jobbra fordítása“ motoszkál a fejemben, mint elérendő pártprogramos cél. Istenem, hát olyan rosszul áll mondjánk a „zsidóság ügye“, tisztelt Szerkesztő úr, hogy azt még jobbra kell fordítani?! . . . Hisz’ Sándor Pál is, Szterényi József is elmondták azt nemrégiben a mi nemzetgyűlésünkön, hogy a tőke, a vagyon, a pénz hatalma nálunk is éppúgy a zsidóság kezé,ben van, mint a külföld egész vonalán. Azt meg régóta tudjuk, hogy már Nagy-Magyarországon is huszonöt százaléka a magyar földnek volt tulajdonában az ötszázaléknyi zsidóságnak, a földbérleteknek meg éppenséggel negyven százaléka. Ami egyenesen rettenetes arány. Mert senkinek se méltóztassék felháborodni, de nekünk igazán nem mindegy az, hogy ebben az országban kié a föld és ki rendelkezik vele, ki szedi le a hasznát, ki érintkezik ezzel kapcsolatban állandóan a föld magyar népével, magyar munkásaival, akiket a földesuruk színéi a gyár lelke megtarthat kemény, igaz, régi ivása büszke magyarnak; míg a nemzeti közöny, a rideg munkaadói viszony, a magyarság eszményeitől távolállás, a .spates- familias“- nobile officiumok elhanyagolása, tökéletesen elronthat, amikor kivesszejti, elsorvasztja benne a semmivel sem ápolt, mindig mellőzött magyar hitet, lelket. De vájjon mi a helyzet más téren is, akárhol, tisztelt Szerkesztő úr? A bankok kilencven százaléka zsidókézen; a tőzsde egészen az üzleteknek legalább hatvan százaléka; a kávéházak legtöbbje, stb. Nemrégen még a legtöbb mozi, a legtöbb trafik is mind zsidóikézen volt. De tessék megnézni Budapest háziurainak az arányszálját, azután egy kicsit kijjebb a nyaralók vidékét; például a Hűvös völgyet, ahol a háború előtt még csupa régi autochton budapesti keresztény polgári családnak volt nyaralója; derék kereskedők, egész életük szorgalmából félretett pénzecskéjükön építő hivatalnokok, latárnerek, voltak a villatulajdonosok. 1914-ig még csak egyetlenegy nyaraló volt nem magyar emberé; ez volt a Palakovics-villa. A többi nyaraló ezelőtt nyolc évvel még mind magyar kereszény családokká vált. És tessék megnézni ma ezt a környéket Háromszáz régi nyaraló közül alig van már valami kereszténykézen. Az új tulajdonosok közt ott van dr. Landgraf, Strausz (Szécsi) Jenő, Deutsch (Deák) Lajos, Schlesinger (Sándor) Ignác, Pellák Mór, Teitelbaan (Újlaki) Náthán, Schwvmrtz Izidor, Steiner Jakab, Kohn Arnold, Braun (Böszörményi) Mór, Jónás Jenő, Klein Jakab, Weisz Márkus, Krausz Benő, Holczer Mór, Braun (Balassa) Antal, Freystädtler Mór stb. stb. Háromszáz régi keresszténytulajdon közül talán ha tíz nem cserélt még zsidógazdát. És milyen tiszteletreméltó pénzen épültek valamikor ezek a régi nyaralók! nem volt abban háborús meggazdagodás rosszagtt bankója egyetlenegy sem. Hol van itt zsidóelnyomatás, tisztelt Szerkesztő úr?! Mit akarnak a sorsukon „jobbra fordítani?“ . . . A háború előtt hatvanöt percent volt az orvosegyetemen a zsidó tanuló. A reáliskolákban, a kereskedelmi iskolákban, mindenütt majdnem 60%, sőt több volt a zsidó fiú, mint a keresztényi a gimnáziumokban is messze túl volt a létszámuk az országos öt percenten. Hol voltak elnyomva?! Tessék elmenni bármelyik színházba, a hangversenyekre, a kámára, ahol kulturélvezet vár az emberre; mindenütt tele van zsidóval, ami nagyon dicséretes ugyan, de azt jelenti egyszersmind, hogy ők még meg bírják fizetni az ilyen „fényűzést“, míg a magyar hivatalnolki kar családja számára már csak álom a színház, a könyvvásárlás, a nyelvekre és zenére taníttatás, és minden, ami az élet színvonalát úrivá, sőt csak igazán kultúremberivé is emelheti. Ez mind nincs elzárva az általában pénzes zsidóság elől, amely győzi, sőt az igényeinek minden áron való kidégítésével és életmohóságával rettenetesen növeli az elviselhetetlen drágaságot. Mire szervezkedik tehát olyan lázas „egységgel“ az uj zsidó párt? Mi kevés még neki? Mi kell még neki? — Minden? — Száz percent mindenből! — Mert ha meg nem állítottuk volna ezt a szertelenül kapzsi folyamatot: egy-két generáció után már csakugyan az lett volna, hogy nincs többet más szabadpályás „lazárier“ .— orvos, ügyvéd, mérnök — (ez utóbbi talán kevésbé), csak zsidó, és zsidó minden boltos, minden bankár, minden földesúr, minden bérlő, minden gyáros, minden vállalkozó, minden háziúr, minden tőkepénzes.• ellenben magyar minden földmivesmunkás, minden gyárimunkás, minden koldus és aki még hivatalnokkenyéren tengődni bír, talán az is magyar. De kérem szépen, hova lesz akikor Magyarország?! Ki védi meg mégegyszer, ha nóta Lantiul erre kerül a sor? . . . Tisztelt Szerkesztő úr! Én azt hiszem, a zsidók ügyének a jobbrafordulása“ nem ebben az új pártban való tömörülésben volna, hanem abban a józan megértésben, amit a német így fejez ki: „Leben und leben küssen“. (Nem furcsa, hogy idáig jutottunk, hogy mink kérünk engedlmet az életre?!) — Ha a „magyar hazafias“ zsidóság azon kezdené az egységes „testvéri“ (nem csak zsidó testvéri) szeretetet, hogy nem tekintené elévülhetetlen örök és változhatatlan jogának a túlontúl elfoglalt — a magyar nemzet rettentő kárára elfoglalt — pozícióinak a megtartását, sőt szakadatlan kibővítését; — ha ebből a szertelen mohóságából józanul önmaga engedne és nem izgatná folyvást a magyar közvéleményt azzal, hogy a fajmagyarság alól itt is, ott is kirángatni igyekszik a talajt, biz’ Isten, sokkal többre menne, mert ezzel a józan mérséklettel leszerelné, lecsillapítaná a — mi tagadás —a folyvást növekvő ingerültségeit maga ellen, amelyet balga módon szít az ilyen zsidótömörülésekkel, ezeknek bevallott és be nem vallott hatalmi céljaival. Mert lám, nem igaz az, hogy a zsidóság nálunk még a történtek után is el van nyomva! Csak egy kicsit vissza van szorítva szertelen tárfoglalásában, hogy az egyensúly lassan kint helyrebillenhessen! Az egyensúlyozó törekvés semmi más a mi részünkről, mint védekezés a jövendő réme ellen, amikor százpercens lenne a zsidóság mindenütt, ha engednek . Volt már eféléből ízelítőnk, nemcsak a teljesen zsidókommimizmus alatt, hanem már akkor is, amikor Vázsonyiék voltak Budapest székesfőváros korlátlan urai, azzal a „gáncs és felőlem nélkül való lovaggal“ az élőkön, aki végiggyalázta hírlapi cikkeiben az egész magyar középosztályt, a hivatalnoki és a tisztikarunkat, mindent, ha mindent, ami magyar és nem zsidó egyszersmind. „Jogok visszaszerzése!“ a jelszó, tisztelt Szerkesztő úr! Nagyszerű! Hisz’ mink sem akarunk mást. Semmit sem akarunk, csak azt, hogy ebben a keresztény Magyarországban ősi jogon a keresztény magyarság legyen a feltétlen úr. Az a magyar zsidóság, amely nemzeti alapon ugyanezt akarja, a vallásában sohasem fogja tapasztalni részünkről annak az akadályát, hogy — ha nem is zsidó testvéri, hanem — keresztény testvéri szeretettel fogadjuk magunk közé. Szerkesztő urnak tisztelő híve: Keresztény testvér. 1922 MÁRCIUS 1 SZERDA fia az olasz kormány bemutatkozia Róma, február 28. A Facta-kormány március első felében fog a képviselőházban bemutatkozni. A kormányban Giolitti híveinek láthatólag túlnyomó befolyásuk van. Tegnap este tartotta az új kormány Facha miniszterelnök vezetése mellett az első minisztertanácsot, amelyen Schanzer külügyminiszter kivételével a kabinet minden tagja résztvett. Schanzer a washingtoni konferenciáról hazajövet még úton van s még nem is bizonyos, hogy elfogadja a külügyi miniszeri tárcát.